Aktuális / Beszámoló

Nonviolent communication – a report about the training

 

I’m no longer surprised by anything: I have been going to Budapest lately as if I was going home (it would be great to do this even more often). But if you knew how prejudiced I was towards Budapest! And today I feel I would be in a better place there, than here in Miskolc.

It was about a year ago that I got in touch with the „movement life” of Budapest and esoecially The City is for All (A Város Mindenkié, AVM). At this time in Miskolc, one could only see the rudiments of something (possibly) happening. Since then, to the best of my opportunities, I’ve kept in touch with AVM, the Streetlawyers and the School of Public Life. It was last August that everything changed: AVM held a two-day long civil rights and advocacy training in Miskolc at the invitation of Miskolc Has a Voice! Facebook group. This was when I realized that I was really needed in Miskolc.

I was eagerly waiting for the Nonviolent Communication training of the School of Public Life. Fortunately, I got in and everything went smoothly. I gained experiences that have provided me with enough ammunition to stand in the gap here in Miskolc. (This is how I feel every time: It’s simply good to be with you all.)

It was a great idea to collect and categorize our thoughts and expectations regarding the training at the beginning. I was also glad that by writing our names on stickers we were able to call everyone by their names during the training. The training started with such momentum and naturalness that it immediately had a grip on all participants. There were 24 of us with everybody representing a different vulnerable group. We started out the day as bunnies and finished as lions. This form of education should be institutionalized: beyond the acquiring of knowledge, it also builds community and strengthens us as individuals.

In the small group discussions, we got so close to each other during the constant flow of ideas as if we had known each other for ages. Our young and enthusiastic trainers had such an amazing impact on us that we sky-rocketed together. They explained everything in a plain and well-illustrated way and also made us play out what we had learnt. The training almost immediately inculcated in us and it left a lasting experience in all of us. At the end, we received everything we had learnt in writing, too.

I receive an unforgettable experience and KNOWLEDGE from the School of Public Life, every time we meet. Thanks to you and to all the participants in the training. Thank you for the experience of getting stronger and for making me feel that I’m not alone. We are many, and more and more of us have a desire to acquire knowledge.

I recommend the trainings organized by the School of Public Life to everyone, as they are unforgettable and unsurpassable.

Knowledge Gives Power

Mariann Csikos

Ps: Big thanks for the materials, photos and notes you sent afterwards!

Photo: István Várady

„A jogaid nem védik meg magukat!” - képzési beszámoló az egyéni projektekről

 

Idén először tartottuk meg a „Jogaid nem védik meg magukat!” című képzést, ahol 8 héten keresztül tanultunk a résztvevőkkel arról, hogy milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon az állampolgároknak arra, hogy tudatosítsák és érvényesítsék jogaikat és érdekeiket. Külön érdekessége a képzésnek, hogy az alapgondolata a börtönökben zajló képzéssorozatunkból származik – már 3 éve tartunk kurzusokat büntetés-végrehajtási intézményekben a társadalmi egyenlőtlenségekről és az állampolgári jogokról.

Az elmúlt évek során a Közélet Iskolája programjainak résztvevői sokszor jelezték felénk, hogy ők is nagy szükségét érzik annak, hogy ezt a tudást megszerezzék, mert más fórumokon erre nem nyílik lehetőségük. A többi képzésünkhöz hasonlóan erre a kurzusra is nagyon sokszínű csoport állt össze, akik 8 héten keresztül együtt tanultak az állampolgárként őket megillető jogokról és ezek kikényszerítésének lehetőségeiről. Volt köztünk roma jogvédő szervezet munkatársa, LMBT aktivista, tanodában dolgozó önkéntes, pedagógus, egészségvédelmi dolgozó, fogyatékkal élő aktivista, közmunkás jogvédő és szakszervezeti dolgozó. A résztvevők feladatul kapták, hogy a képzés végére azonosítsanak egy olyan jog- vagy érdeksérelmet, amellyel kapcsolatban szeretnének konkrét lépéseket tenni a kurzus során tanultak felhasználásával. A terveket a résztvevők részletesen megvitatták egymással és a két képzővel, mindebből az alábbi projektek kristályosodtak ki:  

1. projekt:
Eszter azt szeretné elérni, hogy a középiskolások számára legyen ténylegesen biztosított a pályaorientációs tanácsadás. A helyzetelemzése szerint ehhez törvénymódosításra lesz szükség, ő ezt tűzte ki projektje céljaként.

A jelenlegi állapotban a gyerekek jogai sérülnek, hiszen nem jutnak hozzá egy olyan szolgáltatáshoz, amit a törvény garantál számukra.

Ez tehát egy általános probléma, így lehetőség van közérdekű igényérvényesítésre, amit egy olyan szervezet tehet meg, amelyiknek ez szerepel az alapító okiratában.   

De ezen kívül is több eszköz áll rendelkezésre az érdekérvényesítésre:

2. projekt:
Zsuzsa egy régóta húzódó ügy végére szeretne pontot tenni a projektje keretében. A társasháza lakóközössége évekkel ezelőtt egy pályázaton nyert 450.000 ft-ot a ház felújítására, azonban a megítélt összeget a mai napig nem fizette ki az önkormányzat, arra hivatkozva, hogy kifogyott az erre szánt költségkeretük, miközben Zsuzsáék elvégezték a fejújítást, megelőlegezve a költségeket, mert ezt írta elő a pályázati kiírás.

Ebben az ügyben is több irányba el lehet indulni egyszerre:

3. projekt:
Jula dúlaként azt szeretné elérni, hogy a császármetszéssel született babáknak is egyenlő esélyük legyen megszületésük után azonnali bőrkontaktusra az édesanyjukkal. Tudományos kutatások meggyőzően bizonyítják, hogy ez a fizikai tapasztalat kulcsfontosságú a babák későbbi egészséges fejlődése és a szoptatás sikeressége szempontjából, mégis a legtöbb császármetszéssel világra segített újszülöttet megfosztanak ettől ma Magyarországon. Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, először is fel kell térképezni, hogy valóban diszkriminációról van-e szó vagy a probléma a hüvelyi úton született babákat is érinti. Ezért Jula először közérdekű adatigényléssel próbál majd ennek utánajárni. Ha ezek alapján diszkriminatív gyakorlatról van szó, akkor az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fog fordulni. Ezzel párhuzamosan fel fogja térképezni, hogy most létezik-e erre vonatkozó írásbeli protokoll a magyar egészségügyben, ennek függvénye, hogy a létező protokoll megváltoztatása vagy egy protokoll kialakítása lehet-e a projekt fő követelése. Emellett pedig Jula szövetségeseket is fog keresni a magyarországi és a nemzetközi színtéren – felveszi a kapcsolatot az Integrált Jogvédelmi Szolgálattal, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával, az Egészségügyi Világszervezettel és az ENSZ A nőkkel szembeni diszkrimináció valamennyi formájának felszámolásáról szóló egyezményének (CEDAW) bizottságával, hazai és külföldi civil szervezetekkel, hogy partnerekre találjon a nyomásgyakorláshoz. Ebbe később a sajtót mint negyedik hatalmi ágat is szeretné bevonni.   

4. projekt:
Egy másik résztvevő személyes léptékű projektet szeretne megvalósítani a képzés során tanultak felhasználásával. Számára fontos tanulsága volt a képzésnek, hogy az érdekérvényesítéshez nagyon fontos kiindulási alap a megfelelő önbecsülés: el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk változtatni, ahhoz, hogy valóban változtatni tudjunk. Felismerte, hogy az önbecsülés megerősödése abban is segít, hogy kiszűrjük, mi az, ami a törékeny önbizalom miatt bennünket ért személyes sérelem és mi a rendszerszintű érdeksérelem.

Ezek alapján a képzés végére azonosítani is tudta, hogy a munkahelyi problémái közül melyek tekinthetők érdeksérelemnek, projektje keretében a változás, a változtatás lehetőségeit járja körbe.

5. projekt:
Arkadiusz a kisebbségi csoporthoz tartozó állampolgárokat érő utcai erőszak áldozatainak törvényes védelmét szeretné kikényszeríteni projektje keretében. Elsősorban azért fog nyomást fog gyakorolni az illetékes döntéshozókra, hogy induljanak eljárások ezeknek a támadásoknak az ügyében.

6. projekt:
A Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport tagja hosszú távon azt szeretné elérni, hogy a legszegényebb nagyon beteg emberek se maradjanak megfelelő jövedelem nélkül, ha például társadalombiztosítást sem képesek fizetni sokáig. Az ilyen rokkantaktól megvont ellátás visszaállítását vagy nagyon alacsony szociális segély szintjének növelését, pontosabb szabályozást és minősítést szeretné elérni, illetve a munkanélküliekkel egyenlő feltételeket és jogokat, egészségi állapotuknak megfelelő rehabilitációs munkakörök kialakítását.  Ezzel kapcsolatban már készült egy ombudsmani jelentés, amely törvénymódosításra szólította fel a minisztériumot. A képzés résztvevője azon szeretne dolgozni különböző jogi, kommunikációs és érdekérvényesítési eszközökkel, hogy ez a törvénymódosítás a valóságban is megtörténjen, majd a gyakorlati jogalkalmazásban is megjelenjen. Ehhez csoportjával egyrészt közvetlenül és különböző jogi szerveken keresztül is a döntéshozó politikusok, másrészt a média erejét is fel fogják használni.

A nyár folyamán minden résztvevő dolgozni fog a saját projektjén és ősszel újra összeül majd a csoport, hogy közösen megbeszéljük a további lépéseket. A terveink szerint az év végére minden résztvevő kézzelfogható eredményeket tud majd felmutatni. Azt pedig, hogy mi számít eredménynek, természetesen minden résztvevő saját maga számára határozza meg.

Ki mit tud a helyi ügyekről? – egy résztvevő beszámolója

 

Nagyon örültem az adatkikérő tanfolyamnak, mert a KANGA Egyesülettel már elindítottuk az adatkikérést a szülészetek felé, mikor kiderült, hogy van ez a képzés. A képzésen megismertettek a Kimittud felület használatával, ami egyrészt transzparens - látszik mások számára is, mit leveleztünk - másrészt a jogi hivatkozások miatt azt hiszem, sokkal komolyabban vesznek az intézmények, akiktől az adatokat kérjük ki.

Az általunk feltett kérdéseket a következők szerint lehet csoportosítani:

A tanfolyam előtt 17 szülészet válaszolt már a megkeresésünkre, azóta a szülészetek 73%-a válaszolt nekünk. Külön büszke vagyok arra, hogy minden otthonszülős szolgáltató válaszolt, és a Róbert Károly magánkórház is, akik ugye nem kötelezhetőek adatszolgáltatásra.

A tanfolyamon tanultakat követtük, elküldtük a levelet, 15 napon belül megjöttek a válaszok - senki nem kért pénzt az adatért, sem hosszabbítást. Majd elküldtük a szerkesztett táblázatot, hogy lehessen korrigálni az eseteges hibákat. A beérkezett válaszok után osztottuk meg az adatbázist. Elég hamar elég nagy visszhangja lett :)

Most dolgozunk azon, hogy ne csak a Facebook oldalunkon (szülészetválasztó), hanem a honlapunkon is lehessen kommentelni az olvasottakat.

És mivel ez a kezdeményezés egyenlőre önkéntes alapon működik, tisztelettel és szeretettel várjuk a közösségi támogatást, hogy az adatbázis továbbra is mindenki számára hozzáférhető legyen!

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy részt vehettem ezen a hatékony és hasznos tanfolyamon!

Maróy Ditta, KANGA Egyesület

Társadalmi egyenlőtlenségek a mai Magyarországon

 

A Közélet Iskolája már harmadik alkalommal szervezett társadalomismereti képzést büntetés-végrehajtási intézetben, ezúttal Balassagyarmaton. Az alábbiakban egy résztvevő beszámolóját olvashatjátok: 

"Mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy örültünk ennek a programnak, és a csoport nevében szeretném megköszönni, hogy itt lehettünk és hogy ti itt voltatok és egy kis színt, érdekességet hoztatok a szürke mindennapjainkba. A beszélgetések és a témák jók és érdekesek voltak, köszönhetően Mariann előadói stílusának és felkészültségének. Érdekes volt, ahogy a beszélgetések a különböző témákban szabadon folytak, látszólag ránk bízva, mégis Mariann mondatainak, kérdéseinek hatására az előre eltervezett forgatókönyv szerint zajlottak, mindenkiben elindítva egy gondolatsort, talán még akkor is, ha addig szilárd meggyőződése volt már a témát illetően.

Ezekkel a névre szóló, kézzel faragott nyakláncokkal köszönték meg a képzést a fogvatartott résztvevők.

Olyan témákat vettünk végig, amik a mai társadalomban igen nagyok, és nap mint nap szembesül velük az emberek többsége akár mint kirekesztett, akár mint kirekesztő, mégsem nagyon beszél róluk szinte senki. Mindenki úgy van vele, hogy tenni úgysem bír ellene, akkor minek beszélni róla. Személyes véleményem szerint igenis fontosak az ilyen csoportok, kezdeményezések. Mert a szavak ereje nagyobb, mint a többség gondolná. A beszélgetések, az elhangzottak elindítanak egy gondolatsort, ami később tettekhez vezet. Ha csak minden ilyen csoportból egy ember fog ezentúl máshogy viszonyulni akár csak egyetlen témához, mondjuk ezek után nem a fejét fordítja el ha lát egy hajléktalant, hanem ad neki aprót, vagy egy szendvicset akár, akkor ez már eredménynek számít, mert ezeknek a beszélgetéseknek köszönhető a változás. És ezek által az apró változások által válik jobbá, élhetőbbé a világ. Köszönjük, hogy ezzel a beszélgetéssorozattal ablakot nyitottatok nekünk sok kimondatlan problémára, mert egymást meghallgatva számtalan nézőpontot ismerhettünk meg, ezáltal jobban megismertük egymást is és önmagunkat is.

A csoport nevében szeretnék nektek további eredményes munkát kívánni, és sok sikert ahhoz, hogy minél több embert megismertessetek ezekkel a problémákkal. Köszönjük ezt  10 hetet!

Gergő

A képről: Az utolsó órán Activity-t játszottunk a képzés során feldolgozott fogalmakkal. A fogalmak egy részét a fogvatartottak adták fel egymásnak, egy részét pedig a Közélet Iskolája képzői.

Részvételi akciókutatás műhely – beszámoló

 

A Közélet Iskolája egyik fő tevékenysége a „mély” részvételen alapuló részvételi akciókutatások módszertanának terjesztése és fejlesztése. A részvételi akciókutatás lényege, hogy azok kutatnak egy társadalmi problémát, akiket az közvetlenül érint. 2016. szeptember és 2017. június között 6 alkalomból álló szakmai műhelysorozatot szerveztünk, amelyre szeretettel vártunk mindenkit, aki részvételi akciókutatás résztvevője vagy szervezője, korábban részt vett ilyen kutatásban vagy a jövőben tervez ilyet megvalósítani. A műhelyek során a részvételi akciókutatás és az egyéb részvételen alapuló kutatások történetét és módszertanát dolgoztuk fel, a résztvevők aktív közreműködésével tapasztalatot cseréltünk, és szakmai támogatást nyújtunk egymásnak.

A konkrét programot a résztvevők közösen alakították ki a sorozat első alkalmán, ahol röviden bemutattuk, mit jelent számunkra a részvételi akciókutatás és miért tartjuk fontos megközelítésnek. A Közélet Iskolája számára a részvételi akciókutatásban a kutatás a társadalmi változás eszköze. Ennek során a kutatás az elit csoportok „vizslató tekintetéből” a társadalomkritika és az alulról jövő változás eszközévé is válik. A részvételi akciókutatás során nemcsak a hatalmi viszonyok, de a résztvevők is változáson mennek keresztül. Paulo Freire (1970) szerint a társadalmi átalakulás pedagógiai folyamat, amelynek során az elnyomott társadalmi csoportok tagjainak saját magukat is humanizálniuk kell, vagyis meg kell tanulniuk saját magukra is (újra) teljes értékű emberként és állampolgárként kell tekinteni. Ennek során a résztvevők elemzik és megértik saját elnyomásuk strukturális gyökereit, és megpróbálnak megoldásokat találni ezek megszüntetésére.

A műhely során összesen hat olyan kutatással ismerkedtünk meg, amelyek a részvételi akciókutatás, a részvételi kutatás vagy az akciókutatás módszertanát használták fel. Kolonics Krisztán „Participatív kutatás a gyakorlatban” címmel tartott előadást, amelyben beszámolt arról, hogyan vett részt ún. insider kutatóként egy a fogyatékos emberek felnőtté válásáról szóló disszertáció elkészítésében. Az előadásban elsősorban azt boncolgatta, hogy milyen szerepe lehet egy doktori fokozattal nem rendelkező mozgássérült embernek abban, hogy megalapozott és az érintettek szemszögét is komolyan figyelembe vevő kutatás készüljön el. A részletekről a Carissimi folyóirat 2016 augusztusi számában is olvashattok, a 12-13. oldalon!

Heiszer Katalin, aki az ELTE Gyógypedagógia Doktori Programjában végezte kutatását, egy értelmi sérült fiatalokkal végzett részvételi kutatásról számolt be. Itt egyrészt bemutatta a fogyatékosságtudomány területét, amelyet sokszor a fogyatékos mozgalom „elméleti fegyvereként működő kritikai társadalomtudományként” írnak le, és amelynek lényege az emberközpontúság, a fogyatékos emberek érdekeinek és céljainak előtérbe helyezése, az interdiszciplináris szemlélet. Célja az emancipáció, az ellenállás, valamint az elnyomó rendszerek és struktúrák alóli felszabadítás. Ebben a kutatásban Katalin nagyrészt Williams-szindrómás fiatalokkal dolgozott az őket érdeklő témákkal. A kutatás eredményeként egy DVD oktatócsomag is készült, amely az élet számos területét (pl. szerelem, szabadidő) mutatja be az érintettek előadásában. A kutatásról itt lehet olvasni, itt pedig Katalin egyik témába vágó előadását is meghallgathatjátok.

A műhely során bemutatkozott a Közélet Iskolája által kezdeményezett Önállóan lakni – közösségben élni kutatócsapat is, amely 2016 szeptemberében alakult azzal a céllal, hogy megvizsgálja, mi kell ahhoz, hogy ma Magyarországon egy mozgássérült ember önállóan élhessen. A csapatnak jelenleg 9 érintett és 4 szövetséges tagja van. Tevékenységünk során nem csak adatokat gyűjtöttünk és elemeztünk, hanem különböző akciókban is részt vettünk. Például több más dolog mellett szerveztünk kerekasztal beszélgetéseket, részt vettünk nyilvános megmozdulásokon. Kutatásunk során az is világossá vált számunkra, hogy a csoport a kormánypolitika által jelenleg favorizált támogatott lakhatás feltételeit elégtelennek, és a szuverén fogyatékos emberekre nézve kifejezetten hátrányosnak tartja, ezért úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban ezzel kívánunk foglalkozni, meg kívánjuk jeleníteni kifogásainkat és kidolgozni egy szerintünk elfogadható feltételrendszert.

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport tagjai az ún. Új Munka Kört mutatták be, amely egy részvételi akciókutatás a kulturális közfoglalkoztatottak helyzetéről és nehézségeiről. A kutatás során a kulturális közfoglalkoztatás anomáliáit (pl. bérezés igazságtalanságai, megalázó bánásmód, bennragadás) és azt tárják fel, kik lehetne érdekeltek és ellenérdekeltek ennek a rendszernek a fenntartásában vagy megváltoztatásban. Az eredményeit az érdekvédelmi csoport munkájában fogják hasznosítani. Az egyik kapcsolódó akciójukról, amikor levelet adtak át Dr. Hoppál Péter kulturális területért felelős államtitkárnak, itt lehet olvasni.

Hajdu Judit, a Börtönrádió alapítója a narratív közösségi munkáról beszélt, amely céljaiban és módszereiben is sok szempontból hasonlít a részvételi akciókutatásra. Jill Freedman meghatározása nyomán a narratív közösségi munka egy „tisztelet-teljes, nem-hibáztató terápiás és közösségi szemlélet kíván lenni, amely a személyt, mint életének szakértőjét helyezi a középpontba.  A problémát a személyen kívülinek tekinti és feltételezi, hogy a személynek sokféle képessége, kompetenciája, hite, értéke, elköteleződése és készsége áll rendelkezésére, ami segítheti csökkenteni a probléma befolyását az életére.” A módszert a részvételi akciókutatások során elsősorban a probléma feltérképezéséhez és a további közös lépések megtervezéséhez lehet jól hasznosítani, hiszen elsősorban az érintettek tapasztalatainak, történeteinek a feltárására szolgál. Egyik fontos eszköze az ún. életfa módszer.

Héra Gábor a Foresee csoporttal közösen végzett akciókutatásáról számolt be, amely egy magyarországi kistelepülésen igyekezett bevezetni a mediáció módszertanát a konfliktusok kezelésében, és ennek hatásait vizsgálni a helyi viszonyokra. A kutatás során a helyi lakók mediátor képzésen vettek részt, majd több alkalommal is használták a módszert kisebb vagy nagyobb konfliktusok megoldására. Gábor a mediátorok mellett egy helyi lakossal együtt dolgozott a kutatási eredmények értelmezésében és feldolgozásában. A kutatásról itt olvashattok részletesebben >>>

A műhelysorozat utolsó alkalmán összefoglaltuk és értékeltük az összes előadást és beszélgetést, és arra jutottunk, hogy mindenképpen szükség lenne egy mélyebb képzésre a részvételi akciókutatás módszertanáról (ezt 2017 őszén tervezzük megtartani) és hogy fontos lenne, hogy ezt a megközelítést minél több olyan kutató is megismerje, akik egyetemi keretek között dolgozik. A részételi módszertanok ma még kevésbé ismertek és elismertek a tudományos közegben, pedig nagy szükség lenne rá, hogy az elefántcsonttorony helyett a mai társadalomtudományos kutatások egyre inkább azoknak az embereknek a részvételével és érdekében folynának, akik a leginkább megtapasztalják a kirekesztést és az elnyomást.

Fotó: Várady István

Eredményes, egyenes és emberi - beszámoló az erőszakmentes kommunikáció képzésről

 

Ha úgy érzed, hogy „ha én nem, akkor soha, senki”, mert valaki mindig vár tőled valamit és emiatt felgyülemlett benned a harag, akkor menj el te is a Közélet Iskolája Erőszakmentes kommunikáció képzésére.

A „soha”, „senki”, „állandóan”, „mindig”, „valaki” az erőszakos kommunikáció kulcsszavai és ha gyakran hallod ezeket vagy akár te magad is gyakran használod őket, akkor nagyon valószínű, hogy sem a te, sem a környezeted kommunikációja nem erőszakmentes.

Pedig kommunikálni egyrészt szükséges, másrészt jó. Meg fogsz döbbenni, ha végigjárod a képzőpárossal a manipuláció, az alá-fölérendeltség, a bántalmazói kommunikáció végtelen verbális vagy nonverbális útvesztőit.

És pláne meglepődsz majd, ha megismered az erőszakmentes kommunikáció kicsi, de hatékony eszköztárát. Tiszteletteljes kérés vagy közlés némi empátiával fűszerezve, szemkontaktussal megbolondítva, hibáztatásoktól és utalgatásoktól mentesen. Tiszta, egyszerű, sallangok nélküli. Eredményes, egyenes és emberi. Nehéz, de nem lehetetlen.

És – szerintem – rengeteg  ember természetes igénye. De az erőszakmentességet újra kell tanulnunk, mert az emberi játszmák, amikbe életünk során belekényszerülünk elfeledtetik velünk a nyílt, konszenzusra törekvő kommunikációt.

Nagyon örülök, hogy egy igazán izgalmas utazást tehettem a szavak és gesztusok őszinte világában.

Mindenkinek ajánlom, hogy kóstoljon bele a Közélet Iskolája ezen képzésébe (is).

Csengei Andrea

Fotó: Várady István

A jogaid nem védik meg magukat - egy résztvevő beszámolója

 

Bevallom, nehéz összefoglalót írnom erről a képzésről. Mert azt szeretném, hogy aki olvassa, az késztetést érezzen részt venni rajta (mert végtelenül hasznosnak találom, és úgy vélem, hogy mindenkinek muszáj lenne tudnia ezt), mert azt szeretném, ha informatív, tárgyilagos és egyben személyes is lenne, és hogy egyszerűen méltó legyen magához a képzéshez. Mindezt úgy, hogy az előbbi mondat legyen benne a leghosszabb... :DDD

Habár sorolhatnám óraszám, hogy mit tanultunk a demokráciáról, a jogi hierarchiáról, az intézményrendszerünkről, a sérelem esetén kihez-mivel-hogy-forduljak-ról, a választójogról, a gyülekezési jogról, a betegjogról (mert ki ne lett volna már kórházban valamit összevarratni, -rakatni, szülni stb...? És te, Kedves Olvasó tudod, hogy milyen jogaid vannak, azaz mi jár neked?), vagy mondjuk a gyűlöletbeszédről, az információszabadságról, a közhatalmi szervek működéséről, a közpénzek felhasználásának átláthatóságáról, a nyomásgyakorlásról, a kikényszeríthetőségről stb.... mert ezek mind NAGYON fontosak. Vagy hogy milyen számtalan egyéb hozadéka (pl. önismereti) volt a képzésnek. Mert ez is fontos.

DE a fenti célkitűzésemnek mégiscsak megpróbálok megfelelni, ezért lássuk a medvét - mégpedig rövid(ebb)en:

Nagyon sokat adott ez a képzés nekem - és így jó szívvel ajánlom mindenkinek (sőt!), mert
- kézzel foghatóvá, megközelíthetővé tett egy, amúgy sokaknak misztifikált, "én ilyen dolgokkal nem foglalkozom" témát: a politikát, a közéletet;
- megláttatta velem a helyemet, szerepemet és törvény által biztosított lehetőségeimet a rendszerben állampolgárként;
- olyan praktikus tudásanyagot és eszközrendszert adott át a jog- és érdekérvényesítés terén, amelynek mindenki birtokában kéne lennie, hiszen a mi jogainkról, a mi jog- és érdeksérelmeinkről és azok kezeléséről szól!;
- olyan alapigazságokra ébresztett rá, amelyek mellett elmentem eddig, de létfontosságúak, ha nem süket és vak birkaként óhajtom élni az életem állampolgárként, hanem tudatosan, tájékozottan döntő emberként;
- olyan valódi gyakorlatokat alkalmaztunk, amelyek a lexikális tudást átlátható hétköznapi aktussá alakították;
- az oktatóink felkészültsége, szakmai tudása, gyakorlati tapasztalata, hozzáállása példaértékű - és így innen minden egyes alkalommal többel jöttem el, mint amennyivel odamentem;
- és mert egyszerűen felemelő és briliáns olyan emberektől és emberekkel együtt tanulni, gondolkozni, feladatokat megoldani, akik habár totálisan különböznek egymástól, mégis köztük a közös szándékok és értékrend közösséget hoz létre.

A legüberebb összefoglaló üzenet számomra ez, és ezért ezt adom neked is útravalóul, Kedves Olvasó:
"A DEMOKRÁCIA nem főnév, hanem IGE. Ha nem csináljuk, akkor nincs!"

Székelyhídi Eszter

Fotó: Várady István

A felszabadítás pedagógiája - beszámoló a 3. alkalomról

 

A Felszabadítás pedagógiája képzés utolsó két napos alkalma már a búcsúzkodás és a jövő tervezésének jegyében telt. Első nap még megismerkedhettünk két új módszerrel. Csoszó Gabriella meghívott vendégként mesélt a munkájáról. Fényképek készítése és elemzése körül forognak az ő foglalkozásai. Ezek a képek segítenek abban, hogy részvevők beszéljenek a környezetükről és tudatosabban viszonyuljanak hozzá, gondolkozzanak, hogyan alakíthatnak rajta. Gabi egyébként A Város Mindenkié csoportnak is tartott már képzést, a szervezetről a sajtóban megjelenő képek sokszor az általa képzett hajléktalan aktivisták képei.

Aztán a másik módszert, a közösségi riport készítését kicsiben ki is próbáltuk. Ennek az a lényege, hogy néhány érintett riportvideóban valahogy elmondja a véleményét, ismerteti azt a helyzetet, amivel a riport foglalkozik. Ez a helyzetről való információ gyűjtésének és feldolgozásának ahogy mi is megtapasztaltuk, nagyon élvezetes módszere. Sőt, lehetőséget ad a megosztásra, kommunikációra is, akár döntéshozatalban felelős emberekkel.

Ez után olyan programpontok jöttek amikor kipróbáltuk azokat a foglalkozásterveket, amikkel társaink készülnek, vagy készültek a gyakorlótanításukra. Egy ilyennek fejeződött be a szombat és egy ilyennel kezdődött a vasárnap is.

Meghallgattuk egymás beszámolóit a gyakorlótanításaikról és egy kis időt töltöttünk azzal is, hogy tervezgettünk, ki hogyan fogja az itt tanultakat továbbvinni, milyen tevékenységet tervez, ami kritikai pedagógiához köthető.

Értékeléssel zártuk a képzést. Elővettük azokat a célokat és félelmeket is, amiket még a kezdetek kezdetén írtunk össze. A visszajelzések határozottan pozitívak voltak. Mindannyian örültünk, hogy megismerhettünk ennyi lelkes és hasonló irányba változtatni akaró embert, valamint ennyi példát és módszert, amit alkalmazhatunk. Reméljük még látjuk egymást és nem adjuk fel azokat a terveket, amikről meséltünk.

Ván Janka

Fotó: Várady István

Az egyetemi “közösségi oktatás” lehetőségei – tanulmányúton jártunk Skóciában

 

2017 májusában egy Erasmus+ program keretében 5 napot töltöttem Skóciában, ahol közel 30 résztvevővel közösen látogattunk sorra különböző közösségi célú kezdeményezéseket, illetve olyan egyetemi tanszékeket, akik valamilyen módon kapcsolódnak annak a helynek a tágabb közösségéhez, ahol működnek. Engem elsősorban utóbbi vonzott ebben a lehetőségben, mert már jó ideje foglalkoztat, hogy hogyan lehetne Magyarországon az egyetemeken felhalmozódó közös erőforrásainkat (kutatásokra rendelkezésre álló pénztőkét, tudást, infrastruktúrát, technológiát stb.) igazságosabban felhasználni – tehát úgy, hogy minél szélesebb rétegek javát szolgálják az egyetemek és ezáltal sokkal inkább igaz lehessen rájuk, hogy valós társadalmi funkciókat töltenek be. Számos inspiráló példáját ismerjük annak, hogy az egyetem hogyan tud felelősen élni a rá bízott közösségi erőforrásokkal, a Közélet Iskolájának több programja is ezekből a példákból inspirálódott, ezért nagyon örültem a lehetőségnek, hogy bepillantást nyerhetünk további ilyen programokba.

Ebből a szempontból kicsit csalódás volt ez az út, de így is sokat tanultam belőle és ezeket a tapasztalatokat is biztosan tudjuk majd hasznosítani a munkánkban. Az út során közel 30 fős csoportunkkal több helyi civil szervezetet látogattunk meg, amelyek mindegyike valamilyen fontos társadalmi cél megvalósításán dolgozik – pl. tanodákat működtetnek, menekültként Skóciába érkező nők beilleszkedését támogatják, társadalmi vállalkozásként működtetnek kávézót, menzát, közösségi központot. Ezek a szervezetek több szálon kötődnek a helyi egyetemekhez - az egyetemi diákok önkéntesként dolgoznak náluk vagy ott töltik az egyetemi gyakorlatukat, esetenként az egyetemi kutatások eredményeit is fel tudják használni a munkájukban. De számomra érdekesebb és hasznosabb volt, az az egyetemek ún. közösségi oktatási programjainak megismerése. Az elmúlt néhány évben a skót (és általában a brit) egyetemeken sorra jöttek létre a Közösségi Oktatás és Fejlesztés fókuszú egyetemi képzési programok, amelyeknek az a céljuk, hogy professzionalizálják a fiatalokkal és a közösségekben végzett munkát.    

Összesen három ilyen egyetemi program munkatársaival beszélgettünk és ezek alapján sok közös vonást fedeztem fel ezekben a képzésekben:

    BA és mester szinten is tanítják a diákokat;

    a diákokra jellemző, hogy idősebben kerülnek be a képzésre, mint a többi szak hallgatói – ennek az az oka, hogy ők a gyakorlat oldaláról érkeznek, tehát már dolgoztak valamilyen közösségi programban vagy civil szervezetnél, illetve szereztek valamilyen aktivista tapasztalatot, mielőtt belekezdtek az egyetemi tanulmányaikba. Vagy olyan társadalmi háttérrel rendelkeznek, ami alapján korábban (18-19 éves korukban) nem volt számukra nyitva az egyetemi tanulás lehetősége – ezen keresztül ezek a programok hozzájárulhatnak annak a szerves értelmiségnek a létrejöttéhez, ami a Közélet Iskolája munkájának is fontos célja;

    emiatt sok diák ezeken a szakokon nem is “főállású diák”, hanem munka mellett végzi a tanulmányait, sok esetben a munkájához szorosan kapcsolódik az, amit a szakon tanul.

Nekem nagyon tetszett ezekben a programokban, hogy jó arányban kínálnak a diákoknak elméleti tudást a közösségekkel végzett munkáról és gyakorlati részvételi lehetőséget ilyen programokban, illetve lehetőséget arra, hogy ezekről a tapasztalatokra diáktársaikkal közösen, a tanáraik segítségével gondolkodjanak. Több helyen egész részletesen bemutatták nekünk a képzési program tanmenetét és ezek alapján nagyon jó volt látni, hogy milyen fontos részét képezi a programok elméleti szakaszának a társadalmi igazságtalanságokkal kapcsolatos társadalmi, politikai és szakpolitikai tudás átadása. Az Edinburgh-i Egyetemen például az az egyik ilyen mesterszak címe, hogy “Közösségi Cselekvés és Társadalmi Igazságosság”.

Ezek a programok a tudásátadás mellett jellemzően kétféle módon teremtenek kapcsolatot az egyetem és a helyi közösségek között: Egyrészt gyakorlati, tapasztalati tanulási lehetőséget biztosítanak a diákok számára közösségi, illetve civil szervezetekben. A szervezők hangsúlyozták, hogy ez ebben az esetben nem egy hagyományos gyakornoki pozíciót jelent, amikor a diákok ingyenmunkát végeznek különböző szervezeteknek, jellemzően valamilyen a szakmájukhoz kevésbé kapcsolódó területen (pl. fénymásolás, mosogatás, kávéfőzés), hanem érdemi tanulási lehetőséget kapnak a szervezetnél. Ezt úgy biztosítják, hogy maga az egyetem keresi a kapcsolatot (folyamatosan) a szóba jöhető szervezetekkel, így a diákoknak rendelkezésére áll egy lista, ahonnan gyakorlati helyet választhatnak maguknak – szemben az itthoni gyakorlattal, ami szerint a diákok felé elvárás bizonyos szakokon szakmai gyakorlat szerzése, viszont semmilyen érdemi segítséget nem kapnak a megfelelő gyakorlati hely megtalálásában. Ennek gyakran az a következménye, hogy a diákok nagyon kedvezőtlen feltételek között kénytelenek végezni szakmai gyakorlatukat, ami erősen korlátozza, hogy abból mennyi érdemi, használható tapasztalatot tudnak gyűjteni. Ezen túlmenően, az Edinburgh-i Egyetem például azt is elvárja a gyakorlati helyet biztosító szervezetektől, hogy szakmai mentort és tényleges oktatást biztosítsanak a gyakornoknak, amíg náluk töltik gyakorlati idejüket. Sőt, ehhez az egyetemen mentorképzést biztosítanak a szervezet munkatársainak.

A gyakornoki programok mellett több, általunk meglátogatott egyetemi intézményben folytatnak részvételi kutatási programokat – ez a kutatói hozzáállás nekünk is nagyon fontos a Közélet Iskolájában. (Erről bővebben itt olvashatsz.) A diákokat bátorítják, hogy a diplomakutatásukat alapozzák a közösségi tapasztalataikra, illetve általánosságban arra, hogy olyan kutatásokat végezzenek, amelyeknek gyakorlati haszna lehet. Emellett az egyetemen tanulók és kutatók részt vesznek olyan kutatásokban is, amelyek valamely partner civil szervezet szükségleteire reagálnak - tehát ha egy szervezetnek adatokra, információra, valamilyen tudásra van szüksége a munkájához, akkor ezek összegyűjtésében együtt tud működni az egyetemmel.  

A képzési programok sok pozitívuma ellenére bennem maradtak kérdések és kétségek a látottakkal kapcsolatban. Szerintem megvan annak a veszélye, hogy az egyetemek ilyen képzési programok bevezetésével letudják a társadalmi felelősség vállalását a helyi közösségek felé és így ez a felelősségvállalás nem válik az egész intézmény eszmeiségének és munkájának szerves részévé. Az például bennem erős kétséget ébresztett, amikor megkérdeztem az egyetemek oktatóit, hogy a célzottan a közösségi oktatásra fókuszáló képzési programok mellett milyen módokon vesz részt az egyetem a helyi közösségek életében és azt a választ kaptam, hogy kapcsolatban vannak helyi civil szervezetekkel és helyi üzleti vállalkozásokkal, amelyekkel össze tudják kötni a diákjaikat, így ők oda tudnak menni dolgozni az egyetemi éveik alatt/után. Az egyetem társadalmi szerepe messze túl kell, hogy mutasson egy érzékeny munkaerő-közvetítőn.  Én azt az irányt tartanám követendőnek, hogy az egyetemek minden tevékenységükkel kapcsolatban mérjék fel, hogy az hogyan tudja szolgálni a helyi közösségeket, aktívan keressék a kapcsolatot ezekkel a közösségekkel és próbáljanak velük élő, a kölcsönösségen alapuló viszonyt kialakítani, és az egyetem erőforrásait minél nagyobb arányban olyan tevékenységekre fordítsák, amelyek a helyi közösségek céljait és érdekeit szolgálják. Tehát szerintem a követendő irány egyértelműen az egyetemek elit intézményből közösségi intézménnyé alakítása.   

Dósa Mariann

A felszabadítás pedagógiája - a második alkalom után

 

Az első alkalommal bár részletekbe menően nem tudtunk belemenni a kritikai pedagógia fogalomkörébe, a csoportmunkában elvégzett együttgondolkodás számomra a mindennapi gondolkodásban is gyökeret vert. Az első alkalom után hasznos volt a több hetes szünet is, mivel így tudott érni az első alkalom csoportmunkája.

A szünetben külön feladatot is kaptunk, előre elkészített sablon alapján megterveztük az általunk tervezett kritikai pedagógia alkalmat, melyet saját csoportunkkal, közösségünkben tartunk. A feladat elkészítése nem volt könnyű, sokat kellett érlelni csoportunk potenciális igényeit, saját készségeinket és érdeklődésünket is, a feladat azonban mindenképpen megnyitotta a gyakorlati megvalósítás lehetőségét, hiszen össze tudtuk benne adni azt, amit már tudunk, ismerünk, és amit elsajátítottunk az első alkalommal. A feladat leadása után mindenképpen tudatosabban indultam neki a második alkalomnak. A "nagy" feladat mellett többen vállalhattunk kisebb, bemelegítő feladatok megtartását a második alkalmon, így szintén gyakorolhattuk a tréneri szerepet.

A második alkalmon a bemelegítő feladatok után külön módszertani segítséget is kaptunk a tréneri szerep értelmezéséről az első nap első felében, majd délután két lehetséges kritikai pedagógiai megközelítés, módszertan eszköztárát ismerhettük meg. Először fórumszínházas feladatokba kóstolhattunk bele, melyeket mi is elvégeztünk. Elsősorban képszínházas módszerekkel dolgoztunk, és elnyomott-elnyomó viszonyokat dolgoztunk fel. A délután második részében részvételi akciókutatással foglalkoztunk, egy rövid bevezető után jó példákat ismerhettünk meg, majd röviden mi is modelleztünk egy kutatás vázlatos felépítését. A feladatokat itt is közösen végeztük, így ezek során nem csak a témával, de az eszközökkel és feldolgozás módjával is ismerkedtünk.

A második nap bemelegítő feladatai után igazán inspiráló délelőttöt töltöttünk különböző civil szervezetek képviselőivel, akik munkájukban megjelenítik a kritikai pedagógia egy-egy szeletét. Többek között hallhattunk börtönökben végzett közismereti foglalkozásokról, mélyszegénységben élőkkel közösen feldolgozott nagypolitikai vitákról, borsodi településeken, nők részvételével eljátszott szociodrámáról, és budapesti közösségi térben fiatalokkal végzett esélyteremtő munkáról.

Ez az alkalom a megismerésen túl a kérdések feltételének is teret engedett, emellett a kapcsolatépítés is helyet kapott. A délután folyamán feldolgoztuk az elküldött próbatanítás terveket, mindenkinek lehetősége volt átbeszélni a tervével kapcsolatos kérdéseit, visszajelzést kapott a megvalósításra vonatkozóan. Ahogy az elejétől tudtuk, egyre jobban központi szerepet kaptunk mi, résztvevők, így tudtunk egyre jobban bevonódni a folyamatokba, illetve dolgozni a saját "projektünkön".

A nap zárásaként lehetőségem volt elgyakorolni a saját óratervemet, melynek bemutatására egy órát kaptam, majd fél órában a visszajelzések következtek. Mivel sosem csináltam még hasonló dolgot, nem tudtam, milyen hatással lesznek a feladatok a résztvevőkre. A bemutató alatt a szabadság fogalmával dolgoztunk, melyet egy interaktív slam poetry szöveg segítségével dolgoztunk fel. Először én adtam elő a szöveget, melynek kérdéseire a közönségnek kellett a szabad szóval válaszolnia. Mivel a kérdések között voltak provokatívabbak is, a produkció után ki tudtuk elemezni, hogy milyen értelmezései vannak annak, hogy mi szabad és mi nem, számunkra mit jelent, hogy valamit megengedünk-e vagy sem (akár magunknak is), illetve milyen az, ha valaki ki szeretne mondatni valamit, amit mi nem tartunk helyesnek. Ezután a szöveg segítségével kis csoportokban részletesebben belementünk egy-egy témába, például meddig szabad elmenni, ha valaki nemet mond nekünk, vagy szabad-e nekünk másokon nevetnünk, hogy felsőbbrendűnek tarthassuk magunkat. A visszajelzések nekem a vártnál is hasznosabbak voltak, sokat tudok finomítani az előzetes terveken.

A következő alkalmon a többiek próbatanítását fogjuk "elgyakorolni", így minél többen visszajelzést tudunk kapni a tervezett alkalomról. Első kézből mondhatom, nagyon sokat segít.

Vercseg Zsuzsanna

Fotó: Várady István

Older Oldest