Aktuális

Erőszakmentes kommunikációs tréning - beszámoló a résztvevőktől

Az ország különböző pontjaiból gyűltünk össze a Közélet Iskolája rendezvényére azért, hogy megtanuljuk, hogyan lehet erőszakmentesen kommunikálni úgy, hogy képesek legyünk saját és mások érdekeit érvényesíteni. A képzést, két maximálisan felkészült, emberileg is kiváló tréner tartotta számunkra.

Különböző elvárásokkal érkeztünk, de abban mindannyian egyetértettünk, hogy a legfontosabb a személyes fejlődésünk, valamint, olyan gyakorlati tudás megszerzése, amelyet a mindennapi munkánk során és a magánéletünkben is hasznosíthatunk majd. Ugyan az idő meglehetősen borongós volt, vidámságban, csoportmunkában, és az élet minden területén hasznosítható technikák átadásában nem volt hiány.

Nekünk, segítő embereknek, rendkívül fontos, hogy a lehető leghatékonyabban kommunikáljunk azokkal, akiket támogatunk, hiszen csak pontos információk tudatában tudjuk pártfogoltunk számára a lehető legjobb megoldást megtalálni. Sokunk nem csak a bajbajutottakkal kerül kapcsolatba, hanem azokkal is, akikkel szemben képviselni kell őket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy hatékonyan és meggyőzően tudjunk kommunikálni.

Van azonban egy másik tanulsága is a napnak. Azok az emberek, akik másokért harcolnak, mások érdekeit szeretnék érvényesíteni, hajlamossá válnak arra, hogy önmagukat háttérbe szorítsák. Megszoktuk, hogy mindig másokért küzdünk, s elfelejtkezünk arról, hogy csak abból tudunk adni, amink van, ezért nagyon fontos, hogy vegyük figyelembe személyes „jól”létünket is. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy még több emberen tudjunk segíteni. Meg kell tanulnunk határokat felállítani, meg kell tanulnunk saját érdekeinkét is kiállni, és el kell fogadnunk, hogy nem tudunk mindig mindenkinek segíteni.

Rengeteg mindent adott számunkra ez a nap, ezért nagyon hálásak vagyunk a Közélet Iskolájának, hogy részesei lehettünk!

Kiss Nikoletta és Kunert Annamária (Szakszervezetei Ifjúsági Szövetség)

Fotó: Várady István

 

Részvételi akciókutatás szakmai műhely: Akciókutatás a helyreállító igazságszolgáltatásról

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja. Hiszünk abban, hogy a tudás hatalom. Az iskola egyik fő tevékenysége a „mély” részvételen alapuló részvételi akciókutatások módszertanának terjesztése és fejlesztése. A részvételi akciókutatás lényege, hogy azok kutatnak egy társadalmi problémát, akiket az közvetlenül érint.

2016. szeptember és 2017. június között 6 alkalomból álló szakmai műhelysorozatot szervezünk, amelyre szeretettel várunk mindenkit, aki részvételi akciókutatás résztvevője vagy szervezője, korábban részt vett ilyen kutatásban vagy a jövőben tervez ilyet megvalósítani.

A következő műhely időpontja: 2017. március 17. péntek, 15-18h
Helyszín: Auróra közösségi ház (Budapest VIII. ker. Auróra utca 11)

A műhelyek során a részvételi akciókutatás és az egyéb részvételen alapuló kutatások történetét és módszertanát dolgozzuk fel, valamint a résztvevők aktív közreműködésével tapasztalatot cserélünk, és szakmai támogatást nyújtunk egymásnak.

A március 17-i alkalmon egy, a mediáció és a helyreállító igazságszolgáltatás alkalmazási lehetőségeire fókuszáló akciókutatásról számolunk be. A kutatócsoport elsősorban szociológusokból és mediátorokból állt, de helyi kutató, közösség-fejlesztő, jogász, filmes és szociális munkás kollégák is segítették a vizsgálat lebonyolítását. Az intenzív jelenlétet, a kutatási eredmények közös megvitatását és az akciók megszervezését is felvállaló vizsgálat helyszíne egy átlagosnak mondható magyar falu volt. A közel három éves terepmunka tapasztalatait összefoglaló RAK műhely keretén belül a vizsgálat egyik kutatója tart előadást, de az akciókutatás lépéseit és nehézségeit bemutató filmeket is megnézünk és az akciókutatások során felbukkanó etikai dilemmákról is beszélgetünk. A beszélgetést Héra Gábor kutató, szociológus vezeti.

A műhely idejére kávét, teát és rágcsálnivalót biztosítunk. A részvétel ingyenes!

Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Budapestre és a Budapesten belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét a jelentkezési lapon előre jelzi. Minden esetben a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni.

Jelentkezés az online elérhető űrlapon. Jelentkezési határidő: 2017. március 10.

További információ: Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), kozeletiskolaja@gmail.com

Fotó: Várady István

A jogaid nem védik meg magukat! Képzés a Közélet Iskolája és a TASZ szervezésében

Mennyire ismered az alapvető állampolgári jogaidat? És a gyakorlatban mennyire tudsz élni velük?

A képzésen azokkal a jogokkal ismerkedünk meg, amelyek segítségével érvényt szerezhetsz saját akaratodnak, és formálhatod közösséged életét.

Szeretnéd tudni...
…mire jó és hogyan működik a demokrácia? Hogyan tehető jobbá?
... mi az az állam, és mire való? Milyen intézményekben hoznak politikai döntéseket Magyarországon? Milyen intézményekhez, bíróságokhoz, hatóságokhoz fordulhatsz, ha jogsértés ér?
...hogyan szabad kritizálnod a polgármestert, és mit tehetsz, ha ezért hátrány érne?
...hogyan kérhetsz ki adatokat arról, mire költötte a közpénzt a helyi önkormányzatod?
...mit tehetsz, ha azt mondják, bármilyen okból nem szavazhatsz?
…mire jó egy népszavazás, és hogyan szervezhetsz ilyet?
…hová fordulhatsz, ha azért nem vettek fel egy munkahelyre, mert roma vagy nő vagy,
 fogyatékkal élsz, esetleg büntetett előéleted van?
...ki az az “ombudsman”, és mikor érdemes hozzá fordulni?
...mit tehetsz, ha egy önkormányzat nem ad segélyt, mert roma vagy?
...mire kell figyelned, ha egy tüntetést szerveznél?
...hogyan működhetsz együtt civil szervezetekkel, szerveződésekkel, hogy megvédd a saját jogaidat vagy mások jogait?

A képzés során lehetőséged lesz rá, hogy feltedd a saját kérdéseidet és megtudhatod, milyen szervezetekhez fordulhatsz, illetve mit tehetsz annak érdekében, hogy megvédd a jogaidat.

Ha szeretnéd jobban átlátni, hogy magyar állampolgárként milyen alapvető jogaid vannak, és ezeket hogyan tudod érvényesíteni, akkor gyere el a “A jogaid nem védik meg magukat!” képzésre, hogy a képzés végére Te már megvédhesd őket! Elsősorban hátrányos helyzetű (pl. munkanélküli, szegénységben élő, roma, fogyatékkal élő, LMBT*) emberek és az őket képviselő szervezetek tagjainak jelentkezését várjuk. A képzés ingyenes, de ha hozzá tudsz járulni anyagilag a képzés költségeihez, azt nagyon köszönjük! 

A képzés ideje: 2017. március 1. - április 26.
A képzés időpontja: szerda esténként 18.00-tól 19.30 óráig (8 alkalom)
A képzés helyszíne: Auróra közösségi központ (Budapest, 8. kerület, Auróra utca 11.)

Oktatók: Dósa Mariann (Közélet Iskolája), Mráz Attila (Társaság a Szabadságjogokért)  

Jelentkezni a Közélet Iskolája honlapjáról letölthető jelentkezési lap kitöltésével lehet. A jelentkezési lapokat február 20-ig várjuk a kozeletiskolaja@gmail.com címre.

További információ: kozeletiskolaja@gmail.com, 70 509 8510 (Dósa Mariann)

Fotó: Várady István

Megjelent a Feketemosó 2017 februári száma!

A Feketemosó egy havonta megjelenő, ingyenesen terjesztett, független közéleti magazin, ami közérthető módon tájékoztat hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat fontos politikai kérdésekről, a társadalmi igazságosság szellemében.

A közmédia és az olcsón hozzáférhető nyomtatott lapok egyoldalú, manipulatív és alacsony színvonalú tájékoztatást nyújtanak, viszont nagyon sok ember csak ezekhez jut hozzá. Emiatt sokaknak sérülnek a politikai szabadságjogai és emellett ez az egyik akadálya annak is, hogy a társadalmi igazságossághoz kapcsolódó értékek széles körben elterjedjenek. A Feketemosó lehetőséget biztosít az alacsonyan iskolázott, elszigetelt helyzetű emberek számára arra, hogy tájékozottak legyenek, átlássák a körülöttük zajló társadalmi folyamatokat és aktívan felléphessenek a változás érdekében.

A lap szabadon letölthető és terjeszthető, az aktuális számot itt találod!

A korábbi számainkat innen töltheted le.

Ha tudsz abban segíteni, hogy a lapból viszel hátrányos helyzetű közösségekbe vagy olyan helyszínekre, ahol hátrányos helyzetű emberek megfordulnak, jelezd nekünk!

Email: kozeletiskolaja@gmail.com

Telefon: 0670 509 8510 (Dósa Mariann)

A Feketemosó a Közélet Iskolája és a Kettős Mérce közös gondozásában jelenik meg.

Ha szeretnéd, hogy minél több emberhez eljusson a Feketemosó, támogasd munkánkat vagy fizess elő a Feketemosóra!

 

Adjukössze: Önállóan lakni - közösségben élni

Képzeld el, hogy megszabják neked, mikor kelj fel, feküdj le, kivel lakjál egy szobában, mikor és hova mehetsz és meddig. Pedig már rég nem vagy gyerek, és bűnt sem követtél el. Akkor ilyen nincs! - mondod. Mégis, ma Magyarországon több ezer ember él ilyen körülmények között és az egyetlen „bűnük” az, hogy fogyatékkal élnek. Azt mondják, azért van erre szükség, mert nem önellátók. És erre való hivatkozással az önrendelkezési jogukat is megvonják.

Mi kell ahhoz, hogy mi, mozgáskorlátozott emberek is önállóan élhessünk?

Az Önállóan lakni – közösségben élni csapat tagjaiként azon dolgozunk, hogy felmérjük, mi kell ahhoz, hogy egy mozgáskorlátozott ember önállóan élhessen. Reményeink szerint ez a munka nemcsak a mozgáskorlátozottak, hanem más fogyatékos emberek számára is hasznos eredményekkel szolgál. Csapatunk tíz mozgássérült kutatóból és három szövetségesből áll. A mozgássérült kutatók számára ez a kérdés létfontosságú és életük során mindegyikük akár többször is szembekerült ezzel a problémával.

A kutatás során az érintettek és szakemberek körében végzünk széleskörű felmérést kérdőívek, interjúk és adatkérések formájában.

A részvételi akciókutatás annyiban különbözik minden más kutatástól, hogy nem elégszünk meg azzal, ha valami igazságtalanságot találunk a világban, hanem minél többféle emberhez juttatjuk el eredményeinket és meg is akarjuk változtatni azt, amit problémának látunk.

Kutatásunk kapcsán már akadálymentesítettük az Auróra közösségi házat, kialakítottunk egy mozgássérült-parkolót, és több tüntetésen, konferencián és kerekasztalban beszéltünk a mozgássérült emberek lakhatásának nehézségeiről. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy önmagunk példájából kiindulva bátor, cselekvő és önálló emberként mutatjuk be a mozgássérült embereket és ezzel másokat is arra ösztönzünk, hogy álljanak ki az önálló élethez való jogukért.

Segíts nekünk, hogy sikerrel járjunk!

A kutatást 2016 szeptemberében kezdtük és 2017 nyarán fejezzük be. Ahhoz, hogy minél szélesebb körben tudjunk információkat szerezni és az eredményeinket a lehető legtöbb emberhez el tudjuk juttatni, a te segítségedre is szükségünk van!

Kutatásunk eredménye és a munkánk hozzájárul ahhoz, hogy minden mozgáskorlátozott ember élete könnyebb legyen.

Mit támogatsz?

Adományoddal a kérdőíveink elkészítését és sokszorosítását, a szükséges adatigénylést, az interjúk és a hozzájuk szükséges utazások költségeit, valamint a kutatási eredményeink terjesztését támogatod.

Mennyivel segíts?

1000 Ft adománnyal nyomtatási és fénymásolási költségeinkhez,
5000 Ft adománnyal útiköltséghez és
10000 Ft adománnyal a kutatásunk eredményeinek terjesztéséhez
segítesz hozzá minket!

Facebook oldalunk

Köszönetképpen
 
Minden támogatót értesíteni fogunk a gyűjtés eredményéről. Tanulmányútjainkról és egyéb eredményeinkről pedig a munkánkat követő fotográfus képeit fogjuk kirakni.
 
Ha 5000 Ft-tal vagy afölött támogatod munkánkat, előzetes egyeztetés után szeretettel várunk az egyik szervezési találkozónkra is, hogy személyesen is megismerkedhessünk egymással!

Itt támogathatsz minket! >>>

Önállóan lakni - közösségben élni: A mi utunk

Az Önállóan lakni – közösségben élni kutatócsoport 10 mozgássérült emberből, és 4 szövetséges társból áll. Mindegyikünk elkötelezett az önálló és önrendelkező élet tiszteletben tartása iránt. Célunk egy olyan rendszer kialakítása, amelyben mindenkinek joga, és lehetősége van megválasztani, hogy hol, és hogyan éljen. Hisszük, hogy ez a jog, minden embert, így minden mozgássérült, vagy más fogyatékkal élő embert is megillet.

Úgy gondoljuk, hogy az intézményi ellátás elveszi az egyén szabadságát és önrendelkezését. Nem megoldja, hanem csak konzerválja a kiszolgáltatott életet. Sokkal jobb, ha olyan életterek és közösségek jönnek létre, ahol lehetséges a teljes integráció. Hiszünk abban, hogy az önálló lakhatás, és az önrendelkező élet mindenkit megillet.

Csoportunk demokratikus alapokon működik. Döntéseinket igyekszünk egyetértésben, az esetek többségében teljes konszenzussal meghozni.

Úgy gondoljuk, nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy módosuljon a társadalom emberképe a fogyatékos emberekről – és fordítva. Szeretnénk erősíteni azt a szemléletet, hogy az ember értékét önmagában az egyénben, és ne a társadalmi hasznosságában keressük. Ennek egyik módja, hogy keressük a találkozási lehetőséget más társadalmi csoportokkal, hogy megismerhessük és felfedezhessük egymás értékeit. Hiszünk benne, hogy mindez pusztán politikai/adminisztratív döntések útján nem oldható meg, hanem társadalmi attitűdváltozásra van szükség.

Törekszünk arra, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsunk a kutatás által felvetett alapproblémára, az önálló, önrendelkező lakhatás kérdésére, és ezáltal igényt keltsünk a társadalomban a helyzet mindenki számára elfogadható rendezésére. Ennek érdekében igyekszünk minél alaposabban feltérképezni a bennünket körülvevő valóságot, az így előkerülő problémákat megfogalmazni és rendszerszintű megoldási javaslatokat adni ezekre.

A mi utunk első állomása egy kutatás. Tevékenységünk során igyekszünk minden olyan eszközt használni, amely a céljaink elérését segíti. Például kérdőíves kutatás, személyes interjúk, közérdekű adatigénylés és statisztikai elemzés, valamint internetes kommunikáció, beszélgetések szervezése és konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken, tüntetéseken és egyéb nyilvános eseményeken való részvétel. Törekszünk új és új utakat találni igényeink és eredményeink bemutatására, a világgal való megismertetésére.

Fotó: Várady István

Tettek ideje - Bass László megnyitóbeszéde

Hölgyeim és Uraim!

Három hete kaptam felkérést ennek a kiállításnak a megnyitására. Szégyenkezhetek már miatta, de az első reakcióm mégiscsak az volt: mi közöm van nekem ehhez?

Mi közöm van a hajdanvolt ládavárosok, pincelakások lakóihoz, a lakótelepi játszóterekhez, a lakbéruzsorához, Kassákhoz, a Népszavához meg a kalákába épült kockaházakhoz? Nekem nem ez a kutatási témám. Félre is toltam a levelet, hogy fontos dolgokkal foglalkozzak.

Aztán eszembe jutott a nagyanyám. Ő egy dobozi utcai bérkaszárnyában élte le az életét egy „szoba-konyhás, alacsony mennyezetű, vaskályhafűtésű, udvari bérlakásban ötödmagával” – imádtam nála lenni, pedig a WC is a folyosó végén volt. Mondjuk a háború alatt nem ötödmagával lakott. A gyerekei – köztük apám is – átköltöztek egy szerinte biztonságosabb környéken lakó rokonhoz, az Auguszta-telepi ládavárosba. A nagyanyám apja napszámos volt, nem voltak jó viszonyban. Az öreg élete utolsó éveit egy hajléktalanszállón töltötte a Kerepesi úton, ott is halt meg a 37-ben. Pedig nagyanyám jól házasodott – a férje gazdag családból származott: a nagyapám nénikéje például a főváros 50 legnagyobb adófizetői között szerepelt . Háztulajdonos volt a Ferencvárosban. A Népszavában írtak is a néniről, ez volt a cikk utolsó mondata: „Nem tűrhetjük, hogy továbbra is kiuzsorázzanak minket és követeljük a háztulajdonos ellen a legerélyesebb eljárás megindítását,”

Nem fárasztom tovább Önöket a családom történetével, hiszen egyértelmű a mondandóm: olyan nem lehet, hogy ne legyen közünk így vagy úgy a lakóhelyünkhöz, városunkhoz, az elmúlt évszázadhoz, az itt élők lakáskörülményeihez – és a nyomorhoz, a szegénységhez is.

Hiszen akkor is tagjai vagyunk ennek a közösségnek, a városnak, az országnak, ha elfordítjuk a fejünket. Ha nem akarunk tudomást venni a lakótelepekről, a munkásszállókról, hajléktalanságról,  akkor is van hozzá közünk.

Amikor aztán elkezdtem ismerkedni az itt bemutatásra kerülő anyaggal, az első, ami szembetűnő volt, mennyire átszövi ezt a kiállítást a személyesség, sőt, ha úgy tetszik az intimitás. És nemcsak azért, mert ez a történet a mi történetünk, a sajátunk, a rokonainké, a barátainké, a szomszédainké, hanem azért is, mert ennek a közös történetnek a tárgya most, itt éppen az otthonunk.

Az otthonunk, ahová haza megyünk, ahol a társunk mellé fekszünk, ahol a gyerekeink cseperedtek. Létezésünk legintimebb tere, szinte a testünk része, aminek az ajtaját behúzva magunk után biztonságban érezhetjük magunkat.

Olvasom a budafoki barlanglakásokról írt korabeli beszámolókat, amiben ilyen szalagcímek szerepelnek: Rémségek a budafoki barlangváros katakombáiban –  Járványfészek a föld alatt —Ázsiai állapotok Budapesttől félórányira … és közben nézem a fotókat az itt élő családokról, emberekről, a lakásbelsőkről. Az egyik fotón a falon képek vannak és feszület. A másikon bevetett ágy előtt ülő asszonyok. Egy pihenő családfő ül a lócán. Egy másik képen gyerekek mosolyognak.

Mintha mindenki azt mondaná: mi itt élünk. Nem ilyen helyen kellene lakni, de nekünk ez az otthonunk. Nem így kellene élni, de ez a mi életünk. A kívülálló jó szándékú borzongása, és a küszöb túloldalán élő ember nézőpontja nehezen kibékíthető.

Ez a kiállítás épp ennek a feszültségnek a feloldására tett fontos kísérlet: A Közélet Iskolája elnevezésű csoport a Kassák Múzeum munkatársaival együtt végzett egyéves kutatómunka eredményeit mutatja be ezen a kiállításon.

Az itt látható anyag elemei sokszínűek: razziákon készült rendőrségi fotók és nemzetközi hírű művészek képei, politikai röplapok és újsághírek, személyes beszámolók és tudományos elemzések adatai – ezekből a mozaikokból azonban hajléktalanságban érintett emberek rakták ki a saját mondataikat. Amit mától láthatunk itt a múzeumban, az nem egy akadémikus koncepció akadémikus megvalósítása, hanem az érintettek saját állításainak (egyébként akadémikus szemmel is profi) megfogalmazása. Valami ilyesmiről ír Grecsó Krsztián az egyik novellájában:

Végigmenni a kötélen? Éppen valami. De okosan leesni, úgy, hogy megütöd magad, szívből, és nem baj – na, ez lenne az új vonal. Bejössz egy neveletlen kutyával, és mondod neki, hogy „hopp, Zokni, hozd vissza!”. A kutyát meg nem is így hívják, vagy szarik rád. De mindenki érti, hogy így van. Ilyen szuttyos az élet, hogy a kutyád szarik rád, vagy egyenesen a más kutyája, de ez így mindenkinek jelent valamit. Ez már új lenne, művészet. Látnád, hogy az van, ami van. És nem az van, ami nincs.

Azzal kezdtem a mondandómat, hogy elsőre nem értettem, hogyan is kerültem én ide – pedig nem először állok ebben a teremben. Két évvel ezelőtt a Kassák Múzeumban az "Összefogás a hajléktalanság kriminalizációja ellen" projekt keretében egy társasjátékot vezettem itt. A társasjáték – a Szociopoly – kereteiben a játékosoknak segélyekből, alkalmi vagy közmunkabérből kell megélniük egy hónapig – egy játéktábla mezőin haladva. A társasjátékból színházi feldolgozás is készült, és ebben a dramatikus változatban szerepel egy kitalált falu kitalált polgármestere is, aki éppenséggel egy korrupt, tisztességtelen, az embereken átgázoló figura. A polgármester a játék közepén kopogtató cédulákat oszt ki a játékosoknak, amivel támogathatják őt, hogy újra induljon a polgármesterségért. Két év alatt 100 előadásunk volt – 4-5 ezer jólszituált, jórészt fiatal, érzékeny ember kezébe adtunk tehát lehetőséget arra, hogy beleszóljon a játékbeli sorsába. 90%-uk támogatta a polgármester jelölését. Sokszor meg is fogalmazták: segélyt, munkalehetőséget vártak cserébe a lojalitásukért.

Az elmúlt hetekben tele volt a sajtó azzal, hogy egy közösség polgára nem mondhatja el a véleményét közösség dolgairól, főként pedig nem próbálhatja meg befolyásolni a mindannyiunkat érintő döntéseket. Hogy erre csak a közösség felkent papjai jogosultak.

Ha végignézik ezt a kiállítást, akkor látni fogják: az emberek nem így gondolták ezt Magyarországon az elmúlt száz évben. Hogy ügyetlenül vagy szervezetten, nyíltan vagy bújtatva, bizakodva vagy rettegve de megpróbálták alakítani az életüket. Bojkottálták a szipolyozó háztulajdonost, védték a putrijaikat, igyekeztek megszervezni a közösségeiket – akkor is, ha ezzel a bármilyen színű zászlót tartó hatalom nem értett egyet. Mert muszáj kimondani, hogy az van, ami van – és nem az van, ami nincs.

Mielőtt arra biztatnám Önöket, hogy tekintsék meg ezt a kiállítást – és hagyjanak rá elég időt – engedjék meg, hogy felkérjem a Közélet Iskolája csoport jelenlévő képviselőit, mondjanak néhány szót ők is magukról.

Köszönöm a figyelmüket!

Fotó: Várady István

Mikor van szüksége a szervezetednek stratégiai tervezésre?

Gyakran tapasztaljuk civil szervezetekben és informális csoportokban, hogy sok ember lelkesen és szorgalmasan dolgozik, de a tagok nem feltétlenül érzik úgy, hogy sokat haladnának előre a szervezet egészét tekintve nem. A hivatásos civil szerveteknél gyakran probléma, hogy úgy tűnik, mintha a pályázatok irányítanák az életüket és nem fordítva. Az informális csoportoknál pedig sokszor a kedv vagy a szokás dönti el, hogy mit tesz a csoport, és nehezen fűzhető fel egy szálra, hogy pontosan mi felé haladnak. Noha egy szervezet, csoport vagy mozgalom hosszú távú működéséhez elengedhetetlen, hogy az alkalmazottként vagy önkéntesként dolgozók élvezzék, amit csinálnak, ugyanannyira fontos, hogy tudják, közös cél felé tartanak, és azt is, ezt hogyan akarják elérni. Erre való a stratégiai tervezés.

A stratégiai tervezés során a fő kérdés nem az, hogy mit szoktunk csinálni, mihez van kedvünk vagy mi az, amire források álnak rendelkezésre, hanem az, hogy mit akarunk elérni és ennek érdekében mit kell tennünk és ehhez mire van szükségünk. Ehhez először is arra van szükség, hogy a kitűzött célok világosak és a munkatársak/tagok/aktivisták körében elfogadottak legyenek. No meg arra is, hogy megértsük, mi az a probléma vagy helyzet, aminek a megoldására, megváltoztatására utakat keresünk. Egy szervezet akkor tud stratégiai módon működni, ha ezeket a kérdéseket minden érintett részvételével rendszeresen és tudatosan átgondolja, átbeszéli, értékeli, és ha kell, akár újrafogalmazza és újraértékeli. A jó stratégia sohasem statikus, amit egy szervezet egyszer megalkot, majd aszerint működik, hanem egy élő vezérfonal, ami segít abban, hogy felmérjük a munkánk értékét és értelmét és akár újra is gondoljuk, ha megváltoznak a társadalmi vagy politikai körülmények vagy éppen átalakul a tagság.

A Közélet Iskolája eddig számos szervezetnek segített abban, hogy elinduljon ezen az úton és a „kedv”, „szokás” és „pályázat” vezérelte működésről átálljon a stratégiai tervezésre. Volt köztük, ahol a szervezeti működés demokratikusabbá tétele volt a központi feladat; más szervezetnek egy sor „égető” kérdést kellett feldolgoznia, ami akadályozta a fejlődését. Volt olyan szervezet, ami kifejezetten stratégiai dokumentumot szeretett volna létrehozni, hogy fel tudja fűzni a sokrétű tevékenységeit egy vezérlőelvre és minden munkatársának egyértelmű legyen az a társadalmi szintű cél, ami felé törekszik. Máshol pedig egy konkrét program vagy kampány tudatos és részletes átgondolására volt szükség. Mindez olyan tevékenység, amit ha megfelelő időközönként elvégez egy szervezet, akkor sokkal stabilabban, kiszámíthatóbban, demokratikusabban, és ami a legfontosabb, eredményesebben fog dolgozni.

A Közélet Iskolája stratégiai célja, hogy Magyarországon olyan mozgalmak és szervezetek képviseljék az állampolgárok – elsősorban a hátrányos helyzetben vagy elnyomásban élő emberek – érdekeit, amelyek demokratikusan működnek, tömegbázisra épülnek, és világos vízióval rendelkeznek a céljaikról és arról a világról, amiben élni szeretnének.

A stratégiai tervezés lényege, hogy csak akkor lehet elkezdeni a munkát, ha egy szervezet tagjainak a többsége felismerte annak szükségszerűségét és készen áll arra a sokszor nehéz, de felszabadító munkára, amit ez a közös gondolkodás és tervezés jelent. Ha úgy érzed, hogy a te szervezeted, csoportod vagy mozgalmad készen áll erre a kihívásra, keress meg minket és működjünk együtt! Hogy pontosan mennyit kell ezért a szolgáltatásunkért fizetni, közösen beszéljük meg, de elsősorban attól függ, hogy milyen és mekkora szervezetről van szó (pl. önkéntes vagy hivatásos, bejegyzett vagy informális) és hogy pontosan mire van szükségetek és ehhez mennyi időre lesz szükség.

Stratégiai tervezési módszerünkről itt olvashatsz >>>

Azt, hogy korábban kikkel dolgoztunk, itt nézheted meg >>>

Fotó: Várady István

Training on advocacy and base building – report by a participant

„Advocacy and base building” – this was the training that was most interesting to me when I was encouraged to apply to the School of Public Life. I had become interested in community organizing and many other things such as the operation and function of nonprofit organizations, the advocacy work of civil activists, the engagement of those who are open to support good causes, and many other things that I have been already doing, but I could not always explain in professional terms what I am actually doing. So it was time to find a place where I can get some help with this!

When I was approaching Gólya Presszó in the 8th district in the morning, the landscape did not seem like Rózsadomb, to say the least. The whole place appeared too alternative to me at first sight: building operations, noise and mud. Gólya was furnished with the junked stuff of underground pubs.

Then we started the course. We had two trainers: Tessza, who I had already heard to speak at a another event, and Gyula Balog. I am not sure if I have to say, but it was not something I was used to. After four universities and countless trainings, what am I going to learn from a homeless man? I was waiting curiously, and it was good that I did. I was worth it!

We immediately started with climbing the six steps of advocacy, and by the time we got to the top, my insight into the trainers, the other participants and the venue became totally different. The place, which had been dreary before, became homely and functional. The quality of a training does not depend on the venue, but on the people and what the people are doing and saying. This is true to such an extent that the place was also changed by these people, as I could experience it that weekend.

We closed the session on advocacy with a map of power analysis, and we addressed the different possibilities of communication with those in power. The trainers could actually tell me new things after so many other trainings on communication I had attended before, because the way they presented negotiations with those in power had some special features which are not taught at management schools. The sharing of concrete stories, examples and experiences seemed even more important than the theoretical background.

On the second day, I was welcomed by the homely and friendly Gólya where we had a very nice lunch again. Fruit, cookies and tea were provided during the whole day. As an introduction, we dealt with the different types of civil movements and the classical onion-model of grassroots organizations. The big AHA experience for me was the different ways in which nonprofit organizations are able to grow and increase their base. The concrete example of The City is for All served as a perfect model of networking and for the creation of satellite organizations.

Finally, we turned to the external and internal communications of our own organizations. We gave a radio interview and designed and presented a campaign. We did and could not stop and it was incredible that the two days were over, and the training came to an end.

I have already participated in many trainings, including a lot of good ones, and I can say that what has been created by Tessza, Gyula and the participants was of an exceptional quality. I would emphasize only one aspect, which describes the atmosphere and the working method really well: while in other trainings people usually feel a kind of pressure to do or not to do something, to say something or not to say something, here I never had such a feeling. Everyone participated in the things as much as they wanted, but everyone had an equal opportunity to take part and express his or her opinion. This was real democracy in practice.

Ildikó Bárányi

Raspberry, Orange, Falafel

Basically, if I recollect the training ”How to Organize a Group?” on June 17-18, 2016 I can say that quite a lot of things were centered around food – in spite of the title. To resolve the promiscuous tension straight away, our first task was to tell the group the name we preferred to be called by the others together with our favorite food. According to the rules of the game, everyone had to repeat all the previous information before adding their own introduction. The circle was started and also finished by our trainer Tessza Udvarhelyi, who repeated the full list. She was rehearsing the names and favorites of the group of nineteen people from layered potatoes to apricot, from potatoes sprinkled with fresh parsley through vegetable marrow with dill to Mushroom Paprikash. ”Hedda burek, Kata raspberry, Juli falafel, István Hungarian poppyseed bread&butter pudding”- I was also trying to whisper and memorize, but I got wrong Szarka’s bread roll with butter. It was not a problem as we were always helped out if we got stuck.

The second activity was an introductory one too, but it served also as a preparation for our topic. Bernadett Sebály, our other trainer put a large orange into the middle of the room. Our task was to divide it between two kids in the most possible number of ways. We did not deal with the orange anymore, but spent more time on our next – also eatable – demonstration tool, the onion.

We skinned it a lot, because we always brought it as an example when we studied the structure of a group. We also systematized the groups by considering if they are informal (e.g.: a group of friends who regularly meet) or formal ones. The formal groups can have a lot of different forms: e.g.: self-help, community building, study, charity or advocacy groups. Almost all the participants represented different kinds of groups. Some of them were already experienced leaders or team members, while others are about to establish a group right now. We discussed the difference between the labels ”leader” and ”responsible”. The example of the onion was also useful to discuss the relationship between the core, active member, sympathizer and the mass base within an organization. I also got to know what is called the structure and culture of the group.

All the members of our spontaneously gathered group were very active during the two days. This short period of time was not enough for everything, and as we closed the training, it turned out – just to continue with meals –, that we are still starving for a training on strategic planning. I hope this is also going to be on our table soon.

Orsolya Dobrovits

Older Oldest