Aktuális / Csoportszervezés

"Csapatban tényleg minden megoldható" - beszámoló a csoportszervezés képzésről

"Igazán jó volt nekem arra a képzés, hogy rendszerben lássam, mi vezeti a csoportot egy jó, mindennapi működéshez, ahol mindenki tudja a feladatát és közösen átgondolt, megoldások születnek a felmerülő kihívásokra, helyzetekre. Hatékony, mert a csoportban résztvevő szakembereknek a tapasztalata is megjelenik, mert sokféle módszerrel segít a képzés anyagát befogadni. 
Szuper embereket ismertem meg és kiváló iránymutatást kaptam ahhoz, hogyan kezdjünk neki a csapatommal közösen, másokat bevonva dolgozni a céljainkért. Köszönöm a lehetőséget!"
"Lényegretörő, személyes tapasztalatokon alapuló képzés, ami kezdő és újraformálódó csoportoknak is ideális"
"Gyakran előfordul, hogy egy elakadásunk már azáltal megoldódik, hogy valaki felvállalja, hogy ő is küzd ugyanazzal a nehézséggel. Megkönnyebbülést hozott, hogy felismerhettem féltve őrzött kis problémáinkban a tipikusat és ezáltal: a leküzdhetőt. Jó ránézni a képességeimre kívülről, azt látni, hogy az a tulajdonságom, amit semmiségnek, rosszabb napokon pedig idegesítőnek gondolok máshonnan nézve fontos vezetői erény. Jó volt látni, (mert persze tudjuk, de nem szoktunk eléggé bízni benne) hogy csapatban tényleg minden megoldható."
"Szuper kezdő képzés azoknak, akik csoportalapításon vagy csoporthoz csatlakozáson gondolkodnak. Viszonylag magasszintű, alapinformációkat, hasznos tanulságokat adó képzés, melynek témáiban később érdemes még elmélyedni. A képzés vezetése, moderálása szuper, online is kiegyensúlyozott és gördülékeny a kommunikáció."

Hogyan szervezzünk csoportot? – online képzés a Közélet Iskolájában

felhívás kép
from közéletiskolája on Flickr

Egyedül még senki nem változtatta meg a világot. A társadalmi változásért küzdő szervezetek és mozgalmak alapegysége a közös célért dolgozó, demokratikusan működő csoport. Ezen a képzésünkön megtanulhatod, hogyan szervezz te is ilyen csoportot!

Az online képzésen ilyen kérdésekre keresünk megoldásokat:

-          Hogyan lesz egy jó ötletből közös ügyért dolgozó csoport?

-          Hogyan alakítsunk ki demokratikus csoportműködést, amiben jó dolgozni?

-          Hogyan toborozzunk és tartsunk meg új tagokat?

-          Hogyan légy jó közösségi vezető?

"Először vettem részt Közélet iskolája képzésen, de biztosan nem utoljára!" - beszámoló az online csoportszervezés képzésről

Először vettem részt Közélet iskolája képzésen, de biztosan nem utoljára! A képzés 4x3 órában zajlott online, amit szuperül oldottak meg a trénerek.A felület, amit használtunk alkalmas volt kiscsoportos és szituációs feladatok kipróbálására is, ami jól kiegészítette az elméleti anyagot.
A képzés interaktív volt a házifeladatok pedig biztosították, hogy mindenki kapjon egyéni visszajelzéseket is a munkájára. A képzés során megismerkedhettem a vezetői stílusokkal, a toborzással, a csoportok lehetséges felépítésével és kitértünk a csoport dinamikákra a nehézségekre is.
Ez a képzés nagyon sok hasznos eszközt adott, amit alig várom, hogy beépíthessek a saját csoportjaimmal való munkába. Köszönöm nektek még egyszer :)

V. Szabó Júlia beszámolója

Derítsd ki, hogy mi a válság szuperképességed! - avagy szerepeink egy krízis idején

Mindannyian elveszve érezzük magunkat az új helyzetben. A Közélet Iskolája csapatában nagyon hasznosnak találtuk ezt a cikket, amelyben a munkahelyi, aktivista, közösségi szerepeink újragondolására kapunk eszközöket. Így lefordítottuk nektek önkéntes fordítók segítségével, akiknek köszönjük a munkát. Ha te is szeretnél önkéntesünk lenni kattints ide! Itt érhető el az eredeti cikk. Forrás megjelölésével az ebben található ötleteket és eszközöket szabadon lehet terjeszteni és alakítani.

Szerepünk feltérképezése a válság idején – hogyan lehetünk változáshozók egy krízisben?

Szerző: Deepa Iyer

Általában képes vagyok a gyors alkalmazkodásra, viszont az elmúlt hetekben a koronavírus világjárvány terjedésével kapcsolatban zavarodottnak és elveszettnek éreztem magam. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően megtanultam gyorsan reagálni, és az elmúlt húsz évben gyorsan lendültem akcióba, reagáltam válsághelyzetekre. Részt vettem közösségi kampányokban, beavatkozásokat és mobilizációkat szerveztem. Most viszont zavaros és hirtelen változó állapotba kerültem, amelyben a motiváció és nyugalom, a felháborodás és kimerültség, az elszántság és a bánat állapotai kavarognak. Annak ellenére, hogy kapcsolatban állok különféle hálózatokkal, mentorokkal és szervezetekkel, képtelen voltam eldönteni, hogyan közelíthetném meg a témát.

Lassan tudatosult bennem, hogy a szélesebb környezetemre kell fókuszálnom. Próbáltam figyelni és megérteni, hogy mások mit tesznek, gondolnak és terveznek. Közben arra keresve a választ magamban, hogy én milyen értékeket tartok fontosnak, mire van szüksége a közösségemnek, és hogyan tudok ezeknek az igényeknek eleget tenni.

"Elengedhetetlen minden frissen alakuló szervezet működésének felállításában" - Beszámoló a csoportszervezés képzésről

IMG_7075
from közéletiskolája on Flickr

A Közélet Iskolája csoport szervezési tréningje elengedhetetlen minden frissen alakuló szervezet működésének felállításában, de hasznos lehet olyan szervezeteknek is, akik szervezeti struktúrát szeretnének váltani, vagy jelenlegi struktúrájukon szeretnének javítani.

"Zavarba ejt, és kényelmetlen helyzetbe hoz, ezáltal felszabadít" - Dombovári Ágnes beszámolója

 

A Közélet Iskolája 2019 elején a Hogyan szervezzünk csoportot? című képzéssel mutatkozott be Miskolcon. Dombovári Ági beszámolóját olvashatjátok a kétnapos képzésről.

Minden oktatás nagy kérdése, hogy végül tudjuk-e használni a tanultakat. Szép dolog új ismeretekre szert tenni, de vajon az új ismeretek képessé tesznek-e bennünket új módon cselekedni? Ez egyáltalán nem automatikus és nem magától értetődő: a tudást használni is meg kell tanulni. Ennek sikere viszont részben már akkor eldől, amikor (s amilyen módon) találkozunk az új információkkal. Nem hiába születnek újabb és újabb tanítási módszertanok, vagy esik szó mind szélesebb körökben reformpedagógiáról.

Könyvből nem lehet megtanulni zongorázni, mert az intellektuális megértés még kevés a játékhoz. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a megértés haszontalan lenne. Valószínűleg a közélet esetében is hasonló a helyzet.

Abban az oktatási-szellemi kultúrában, amelyben többnyire ma Magyarországon felnőttünk, legtöbbünknél a hatékony közösségi működést az alapjaitól kell elkezdenünk tudatosan újjáépíteni magunkban. Mondjuk, onnan, hogy meg merek-e szólalni egy csoportnyi idegen ember előtt? El merem-e mondani a véleményemet, az érzéseimet? Merek-e valamihez hozzászólni vagy valamivel egyet nem érteni? – névvel és arccal, emberi súllyal és hitellel, nem csak névtelenül, az anonimitás rejtekéből ágálva minden ellen.

Ez még tapasztalattal rendelkező emberként is minden alkalommal újabb és újabb kihívást jelent: újabb kényelmetlenséget, s újabb belső konfrontációt azzal a feszengő kisgyerekkel, akit a tanító néni felszólít az első órán, s aki azt érzi, mennyire jobb lenne inkább meglapulni valahol a hátsó padban. Belül sírunk és puffogunk, ugyanakkor „én inkább nem szólok hozzá, én inkább nem szólok bele, nekem inkább nincs véleményem – mert az emberek félelmetesek, s az ismeretlennel szemben sebezhető vagyok.” A munkát a legtöbbször innen kell kezdenünk. S ebben a Közélet Iskolája képzése kiváló: zavarba ejt, és kényelmetlen helyzetbe hoz, ezáltal felszabadít.

A képzésen készült fotók itt érhetőek el >>>
 
Dombovári Ágnes

Fotó: Iván Tamás

Hogyan szervezzünk csoportot? - képzés Miskolcon

 

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett emberek és csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Ezen a képzésen a résztvevők megtanulhatják, hogy működtessenek csoportokat, szervezeteket. A képzésre elsősorban hátrányos helyzetű és/vagy a társadalmi igazságosságért küzdő aktivistákat, önkénteseket, szervezőket várunk, akik

•    szeretnének új csoportot indítani érdekvédelmi/közösségi témában
•    szeretnék fejleszteni működő szervezetük/csoportjuk munkáját

A képzés tervezett témái:

- a csoportszervezés alapjai
- új tagok toborzása és beilleszkedése
- beszélgetések és szervezői találkozók szervezése
- demokratikus döntéshozatal
- mit jelent közösségi vezetőnek lenni

Mikor? 2019. február 9-10. (szombat-vasárnap) 10-18h
Hol? Martin Luther King Kollégium (Miskolc, Kiss tábornok utca 78.)

A képzést Sebály Bernadett és Fernengel Ági tartják.

A képzésen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 20.000 Ft/fő részvételi díjat, akkor hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek!

A képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk. Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Miskolcra és a Miskolcon belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét előre jelzi. Csak a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni. Igény szerint, szállás is tudunk szervezni annak, aki ezt előre jelzi.

Jelentkezés a Közélet Iskolája honlapján elérhető jelentkezési lap kitöltésével.

Jelentkezési határidő: 2019. január 25. (péntek) éjfél

További információ: Fernengel Ági (06 20 957 1610), kozeletiskolaja@gmail.com

Fotó: Várady István

Hogyan szervezzünk csoportot? - Laura beszámolója

Unknown title
on youtube

A Közélet Iskolájában 2018. szeptember 1-2-án tartottuk a "Hogyan szervezzünk csoportot?" című alapképzést, amelyről Juhászné Pap Laura Edina osztja meg a tapasztalatait.

A résztvevők így invitálnak másokat erre a képzésre:

  • Állj föl te is, állj ki te is!
  • Lássátok, hogy miért szerveződtök és hogyan!
  • Ez a csúcs, amit ha eljössz és megmászod, tudni fogod hogy jó helyen vagy, voltál, és leszel.
  • Ha részvételi demokráciában akarsz élni, ezt a képzést nem hagyhatod ki!
  • Téglából épül a ház, feladatból a változás, emberekből a közösség.
  • Az eredményes működéshez nem árt tudni a csoport működésének alapelveit.
  • Nyiss, hogy te is megnyílhass.

„Our operation will be more organized and transparent” – report on the group-organizing training

 

As a member of the „Christians for Gays” group, I had the chance to participate in the training of the School of Public Life titled „How to organize a group?” Over the past years, we have often felt in our group that we do not have enough knowledge to lead and organize ourselves in an appropriate way. This is why we were very happy to hear that the School of Public Life offered such a training.

The themes of the training were very exciting: we learned and talked about things that are essential to the operation of a group. Over the two days, we engaged in many practical exercises, which we solved in groups. Besides learning together, these workshops were a perfect chance to get to know each other, the different organizations the participants represented and the challenges they face. The practicality of the training helped us understand the theory of group organizing, so we can apply it easily to our own organizations.

From all the interesting things, I would highlight the exercise that made us think about the barriers of expanding our group from the points of view of people committed to the organization at very different levels and in many different ways.
We also got an introduction to strategic planning by planning together the strategy of my own organization. It was a very positive experience for me to see how different participants helped me develop our strategy with so much enthusiasm and empathy.

All in all, these were very inspiring two days and I think our group will profit a lot from it. We will be able to clear a lot of undefined things and our operation will become more organized and transparent. Thanks a lot to Közélet Iskolája for the opportunity!

András Papp

Hogyan szervezzünk csoportot? Képzés a Közélet Iskolájában

 

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett emberek és csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Ezen a képzésen a résztvevők megtanulhatják, hogy működtessenek csoportokat, szervezeteket. A képzésre elsősorban hátrányos helyzetű és/vagy a társadalmi igazságosságért küzdő aktivistákat, önkénteseket, szervezőket várunk, akik

•    szeretnének új csoportot indítani érdekvédelmi/közösségi témában
•    szeretnék fejleszteni működő szervezetük/csoportjuk munkáját

A képzés tervezett témái:
- a csoportszervezés alapjai
- új tagok toborzása és beilleszkedése
- beszélgetések és szervezői találkozók szervezése
- demokratikus döntéshozatal
- mit jelent közösségi vezetőnek lenni

Mikor? 2018. szeptember 1-2. (szombat-vasárnap) 10-18h
Hol? Auróra Közösségi központ (Budapest, VIII. kerület, Auróra utca 11.)

A képzést Sebály Bernadett és Udvarhelyi Tessza tartják.

A képzésen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 20.000 Ft/fő részvételi díjat, akkor hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek!

A képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk. Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Budapestre és a Budapesten belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét előre jelzi. Csak a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni. Igény szerint, szállás is tudunk szervezni annak, aki ezt előre jelzi.

Jelentkezés a Közélet Iskolája honlapján elérhető jelentkezési lap kitöltésével. Ha nem tudod kitölteni az űrlapot, hívj minket telefonon vagy írj emailt és segítünk!

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 19. (vasárnap) éjfél

További információ: Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), kozeletiskolaja@gmail.com

Fotó: Várady István

Older Oldest