Az ártatlanság elvesztése

Takacs Norman: Az ártatlanság elvesztése

 

Milliók halálsikolyai között

elosont egy néma pillanat,

együtt alusszuk örök álmunk

mélyen lenn a föld alatt.

 

Szétszóródott csontjaink majd

megrágja, s kiköpi a világ, lehet

nem akarnak tudni rólunk,

így mindenkinek kényelmesebb.

 

Milliók halálsikolyai között

tiéd volt mind közül a legszebb,

máglyán ahogy szenesre égett

istentelen boszorkány-tested.

 

Szétszóródott csontjaink majd

tömegsírba hordják végül,

s a tarkón lőttek hamva

gyilkosával összebékül.

 

Milliók halálsikolyai között

gázkamrában reszkettem veled,

együtt néztük a naplementét

üszkös városok romjai felett.

 

Szétszóródott csontjaink majd

munkagépek zúzzák össze,

elföd minket, mint hajdan anyánk,

autópályák aszfaltöle...

 

Milliók halálsikolyai között

egyetlen estét voltál nálam...

s emlékszem, hogy éhen haltunk

aranyszobrok árnyékában.

 

Szétszóródott csontjaink majd

megtapossák az utódaink,

együtt sírunk történelmünk

meg nem írott lapjain.

 

Milliók halálsikolya között

egyhez mindig visszarévedek,

én, csak én voltam a gyilkosod

szívemmel megkéseltelek.

 

Szétszóródott csontjaink majd

porrá őrli a zord idő,

ahogy a tegnap és a holnap

szakadéka mind egyre nő.

 

Milliók halálsikolyai között

a fényes jövő hol marad?

Lesz majd, ki elmesélje

az elfelejtett forradalmakat?