Aktuális / Közéleti klub

Report on our first Public Life Club

The reason why we first and foremost decided to establish the School of Public Life was to foster a real democratic turn in Hungary. For this to happen all citizens, irrespective of their class, gender, ethnic background, physical abilities etc, should indeed, among other things, be able to take part in discussions on issues by which they are affected or in which they are interested and have their voices actually heard in deliberations over public issues.

Having worked together with members of marginalized social groups in recent years we have often experienced how all too many people in Hungary have been thwarted by a vast range of obstacles while they have been trying to claim their political rights, be it general elections, their right of assembly or freedom of expression. It has become all too manifest as well how many of our fellow members in The City is for All group – active, curious thinkers – are consistently denied access to even the most elementary bits of information about current public issues.

It is unbelievable and unacceptable at the same time that in the 21st century when most people have access to news from the farthest possible locations in the world literally at a click of their fingers, for others it is a serious problem to get adequately informed about the most important internal affairs at least: they do not have money for dailies or weeklies, they do not have a computer or if they have one, they do not have Internet access or there is only one electric outlet for every eight or ten people at the homeless shelter where they live etc.

We strongly believe that each and every citizen of a country has a right to impartial, quality information, and a right to formulate and share their opinions. This is one of the cornerstones of a country’s democratic functioning, since it is the foundation for understanding and respecting each other. It is also essential for the development of solidarity without which no society can function properly, that is, in a truly participatory manner, and without oppression. Our experiences have demonstrated time and again that a lot of people do seek information about public issues and want discussion on them no matter their social position. And this is why we decided to organize our Public Affairs Club, where we have weekly discussed current public issues with underprivileged citizens.

Having overcome a number of unexpected hardships, we had our meetings in the community space of BK41 in the end (our big thanks to Szilárd Kalmár for this again). Originally we planned to have the club in a social institution – a day centre or a shelter for families for instance – to minimize the obstacles people who use these institutions should have had to overcome in order to participate, and to help reduce the time and travelling pressure. At the outset the place in Bérkocsis Street was felt a serious compromise in comparison, and it only turned out later on it wasn’t that much of it: a lot of underprivileged people go to BK41 on a regular basis some of whom did join the club eventually or attended one particular discussion. What’s more the option to join the club that we had previously thought to offer to people in one specific institution opened up for many more this way.

At our meetings we discussed two current issues each time. The topics were chosen and prepared together with Kata Ámon, the other organizer of the club, a student of Central European University and an ally member of The City is for All group. However, all participants were encouraged to suggest a topic or bring an article. We read articles from a variety of sources and angles, often also watched news videos, which together formed the basis of our discussions. Our main targets were the hottest issues of interior affairs, such as the government’s “national consultation”, migration and refugees, the tentative re-institution of the death-penalty or the Hungarian nurses’ movement for instance. Every once in a while we looked at international issues as well, like Baltimore police brutality and the civilian protests in the wake of it. When there was nothing particular making headlines either in or outside Hungary, we had time to talk about issues, which would have an overall impact in the long run and recently surfaced to gain some notoriety, like the Paks2 investment or segregation in schools.

Although we originally expected more than the average four or five participants who eventually turned up at the Club, our discussions and debates proved to be very meaningful and rich in content. All who participated, including the organizers of the club, learnt a lot by listening to the others’ opinions and thus experienced an expansion of their horizons and a deepening of their understanding of important public issues.

Kata and I took turns in moderating the discussions. We tried to make sure each and every one of the participants, and not only those who find it generally easier anyway, could have a fair chance to contribute. It was great pleasure for me to see so many women among the participants – they were a greater part of the stable group of the participants, actively involved in the discussions with firm standpoints and criticisms, very open to others’ points of view at the same time .

Having done a systemic evaluation of the Club and drawn the lessons we learnt, we continue the program from October, at another venue, with new participants. We will first try social institutions again, but it is also possible that we will continue the Club in a workers’ home.

Mariann Dósa

Beszámoló első Közélet Klubunkról

A Közélet Iskoláját azért hoztuk létre, hogy elősegítsük azt, hogy Magyarország egy valóban demokratikus ország legyen. Ehhez többek között arra van szükség, hogy minden állampolgár – függetlenül osztályhelyzetétől, nemétől, etnikai származásától, testi adottságaitól stb. – ténylegesen részt tudjon venni az őt érintő és érdeklő kérdések megvitatásában és valódi beleszólása legyen a közügyek alakulásába.

Elnyomott társadalmi csoportok tagjaival együtt dolgozva az elmúlt évek során nagyon sokszor megtapasztaltuk, hogy milyen sokféle akadállyal szembesül rengeteg ember Magyarországon, amikor a politikai jogaival szeretne élni – legyen szó az országgyűlési választásról, a gyülekezési jogukról, vagy a véleménynyilvánításról. A Város Mindenkié csoportban végzett munkánk során az is nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy sok társunk – aktív, kíváncsi, gondolkodó emberek – gyakran a legelemibb információkhoz sem jutnak hozzá az aktuális közéleti kérdésekkel kapcsolatban.

Egyszerre hihetetlen és elfogadhatatlan, hogy a 21. században, amikor sokan a zsebükben hordják a híreket a világ legtávolabbi pontjáról is, sokaknak az is komoly nehézséget okoz, hogy megfelelően tájékozottak legyenek legalább a fontosabb belpolitikai ügyekkel kapcsolatosan – mert nincs pénzük napi- és hetilapokra, nincs számítógépük vagy ahhoz internet előfizetésük, mert a szállón egyetlen konnektor jut 8-10 emberre (!) stb.

Mi hiszünk abban, hogy mindenkinek joga van a minőségi, elfogulatlan információhoz és ahhoz is, hogy minderről véleményt formáljon, és ezt másokkal megossza. Ez a demokratikus berendezkedés egyik sarokköve, hiszen ez az alapja egymás megértésének és tiszteletének, illetve az ezen alapuló szolidaritásnak, amelyek nélkül egy társadalom nem tud megfelelően (valódi részvételt biztosítva, elnyomásmentesen) működni. És a tapasztalataink újra és újra megerősítik, hogy nagyon sok embernek van is igénye a közéleti tájékozottságra és az ezzel kapcsolatos eszmecserére – társadalmi státuszuktól függetlenül. Ezért szerveztük meg a közéleti klubot, ahol hétről hétre hátrányos helyzetű állampolgárokkal vitattunk meg aktuális közéleti kérdéseket.

A viszontagságos indulás után a végül a BK 41 közösségi térben tartottuk a foglalkozásokat – ezúton is nagyon köszönjük Kalmár Szilárdnak a lehetőséget! Eredetileg azért szerettük volna egy szociális intézményben (pl. nappali melegedőben vagy családok átmeneti otthonában) megszervezni a klubot, hogy az ott élő vagy ott megforduló emberek számára valóban minimálisra szorítsuk a részvétel elé tornyosuló akadályokat – ne kelljen sok időt rászánniuk erre, ne kelljen hozzá utazniuk stb. Ehhez képest komoly kompromisszumot jelentett a Bérkocsis utcai helyszín, de mégsem olyan nagyot, hiszen itt is nagyon sok hátrányos helyzetű ember fordul meg nap mint nap – volt is, aki úgy csatlakozott be a klubba vagy csak egy-egy beszélgetésbe, hogy valamilyen más célból épp ott volt a BK-ban. Ráadásul így a lehetőség adottá vált mindenki számára, nem csak az adott intézményt használó emberek számára.

A klubon minden alkalommal két aktuális közéleti témát dolgoztunk fel. Ezeket a Ámon Katával, a klub másik szervezőjével – a Közép-európai Egyetem kutatójával és A Város Mindenkié csoport szövetséges aktivistájával – közösen készítettük elő, de a többi résztvevő számára is végig adott volt a lehetőség, hogy témajavaslatot tegyenek, illetve őket érdeklő cikkeket hozzanak. A foglalkozásokon közösen elolvastunk néhány, a témák különböző oldalait megvilágító cikket, illetve megnéztünk egy-egy kapcsolódó hírvideót és ezek alapján beszélgettünk az adott kérdésről. Általában olyan, a magyar belpolitikát aktuálisan meghatározó témákról beszélgettünk, mint például a „nemzeti konzultáció” a bevándorlásról/menekültekről, a halálbüntetés visszaállítása, vagy az ápolónők mozgalma. Alkalmanként nemzetközi eseményekről is beszélgettünk, például a baltimore-i rendőri erőszakról és az ennek nyomán kibontakozó állampolgári mozgalomról. Amikor pedig épp nem volt semmilyen nagy port felverő ügy sem itthon, sem más országokban, akkor jutott időnk olyan, hosszabb távon is meghatározó és épp aktualitást nyert témákról beszélgetni, mint a Paks 2 beruházás vagy az iskolai szegregáció.

Noha eredetileg többre számítottunk az alkalmankénti 4-5 résztvevőnél, a beszélgetéseink, vitáink hétről hétre nagyon tartalmasak és értékesek voltak. Érezhetően sokat tanult minden résztvevő – a klub szervezőit beleértve – abból, hogy meghallgatta mások véleményét és ezáltal megismert más, új nézőpontokat, lehetősége nyílt más szemszögekből megközelíteni a kérdéseket, amelyekről beszélgettünk.

A beszélgetéseket Kata és én felváltva moderáltuk, hogy ezzel is biztosítsuk, hogy mindenki valóban lehetőséget kaphat véleménye kifejtésére, nem csak azok, akiknek ez egyébként is könnyebben megy. Számomra nagy öröm volt, hogy a résztvevők között kifejezetten sok nő volt – az állandó résztvevők nagyobb része, akik nagyon aktívan részt vettek a beszélgetésekben, vitákban, határozott véleményeket, illetve kritikákat fogalmaztak meg, ugyanakkor nyitottak voltak mások álláspontjára is.

A tavaszi tapasztalatok összegzése és kiértékelése, a fontosabb tanulságok levonása után szeptemberben egy másik helyszínen folytatjuk majd a foglalkozásokat, más résztvevőkkel. Újra megpróbálkozunk a szociális intézményekkel, illetve lehetséges, hogy egy munkásszállón fogjuk megszervezni a klubot.

Dósa Mariann

Fotó: Várady István

Kinek van joga a közélethez?

Fotó: Vörös Anna (www.fotokontakt.hu)
from A Város Mindenkié on Picasa

2014 áprilisában feltűnően sokan keseregtek a magyar demokrácia évtizedes hiányosságain a nyilvánosságban és szűkebb közösségekben egyaránt. A Fidesz újabb kétharmados győzelmét sokan tulajdonították annak, hogy a magyar társadalomban nagyon alacsony az állampolgári tudatosság szintje. „Az embereknek fogalmuk sincs arról, mi folyik a parlamentben, nem is ismerik az általuk megválasztott pártok programját, nem értik a demokrácia működését” – állították sokan akkor is, korábban is és azóta is gyakran találkozhatunk ilyen véleményekkel, például nemrégiben a tapolcai helyi választás kapcsán.

Azt azonban már sokkal ritkábban tapasztaljuk, hogy valaki meg is próbál valamit tenni ez ellen. Tenni azért, hogy a demokratikus intézmények mindenki számára valóban hozzáférhetőek legyenek és mindenki, társadalmi helyzetétől függetlenül valóban tudjon élni az állampolgári jogaival – például hozzájuthasson minőségi tájékoztatáshoz, és olyan kritikus tudásnak legyen birtokában a társadalmi-politikai folyamatokról, amely képessé teszi arra, hogy tájékozott döntéseket hozhasson a közügyekkel kapcsolatban.

Azért ilyen kezdeményezések is akadnak – például a Civil Kollégium rendezvényei vagy a TASZ választójogi programjának egyes elemei. És ezzel a céllal alakult meg a Közélet Iskolája is: hogy oktatási és kutatási programjaival megerősítse az elnyomott társadalmi csoportok tagjainak érdekérvényesítő képességét, és lehetővé tegye számukra, hogy teljes jogú, tudatos állampolgárokként ők is hallathassák a hangjukat a közügyekben.

Ez egy politikai program, ezek politikai célok, és ameddig a magyar és a nemzetközi jog egyhangúan garantálja az állampolgárok politikai jogait, addig mi ugyanolyan fontosnak tartjuk ezeknek a jogoknak a védelmét és érvényesítését, mint azt, hogy enni kapjon, aki éhes vagy szállást, aki fázik. Ezt azonban nem mindenki gondolja így.

2015 januárjában a Közélet Iskolája meghirdette éves oktatási programját, aminek része az ún. közéleti beszélgető kör is – ez egy heti rendszerességgel megtartott foglalkozássorozat, ahol a résztvevők aktuális újságcikkeket olvasnak el, és hírvideókat néznek meg közösen, majd ezekről beszélgetnek, vitatkoznak egymással moderált keretek között. Jó volna, ha ehhez nem kellene külön szervezés; ha mindez mindennapi gyakorlat volna azok számára, akiknek igényük van az ilyen eszmecserére.

De ez sajnos nincs így. Nem tud így lenni akkor, amikor a magyar társadalom széles rétegei egyáltalán nem férnek hozzá a független vagy alternatív sajtó termékeihez, például mert nincsen számítógépük, internet előfizetésük, sem okostelefonjuk. Hasonlóan sokan vannak olyan helyzetben, hogy külön szervezés nélkül egyszerűen nincs lehetőségük arra, hogy megosszák a véleményüket másokkal, mert nincsen otthonuk, évtizedek óta nem volt olyan munkahelyük, ami erre teret adott volna, és nincs pénzük kávézóba járni.

Ebben a társadalmi-politikai környezetben alakult egy szervezet – a Közélet Iskolája –, amely megpróbál ezen a helyzeten változtatni. De kemény falakba ütköztünk. A hatalmi önkény és a tekintélyelvű döntéshozatal falaiba. Az első beszélgető kört ugyanis egy fővárosi szociális intézményben szerettük volna megtartani, hogy minél könnyebben részt vehessenek rajta azok, akiknek a programot szántuk: azok,akik az interneten keresztül nem valószínű, hogy értesülnének a lehetőségről, de még ha értesülnének is róla, pénzük szinte biztosan nem volna a tömegközlekedésre. Szerettük volna ezt a lehetőséget házhoz vinni egy budapesti hajléktalanszálló lakóinak. Felhívtuk tehát az egyik budapesti intézmény vezetőjét, hogy hetente egyszer 2 órára használhatnánk-e a közösségi helyiségüket erre a célra. A vezetőnek elsőre szimpatikus volt az ötlet és úgy tűnt, ő hozzájárulna a beszélgető körök megtartásához, de jelezte, hogy mindenképpen engedélyt kell kérnünk az intézményes hierarchia csúcsán lévő igazgatótól – ugyanis az ő intézményeikben csak olyan program tartható meg, amelyhez az igazgató úr hozzájárulását adja. A mi programunkhoz pedig nem adta, ráadásul indoklást sem adott. Amikor rákérdeztünk, hogy mi az indoka az elutasításnak (hátha tudtuk volna úgy alakítani a foglalkozásokat, hogy megfeleljenek a szigorú intézményi követelmények), arra az volt az igazgató válasza, hogy e tárgyban nincs indoklási kötelezettsége. Ugyanakkor válaszában kiemelte az intézmény politikamentességét, amit mi nem nagyon tudunk máshogy értelmezni, mint a közügyekkel való foglalkozás nem kívánatosnak nyilvánítását és tartalmi mérlegelés nélküli elutasítását.

Mivel ezzel a döntéssel kapcsolatban bennünk nemcsak tartalmi, hanem eljárási szempontból is komoly aggályok merültek fel, megkértük az igazgatót, hogy küldje el nekünk az intézmény döntéshozatali eljárásrendjét tartalmazó szabályozást. Ezzel kapcsolatban azonban érdemi tájékoztatást nem kaptunk tőle, csak egy linket az intézmény szervezeti és működési szabályzatához (SZMSZ). De ebben nem találtunk a döntéshozatali rendre vonatkozó pontos szabályokat, és az ezt tisztázni szándékozó kérdésünkre az igazgató már nem válaszolt.

Ez a történet két szempontból is felháborító. Egyrészt elfogadhatatlan számunkra, hogy egy közpénzből működtetett intézményben egyetlen ember dönt az érdemi kérdésekben, ismeretlen szempontok alapján. Hogyan lehetséges az, hogy egy több évtizede működő, emberek ezreit kiszolgáló és emberek százait foglalkoztató intézmény döntéshozatali eljárása teljesen átláthatatlan és a demokratikus működés minimumkövetelményeit sem teljesíti?

Másrészt nem értjük, hogyan várhatnánk el az állampolgároktól a demokratikus értékek tiszteletét, ha az intézmények, amelyekben ezek az állampolgárok szocializálódnak, hírből sem ismerik a demokratikus működésmód legalapvetőbb követelményeit sem? Egy demokratikus társadalomban, amely egyaránt garantálja polgárai számára a polgári, politikai és szociális jogokat, egy szociális intézménynek nem pusztán annyi a feladata, hogy zsíros kenyeret és szappant nyomjon a betérő emberek kezébe, hanem az, hogy lehetővé tegye számukra, hogy a társadalom teljes jogú állampolgáraiként élhessék az életüket. Egy demokratikus berendezkedésű társadalomban pedig a közügyekben való részvétel épp olyan fontos része az életnek, mint a táplálék vagy a testi higiénia. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek aktívan politizálnia kell, de azt igen, hogy erre mindenkinek egyenlő joga kellene, hogy legyen. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a szociális intézmények a legalapvetőbb fizikai szükségleteik kielégítésén túl is nyújtsanak szolgáltatásokat ügyfeleik számára – vagy legalább hagyják másoknak, hogy ezt tegyék.

Amikor majd azon kesergünk, hogy az emberek miért szavaznak szélsőjobboldali vagy számukra is káros döntések tömegeit meghozó politikusokra, jusson eszünkbe ez a történet. Jusson eszünkbe akkor is, amikor épp a leginkább kiszolgáltatott embereken kérnénk számon a magyar demokrácia összes hiányosságát. Az e felett érzett dühünket pedig próbáljuk valami konstruktív dologba becsatornázni*.

Dósa Mariann

a Közélet Iskolája társalapítója

* Mi például megszerveztük a beszélgető kört egy másik olyan helyszínen, ahol számos hátrányos helyzetű ember fordul meg nap mint nap.

Fotó: Vörös Anna

Közéleti klub indul a BK41-ben

Fotó: Csécsei Ilona
from Közélet Iskolája on Picasa

Nincs pénzed újságra és internetre, de szeretnél tájékozott lenni?

Szeretnél másokkal beszélgetni az aktuális hírekről?

Szívesen megosztanád a véleményedet a közéletről, de nincs kivel?

Gyere el a Közéleti Klubunkba!

A klub résztvevői hetente találkoznak, közösen elolvasunk néhány aktuális újságcikket, hírvideókat nézünk meg és ezekről kötetlenül beszélgetünk egymással. A beszélgetésekhez kávét, teát és rágcsálnivalót biztosítunk. Gyerekekkel is lehet jönni, nekik tudunk külön foglalkozást szervezni a helyszínen.

A részvétel ingyenes és nincs semmilyen előfeltételhez kötve!

Mikor? szerda délutánonként 4 és 6 óra között.

Hol? a BK 41-ben (Budapest, 8. kerület, Bérkocsis utca 41.)

További tájékoztatás:

-- telefonon: 06-70/509-8510 (Dósa Mariann)

-- emailben: kozeletiskolaja@gmail.com

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a hátrányos helyzetű csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja. 

Az esemény plakátja és szórólapja innen letölthető.

Fotó: Csécsei Ilona

BESZÁMOLÓ A KÖZÉLET KLUBRÓL