Aktuális

Tettek ideje: Kiállítás megnyitó a Kürt utcában

Fotó: B. Molnár Béla
from Közélet Iskolája on Picasa

 MIKOR VAN A TETTEKNEK IDEJE, HA NEM ILYENKOR?! Utazó kiállítás a budapesti lakhatási mozgalmakról

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztésben élő emberek aktív társadalmi részvételét támogatja. A szervezet egyik fő tevékenységi területe az ún. részvételi akciókutatások szervezése, amelyekben az adott társadalmi probléma által érintett emberek végzik a kutatást.

Kiállításunk címét Kassák Lajos Angyalföld című könyvének egyik szereplője ihlette, aki az 1910-es években küzdött a lakbéruzsora ellen. A Tettek ideje egy részvételi akciókutatás, amelyben a kutatók többsége lakásszegénységben él. Kutatásunkban azt vizsgáltuk, kik és hogyan szerveződtek Budapesten a XX. század során azért, hogy mindenkinek legyen megfelelő lakhatása?

Azért foglalkozunk a XX. század lakhatási mozgalmaival, mert szeretnék megérteni a mai magyar társadalom működését és kapaszkodókat keresni ahhoz, hogy egyszer mindannyian emberhez méltó körülmények között lakhassunk. Ezért tenni akarunk. Azt reméljük, ha megértjük a múltban történteket, rávilágítunk az akkori erényekre és hibákra, akkor mindezt kijavítva és átdolgozva alkalmazhatjuk a jelenben is.

Mindenkit szeretettel várunk a kiállítás megnyitójára!

Mikor? 2016. március 18. (péntek) 10.30h

Hol? Menhely Alapítvány Nappali Centrum (Budapest VII. ker. Kürt utca 4.)

A kiállítást Csoszó Gabriella fotóművész nyitja meg. A megnyitóra a belépés ingyenes, lesz inni- és rágcsálnivaló is!

A kiállítás 2016. március 16. és március 30. között ingyenesen megtekintető.

További információ: Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), kozeletiskolaja@gmail.com

További információ a kutatásról

Facebook esemény

A Felszabadítás pedagógiája - képzés a Közélet Iskolájában

Fotó: Vörös Anna (www.fotokontakt.hu)
from Közélet Iskolája on Picasa

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Erre a képzésünkre elsősorban a hátrányos helyzetű emberek érdekeit védő szervezetek, önszerveződő közösségek és társadalmi mozgalmak képviselőit várjuk, akik szeretnék, ha a szervezetükben nagyobb hangsúlyt kapna a társadalmi berendezkedéssel kapcsolatos rendszerkritikus gondolkodás, a politikai oktatás és a hátrányos helyzetű emberek állampolgári tudatosságának fejlesztése. Tehát nemcsak pedagógusokat várunk, hanem mindenkit, aki egy szervezetben vagy közösségben szeretné előmozdítani a rendszerkritikus tudatosodást.

A képzés alapját a Latin-Amerikából származó kritikai pedagógia módszertana adja, amely ötvözi a kritikai gondolkodást és a civil szerveződést. A Közélet Iskolája kurzusának célja, hogy megerősítse a pedagógia, a rendszerkritikus gondolkodás és a politikai tudatosság szerepét a magyarországi társadalmi mozgalmak, civil szervezetek és informális csoportok munkájában. A képzés résztvevőinek a két háromnapos alkalom között saját közösségükben kell megvalósítania egy próbatanítást, amelyet közösen dolgozunk és értékelünk ki.

A képzés tervezett témái:

* a kritikai pedagógia története Magyarországon és a világban

* a kritikai pedagógia elmélete és gyakorlata

* társadalmi egyenlőtlenségek és politikai részvétel

* részvételi akciókutatás, Fórum Színház, művészet és részvétel

Mikor? 2016. április 15-16-17. (pén-szom-vas) és június 17-18-19. (pén-szom-vas)

Hol? Auróra közösségi központ (Budapest, VIII. kerület, Auróra utca 11.)

A képzésen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 40.000 Ft/fő részvételi díjat, akkor hozzájárulsz ahhoz, hogy hátrányos helyzetű emberek is részt vehessenek a képzésen és programjaink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek!

A képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk.

Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Budapestre és a Budapesten belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét előre jelzi. Minden esetben a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni. Ha valamelyik résztvevőnek olcsóbb szállást foglalni, mint utazást fizetni, azt is térítjük.

Jelentkezés e-mailben a honlapon található jelentkezési lap kitöltésével vagy az online elérhető űrlapon. Jelentkezési határidő: 2016. április 1. (péntek)

További információ: Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), kozeletiskolaja@gmail.com, www.kozeletiskolaja.hu

Fotó: Vörös Anna

Participant Feedback on "Gender Roles and Gender Inequalities" Training

Fotó: Várady István
from Közélet Iskolája on Picasa

As a homeless activist of The City is For All (AVM) I could study together with others about gender role expectations and the reasons for gender inequalities over three days, Friday-Sunday.

The first day we started with a movie. The film shows the status of women in the USA in the 1950s. It is about a girls’ college where “marriage studies” was a mandatory subject – here older teachers instructed the young students how to be “good wives”.At the end of the film we thoroughly discussed what we had seen: how the girls in the movie were restricted by the gender roles while the men shown in the film had much more freedom.It was shocking to see; although it was an old movie, some of its elements showed that in a lot of things women’s situation hasn’t changed since then.

On Saturday and Sunday, we discussed questions in relation to gender roles which also came up in the film: we learnt about gender roles; gender stereotypes; where “the place of women” is in the world and at home; what their role in the family is; and also what role the media plays in society.

Then followed a series of situational games which were fun and entertaining. Meanwhile gradually, unnoticeably we were learning a lot, and in the end, we started collecting and writing on the blackboard a variety of common solutions.

During the foundation training Mariann Dósa and Móni Szabó were great as instructors.We look forward to continuing.

Éva Németh

It was really a great pleasure for us to participate in the seminar.A special pleasure was the colourful composition of the group. We had expectedLGBTQ and NaNe (Women against Violence) people but the presence of homeless participants was a pleasant surprise. It was good to have a bit of an insight into this dimension as well, meaning getting to know activists from the AVM group, and also to get a taste ofAurora's friendly operation.

The event was very well organized and special congratulations for the non-aggressive, tolerant moderation of the training which was a “man challenging” task, especially in the diverse group we had over the weekend.Fortunately, you managed to overcome all obstacles, which was also an informative experience.

Andrea Demsa and Gabriella Lakatos

Photo: István Várady

Mozgalmi képzésen voltunk

Fotó: Várady István
from Közélet Iskolája on Picasa

Sokak kérdezik világszerte, hogyan tudják csoportos érdekeiket érvényesíteni, ha elnyomják, bántják őket, mindennapi jogaik sérülnek, vagy bármilyen hasonló baj van. Az elmúlt két hónapban erről tanultunk itt Budapesten, a Közélet Iskolájában filmeken keresztül – megbeszélve, elemezve a filmeket és szakirodalmat hozzáolvasva.

Hogyan is lássunk neki - mi is a recept?

Kell hozzá egy jó csapat, egy csoport ember. Jó, ha van egy vezető lélek, aki szónokol is, vezető kommunikációs vonalat ad. Kell egy közös terv, stratégia. Ha munkánkat rögzítjük és dokumentáljuk, akkor biztos, hogy nagyobb sikereket tudunk elérni. Érdemes ezek megléte után ügyvéd segítségét is kérni, mert gyakran jogi határozatért, bírói döntésért vagy jogszabályok módosításáért kell küzdenünk. Mindig van lehetőség nemzetközi segítséget kérni, a nemzetközi normákra hivatkozni pedig érdemes. A tömeg már magától mellénk áll, ha látja: az igazságért harcolunk, egy olyan probléma kapcsán, ami akárkit érinthet, és őszintén, szívvel küzdünk.

És hogy milyen filmeket láttunk ezekkel kapcsolatban?

Voltak magyar, afrikai és amerikai hajléktalan és fogyatékos emberek, rendőri erőszak áldozatai, gyárfoglalók, környezetvédők, és pénzügyi csőd közelébe került államok áldozatai is azok között, akiknek eseteit megismertük. A szakmai vendégek mindig segítettek a lényeges elemekre felhívni a figyelmet, illetve az aktuális helyzetről adtak friss képet. A kiosztott írásbeli, történeti anyagokat mindehhez hozzáolvasva nagyon jó alapot kaptunk ahhoz, hogy mi magunk is segítői lehessünk a hasonló problémákkal küzdőknek, akár már létező szervezetek segítségével, akár önállóan melléjük szerveződve.

Elhatároztuk, hogy tartjuk a kapcsolatot mintegy egymást megismerő munkacsoport, melyben voltak még tanuló szakember jelöltek és már évek óta aktívan dolgozók is – pl. menekülteket segítő és környezetvédő szervezetből, illetve érintettek fogyatékosügyi, munkanélküli és hajléktalan hátrányos helyzetből. Találkoztunk a Közmunkás Mozgalommal, a Város Mindenkié aktivistáival, és a Védegylet Kisközösségek Átalakulásban programjában résztvevő szerveződéseket is megismerhettük.

Valószínűleg még hallhattok rólunk!

a képzés egyik résztvevője

Fotó: Várady István

Fotók a képzésről

Training on the moderation of discussions - report by a participant

Fotó: Várady István
from Közélet Iskolája on Picasa

As a homeless activist of The City Is For All, I took part in a two-day moderator training of the School of Public Life. In the course a wide range of people participated:people living in housing poverty, parents of handicapped children, LGBT activists, trade union activists, even a family support centre worker.In the first round, everyone introduced themselves, we did not only give our name, but also told the story of our names, why we are called as we are called.Several people told stories about where they come from, the history of their surnames; we also mentioned how we preferred to be called.

Tessza Udvarhelyi and her instructor companion, drama teacher Ádám Bethlenfalvy organised the training perfectly and introduced us to the secrets of moderation. Miklós Fetete-Nagy homeless activist of The City Is for All (AVM) briefly presented the moderation practice of AVM.

During the course we played a variety of community games to perk up the participants’ attention.Sometimes breaks were put in and – to everyone’s great amusement – we could try out different moderation situations.We found out that it is not so easy to start and channel a conversation or to lead a group to decision-making.We have learnt that a good moderator holds and carries forward the conversation and can guide the group to the stage of decision-making.We picked up special moderation techniques which aim to make sure that people in a disadvantaged situation within the group get a chance to speak.

I took part in this training as hearing impaired and told the group how AVM helps me to communicate when there is no sign language interpreter there. In such cases someone always notes down the conversation and I can follow the topic in writing via shared links through Google Drive. This is not only good for me, but also for those who cannot be physically present as they can follow the conversation as well. During the training sign language interpreters were present who, in turn, helped me to understand what moderation was about.

I really enjoyed the two days of moderator training:we mastered the ins and outs of public moderation in a fun and playful way.We had a very good time thanks to the excellent organisation and sign-language interpreters.

Éva Németh

Photo: István Várady

Stratégiai tervezés - egy résztvevő beszámolója

Fotó: Várady István
from Közélet Iskolája on Picasa

Az elmúlt hétvégén három napos képzésen vettünk részt, a Közélet Iskolája keretében. Nagy várakozással néztünk a három napos alkalom elé, mert bár nagyon vegyes társaság verődött össze szerte az országból, egy dolog közös volt bennünk. Mindenki, jobbítani, változtatni szeretne a társadalmunk bizonyos területén. Azért mentünk, hogy ehhez új eszközöket ismerjünk meg, és megtanuljuk azokat haszni. Úgy érzem, ezeket meg is kaptuk.

Megtanultuk, hogy a céljainkat és a belső lelki, szellemi állapotunk nem érdemes ketté választani. érdemes a motivációinkat tisztázni, mert sokat segíthet krízisek esetén is. Azok pedig lesznek, de ha ezeket tanulási lehetőségeknek fogjuk fel akkor nyereséggel jöhetünk ki ezekből. Számomra az a megközelítés is sokat adott, miszerint mindig a célból kell kiindulni nem pedig a jelen helyzetből, onnan érdemes visszafejteni a dolgokat. Fontos, hogy legyen egy elképzelt képünk a ideális világról, ahol teljesül az a cél, amiért sokszor önkéntes alapon dolgozunk éveken át. Jó, ha ezt 2-3 mondatba megtudjuk fogalmazni. Elsősorban magunknak, hogy ha nem mennek olyan jól a dolgok, akkor ez segíthet a túllendülni és folytatni az utat a cél felé, de mások bevonásában is sokat segít a világos cél megfogalmazása. Abban is segít ez, hogy tisztán lássuk, hogy mit, miért csinálunk.

Nagyon hasznos lehet a képek, belső képek használata, ami megmozgat és inspirál saját magunkat, illetve másokat is. Ha már megemlítettem a célt, annak elérésiben sokat segíthet egy jó stratégia, ami olyan mintegy térkép, ami a célba vezet minket. Segít racionalizálni, megtalálni a hatékony eszközöket, ezeket a tevékenységekben használni. Egy ilyet megalkotni sok munka és jó ha minél több munkatársunkat sikerül bevonni ebbe a folyamatba, mert így mindenki magáénak fogja tekinteni a célt és annak az elérése jobban megmozgatja őket. Fontos, hogy ez ne egy halott dokumentum legyen, hanem a szervezet működését aktívan befolyásoló és megkönnyítő segítség, ami nincs kőbe bevésve, sőt fontos, hogy időről időre elővegyük és felülvizsgáljuk. Egy ilyen kontrollt, jó összekötni egy 3-4 napos úgy nevezett elvonulással, amikor időt adunk maguknak és egymásnak, hogy átgondoljuk, hogy mit miért csináljunk és ezek a tevékenységek tényleg a cél felé vezetnek-e minket? Egy ilyen alkalom nagy lökést adhat egy szervezet életében. 

Szinte biztos vagyok benne, hogy az itt megszerzett tudás mindnyájunknak nagy segítséget fog adni, amikor saját, vagy a közösségünk társadalmi ideálján fogunk dolgozni. Összességében nagyon jól éreztük magunk. A sok új és hasznos információ okozta fáradságot jól ellensúlyozták azok a tanulságos játékok, amelyek segítségivel, szintén sok és érdekes ismeretre tettünk szert. Saját és a társadalmunk működéséről.

Én nagyon várom, hogy a képzés alatt megszerzett tudást, átültessem a munkámba.

Kiss Csaba

Fotó: Várady István

Fotók a képzésről

​Ez mindent megváltoztat! Filmvetítés a Közélet Iskolájában

Mi köze a kapitalizmusnak a klímaváltozáshoz? Hogyan lesz a környezetvédelem osztálykérdés? Mit tehetnek a helyi közösségek azért, hogy megvédjék az érdekeiket?

A társadalmi mozgalmakkal foglalkozó képzésünk mindenki számára nyitott, bónusz alkalmaként levetítjük a kanadai író és aktivista, Naomi Klein új filmjét, melynek címe Ez mindent megváltoztat!A vetítés után beszélgetünk a látottakról és a fenti kérdésekről. Ebben segít majd bennünket a Greenpeace Magyarország munkatársa, Hunyadi Réka.

"Az film az olajkitermelés, a bányászat és a szénerőművek ellen világszerte harcoló helyi közösségek küzdelmeit mutatja be az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve Görögországon át Dél-Indiáig. Azt látjuk, hogy az egészséges környezetért való küzdelemben az emberek újra felfedezik a kapcsolatok jelentőségét, a közösségek erejét. A film arra késztet, hogy átgondoljuk, milyen életet akarunk valójában élni, és ráébredünk arra, miért is meghatározó jelentőségű a klímaválság ennek a kérdésnek az eldöntésében. A film – címe ellenére – nem változtat mindenen, de lehetőséget teremt magunknak feltenni a kérdést: miben is kell változnunk, ha nemcsak "megúszni" akarjuk a legdurvább éghajlat-káoszt, de ugyanakkor szeretnénk egy élhetőbb társadalmat is létrehozni."

Nagyon köszönjük a Kisközösségek Átalakulásban programnak, hogy lehetővé tették a film vetítését!

A filmet angol nyelven, magyar felirattal vetítjük, hossza: 129 perc

Mikor? 2016. március 8. (kedd) 18.00-21.00h

Hol? Auróra Közösségi Központ (Budapest, VIII. kerület, Auróra utca 11.)

A vetítés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Facebook-esemény

Az esemény szórólapja és plakátja innen letölthető.

Megjelent a Feketemosó – a Közélet Iskolája és a Kettős Mérce szabadlapjának 4. száma!

A Feketemosó egy havonta megjelenő, ingyenesen terjesztett, független közéleti magazin, ami közérthető módon tájékoztat hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat fontos politikai kérdésekről, a társadalmi igazságosság szellemében.

A közmédia és az olcsón hozzáférhető nyomtatott lapok egyoldalú, manipulatív és alacsony színvonalú tájékoztatást nyújtanak, viszont nagyon sok ember csak ezekhez jut hozzá. Emiatt sokaknak sérülnek a politikai szabadságjogai és emellett ez az egyik akadálya annak is, hogy a társadalmi igazságossághoz kapcsolódó értékek széles körben elterjedjenek. A Feketemosó lehetőséget biztosít az alacsonyan iskolázott, elszigetelt helyzetű emberek számára arra, hogy tájékozottak legyenek, átlássák a körülöttük zajló társadalmi folyamatokat és aktívan felléphessenek a változás érdekében.

A lap szabadon letölthető és terjeszthető!

Ha tudsz abban segíteni, hogy a lapból viszel hátrányos helyzetű közösségekbe vagy olyan helyszínekre, ahol hátrányos helyzetű emberek megfordulnak, jelezd nekünk!

Email: kozeletiskolaja@gmail.com

Telefon: 0670 509 8510 (Dósa Mariann)

A Feketemosó a Közélet Iskolája és a Kettős Mérce közös gondozásában jelenik meg.

Ha szeretnéd, hogy minél több emberhez eljusson a Feketemosó, támogasd munkánkat vagy fizess elő a Feketemosóra!

Fizess elő a Feketemosó című szabadlapra!

Tetszik neked a Feketemosó? Szívesen hozzájárulnál ahhoz, hogy minél több olyan emberhez eljuthasson az újság, aki másképpen nem fér hozzá? Most két legyet üthetsz egy csapásra! Támogasd a lap kiadását lapszámonként 1000 forinttal (postaköltséggel együtt), ezért cserébe kapsz egy tiszteletpéldányt és 2 további emberhez is eljut így a lap. Az "előfizetői" támogatás fél évre 6.000 Ft, egy évre 12.000 Ft.

Nem kell mást tenned, mint átutalni nekünk a támogatást és cserébe havonta elküldjük neked a tiszteletpéldányodat. Ehhez az utalás közleményébe írd be a címet, ahová a lapot kéred.

Bankszámlaszám: Közélet Iskolája Alapítvány, Magnet Bank 16200106-11553650. A megjegyzés rovatba kérjük, hogy írd azt, hogy "adomány - Feketemosó".

Fizess Paypallal!

További információ a támogatásról

Newest Newer
Older Oldest