Aktuális / Internet

Ki mit tud a helyi ügyekről? – egy résztvevő beszámolója

 

Nagyon örültem az adatkikérő tanfolyamnak, mert a KANGA Egyesülettel már elindítottuk az adatkikérést a szülészetek felé, mikor kiderült, hogy van ez a képzés. A képzésen megismertettek a Kimittud felület használatával, ami egyrészt transzparens - látszik mások számára is, mit leveleztünk - másrészt a jogi hivatkozások miatt azt hiszem, sokkal komolyabban vesznek az intézmények, akiktől az adatokat kérjük ki.

Az általunk feltett kérdéseket a következők szerint lehet csoportosítani:

A tanfolyam előtt 17 szülészet válaszolt már a megkeresésünkre, azóta a szülészetek 73%-a válaszolt nekünk. Külön büszke vagyok arra, hogy minden otthonszülős szolgáltató válaszolt, és a Róbert Károly magánkórház is, akik ugye nem kötelezhetőek adatszolgáltatásra.

A tanfolyamon tanultakat követtük, elküldtük a levelet, 15 napon belül megjöttek a válaszok - senki nem kért pénzt az adatért, sem hosszabbítást. Majd elküldtük a szerkesztett táblázatot, hogy lehessen korrigálni az eseteges hibákat. A beérkezett válaszok után osztottuk meg az adatbázist. Elég hamar elég nagy visszhangja lett :)

Most dolgozunk azon, hogy ne csak a Facebook oldalunkon (szülészetválasztó), hanem a honlapunkon is lehessen kommentelni az olvasottakat.

És mivel ez a kezdeményezés egyenlőre önkéntes alapon működik, tisztelettel és szeretettel várjuk a közösségi támogatást, hogy az adatbázis továbbra is mindenki számára hozzáférhető legyen!

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy részt vehettem ezen a hatékony és hasznos tanfolyamon!

Maróy Ditta, KANGA Egyesület

Ki mit tud a helyi ügyekről? Közérdekű adatok használata az érdekvédelemben

 

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Erre a képzésünkre elsősorban a hátrányos helyzetű emberek érdekeit védő szervezetek, önszerveződő közösségek és társadalmi mozgalmak képviselőit várjuk, akik szeretnének gyakorlatot szerezni abban, hogyan lehet internetes eszközök segítségével közérdekű adatokat gyűjteni és ezeket az adatokat hogyan tudják felhasználni érdekvédelmi munkájuk során.  

A 2x1 napos képzés témái:

•    Közérdekű adatigénylés: mi az a közérdekű adat, milyen módon lehet igényelni, kitől;
•    Mi az a KiMitTud?;
•    Az adatigénylés jogi háttere;
•    Tényleges adatigénylések megfogalmazása és ezek kiértékelése;
•    A beérkezett adatok alapján nyilvános kommunikáció és nyomásgyakorlás megtervezése.

Mikor? 2017. április 22. (szombat) 10.00-18.00 és május 20. (szombat) 10.00-18.00
Hol? LogMeIn iroda (Budapest, Paulay Ede utca 12.)

A részvétel ingyenes. A képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk.
A képzés megtartásához számítógépet tudunk biztosítani. Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Budapestre és a Budapesten belüli tömegközlekedésre is), de kérjük, hogy előre jelezd, ha erre igényt tartasz! Minden esetben a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni. A képzés idejére játszóházat is tudunk biztosítani a résztvevők gyerekeinek, ha erre igényt tartanál, jelezd nekünk előre!

Jelentkezés a honlapon elérhető űrlapon >>>

Jelentkezési határidő: 2017. április 12. szerda éjfél

A képzést az atlatszo.hu független oknyomozó újságíróközpont újságírói és jogászai tartják. Az atlatszo.hu független oknyomozó újságíróközpont egyik kitűzött célja a korrupció elleni küzdelem, amelyhez elengedhetetlen a közpénzek nyomonkövethetősége. 2012-ben hoztuk létre a KiMitTud online felületet, egy magánemberek által könnyen használható eszközt, amellyel közérdekű adat kiadása iránti igényt lehet benyújtani költségvetési szervekhez, állami ügynökségekhez és állami tulajdonban álló cégekhez.

További információ: 06 30 400 3993 (Vitrai Edit), kozeletiskolaja@gmail.com

Fotó: Várady István

How to be famous on the Internet?

 

We held the training „I will be famous on the internet” in May for organisations focusing on advocacy so they could ake full advantage of communication opportunities inherent in Facebook and blogs. The training was held by two trainers –Marietta Le and Rita Zágoni - who worked with us for the first time. The reports of participants leave us in no doubt that it was not the last time for us to work together.

The room for the training, the computers and all the technical devices as well as lunch and soft drinks were offered by LogMeIn. Let us say a great Thank You again to them and to Balázs Dósa for organising this event.

There were many useful elements of the training such as the statistics of keywords search, Google Trends, RSS, hashtags, photo editing and word cloud etc. All of them were easy to learn and easy to apply. I was able to integrate some of them immediately in my daily routine. I applied the word cloud first, which was an inevitable success among our team and target group. I also started to use Inoreader for collecting news and I’m planning to use the other useful things as well.

During the day many interesting topics came up, about which I’m eager to know more about, so hopefully this programm will continue soon. Thanks and I wish you all a lot of success!

Marianna Varbai, Közösségi Alapítvány, Gödöllő and surrounds

The training was very valuable for me. I learnt how to create and design a webpage. I found the course very useful and I had a great time. I hope to have the opportunity to take part in other similar trainings. This was the first time for me and I profited from it so much. It was a great honour for me to participate in this training.

László Nagy

Photo by István Várady

Híres leszek az interneten! - beszámoló a képzésről

Fotó: Várady István
from Közélet Iskolája on Picasa

Híres leszek az interneten! címmel májusban képzést tartottunk érdekérvényesítő szervezetek és csoportok tagjai számára, hogy hatékonyan tudjanak élni a blogok és Facebook oldalak rejtette kommunikációs lehetőségekkel. A képzést két olyan oktató – Le Marietta és Zágoni Rita – tartotta, akik még nem dolgoztak a Közélet Iskolájával korábban. A résztvevők beszámolói nem hagynak kétséget afelől, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt dolgoztunk.

A képzés helyszínét, a számítógépeket és egyéb technikai eszközöket, illetve az ebédet és a frissőket pedig a LogMeIn biztosította. Ezúton is köszönjük nekik és Dósa Balázsnak a szervezőmunkát. 

"Több olyan eleme volt a képzési napnak, ami nagyon hasznosnak bizonyult, ilyen volt pl. a kulcsszavas keresés statisztikája, a Google Trends, az RSS az Inforeader használatával, a hashtag és hasonló jelölések, a képszerkesztés és a szófelhő, sorolhatnám..., mind-mind könnyen és gyorsan elsajátítható és azonnal alkalmazható.

Persze egyelőre nem sikerült mindet bevetni, de némelyiket azonnal beépítettem a "napi" tevékenységekbe. Először a szófelhőt alkalmaztam, ami a csapatunkon belül és a célcsoportunk körében is sikert aratott. Azonnal bevetettem még a hírek gyűjtésére az Inoreader-t, de tervezem, hogy a közeljövőben a többi hasznos dolgot is alkalmazom.

Marietta és Rita remek előadók, jó érzékkel közelítenek a hallgatósághoz, kedvességükkel és egyéni odafigyelésükkel olyan hangulatot teremtenek, amiben észre sem vettük, hogy tanulunk, hiszen kísérletezés közben jókat szórakoztunk. 

A nap folyamán több olyan témát érintettünk, amiről szívesen hallanék még többet, ezért remélem, lesz még folytatása a programnak. Számomra rendkívül hasznos volt. Köszönöm és további sok sikert kívánok Nektek!” 

Varbai Marianna, Közösségi Alapítvány, Gödöllő és térsége 

"Számomra nagyon értékes volt a képzés. Megtanultam, hogy kell készíteni és szerkeszteni honlapot. Magát a képzést nagyon hasznosnak tartom és jól éreztem magam. Remélem, lesz rá mód további képzéseken részt vennem. Nekem ez volt az első ilyen lehetőség és nagyon is fogom tudni hasznosítani. Megtisztelő volt számomra, hogy részt vehettem.”

Nagy László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesület tagja 

Folytatása következik… 

A képzésen készült fotókat itt találjátok, Várady István munkái.  

Képek a képzésről itt

Fotó: Várady István

Híres leszek az interneten! Képzés a Közélet Iskolájában

Fotó: Börcsök Zsófia (www.fotokontakt.hu)
from Közélet Iskolája on Picasa

Eszközök és ötletek, hogy felfuttasd a szervezeted/csoportod blogját vagy Facebook oldalát

Erre a képzésünkre elsősorban a hátrányos helyzetű emberek érdekeit védő szervezetek, önszerveződő közösségek és társadalmi mozgalmak képviselőit várjuk, akik szeretnének gyakorlatot szerezni abban, hogyan lehet gyorsan és egyszerűen témát gyűjteni az interneten, és tartalmat készíteni egy blogra, vagy Facebook oldalra.

A képzés tervezett témái:
•    A Google titkai: hírkeresés és témakövetés az interneten
•    Blog és Facebook oldalak gyakori frissítése
•    Egyszerű képszerkesztés
•    Blog népszerűsítése

Mikor? 2016. május 15. (vasárnap) 10.00-18.00
Hol? LogMeIn iroda (Budapest, Paulay Ede utca)

A képzésen a részvétel ingyenes. A képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk.

A képzés megtartásához számítógépet tudunk biztosítani, csak akkor hozz magaddal saját számítógépet, ha ez nem okoz gondot.

Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Budapestre és a Budapesten belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét előre jelzi. Minden esetben a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni. Ha valamelyik résztvevőnek olcsóbb szállást foglalni, mint utazást fizetni, azt is térítjük. A képzés idejére szükség esetén játszóházat is tudunk biztosítani a résztvevők gyerekeinek.

Jelentkezés az online elérhető űrlapon.

Jelentkezési határidő: 2016. május 8.

További információ: Le Marietta (06 20 3779748), le.marietta@gmail.com

A képzés plakátja innen letölthető

A képzés szórólapja innen letölthető