Aktuális / Miskolc

Tripla filmklub Miskolcon - beszámoló

 

Március végén három napon keresztül dokumentumfilmeket vetítettünk Miskolcon, beszélgettünk mozgalmiságról, önkormányzatról és társadalmi víziókról – ez volt a Tripla filmklub. Fernengel Ági beszámolóját olvashatjátok.

Most tavasszal tartunk először programokat Miskolcon, ami egy nagy lépés a Közélet Iskolája életében. Ebben a félévben két képzéssel és a Tripla filmklubbal mutatkozunk be a városban. 2019 március végén három különböző helyszínen vetítettünk három estén keresztül, összesen több mint 50 résztvevőnek.

A filmklubok fókuszában az önszerveződés állt, és olyan témák, amelyek Miskolc számára is sürgetőek. A Zöld Sárkány Teaházban vetítettük a Nem szegényeknek való vidék-et, ami A Város Mindenkié csoport lakhatási érdekvédelmi munkáját követi. A második nap az Adát polgármesternek című filmet néztük meg, ami Ada Colau 2015-ös nyertes önkormányzati kampányáról szól Barcelonában, és ahogyan a devizahiteleseket ért igazságtalanságok ellen küzdő aktivistából politikussá válik. Végül a Tintában vetítettük a Mérges Buddha című filmet, ami a volt sajókazai, most pedig miskolci Dr. Ámbédkar Iskola munkájáról szól, akik egy buddhista másodikesély iskolában tanítanak cigány fiatalokat.

A vetítések után meghívott vendégekkel beszélgettek a résztvevők. Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié aktivistája beszélt a magyarországi lakhatási válságról, a szolidaritás fontosságáról az elnyomás elleni küzdelemben, és személyes útjáról az aktivizmusban. A második nap Udvarhelyi Tessza a Közélet Iskolája részéről és Varga Andrea a Padtársak tagja beszélgettek arról, hogy mi történt Barcelonában, amióta megválasztották Ada Colaut polgármesternek, hogyan szerveződik továbbra is ez a mozgalom, hogy jelen legyenek a városban, és becsatornázzák a támogatóik véleményét, és hogyan próbál egy élhető és lakható várost teremteni Barcelonából, amit lassan megfojt a tömegturizmus. Majd arról gondolkoztunk közösen, hogy hogyan lehet egy hasonlóan mozgalmi és alulról szerveződő kampányt megvalósítani Magyarországon. A harmadik napon Budai Julianna és Derdák Tibor beszéltek arról, hogy hogyan alakult ki a borsodi iskola, ami a Dr. Ámbédkar neve köré szerveződő nemzetközi mozgalom része. Dr. Ámbédkar Indiában érinthetetlennek született, de elvégezte az egyetemet, és ő vezette a független India alkotmányának megírását. Az ő buddhista mozgalmához kapcsolódva dolgoznak azon az iskolában, hogy pozitív identitást teremtsenek és közéleti részvételre neveljék az itt tanuló cigány fiatalokat.

A három nap alatt sokat gondolkoztunk együtt az önszerveződésről és a politikáról, mi pedig egyre többet tanulunk a beszélgetésekből Miskolcról. Köszönjük a részvételeteket és Varga Andreának, hogy a vetítések közben elkalauzolt minket a Factoryba, a vasgyári utcákban, az újmassai őskohóhoz, a kisavasi pincékhez, az ipartörténeti emlékházba és még a Mexikóvölgyön is át.

Azon dolgozunk, hogy bemutatkozó programjainkat, egyre több miskolci programunk kövesse. Ha szeretnél értesülni ezekről, iratkozz fel a hírlevelünkre itt!

Fotók a miskolci hétvégéről >>>

"Zavarba ejt, és kényelmetlen helyzetbe hoz, ezáltal felszabadít" - Dombovári Ágnes beszámolója

 

A Közélet Iskolája 2019 elején a Hogyan szervezzünk csoportot? című képzéssel mutatkozott be Miskolcon. Dombovári Ági beszámolóját olvashatjátok a kétnapos képzésről.

Minden oktatás nagy kérdése, hogy végül tudjuk-e használni a tanultakat. Szép dolog új ismeretekre szert tenni, de vajon az új ismeretek képessé tesznek-e bennünket új módon cselekedni? Ez egyáltalán nem automatikus és nem magától értetődő: a tudást használni is meg kell tanulni. Ennek sikere viszont részben már akkor eldől, amikor (s amilyen módon) találkozunk az új információkkal. Nem hiába születnek újabb és újabb tanítási módszertanok, vagy esik szó mind szélesebb körökben reformpedagógiáról.

Könyvből nem lehet megtanulni zongorázni, mert az intellektuális megértés még kevés a játékhoz. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a megértés haszontalan lenne. Valószínűleg a közélet esetében is hasonló a helyzet.

Abban az oktatási-szellemi kultúrában, amelyben többnyire ma Magyarországon felnőttünk, legtöbbünknél a hatékony közösségi működést az alapjaitól kell elkezdenünk tudatosan újjáépíteni magunkban. Mondjuk, onnan, hogy meg merek-e szólalni egy csoportnyi idegen ember előtt? El merem-e mondani a véleményemet, az érzéseimet? Merek-e valamihez hozzászólni vagy valamivel egyet nem érteni? – névvel és arccal, emberi súllyal és hitellel, nem csak névtelenül, az anonimitás rejtekéből ágálva minden ellen.

Ez még tapasztalattal rendelkező emberként is minden alkalommal újabb és újabb kihívást jelent: újabb kényelmetlenséget, s újabb belső konfrontációt azzal a feszengő kisgyerekkel, akit a tanító néni felszólít az első órán, s aki azt érzi, mennyire jobb lenne inkább meglapulni valahol a hátsó padban. Belül sírunk és puffogunk, ugyanakkor „én inkább nem szólok hozzá, én inkább nem szólok bele, nekem inkább nincs véleményem – mert az emberek félelmetesek, s az ismeretlennel szemben sebezhető vagyok.” A munkát a legtöbbször innen kell kezdenünk. S ebben a Közélet Iskolája képzése kiváló: zavarba ejt, és kényelmetlen helyzetbe hoz, ezáltal felszabadít.

A képzésen készült fotók itt érhetőek el >>>
 
Dombovári Ágnes

Fotó: Iván Tamás

Hogyan szervezzünk csoportot? - képzés Miskolcon

 

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett emberek és csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Ezen a képzésen a résztvevők megtanulhatják, hogy működtessenek csoportokat, szervezeteket. A képzésre elsősorban hátrányos helyzetű és/vagy a társadalmi igazságosságért küzdő aktivistákat, önkénteseket, szervezőket várunk, akik

•    szeretnének új csoportot indítani érdekvédelmi/közösségi témában
•    szeretnék fejleszteni működő szervezetük/csoportjuk munkáját

A képzés tervezett témái:

- a csoportszervezés alapjai
- új tagok toborzása és beilleszkedése
- beszélgetések és szervezői találkozók szervezése
- demokratikus döntéshozatal
- mit jelent közösségi vezetőnek lenni

Mikor? 2019. február 9-10. (szombat-vasárnap) 10-18h
Hol? Martin Luther King Kollégium (Miskolc, Kiss tábornok utca 78.)

A képzést Sebály Bernadett és Fernengel Ági tartják.

A képzésen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 20.000 Ft/fő részvételi díjat, akkor hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek!

A képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk. Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Miskolcra és a Miskolcon belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét előre jelzi. Csak a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni. Igény szerint, szállás is tudunk szervezni annak, aki ezt előre jelzi.

Jelentkezés a Közélet Iskolája honlapján elérhető jelentkezési lap kitöltésével.

Jelentkezési határidő: 2019. január 25. (péntek) éjfél

További információ: Fernengel Ági (06 20 957 1610), kozeletiskolaja@gmail.com

Fotó: Várady István