Aktuális / Beszámoló

Írásra fel! - Ajtay András beszámolója

 

A Közélet Iskolája új képzéssel állt elő, egy három napos képzést szerveztek "állampolgári újságírás és blogírás" címen. Mikor először olvastam a címet, rögtön tudtam, hogy nekem erre szükségem van!

Úgy gondolom, hogy az újságírás és a ma egyre népszerűbb blogolás, vagyis a média felület használata, nagyon fontos képesség a civilek, állampolgárok, mozgalmak és alapítványok számára.  Bárkinek, aki szeretne tenni és hatni, annak nem árt, ha ért ahhoz, hogyan használja a nyilvánosság felületeit.

Érdeklődve vártam a képzést, ahova színes társaság érkezett. A különböző háttérrel rendelkező résztvevőkben az volt a közös, hogy az írást használni akartuk, leginkább társadalmilag hasznos céljaink eléréséhez.

A képzőink a három napban alapos körültekintéssel járták körbe a témát. Épp elegendő elmélet volt, amit sok gyakorlat követett. Számomra a legélvezetesebb, az amúgy változatos módszertanban, az interaktivitás volt. A képzés során nekünk is gyártanunk kellett tartalmat, amiről helyben kaptunk visszajelzést.

Most már magabiztosan tudom, hogy miről szeretnék írni, kinek és hogyan. Írásra fel!

Ajtay András

Fotó: Kovács Gábor Tamás

További fotók a képzésről >>>

"Az a jó, ha egy stratégia nemcsak egy dokumentum, hanem a szervezet gerincét adja" - Bíró Gergő beszámolója

 

2018. decemberben vettem részt a Közélet Iskolája stratégiai tervezés kétnapos képzésén.

Szombaton megtudhattuk, hogy mitől működik jól egy társadalmi mozgalom, és mitől tudunk elérni társadalmi hatást.

A sokszori és indokolatlan használat miatt a stratégia és a stratégiázás kifejezést eléggé elhasználtuk, és jelenleg is koptatjuk a jelentését. Az a jó, ha egy stratégia nemcsak egy dokumentum, hanem a szervezet gerincét adja azáltal, hogy a folyamatos stratégiai gondolkodást használják a szervezetben. Vagyis a stratégia nem cél, hanem eszköz, tulajdonképpen sokkal fontosabb hogyan alkotjuk meg a stratégiát, és megtanuljuk az alkotás folyamatát és ezt a gondolkodást.

Tulajdonképpen a stratégia egy útvonalterv, hogy a jelenből, onnan, ahonnan most vagyunk hogyan tudunk eljutni a jövőbeli célunkhoz. Már az, hogy erről a folyamatról beszélni kezdjünk és beszélni tudjunk egy szervezetben, már ez stratégiai gondolkodást feltételez.


A képzés segített nekem, hogy a stratégiai gondolkodást megértsem, és összefüggésében lássam a stratégia alkotás egyes lépéseit, megértettem, és már különbséget tudok tenni vízió és misszió között, és már értem, hogy mi az a változás elmélet (theory of change), és már azt is értem, hogy ennek miért van jelentősége.

A víziónk elérése érdekében, illetve az afelé megtett úton fontos ezzel is tisztában lenni a víziónk mellett, hiszen ezek mentén választjuk és használjuk a módszereinket.

A képzés nemcsak szakmai oldalról, de személyes oldalról is nagyon megérintett, hiszen olyan embereket ismertem meg, és olyan gesztusokat kaptam, például egy ismeretlen ember megengedte, hogy ott aludjak az otthonában, ami nagyon jó érzést adott; és azt éreztem, hogy mi egy nagyszerű közösség részei vagyunk, akik tényleg egy jobb jövő megteremtéséért küzdenek.

És ez a sok értelmes, felkészült és motivált ember jelenléte és a közösség ereje, illetve az itt megtapasztalt bizalom és figyelem növelte a motivációmat, és nemcsak a képzés idejére.

Mindenkinek ajánlom ezt a képzést, és a Közösség Iskolája Alapítvány egyéb képzéseit is.

Bíró Gergő

További képek a képzésről >>>

Fotó: Kovács Gábor Tamás

Játszani ezután is, nekünk is kell!

 
Amíg egy csapat tarisznyás fiatal Litke felé tartott péntek délután, egy másik maréknyi önkéntes valami szokatlanra készült: kivételesen egy olyan játékon dolgoztak, amivel más felnőtteknek, sok esetben más önkénteseknek terveztek valami újat mutatni.

Az Angelusz Róbert Szakkollégium „Annyit is ér!” címmel rendezte meg idei társadalomtudományos szakmai éjszakáját az ELTE Lágymányosi kampuszán. A különböző szociális-politikai témákat taglaló beszélgetések és előadások mellett a Civil Folyosón több civil szervezet standja között lehetett megtalálni a Tarisznya Táborok asztalát is. Aki pedig – szándékosan vagy véletlenül – ide tévedt, kipróbálhatta a társasjátékot, amit eredetileg a Közélet Iskolája fejlesztett ki, majd önkénteseink alakították át a Tarisznya Táborok Alapítványra.

A játék célja, hogy a játékosok tarisznyás önkéntesek bőrébe bújva számunkra szokásos és ismerős nehézségekkel szembesülve egy éven keresztül életben tartsák a szervezetet. A résztvevőknek minél kreatívabb módon kellett a problémákat megoldaniuk – az igazán ötletes (és reálisan is megvalósítható) ötleteket pedig közben szorgalmasan jegyzeteltük. Így került a listára, hogy ha lenne egy buszsofőr-önkéntesünk, megoldódnának a szállítással kapcsolatos kérdések, hogy a belső konfliktusok megoldására csapatépítő élményfestést kellene szerveznünk, vagy épp az, hogy számítógépes játékot lenne érdemes fejlesztenünk a gyerekek évközi tanulásának elősegítésére.

A tarisznyás társas elkészítése és a vele való közös játék nemcsak szórakoztatta az arra járókat, de akik leültek hozzánk, többnyire alaposan kikérdeztek minket az alapítvány működéséről, alapvető elképzeléseinkről és a falvakról, ahova járunk. Amellett, hogy a sok érdeklődő közül jó eséllyel fognak kikerülni a következő év új tarisznyás önkéntesei, egy nagyon fontos dolgot magunkról is megtanultunk: mi, az önkéntesek nagyon hasonlóan működünk, mint a gyerekek. Ha együtt kézműveskedhetünk, alkothatunk, aztán pedig bemutathatjuk a munkánk gyümölcsét a nagyközönségnek, akik ráadásul örömmel játszanak vele, az hatalmas élmény – játszani tehát ezután is, nekünk is kell!

Gregor Lilla

 

Megaphone2018 – Szerveződj kelet-európaian!

 

2018 november közepén több mint száz kelet-európai aktivista és civil gyűlt össze Kolozsváron, hogy arról beszéljenek és tanuljanak: mit tehetnek az ügyeik hatékony képviseletéért az egyre autoriterebb politikai környezetben. Mi is részt vettünk a Megaphone2018-on, és két napig tanultunk a régió tenni akaró aktivistáival.

Hogy használjuk az érdekérvényesítésben a technológiai eszközöket? Ez a kérdés fogta össze az intenzív két nap programját. A találkozó főszervezője a TechSoup Europe volt, ami azon dolgozik, hogy az állampolgári önszerveződést és civil szervezeteket technológiai eszközökkel segítsék a minél sikeresebb közéleti fellépésben. Ehhez a vezérfonalhoz kapcsolódva választhattak a résztvevők a párhuzamosan futó műhelybeszélgetések közül. Tanultunk videóvágó eszközöket használni, adatvizualizációról, és arról is, hogy csináljunk „jó propagandát”, vagyis ne csak tartsunk a propaganda eszközeitől, hanem használjuk a mostani médiát a saját üzeneteink terjesztésére.

A leginspirálóbb beszélgetések mégis azok voltak, ahol kelet-európai aktivisták beszéltek sikeres alulról jövő szerveződések tapasztalatairól. A Lengyel Női Sztrájk egyik szervezője, Klementyna Suchanow beszélt arról, hogy hogyan léptek fel két éve az abortusztörvény szigorítása ellen, országszerte hatalmas tömegeket mozgósítva, több mint ötven helyi tüntetéssel és országos női sztrájkot is hirdetve. A kormány kihátrált a javaslat mögül, a Lengyel Női Sztrájk pedig azóta is aktív a politikában, önkormányzati képviselőik vannak, és az országgyűlési választásokon is indulnak majd jelöltek az ő színeikben. A szintén lengyel Jakub Rok, a Táborozz az erdőért aktivistája, arról beszélt, hogy tavaly hogyan akadályozták meg több hónapnyi következetes polgári engedetlenségi kampánnyal a kelet-lengyelországi, legnagyobb európai őserdő fáinak kivágását. Most azon dolgoznak, hogy nemzeti parkot alapítsanak az erdő területén, hogy többé ne fenyegethesse veszély az erdőt. Tudor Bradatan és Olga Popescu a Declic romániai aktivista csoportról beszélt, akik kreatív, vicces akciókkal politizálnak. Minél alacsonyabb belépési küszöbű akciókba vonnak be embereket, sokszor nehezen érthető bürokratikus változtatásokat „fordítanak le” közérthető nyelvezetre, és mozgósítanak ezekre az ügyekre. Hozzájuk fűződnek a tavalyi antikorrupciós tömegtüntetések, de a három hónappal ezelőtti, a család jogi definíciójának szűkítését célzó, román népszavazáson is erőteljesen kampányoltak.

Nagy szükség van ezekre az alkalmakra, amikor kelet-európai szerveződések találkozhatnak, és azt láthatjuk, hogy hasonló politikai helyzetben mások hogyan építenek elkötelezett aktivistacsoportokat, hogy állnak ki az társadalmi igazságosságért, és beszélnek közérthetően társadalmi problémákról. Ilyenkor kiderül, hogy a sokkal közelebb vannak a sikeres érdekvédelmi példák, mint hinnénk, és nem kell feltétlenül se a „Nyugatra”, se olyan messze a múltba tekinteni a példaképekért.

Fernengel Ági

Beszámoló az akciószervezés képzésről

Unknown title
on youtube

2018. november 9 és 11. között Akciószervezés képzést tartottunk, ahol a tüntetésszervezésről, kreatív akciókról és polgári engedetlenségről tanultak közösen a résztvevők. A videón Acha Dia, az Artivizmus Budapest csoport tagja beszél a tapasztalatairól.

A csoport tagjai így ajánlják még a képzést:

  • Ez jelenleg a legjobb hely, ahol bárki az érdekérvényesítés témájában tanulhat.
  • Egy képzés akcióhősöknek.
  • Aktív állampolgároknak kötelező!

Érdekvédelem és bázisépítés - Szegedi Dezső beszámolója

Unknown title
on youtube

Erre a képzésünkre elsősorban olyan hátrányos helyzetű emberek érdekvédelmével  foglalkozó szervezetek és önszerveződő közösségek tagjait vártuk, akik szeretnék fejleszteni a szervezetük/közösségük érdekérvényesítő képességét és megtanulni, hogyan tudnak széles tömegbázist építeni a mozgalmuk számára.

A képzésen átbeszéltük a nyomásgyakorlás és érdekvédelem technikáit és lépéseit, a döntéshozókkal való találkozás elméletét és gyakorlatát, a tagok toborzásának és a tömegbázis építésének jelentőségét és módszereit és a nyilvánosság, valamint a média használatának technikáit.

A képzést 2018. október 27-28-án tartotta Kiss Anna és Udvarhelyi Tessza az Auróra közösségi házban.

Social inequalities in contemporary Hungary

 

It was already the third time that the School of Public Life held a training on critical social theory in a prison, this time in Balassagyarmat. In the following you can read the report of a participant:

“In the name of all of us, I can tell that we were happy about this program, and in the name of the group, I would like to thank you that we could be here and that you were here and brought some colors, some interesting things to our grey everyday lives. The discussions and the topics were good and interesting and thank you for the performance style and the preparedness of Mariann. It was interesting that the discussions on different topics were flowing freely, depending on what we were interested in, yet they happened with the help of Mariann’s questions and proposals, launching a chain of thoughts in everybody even if they had a firm belief on the subject.

We discussed topics that are significant in today’s society and faced by the majority of the people – especially when somebody is excluded or somebody excludes someone else – but still nobody really talks about them. Everybody thinks that they can’t do anything about them, so what’s the point in talking about them. In my personal opinion, such groups and initiatives are important. Because the power of words is bigger than the majority would think. The discussions that we have launch a chain of thoughts, which will later lead to action. If only one person from each group would relate differently even to only one of the subjects, then it is a success, because the change happens thanks to these discussions. Let’s say that because of such a discussion someone will not turn their head away when they see a homeless person, but give him or her some coins or a sandwich. And through these small changes, the world becomes a better, more livable place. We are thankful that with this series of discussions, they opened up windows for many undiscussed problems. Listening to each other, we could hear many different points of view, while getting to know each other better and ourselves, too.

In the name of the group, I would like to wish you success in your future work and I hope you will be able to make more people get to know these problems. Thank you for these 10 weeks!

Gergő

Mozdulj a Losiért! beszámoló

 

Nem az elmúlt évben kezdtem a közösségszervezést Józsefvárosban, annál jóval korábban. Amikor a Civil Kollégium Alapítvány kiírta a pályázatát, kaptam az alkalmon, mert azt gondoltam, végre hivatalosan is csinálhatom azt, amit szeretek.

Egy nagyon régi ügy kapcsán nyertem el a támogatási lehetőséget, amivel sok apró és tapasztalatlanul nekifutott próbálkozásunk volt a Losonci téri iskola diákjainak szüleivel. Amíg az iskola az önkormányzat tulajdona, addig annak működtetése és fenntartása a Belső-Pesti Tankerület feladata. Az elmúlt évek során az iskola számos támogatást kapott, vagy nyert el állami pályázatot. Megújult a teljes külső homlokzat, új vízhálózatot kapott az uszoda, és rengeteg tanteremben végeztek el állagmegóvó munkálatokat. Az iskolát körülvevő kerítés azonban mindig kimaradt, mert nem tisztázott sem annak tulajdonosa, sem az, hogy ki működteti. Ennek szerettem volna utánajárni, és elérni, hogy végre legyen jogilag is rendezett az iskolát körülvevő kerítés, majd legyen felújítva vagy kicserélve. Az iskola 1982-ben épült, azóta nem nyúlt hozzá senki, aminek következtében nemcsak teljesen tönkrement, de az elmúlt másfél-két évben baleseteket is okozott. Volt, hogy egy beakadt pulóver szakadt el, volt, hogy könnyebben sérült meg egy diák, de olyanra is volt példa, hogy egyszerűen kilógtak kisdiákok az iskola területéről, nem kis kavarodást okozva ezzel.

Több megkeresés is történt a részünkről mind az önkormányzat, mind a tankerületi vezetés felé, de az önkormányzat hárította a problémát azzal az indoklással, hogy ez a tankerület feladata, amíg a tankerület vezetősége válaszra sem méltatott minket.

Az elmúlt tanévben, miután több diák is kilógott, a szülők megelégelték a tétlenséget és összefogtunk néhányan, hogy elébe menjünk a jövőbeni problémáknak. Közérdekű adatokat igényeltünk a kerületben támogatott iskolákról, a felmerülő jogi vitákról a tankerület és az önkormányzat között, és közben még több problémára derült fény. Interjúzni kezdtem szülőkkel, akik szintén beszéltek számukra komoly kihívásokról, és arról, mennyire vannak megelégedve az iskolával. Ezek közül a szülők közül kezdtem el néhány emberrel fel építeni egy –akkor még azt reméltem – stabil, összetartó közösséget. Hamar kiderült, hogy terveim szertefoszlanak, mert csoportunk egyik tagjának gyermekét bántalmazta egy másik szülő, így nemcsak elhagyták az iskolát, de a csoport összes tagját lesújtották a történések, és meglehetősen szkeptikussá váltak – nem érezték értelmét a munkájuknak. Ekkor gyakorlatilag mindent elölről kezdtem az iskolában amellett, hogy közben elkezdtem egy másik fontos problémával foglalkozni, mégpedig a kerületi magántanulósítás  ügyével. A korábbi interjúk során megkeresett szülők közül is többen elhagyták az iskolát, akiknek gyermekei időközben magántanulóvá váltak. Új interjúkat készítettem ezekkel a szülőkkel és felvettem a kapcsolatot a kerületi művelődési ház mentor programjának vezetőjével is. Újabb közérdekű adatokat igényeltem a magántanulók számára vonatkozóan fővárosi és kerületi szinten is. Kiderült, hogy ebben a kerületben a legtöbb magántanuló magatartásproblémával küzd és sokszor a   szülő kérelmére hagyják el az iskolát. Minden érintett szülőhöz eljutottam, de sajnos azon kívül, hogy stabil képet kaptam a kerület oktatási moráljáról és minőségéről, közöttük sem sikerült közösséget alakítani.

2018 áprilisában az időközi polgármesteri választás kapcsán keresett meg három lelkes szülő, akik azt gondolták, hogy kihasználva a választásokat vegyük fel újra a kapcsolatot az önkormányzattal, és indítsunk egy petíciót, amit a lehető legtöbb szülő alá is írt. Petíciónkat elfogadták és kilenc küzdelmes 9 év megtörtént, amire vártunk: elértük, hogy a kerület 16 millió forintot áldozzon az iskola kerítésének teljes megújítására.

Azt gondolom, hogy a közösségszervezés lényege nem a megnyert ügyek száma, hanem a kapcsolatépítés, a szakmai struktúra kialakítása és a hosszútávú együttműködés terveinek megszövése. Számos kudarcot megélve – és talán majdnem feladva is kicsit – értettem meg, hogy az elmúlt évek során végzett kerületi munkám annyiban változott csupán, hogy teljes emberként tudtam egy éven át rengeteget tanulni, fejlődni azért, hogy a jövőben is ezt csináljam. Munkám mellett képzéseken, műhelyeken, szakmai tapasztalatcseréken vehettem részt, amit folyamatosan hasznosítok azóta is a saját magánéletemben is. Sokat segített a folyamatos haladásban a mentorom, Bálint Mónika is, aki szakmai támogatásán kívül emberként, nőként és barátként is támogatott, amikor az életem nehezebbé vált. Közösségszervezői munkámat a Közélet Iskolája Alapítvány fogadta be, amelynek alapítói és munkatársai szintén a legmesszebbmenőkig támogatták a munkám. Közülük is fontosnak tartom kiemelni Dániel Annát, aki önkéntesként segített az elmúlt egy év során. Mivel ma már főállásban dolgozom a Közélet Iskolája Alapítványnál, így nem tudok olyan intenzív közösségszervezést folytatni a kerületben, de itt élek, itt dolgozom, és a jövőbeni szakmai terveim ide kötnek.

Badzsó Angéla

Fotó: Várady István

Succesful, straightforward and human – report on non-violent communication training

 

If you feel like „if not me, nobody will ever” because somebody is always expecting something from you, so anger has accumulated inside you, than go and participate in the training of Non-violent Communication at the School of Public Life.

„Never,” „nobody,” „all the time,” „always,” „somebody” are the keywords of violent communication and if you hear yourself use them often, it is very likely that neither you nor the people in your environment communicate non-violently.

On one hand, communication is necessary. On the other, it is good. You will be shocked if you go through with the two trainers the endless verbal and non-verbal labyrinths of manipulation, sub- and superordination and harmful communication.

You will be especially surprised when you get to know the small but powerful toolkit of non-violent communication. Respectful asking or telling, spiced with some empathy and some eye contact - without blame and vague references. Clean, simple, free from frippery.  Succesful, straightforward and human. Hard, but not impossible.

And, I think, it is the natural need of many many people. But we have to learn non-violence again because the games that we are forced into during our lives make us forget open communication that aims at consensus.

I am happy that I could take a really interesting journey in the honest world of words and gestures.

I recommend for everyone to get a taste of this training (too) at the School of Public Life!

Andrea Csengei

Photo: István Várady

Newest Newer
Older Oldest