Aktuális / Beszámoló

Csendes József: Érdekvédelem Latin-Amerikában, avagy gyárfoglalás

2015. június 2-án a Közélet Iskolája "Társadalmi mozgalmak filmeken" című kurzusa keretében egy olyan filmet néztünk meg, amely arról szólt, hogy milyen módon lehet érdekeket képviselni egy bizonyos társadalmi csoport számára és ezek képviseletének milyen módjai vannak. A film kiindulópontja egyértelműen az volt, hogy az argentin munkásoknak az érdekképviselet érdekében olykor radikális megoldásokhoz kell folyamodniuk. Ezen radikális megoldások egyike az iparban a gyárfoglalás. A mezőgazdaságban pedig a földfoglalás. Az alapkoncepció szerint gyárfoglalásra akkor kerül sor, ha minden egyéb (törvényes) érdekképviseleti módot kimerítettek már a felek.

Az érdekképviseletnek van számos törvényes, az állam és a jogalkotók által is elfogadott formája; pl. aláírásgyűjtések, szolidaritási egyesületek alapítása, sztrájkalap létrehozása, sztrájk (különféle formákban), tüntetések szervezése, röpcédulák, plakátok terjesztése stb. Továbbá szakszervezeti nyomásgyakorlás (tömegtüntetésekkel, munkabeszüntetéssel) a kormányra, a tulajdonosra, esetleg a hitelezőkre, pénzintézetekre… stb. És ha semmi sem hatásos, akkor végül marad a forradalom, amely viszont már egyáltalán nem érdekképviselet, az már egy másik kategória. Mert a forradalom, egy ország politikai, gazdasági rendszerének és társadalmának gyökeres átalakítását jelenti. Ennek során, az uralmon lévőket általában erőszakkal távolítják el a hatalomból. Azaz a forradalom túllép az állam és a jogalkotók által elfogadott formákon. Hannah Arendt szerint a modern forradalmakban egybeesik az újrakezdés élménye a szabadság eszméjével, és a politikai cselekvés egyben élvezetet is okoz. A forradalommal járó erőszak problémás és mindig igazolásra szorul, mert elnémítja a beszélő embert, így az arisztotelészi értelemben vett politikai embert is.

A film alapvetése, hogy feltételezi, hogy előállhat egy olyan helyzet, amelyben a munkások esetleg jobban tudnák vezetni a munkahelyüket, mint azok az emberek, akik ezt eddig tették. Argentínában, a 2000-es évek elején ismét előállt egy olyan rendkívüli helyzet, amikor a gazdaság összeomlott. Annak, hogy miért is omlott össze akkoriban az argentin gazdaság, számos oka volt, amelyek közül a legfontosabbak:

- korrupció

- korszerűtlen termelési módszerek (a gazdaság a megkésettség jegyeit hordozza)

- mobilitás hiánya

- külföldi tőkének való kiszolgáltatottság

- diktatórikus társadalmi-politikai berendezkedés, amely minden területen a megkésettség jegyeit hordozza

Nagyjából ez volt az alapállapot, ahonnan a film indult. Ebben a szituációban köszöntött rá a világméretű gazdasági válság Argentínára, ahol pillanatokon belül összeomlott a tőzsde, fizetésképtelenné váltak a pénzintézetek, csődbe mentek a külföldi tőkétől függő vállalkozások és emberek milliói váltak egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé vagy éppen szegénnyé. Zavargások törtek ki szerte az egész országban, melyeken sokáig nem tudott úrrá lenni a hatalom. Tulajdonképpen egy rendszerszintű összeomlás szemtanúi lehettünk, amelyben csak egyetlen állami rendszer tudott talpon maradni, ez pedig a katonaság volt.

Mind a törvényhozó hatalom, mind az igazságszolgáltatás képtelen volt a megalkotott törvények betartására és betartatására; a pénzintézetek és a vállalkozók pedig nem tudták érvényesíteni az érdekeiket. Ilyen körülmények között az elégedetlen munkások, néhány élelmes helyi vezetővel az élen – akik jó érzékkel felismerték, hogy a kormány átmenetileg tehetetlen és nem tudja megvédeni a régi tulajdonosokat – merész akcióba kezdtek.

Elindult a gyárfoglalás. A film szerint az egyik napon a tulajdonos arra ébredt, hogy a gyára már nem az övé, és az állam sem tudja többé garantálni a korábbi tulajdonosi jogait. Az üzletemberek megrettentek, hogy mi fog történni, miközben a külföldi tőke észt veszejtve menekült az országból, gyakorlatilag csak a helyhez kötött gyártócsarnokokat hagyva maga után, melyet azonnal birtokba is vettek a munkások. Az új vezetők első dolga volt – később a siker egyik záloga is lett – hogy azonnal leltárt készítettek mindenről, ami a gyárban található volt. Ezt a leltárt alá is íratták a tulajdonossal vagy annak meghatalmazottjával. Felvilágosító munkát folytattak a több munkás körében, hogy nem szabad eltűnnie semminek sem, mert később rajtuk fogják személyesen számon kérni a hiányzó dolgokat és erkölcsileg megvádolhatják őket. Így sikerült elkerülniük a CSŰRHE, vagy RABLÓBANDA jelzőket.

A második fontos momentum az volt, hogy a korrupt szakszervezeti vezetőiket leváltották, vagy nem is engedték szóhoz jutni. Új, HITELES vezetőket állítottak csatasorba.

Létrehoztak egy sztrájkalapot és egy szolidaritási alapot is, hogy senkinek se kelljen nélkülöznie. Ebbe mindenki befizetett erejéhez mérten valamennyi pénzt. Ebből gyógyíttatták például azokat is, akik menet közben megbetegedtek.

Azonban tudták, hogy ez így nem mehet sokáig, ezért hamarosan elkezdték az üzemet újra működtetni. Felkeresték a régi partnereiket, akiknek termeltek, hogy ismét legyen munka. Azonban nem akart velük mindenki újra együttműködni, mert nem tekintették őket a cég törvényes tulajdonosainak. Ilyen formán az új, demokratikusan megválasztott vezetőknek, az állami apparátushoz kellett fordulniuk, hogy ismerjék el őket, mint a gyár új menedzsmentjét.

Közben a tulajdonos feljelentette a gyárfoglalás vezetőit, és a bíróság előtt folyamatosan védekezésre kényszerültek. Arra hivatkoztak az állami apparátusnál és a bíróságon egyaránt, hogy a népfelség elve alapján joguk van a rossz gazdát kényszeríteni a hatékonyabb és jobb működtetésre, a közjó érdekében. Eleinte minden fórumon elutasították az érvelésüket.

A kocka ott fordult meg, amikor a választási kampány beindult, hiszen, a rendszerszintű összeomlás elhozta a kormány bukását is. Az új választásokon pedig az egyik legesélyesebb jelöltet sikerült maguk mellé állítani. Ez azonban azt eredményezte, hogy a civil akció vegyülni kezdett a pártpolitikai tartalommal. Hamarosan fizetett aláírásgyűjtők és provokátorok jelentek meg köztük. Nagyon óvatosaknak kellett lenniük ebben a helyzetben. A filmben volt egy fiatalember, aki egyik héten még Menem elnöksége mellett kampányolt, a következő héten pedig már Kirchner elnökségéért lobbizott.

A hatalom ugyanakkor nem habozott a régi, jól bevált lejárató, megosztó taktikáját sem bevetni és egyik munkásnak ezt ígért, a másiknak azt, a harmadikat meg berángatták a rendőrségre a legképtelenebb vádakkal stb. Hamarosan elkezdtek a munkások félni, de tudták, hogy a nagy ígéreteknek a fele sem igaz és a legtöbben csak kinevették az ígérgetőket és kitartottak Kirchner mellett. Azt gondolták, hogy a Junta uralma alatt már átéltek egyet s mást, miért pont most kellene igazán megijedniük. Úgyhogy, minden félelmük dacára nem engedtek a hatalomnak.

Aztán eljött a választás napja. Aggodalommal tapadt a televízióra a mélyszegénységben élők tömegeinek a tekintete. Az egész olyan volt, mintha csak egy hosszabbításos újrajátszásos futballmeccsen lettünk volna. Természetesen az első fordulóban nem dőlt el semmi. Fej-fej mellett haladt a két legesélyesebb jelölt. Menem egy kicsit jobban állt. Ám a második fordulóra, a közvéleménykutatások, a tapasztalat és politikai realitás is azt mondatta, hogy Menemnek vissza kell lépnie, mert alul fog maradni. Ugyanis szövetségesre nem talált a saját politikai térfelén, míg ellenfele mellől kiperegtek a korábbi riválisai, így azok szavazatai is Kirchnert gazdagították a második fordulóra, míg a versenyben maradt jobboldali jelölt tőle vitt el szavazatokat. Így esett, hogy új elnöke lett Argentínának.

A gyári munkások minden reményüket Kirchnerbe fektették, akinek győzelme után a bankok, és a bíróság is elnézőbb lett a gyárfoglalókkal szemben. Sőt, még a korábbi üzletfelek, megrendelők, és befektetők egy része is újra szóba állt velük. Közben folyamatosan zajlott a termelő munka is a gyárban. Igaz, hogy csak belföldre, de legalább volt munka és biztos jövedelem. Azonban nem volt ennyire egyszerű a szituáció, mert törvényesen még mindig nem ők voltak az üzem tulajdonosai és az igazi tulajdonos természetesen ragaszkodott a jogaihoz. Kirchner pedig teljesítette választási ígéretét és a gyárfoglalóknak kedvező törvényeket alkotott az országgyűlés. Volt is nagy ünnepség, amikor kihirdették az új törvényt, de volt benne egy kis csavar, amely szerint a tulajdonosnak a jogait helyre kell állítani. Persze hagyott nyitva kiskaput, a sikeresen lavírozó új hiteles vezetők számára is, hogy megőrizhessék pozícióikat, és a demokratikusan kialakított munkabért mindenki megkapja, de mégis a magántulajdon védelme volt az első, amit a hatalom érvényesített.

A film végén a következőt láthatjuk:

Lényegében egy rendszerszintű összeomlást követően, a kialakult káoszban néhány ügyes csoportosulás sikerre tudta vinni a saját ügyét és kényszeríteni tudta az államot, hogy ismerje el a nehezen kivívott jogait. Az állam minderre csak akkor volt hajlandó, miután a káosz már olyan szintet ért el, hogy kénytelen volt a legkisebb ellenállás irányába haladni. Azaz mindaddig engedni, amíg a rendszerek többsége ismét működőképes nem lesz. Ráadásul a politikai apparátus ráfutott egy időközi választásra is, ami a rendszerek újra felállásának időpontját egy kicsit kitolta. Azonban abban a pillanatban, amint a rendszer ismét működőképes lett és a választási ígéretek sem kötötték a kormány kezét, a mátrix lecsapott. A gyárat egyébként sikeresen működtető gyárfoglalókat hamarosan rohamrendőrök kergették szét, és tartóztatták le. Azonban, ahogy mondani szokták, a bukott „forradalmaknak” is vannak eredményei:

Visszafordíthatatlan társadalmi változások indultak meg ezekben a közösségekben. Mindamellett, hogy egy új, egyelőre még hiteles vezetői réteg kialakulásának és hatalomra kerülésének lehettünk szemtanúi, a közösségi szellem meghonosodását is szemmel kísérhettük. Az alulról jövő kezdeményezés következtében a korábbi vezetettből egyszer csak vezető lett és ráébredt arra, hogy ezt ő is tudja csinálni, és méghozzá nem is rosszul. Persze ennek a felismeréséhez kellett a rendszer totális összeomlásának a kijózanító sokkja is. E nélkül egy ilyen akció soha nem lehetett volna sikeres…

Ez volt az az indok, ami miatt a gyárfoglalással elindított társadalmi változások érvényben maradhattak. Igaz, némi kompromisszummal, de akkor is érvényben maradtak és az üzem a mai napig sikeresen működik. Bár a filmben az utolsó kockák egyikén azt látjuk, hogy Argentína ismét IMF hiteleket vett fel, melyekért cserébe újabb megszorításokat kellett bevezetni…

Felszabadító képzés

“Ha a rendszer nem teszi lehetővé a párbeszédet, a rendszert meg kell változtatni.”

Paulo Freire

“A szabadság gyakorlásaként megvalósított oktatás a tanítás egy olyan formája, melyet bárki elsajátíthat”.

Bell Hooks

Március 4. és május 13. között vettünk részt a a Közélet Iskolája kritikai pedagógia képzésén. Hat alkalommal egy-egy napot töltöttünk együtt, és ez alatt az idő alatt a kritikai pedagógiát nagyon nagyon sok oldalról jártuk körbe, tanultunk az eredetéről, tanultunk a magyarországi előzményeiről, találkoztunk olyan pedagógusokkal, akik a mindennapjaikban a kritikai pedagógiához nagyon közelálló gyakorlatok szerint dolgoznak, tanultunk a fórum színházról, ami a nézőt arra ösztökéli, hogy meg akarja változtatni maga körül a világot, tanultunk a részvételi akciókutatásról, nemvakságról és üvegliftről, Citromországról és a technológia elnyomó és felszabadító erejéről, ültünk képzeletbeli tanári értekezleten, és akciótervet írtunk.

Sokfelől érkeztünk, mindannyian más-más tanítási-tanulási tapasztalatokat hoztunk, és a képzés során folyamatosan egymástól is tanultunk, ami nem véletlen, hiszen ez magának a szemléletnek alapvető részét képezi.

A kritikai pedagógia lebontja a hagyományos tanár-diák viszonyt; a tanulási folyamat itt a tudás közös létrehozása; a tanárok helyét átveszik a közös tanulást segítő kísérők:a facilitátorok. A kritikai pedagógia elmélet és gyakorlat egyszerre. Egy határozott - baloldali - értékrendszert képvisel, ami magában a pedagógiai - tanulási és tanítási - gyakorlatban válik hitelessé és egyáltalán értelmezhetővé. A képzés során együtt szedtük össze (lásd ábra), a megtapasztaltak alapján, hogy mit tartunk kritikai pedagógiának. Tehát a gyakorlat által tanultuk meg a jelentést és hoztunk létre valami újat, melyet, híven a kritikai pedagógia elveihez, nem tekintünk kőbevésettnek, bármikor szívesen megvitatjuk; egymás közt, vagy bárki mással.

Ez a felfogás egyrészről felborítja a sajnos nagyon sokunk által normálisnak vett poroszos oktatási rendszerekben tapasztalt hierarchiákat - mivel minden gondolat, elmélet folyamatos kritikának van kitéve, a tanár elveszíti a tudás egyedüli birtokosának pozícióját. Egyúttal, ennek a folyamatnak természetes kimenete, hogy magukat az éppen uralkodó elnyomó rendszereket is mindunatalan megkérdőjelezi és a megbúvó hatalmi dinamikákat keresi bennük. Ebből adódik, hogy a kritikai pedagógia nem áll meg a “tanulás-tanítás” (gyakran) öncélú hivatásánál, hanem kimondott célja, hogy a feltárt igazságtalan viszonyrendszereket felrúgja és olyan alternatívákat teremtsen - teremtsenek elsősorban maguk az elnyomottak - melyek magát a hierachiát szüntetik meg. Ezért nagyon fontos szem előtt tartani, hogy nem az elnyomottak “felemelése” a cél - mivel így könnyen előfordulhat, hogy csak új elnyomók születnek - hanem a felszabadulás és felszabadítás, azaz magának az elnyomásnak mint jelenségnek a megszüntetése.

A képzés során, minden alkalommal érezhető volt, ahogy egyre jobban magunkévá tesszük a kritikai szemléletet és gyakorlatot. Ez nagy részben köszönhető volt a módszertannak, melyet képzőink gondosan válogattak (és, mint megtudtuk, folyamatosan újraterveztek) az adott témához és csoportunkhoz mérten. Egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy egy olyan közös értékrendszerünk alakult ki, melynek mentén előfordult, hogy szinte kikényszerítettük egyes külső előadóktól, hogy nagyobb mértékben vonjanak be minket, vagy akár kritikát gyakoroljanak saját kijelentéseikkel szemben.

Természetesen a képzésen megtapasztaltak nem csak az “iskola” falain belül hatottak gondolkodásmódunkra, viselkedésünkre. Igaz, mindannyiunkat más-más téma fogott meg legjobban és különböző dolgokkal szemben voltunk kritikusabbak, mégis van, amit talán mind “megtanultunk”. Ha lehet, kicsit szakértői lettünk az elnyomásnak, és mind magunkban, magánéletünkben, mind társadalmi-politikai kérdésekben sokkal könnyebben kiszúrjuk az elnyomásból fakadó igazságtalanságokat, és sokkal inkább rendszer-szinten keressük a hibákat mintsem a személy szintjén - legyen az elnyomó vagy elnyomott. A kérdés persze adott: a megszerzett tudás birtokában hogyan fogjuk a minden elemében elnyomó gyakorlatokra épülő rendszert lebontani...

Buda Bori, Feldmár Nóra, Tompa István (játszó-résztvevők)

Képek a képzésről itt

Hogyan szervezzünk csoportot? - beszámoló a képzésről

Fotó: Csécsei Ilona
from Közélet Iskolája on Picasa

Múlt vasárnap, késő délután a közösségi oldalamra feltettem egy oklevet, aminek a kiállítója a Közélet Iskolája volt. Ezen a kis papiroson igazolják, hogy részt vettem egy olyan képzésen, aminek a "Hogyan szervezzünk csoportot" volt a neve. Persze az ismerősök azonnal faggatni kezdtek, hogy mi is ez? Nehéz volt helyesen válaszolni, mert olyan sok minden kavargott még bennem. Információk sűrű szövevényén át, komoly szakmai és baráti kapcsolatok tették tarkává a két napot.

A fiatal előadók lendülete, dinamizmusa és persze kimagasló szakmai tudása mindenkit a székhez szögezett. Tényleg ittuk minden szavukat, hisz ugyanazokkal a kérdésekkel érkeztünk: hogyan érjük el, hogy végre odafigyeljenek ránk? De ne is ránk, inkább arra a társadalmi problémára ami ellen mi ott együtt próbáltunk szövetkezni? Hogyan győzzük meg a körülöttünk élőket, hogy a mondandónk fontos, és érdekes? Saját kis csoportunk magjaként, hogyan tudjuk bevonzani azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak, a problémákat maguk is észlelik, és változtatásunkat maguk is sürgetőnek látják? Hogyan lehetünk rút kiskacsából magasan szálló, gyönyörű hattyú?

A legfurább talán az volt, hogy mennyire képesek voltunk együtt, csapatban dolgozni, pedig mindannyian más érdekeltséget képviseltünk. Volt képviselete az autistáknak, időseknek, nőknek, szakszervezeteknek, hajléktalanoknak. A tagok érkeztek vidékről, és Budapestről. Néhány óra múlva eltűntek a tagok, és maradtak a barátok.

Személy szerint néhányukkal a képzés után azonnal fel is vettem a kapcsolatot. Lesz, aki a baráti körömet gazdagítja, és van akivel szakmailag azt hiszem megtaláltuk a közös hangot.

A két napos képzésnek köszönhetően néhányan úgy döntöttünk, hogy együtt próbálunk valamiféle közösséget létrehozni, ahol hallathatjuk a szavunkat, és az általunk képviselt problémákra együtt, szakértőket meghallgatva próbálunk majd megoldást keresni. Azt, hogy ezt a célt mostanra már komolyan megtudjuk határozni, az mindenképpen ennek a képzésnek köszönhető. A két előadó lendülete pedig úgy látszik, ragadós. Köszönjük szépen!

Remélem még több képzésen vehetek részt! Nagyon hasznosnak, érdekesnek és személyiség fejlesztőnek találtam!

Nemesnyik Judit

Fotó: Csécsei Ilona

Képek a képzésről

Érdekérvényesítés és toborzás képzés - egy résztvevő beszámolója

Fotó: Csécsei Ilona
from Közélet Iskolája on Picasa

A hétvégén részt vettem a Közélet Iskolája által szervezett Érdekérvényesítés és Toborzás képzésen, melynek okán sokat tanultunk például arról, hogy hogyan kell hatalmi pozícióban lévő emberekkel tárgyalni, milyen alapvető elemei vannak a sajtóval való hatékony kommunikációnak, és hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni az olyan szociális média portálokból, mint például a Facebook.

A hangulat nagyon kellemes és barátságos volt, a képzők mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a hétvége ne egy iskolapadban ülős frontális oktatás típusú képzés-élmény legyen, hanem interaktívan belevonjanak minket a saját tanulásunk folyamatába. Főleg kettes-hármas-négyes csoportokban dolgoztunk, így annak se voltak megterhelőek a feladatok, akiknek a képzés során boncolgatott témákban nem sok ismerete volt. Emellett volt időnk egyéni reflektálásra is, ami lehetőséget adott arra, hogy azok is kényelmes tanulási környezetben érezzék magukat, akik inkább csendben szeretnek elmélkedni a tanultakon, mint csoportokban dolgozni.

Nagyon nagy előnye volt a képzésnek az is, hogy a tudást, amit megszereztünk azonnal a gyakorlatba is ültethettük többféle módon is. A meghívott előadók, akik a szociális média (Facebook, Twitter, blogok stb) rejtelmeibe vezettek be minket mutattak két nagyon klassz honlapot, ami megkönnyítheti az alacsony anyagi keretekkel dolgozó civil szervezetek munkáját és egyből tartottak is egy mini workshopot, ahol meg is mutatták azoknak a használatát. Ez után a képzés legvégén akció tervet is készíthettünk, ami talán az összes gyakorlati feladat közül a leghasznosabb volt. Én személy szerint az egyesületem (Labrisz Leszbikus Egyesület) öt különböző aktuális vagy a közeljövőben aktuális projektjéhez is tudtam újat és hasznosat hozzátenni: a képzésen tanultak segíteni fognak nekünk az adománygyűjtő kampányunkban, a honlapunk újra terezésében, a sajtóval való hatékonyabb kommunikációban, a közönségünk hatékonyabb elérésében, és még az iskolai programunk önkénteseinek képzéséhez is hozzá tudunk tenni belőle.

A nagy hatékonyságból illetve az átvett témák nagyságából nem meglepő módon az is következik, hogy elég sűrű volt a programunk, és rengeteg információ hangzott el, de a képzők rövid vicces gyakorlatokkal azt is megoldották, hogy ne érezzük zsibbasztónak az információmennyiséget. Illetve az, hogy ők maguk rengeteg anyagot nyomtatva is oda adtak nekünk lehetőséget teremtett arra, hogy később is biztosan átlássuk, amit tanultunk és esetleg másokkal is megosszuk.

Egy mondatban összegezve azt mondanám, hogy nagyon örülök, hogy lehetőségem volt részt venni ezen a képzésen!

Bagyina Eszter

Fotók a képzésről

Fotó: Csécsei Ilona

Moderátorképzés a Heves Megyei Szülőszövetségben

A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége mentorhálózat kialakításába kezdett, amelynek célja a megyében élő sérült embereket nevelő szülők sorstársi segítése. A Szövetség felkérte a Közélet Iskoláját, hogy képzésekkel segítse ezt a felkészülési folyamatot. 2014. október 11-én a szervezet kb. 20 tagjának tartottunk képzést a mentorálásról előadások és interaktív játékok segítségével.

2014. december 11-én pedig a különböző beszélgetések, találkozók moderálásáról tartottunk képzést a szülőknek, szintén Sebály Bernadettel közösen, aki a TASZ megbízott közösségszervezőjeként hosszú ideje támogatta a Szülőszövetség munkáját.

Mivel 2015 januárjától már külső segítség nélkül szerveződik a csoport, fontos volt, hogy a tagok felkészüljenek arra, hogy hatékonyan – tehát minden résztvevő számára valódi véleménynyilvánítási lehetőséget biztosítva és a közös döntések megszületését támogatva – tudják vezetni a csoport találkozóit, megbeszéléseit. Először helyzetgyakorlatokon keresztül szereztünk tapasztalatot arról, hogy milyen hatása van annak, amikor nincs moderátora egy olyan beszélgetésnek, amelyen 10-15 ember is részt vesz és nekik valahogyan döntésre kell jutniuk számukra fontos kérdésekben. A gyakorlatok során megtapasztaltak alapján közösen sorra vettük, hogy mi is a szerepe a moderátornak egy találkozó során, milyen feladatokat kell ellátnia, mire kell odafigyelnie a beszélgetés közben.

Ezek után számba vettük, hogy egy jó moderátornak milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen készségeket kell fejlesztenie magában, ha jól szeretné vezetni a rá bízott beszélgetést – hiszen senki nem születik jó moderátornak, ezeket a készségeket sok gyakorlással és odafigyeléssel kell kifejlesztenünk magunkban. Végül a szövetség tagjai újabb helyzetgyakorlatokon keresztül próbáltak ki különböző moderálási technikákat és ezek alapján közösen megbeszéltük, hogy milyen nehézségekkel kell szembe néznie a moderátornak és hogyan tudja kezelni ezeket a helyzeteket.

Nagy öröm volt számunkra, hogy részei lehettünk a mentorhálózat kialakításának, hiszen a Közélet Iskolája épp az ilyen alulról jövő állampolgári közösségek és kezdeményezések megerősödésében látja a magyarországi társadalmi változás kulcsát. Ha a képzésünkkel ehhez csak egy picit is hozzá tudtunk járulni, akkor már biztosan megérte. (És nagyon jól is éreztük magunkat közben.)

Nagyon szurkolunk a szülőknek!

Az egyik résztvevő beszámolója a képzésről itt.

Felkészülés a Tettek Idejére

Fotó: Csoszó Gabriella (www.fotokontakt.hu)
from Közélet Iskolája on Picasa

2015. január 9-én pénteken háromnapos tréning kezdődött a Közélet Iskolájában a múlt század lakhatási mozgalmainak részvételi akciókutatásában dolgozók számára. Mi, kutatók, a két civil alapító, valamint segítőink ismerkedtünk egymással és a következő 12 hónap munkájára hangolódtunk rá. 

Aznap délelőtt rövid bemutatkozások után játékos formában tudtunk meg egyre többet a másikról és arról, ki mit vár, remél az eljövő közös egy évtől. Ebédidőben – mindhárom napon – az Auróra-házban levő Kioszk látott minket vendégül, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Délután a lakhatási szegénységgel kapcsolatos valós történeteket elevenítettünk meg, majd elemeztük őket. A napot egy Kassák-mű alapján készült film, az Angyalok földje megtekintésével zártuk.

Szombaton a fenti művész nevét viselő óbudai múzeum meglátogatásával kezdtünk, a színvonalas tárlatvezetés végigvitt minket Kassák Lajos életművén, ezután pedig Udvarhelyi Tessza tartott előadást a 20. század budapesti szegénytelepeiről. Gyönyörű időben utaztunk vissza az Auróra utcába, ahol délután 2 tavalyi kutató adta át tapasztalatait, majd a profi könyvtárhasználat rejtelmeibe nyertünk betekintést Ledniczky Lívia előadása révén.

A hét utolsó napján K. Horváth Zsolt rombolt le több mítoszt fővárosunk múltjával kapcsolatban, sok érdekes és szomorú részletet ismerhettünk meg többek között a Csikágóval és az akkori VI. kerület északi, ma a XIII. kerülethez tartozó területeiről. Ezután Tessza ismertetett meg bennünket az interjúzás műhelytitkaival, amiket szituációs gyakorlatokkal ki is próbálgattunk.

Dósa Mariann vezetésével a csoporton belüli kommunikáció és az alapvető csoportelvek tisztázására került sor. Megegyeztünk a döntési mechanizmusaink dinamikájának folyamatairól. A pénzügyi helyzetünk, illetve gyakorlati kérdések egyeztetésével zártuk a 3 kimerítő, de eredményes felkészülési napot.

Sziráki Zoltán

További információ a kutatásról

Képek a felkészítő képzésről

Fotó: Csoszó Gabriella

Stree Mukti Sanghatana (SMS)

9. nap Stree Mukti Sanghatana http://streemuktisanghatana.org/
from Közélet Iskolája on Picasa

A Stree Mukti Sanghatana (Nők Felszabadítási Szervezete) India egyik legrégebben működő nőjogi szervezete. Az 1975 óta működő szervezet célja egy olyan világ megteremtése, amely a nemek közötti igazságosságos viszonyokon alapszik. Ennek elérése érdekében az indiai nők életkörülményeit szemléletformáló, oktatási, egészségügyi és ökológiai programokkal próbálják javítani. Teszik mindezt egy olyan társadalomban, amelyet a mai napig mélyen áthat a nők hátrányos megkülönböztetése és elnyomása. A nőket lekicsinylő társadalmi nézetek és a hozománnyal kapcsolatos elvárások miatt napjainkban is általános gyakorlat, hogy ha a szülők megtudják, hogy lánygyermeket várnak, akkor inkább elvetetik a magzatot. Emiatt már több millió nő hiányzik az indiai társadalomból. A nemi szerepekkel kapcsolatos általános felfogás szerint a nők feladata kizárólag a háztartás ellátása és a gyermeknevelés, ezért a nők többségének nagyon alacsony az iskolai végzettsége és csak nagyon kevesen tudnak a háztartáson kívüli munkát vállalni; ezeknek a munkáknak a nagy része pedig rosszul fizető és rossz körülmények között végzett munka. Ennek következtében a politikai életben is nagyon alacsony a nők részvétele – nagyon kevés a képviselő nő és a pártokban is csak kevés nő tölt be érdemi szerepet.

Az SMS 40 évvel ezelőtt néhány önkéntessel kezdte meg működését, mára pedig egy 5 városban működő, több mint 50 alkalmazottat és 500 önkéntest foglalkoztató szervezetté nőtte ki magát. A probléma súlyához és méretéhez mérten a tevékenységük is nagyon szerteágazó: szemléletformáló és tudatosság növelő kampányokat szerveznek; családsegítő szolgálatokat működtetnek; napközbeni gyermekellátást biztosítanak a háztartáson kívül is dolgozó anyák számára; részvételi színházi és zenei programokat szerveznek, amelyek egyszerre biztosítják a kikapcsolódás lehetőségét, valamint a nők társadalmi helyzetével és jogaival kapcsolatos társadalmi tudatosság növekedését; könyveket és kiadványokat jelentetnek meg a nők elnyomásáról és a nemek közötti egyenlőségről.

Emellett 1998 óta külön programot működtetnek a szemétszedésből élő nők számára, ami a mi érdeklődésünket különösen felkeltette. Indiában a szemét kiválogatása és újrahasznosítása önálló iparág, amelynek működése pontos lenyomata az indiai társadalmat átható helyi és globális léptékű egyenlőtlenségeknek. A program mottója – „A ti szemetetek a mi vagyonunk” – is arra utal, hogy míg a tehetősebb társadalmi rétegek egyre többet fogyasztanak az erre épülő kapitalista gazdasági berendezkedésben, addig emberek tömegei számára a legalapvetőbb létszükségletek kielégítése is nehézséget okoz és ehhez nehéz, gyakran alantasnak tartott munkát kell végezniük, veszélyes és egészségtelen körülmények között.

A Világbank adatai szerint az indiai lakosság 1%-a, azaz kb. 1,2 millió ember, csak Mumbaiban pedig kb. 10 000 ember él valamilyen módon mások, javarészt a nyugati társadalmak lakosságának Indiába exportált szemetéből – városokban élő szegény, iskolázatlan emberek, bevándorlók, muszlimok és jelentős arányban nők. Eközben az indiai állam szinte semmilyen érdemi lépést nem tesz sem a feldolgozásban és újrahasznosításban rejlő ökológiai és gazdasági lehetőségek kihasználása, sem a szemétszedésből élő állampolgárok biztonságának megteremtése érdekében.

A Parisar Vikas programnak az a célja, hogy a szemétszedésből élő nők számára megfelelő munkakörülményeket biztosítson, illetve hosszú távon lehetővé tegye számukra, hogy más, biztonságosabb és jövedelmezőbb munkát tudjanak végezni. Ennek érdekében a programba bevont nőket hozzájuttatják azokhoz a jóléti, egészségügyi stb. szolgáltatásokhoz, amelyekhez korábban – kiszolgáltatott helyzetük miatt – nem jutottak hozzá; megszervezik a gyerekeik óvodai és iskolai ellátását; támogatják az érintettek önsegítő csoportjainak és takarékegyleteinek létrehozását; valamint különböző képzéseket nyújtanak számukra például a komposztálásról, a biogáz előállításról, állampolgári jogaikról, illetve különböző szakképzésekbe is bevonják őket.

Látogatásunkkor a szervezet vezetője elvitt bennünket az egyik ún. „Zéró szemét” egyetemi kampuszra, ahol a Parisar Vikas program keretében kiképzett nők végzik a szelektált szemét elosztását és újrahasznosítását és ők működtetik azokat a mini biogáz erőműveket, amelyek a szerves hulladékból gázt állítanak elő, amit aztán az egyetemi konyhán hasznosítanak. Munkájuk eredményeképp a kampuszon a szemét 100%-át újrahasznosítják. Ezáltal a programban szépen ötvöződik a feminizmus és az ökológiai fenntarthatóság: a nők egyik legkiszolgáltatottabb csoportjának nyújtanak biztonságos megélhetést és sokrétű fejlődési lehetőséget és közben gondoskodnak az erőforrások lehető leghatékonyabb felhasználásáról is.

Nekünk az volt az egyik legérdekesebb az SMS munkájában, hogy a szervezet nagyon ügyesen ötvözi a szolgáltató jellegű és a politikai tevékenységet. Noha számos olyan „egyirányú” szolgáltatást nyújtanak a tagjaik számára, mint a családsegítés és a gyermekgondozás, ezek tulajdonképpen eszközként szolgálnak arra, hogy a tagjaik képessé váljanak állampolgári jogaik érvényesítésére. Biztos, saját jövedelemhez jutnak, melynek hatására jelentősen csökken a kiszolgáltatottságuk, és emellett képzéseken is részt vehetnek, amelyeken megismerik az állampolgári jogaikat és azok érvényesítésének lehetőségeit. Hosszú távon pedig közösségi vezetők válhatnak belőlük, akik más nőknek segítenek bejárni ezt az utat. Emellett tüntetéseken is részt vesznek és lobbiznak a politikusoknál érdekeik érvényesítése érdekében. A szervezet vezetője ígéretet tett arra, hogy elküldi nekünk a közösségi vezető képzésük tananyagát, ennek biztosan nagy hasznát fogja venni a Közélet Iskolája!

További képek a Mumbai-i tanulmányútról

A tanulmányutat az OSIFE támogatta.

Haiyya – Szerveződj a cselekvésért!

3. nap Haiyya http://haiyya.in/
from Közélet Iskolája on Picasa

A Haiyya a legfiatalabb azok közül a szervezetek közül, amelyeket utunk során meglátogattunk. 2013-ban hozta létre egy fiatal nő, aki az Egyesült Államokban született és ott is nőtt fel, de a családja Indiából származik. A szervezet működésének alapja egy amerikai közösségszervező modell, amelyet Marshall Ganz dolgozott ki és a középpontjában a közösségszervezés és az állampolgári nevelés áll. Minket elsősorban az utóbbi miatt érdekelt a Haiyya munkája.

A szervezet egy ösztöndíj program létrehozásával kezdte meg működését, amelynek az a fő célja, hogy az emberek valóban részt tudjanak venni az indiai demokráciában, vagyis maguk is aktív részesei lehessenek a társadalmi-gazdasági-politikai folyamatoknak. Ehhez az alapító Deepti Doshi szerint elsősorban az egyének szemléletváltozására, illetve tudatosabbá válására és közösségi vezetőkre van szükség. Ezért kidolgoztak egy olyan ösztöndíj programot, amely közösségszervezőket képez Mumbai-szerte, akik a későbbiekben változást tudnak elérni a saját közösségükben. A program egy 3 hónapig tartó képzésre épül, melynek során a Haiyya Ösztöndíjasok kéthetente félnapos tréningeken tanulják meg, hogyan tudják megszervezni saját közösségeiket az őket érintő ügyek kapcsán. A program a ’csinálva tanulni’ elvére épül, vagyis a résztvevők a program ideje alatt kidolgoznak és részben meg is valósítanak egy-egy tényleges kampányt valamely, a saját közösségület leginkább érintő problémával kapcsolatban.

Abban eltér a szervezet célja a Közélet Iskolája jövőképétől, hogy a Haiyya nem fektet hangsúlyt arra, hogy kirekesztett társadalmi csoportok tagjait részesítsen állampolgári oktatásban. Az ösztöndíj programjuk mindenki számára nyitott, de mivel a képzés angol nyelven folyik és a résztvevők nem kapnak sem tényleges ösztöndíjat, sem költségtérítést, ezért az a tapasztalat, hogy elsősorban a középosztály tagjai vesznek részt a programban, ezen belül is elsősorban háztartásbeli nők és diákok. A program sikerét jól mutatja, hogy míg az első képzésre nehéz volt résztvevőket toborozniuk, ma már – mindössze 1 éves működés után – 300-400 ember jelentkezik a program 30 helyére. Így válogatnak a résztvevők között, az elsődleges kiválasztási szempont az elkötelezettség (ez a szempont áll a mögött is, hogy nem adnak tényleges ösztöndíjat a résztvevőknek) és hogy a jelentkező ne legyen párt politikusa – ez utóbbival nem a pártpolitika létjogosultságát vitatják, hanem szeretnének esélyt adni a fejlődésre azoknak, akik még semmilyen módon nincsenek megszervezve. A jövőben a szervezet szeretne majd intenzívebben kapcsolatot tartani a korábbi ösztöndíjasokkal, de erre eddig még nem volt kapacitásuk.

A szervezet működése során hamar rájött, hogy nem működik jól az a modell, amikor csak tanítják a közösségszervezést, de ők maguk nem csinálják azt, ezért elindítottak két saját érdekérvényesítő kampányt. Mindkét kezdeményezés a mumbai-i csatornázási-szemétszállítási szolgáltatások fejlesztését célozza, mert ez létfontosságú – ahogy mi is megtapasztaltuk, nagyrészt megoldatlan – ügy a város lakói számára. Mumbai-on belül két környéken szerveznek hetente találkozókat, amelyek során a Haiyya képzett, fizetett kampánykoordinátorai segítik a helyi lakosokat abban, hogy kiharcolják, hogy a közösségük magasabb színvonalú csatornázási szolgáltatásban részesüljön. A kampányok indításakor a koordinátorok ajtóról ajtóra járva toborozták a környékbelieket, ma mindkét kampányban 40-50 helyi lakos vesz részt, de folyamatosan lehet csatlakozni hozzájuk. A találkozókat köztereken szervezik, hogy ezzel is minél szélesebb rétegeket tudjanak elérni. A folyamatos bázisszélesítés mellett még az a közösségszervező modell kulcsa, hogy a kampánykoordinátorok jól be vannak ágyazva a helyi közösségbe: ott élnek, ismerik a helyi problémákat és sok helyi lakost is, így hitelük van a helyiek szemében, megbíznak bennük és így szívesebben részt vesznek maguk is a szervezésben. Deepti elmondása szerint még az is nagyon fontos, hogy a résztvevők a kampány fő célja mellett kisebb célokat is kitűzzenek maguk elé, mert a kisebb sikerek a folyamat során fontosak ahhoz, hogy a résztvevők lelkesedése hosszú távon, a fő cél eléréséig fennmaradjon.

A szervezet egyelőre főleg a közösségi médián keresztül hirdeti magát és az általa képviselt modellt, de épp ottjártunkkor kezdtek el azon dolgozni, hogy megjelenjenek a hagyományos indiai sajtóban is, és így még szélesebb rétegekkel ismertethessék meg a munkájukat. Nekünk nagyon érdekes volt hallani, hogy a szervezetet alkalmanként megbízzák vállalatok, hogy nyújtsanak állampolgári képzést a munkavállalóik számára, legutóbb például az indiai választásokkal kapcsolatban. Egyikünk sem értette meg igazán, hogy erre mi ösztönzi a piaci alapon működő cégeket, de nagyon izgalmas dolognak tartjuk az ilyen kezdeményezéseket!

Emellett érdekes volt látni, hogyan képes a szervezet aktív bázist építeni olyan állampolgárokból, akik nem feltétlenül tagjai más szervezetnek vagy mozgalomnak; illetve hogy hogyan ötvözik a tényleges közösségszervező munkát az egyének állampolgári képességeinek hosszabb távú, stratégiai célú növelésével.

További képek a Mumbai-i tanulmányútról

A tanulmányutat az OSIFE támogatta.

Newest Newer