A választás mindenkié 2.0

Segédlet közösségi választási kampányok szervezéséhez

Megjelent a Választás mindenkié című kisokosunk második, frissített kiadását, amelyben a Mártát Magdolnának! kampány tapasztalatait kiegészítettük a győztes Pikót polgármesternek! kampány tapasztalataival is a C8 - Civilek Józsefvárosért szervezettel együttműködésben.

A kisokos ingyenesen letöltehető, de minden adománynak nagyon örülünk, amivel a Közélet Iskolája munkáját támogatod. Ha szívesen támogatnál, kattints ide!

A mai magyar politikában az állampolgárok jelentős része szinte teljesen ki van zárva azokból a lehetőségekből és információkból, amelyek segítségével érdemben részt tud venni az őt érintő döntésekben. Mi nagyon sokat tanultunk a választási kampányok során és szeretnénk, ha ez a tudás széles körben elérhető lenne. Ezt az összefoglalót szervezési segédletnek szánjuk olyan civil közösségeknek, amelyek a képviseleti demokrácia eszközeit is fel szeretnék használni érdekeik érvényesítésére. Elsősorban azt mutatjuk be, milyen kérdéseket érdemes feltenni a kampány szervezéséhez, és mi magunk milyen válaszokat adtunk ezekre (amelyek természetesen nem mindig a „jó” választ képviselik).

Annak ellenére, hogy az országon belül is nagy különbségek vannak az egyes választókörzetek között a helyi problémák jellegében, a szavazók létszámában, választási hajlandóságában és a helyi politikai viszonyokban, úgy gondoljuk, számos általánosítható tapasztalatot és tudást szereztünk.

Reméljük, ez a kisokos segítséget és inspirációt ad az alulról szerveződő, közösségi alapú választási kampányok szervezőinek, hogy minél több kérdést át tudjanak gondolni előre, így a közös fellépés is sikeresebb lehet!

TÖLTSD LE A KISOKOST IDE KATTINTVA!