Aktuális / érdekérvényesítés

Érdekérvényesítés és toborzás képzés - egy résztvevő beszámolója

Fotó: Csécsei Ilona
from Közélet Iskolája on Picasa

A hétvégén részt vettem a Közélet Iskolája által szervezett Érdekérvényesítés és Toborzás képzésen, melynek okán sokat tanultunk például arról, hogy hogyan kell hatalmi pozícióban lévő emberekkel tárgyalni, milyen alapvető elemei vannak a sajtóval való hatékony kommunikációnak, és hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni az olyan szociális média portálokból, mint például a Facebook.

A hangulat nagyon kellemes és barátságos volt, a képzők mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a hétvége ne egy iskolapadban ülős frontális oktatás típusú képzés-élmény legyen, hanem interaktívan belevonjanak minket a saját tanulásunk folyamatába. Főleg kettes-hármas-négyes csoportokban dolgoztunk, így annak se voltak megterhelőek a feladatok, akiknek a képzés során boncolgatott témákban nem sok ismerete volt. Emellett volt időnk egyéni reflektálásra is, ami lehetőséget adott arra, hogy azok is kényelmes tanulási környezetben érezzék magukat, akik inkább csendben szeretnek elmélkedni a tanultakon, mint csoportokban dolgozni.

Nagyon nagy előnye volt a képzésnek az is, hogy a tudást, amit megszereztünk azonnal a gyakorlatba is ültethettük többféle módon is. A meghívott előadók, akik a szociális média (Facebook, Twitter, blogok stb) rejtelmeibe vezettek be minket mutattak két nagyon klassz honlapot, ami megkönnyítheti az alacsony anyagi keretekkel dolgozó civil szervezetek munkáját és egyből tartottak is egy mini workshopot, ahol meg is mutatták azoknak a használatát. Ez után a képzés legvégén akció tervet is készíthettünk, ami talán az összes gyakorlati feladat közül a leghasznosabb volt. Én személy szerint az egyesületem (Labrisz Leszbikus Egyesület) öt különböző aktuális vagy a közeljövőben aktuális projektjéhez is tudtam újat és hasznosat hozzátenni: a képzésen tanultak segíteni fognak nekünk az adománygyűjtő kampányunkban, a honlapunk újra terezésében, a sajtóval való hatékonyabb kommunikációban, a közönségünk hatékonyabb elérésében, és még az iskolai programunk önkénteseinek képzéséhez is hozzá tudunk tenni belőle.

A nagy hatékonyságból illetve az átvett témák nagyságából nem meglepő módon az is következik, hogy elég sűrű volt a programunk, és rengeteg információ hangzott el, de a képzők rövid vicces gyakorlatokkal azt is megoldották, hogy ne érezzük zsibbasztónak az információmennyiséget. Illetve az, hogy ők maguk rengeteg anyagot nyomtatva is oda adtak nekünk lehetőséget teremtett arra, hogy később is biztosan átlássuk, amit tanultunk és esetleg másokkal is megosszuk.

Egy mondatban összegezve azt mondanám, hogy nagyon örülök, hogy lehetőségem volt részt venni ezen a képzésen!

Bagyina Eszter

Fotók a képzésről

Fotó: Csécsei Ilona

Érdekérvényesítés és toborzás

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Erre a képzésünkre elsősorban érdekvédelmi szervezetek és önszerveződő közösségek hátrányos helyzetű tagjait várjuk, akik:

  • szeretnék fejleszteni a szervezetük/közösségük érdekérvényesítő képességét és
  • megtanulni, hogyan tudnak széles tömegbázist építeni a mozgalmuk számára.

A képzés tervezett témái:

  • a nyomásgyakorlás technikái
  • sajtóközlemények írása
  • a közösségi média használata
  • tagok toborzása
  • együttműködés, szövetség építés

Mikor? 2015. március 28-29., 10.00-17.00 óráig

Hol? Auróra Közösségi központ (Budapest, 8. kerület, Auróra utca 11.)

A részvétel ingyenes és a képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk.

Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (vidék-Budapest közötti utazásra és Budapesten belüli tömegközlekedésre is).

Jelentkezni email-ben lehet a kozeletiskolaja@gmail.com címen a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezés határideje: március 20.

További tájékoztatás ugyanezen az email címen és telefonon: 06-70/509-8510 (Dósa Mariann)

A képzés szórólapja innen letölthető.

A képzés plakátja innen letölthető.

BESZÁMOLÓ A KÉPZÉSRŐL

Newest Newer