Aktuális / Kritikai pedagógia

A Felszabadítás pedagógiája - képzés a Közélet Iskolájában

Fotó: Vörös Anna (www.fotokontakt.hu)
from Közélet Iskolája on Picasa

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Erre a képzésünkre elsősorban a hátrányos helyzetű emberek érdekeit védő szervezetek, önszerveződő közösségek és társadalmi mozgalmak képviselőit várjuk, akik szeretnék, ha a szervezetükben nagyobb hangsúlyt kapna a társadalmi berendezkedéssel kapcsolatos rendszerkritikus gondolkodás, a politikai oktatás és a hátrányos helyzetű emberek állampolgári tudatosságának fejlesztése. Tehát nemcsak pedagógusokat várunk, hanem mindenkit, aki egy szervezetben vagy közösségben szeretné előmozdítani a rendszerkritikus tudatosodást.

A képzés alapját a Latin-Amerikából származó kritikai pedagógia módszertana adja, amely ötvözi a kritikai gondolkodást és a civil szerveződést. A Közélet Iskolája kurzusának célja, hogy megerősítse a pedagógia, a rendszerkritikus gondolkodás és a politikai tudatosság szerepét a magyarországi társadalmi mozgalmak, civil szervezetek és informális csoportok munkájában. A képzés résztvevőinek a két háromnapos alkalom között saját közösségükben kell megvalósítania egy próbatanítást, amelyet közösen dolgozunk és értékelünk ki.

A képzés tervezett témái:

* a kritikai pedagógia története Magyarországon és a világban

* a kritikai pedagógia elmélete és gyakorlata

* társadalmi egyenlőtlenségek és politikai részvétel

* részvételi akciókutatás, Fórum Színház, művészet és részvétel

Mikor? 2016. április 15-16-17. (pén-szom-vas) és június 17-18-19. (pén-szom-vas)

Hol? Auróra közösségi központ (Budapest, VIII. kerület, Auróra utca 11.)

A képzésen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 40.000 Ft/fő részvételi díjat, akkor hozzájárulsz ahhoz, hogy hátrányos helyzetű emberek is részt vehessenek a képzésen és programjaink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek!

A képzés idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk.

Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Budapestre és a Budapesten belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét előre jelzi. Minden esetben a legolcsóbb utazási formát tudjuk csak támogatni. Ha valamelyik résztvevőnek olcsóbb szállást foglalni, mint utazást fizetni, azt is térítjük.

Jelentkezés e-mailben a honlapon található jelentkezési lap kitöltésével vagy az online elérhető űrlapon. Jelentkezési határidő: 2016. április 1. (péntek)

További információ: Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), kozeletiskolaja@gmail.com, www.kozeletiskolaja.hu

Fotó: Vörös Anna

​ A training of liberation

2015. április 1.
from Közélet Iskolája on Picasa

If the structure does not permit dialogue, the structure must be changed.

Paulo Freire

To educate as the practice of freedom is a way of teaching that anyone can learn.

Bell Hooks

Between March 4 and May 13, we participated in the training by the School of Public Life on critical pedagogy. On six occasion we spent a day together and took a look at critical pedagogy from many angles, learnt about its origins and forerunners in Hungary, met teachers who work with practices close to critical pedagogy, learnt about ‘forum theatre’ which motivates spectators to change the world around themselves, about participatory action research, about non-blindness, the glass-elevator, Lemonland and the oppressive and liberating nature of technology, participated in a teachers’ meeting and wrote an action plan.

We came from many places, bringing together different teaching and learning experiences. During the training we also learnt from each other, not by chance only, but because this is a fundamental part of the approach.

Critical pedagogy breaks up the traditional teacher-student relation; the process of learning is the common creation of knowledge, the teachers are replaced by the companions helping the common learning: the facilitators. Critical pedagogy is theory and practice at the same time. It represents a firm – leftist – set of values, which becomes authentic and interpretable in the pedagogical – teaching and learning – practice. In the training we together collected (see figure) – on the basis what we experienced – what we consider as critical pedagogy, i.e. we learnt the meaning through practice and created something new, which we – following the principles of critical pedagogy – do not take for carved in stone, are any time ready to discuss among ourselves or with anybody else.

This theory overthrows the hierarchies of the Prussian-style educational systems that we take for normal. As every idea, every theory is constantly being challenged; the teacher loses the position of sole holder of knowledge. A natural consequence of this process is also that it constantly questions the ruling oppressive systems and searches the hidden dynamics if power. Critical pedagogy does not stop at the (often) self-centered profession of "teaching-learning", but aims at abolishing the disclosed unjust relations and at creating – or letting the oppressed create for themselves – alternatives, that end hierarchy itself. It is very important to note that the goal is not to lift the oppressed – as thereby easily new oppressor could emerge – , but to liberate and to be liberated, i.e. to end oppression as such.

During the training each day we felt how we more and more adopted the critical approach and practice. This was to a great extent due to the methodology that our trainers carefully selected (and, as we later learnt, constantly re-designed) to fit the subject and the group. After a time we realized that we have developed a common set of values that made us force some external trainers to involve us more or even to contest their own statements.

Obviously the experiences of the training did not only influence our thinking and acting within the "school". Although we were interested in and critical towards different subjects, there is one thing we all learnt: to some extent we all became – if possible – experts in oppression, and are able to spot injustice stemming from oppression in ourselves, in our private life and in society, politics. We search the flaws at a systemic level, rather than on the level of the individual, be it an oppressor or an oppressed. The question remains: with the knowledge acquired, how are we going to deconstruct the system, which is entirely built on oppressive practices?

Bori Buda, Nóra Feldmár, István Tompa (actor-participants)

What is critical pedagogy?

School of pedagogy

Critical approach

Democratic pattern

Process of challenging

Criticism of structures of society and inequality

Knowledge is not a privilege

Revolution of love

Method of teaching/learning

What is its methodology?

Democratic way of operation

Asking questions

Dialogue

Student determines the conditions, environment

Accessible/understandable language

Action

Shared creation

Dismantling, alternating the role of teacher/student

Process is the key/essence

What are its goals?

Changing power structures

Understanding oppression

End need/motive of oppression

End inequality

Change

For whom is it?

Children

Adults

Oppressed

Oppressors

Felszabadító képzés

“Ha a rendszer nem teszi lehetővé a párbeszédet, a rendszert meg kell változtatni.”

Paulo Freire

“A szabadság gyakorlásaként megvalósított oktatás a tanítás egy olyan formája, melyet bárki elsajátíthat”.

Bell Hooks

Március 4. és május 13. között vettünk részt a a Közélet Iskolája kritikai pedagógia képzésén. Hat alkalommal egy-egy napot töltöttünk együtt, és ez alatt az idő alatt a kritikai pedagógiát nagyon nagyon sok oldalról jártuk körbe, tanultunk az eredetéről, tanultunk a magyarországi előzményeiről, találkoztunk olyan pedagógusokkal, akik a mindennapjaikban a kritikai pedagógiához nagyon közelálló gyakorlatok szerint dolgoznak, tanultunk a fórum színházról, ami a nézőt arra ösztökéli, hogy meg akarja változtatni maga körül a világot, tanultunk a részvételi akciókutatásról, nemvakságról és üvegliftről, Citromországról és a technológia elnyomó és felszabadító erejéről, ültünk képzeletbeli tanári értekezleten, és akciótervet írtunk.

Sokfelől érkeztünk, mindannyian más-más tanítási-tanulási tapasztalatokat hoztunk, és a képzés során folyamatosan egymástól is tanultunk, ami nem véletlen, hiszen ez magának a szemléletnek alapvető részét képezi.

A kritikai pedagógia lebontja a hagyományos tanár-diák viszonyt; a tanulási folyamat itt a tudás közös létrehozása; a tanárok helyét átveszik a közös tanulást segítő kísérők:a facilitátorok. A kritikai pedagógia elmélet és gyakorlat egyszerre. Egy határozott - baloldali - értékrendszert képvisel, ami magában a pedagógiai - tanulási és tanítási - gyakorlatban válik hitelessé és egyáltalán értelmezhetővé. A képzés során együtt szedtük össze (lásd ábra), a megtapasztaltak alapján, hogy mit tartunk kritikai pedagógiának. Tehát a gyakorlat által tanultuk meg a jelentést és hoztunk létre valami újat, melyet, híven a kritikai pedagógia elveihez, nem tekintünk kőbevésettnek, bármikor szívesen megvitatjuk; egymás közt, vagy bárki mással.

Ez a felfogás egyrészről felborítja a sajnos nagyon sokunk által normálisnak vett poroszos oktatási rendszerekben tapasztalt hierarchiákat - mivel minden gondolat, elmélet folyamatos kritikának van kitéve, a tanár elveszíti a tudás egyedüli birtokosának pozícióját. Egyúttal, ennek a folyamatnak természetes kimenete, hogy magukat az éppen uralkodó elnyomó rendszereket is mindunatalan megkérdőjelezi és a megbúvó hatalmi dinamikákat keresi bennük. Ebből adódik, hogy a kritikai pedagógia nem áll meg a “tanulás-tanítás” (gyakran) öncélú hivatásánál, hanem kimondott célja, hogy a feltárt igazságtalan viszonyrendszereket felrúgja és olyan alternatívákat teremtsen - teremtsenek elsősorban maguk az elnyomottak - melyek magát a hierachiát szüntetik meg. Ezért nagyon fontos szem előtt tartani, hogy nem az elnyomottak “felemelése” a cél - mivel így könnyen előfordulhat, hogy csak új elnyomók születnek - hanem a felszabadulás és felszabadítás, azaz magának az elnyomásnak mint jelenségnek a megszüntetése.

A képzés során, minden alkalommal érezhető volt, ahogy egyre jobban magunkévá tesszük a kritikai szemléletet és gyakorlatot. Ez nagy részben köszönhető volt a módszertannak, melyet képzőink gondosan válogattak (és, mint megtudtuk, folyamatosan újraterveztek) az adott témához és csoportunkhoz mérten. Egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy egy olyan közös értékrendszerünk alakult ki, melynek mentén előfordult, hogy szinte kikényszerítettük egyes külső előadóktól, hogy nagyobb mértékben vonjanak be minket, vagy akár kritikát gyakoroljanak saját kijelentéseikkel szemben.

Természetesen a képzésen megtapasztaltak nem csak az “iskola” falain belül hatottak gondolkodásmódunkra, viselkedésünkre. Igaz, mindannyiunkat más-más téma fogott meg legjobban és különböző dolgokkal szemben voltunk kritikusabbak, mégis van, amit talán mind “megtanultunk”. Ha lehet, kicsit szakértői lettünk az elnyomásnak, és mind magunkban, magánéletünkben, mind társadalmi-politikai kérdésekben sokkal könnyebben kiszúrjuk az elnyomásból fakadó igazságtalanságokat, és sokkal inkább rendszer-szinten keressük a hibákat mintsem a személy szintjén - legyen az elnyomó vagy elnyomott. A kérdés persze adott: a megszerzett tudás birtokában hogyan fogjuk a minden elemében elnyomó gyakorlatokra épülő rendszert lebontani...

Buda Bori, Feldmár Nóra, Tompa István (játszó-résztvevők)

Képek a képzésről itt

Dósa Mariann: Oktatás mint a szabadság gyakorlata – kritikai pedagógia elméletben és gyakorlatban

2015. március 4.
from Közélet Iskolája on Picasa

A Közélet Iskolája arra az alapvetésre épül, hogy a társadalmi mozgalmak akkor tudnak sikeresek lenni, ha olyan széles társadalmi bázisra építhetnek, amelynek tagjai megfelelő kritikai tudással rendelkeznek az őket körülvevő társadalmi-politikai rendszerekről. Nem lehet úgy küzdeni az elnyomás ellen, hogy nem ismerjük az azt fenntartó rendszereket és azok működési mechanizmusait. Azonban a magyarországi társadalmi mozgalmak lehetséges bázisa – és ezen belül különösen a magyar társadalom elnyomott csoportjai – jelenleg nem jutnak hozzá ilyen kritikai tudáshoz és ez nagyban hozzájárul az elnyomás fennmaradásához és folytonos újratermelődéséhez. Ördögi kör.

Számos kutatás, de a mindennapok keserű tapasztalata is egyértelműen azt mutatja, hogy a magyar társadalom nemcsak anyagi, gazdasági szempontból, hanem politikai értelemben is szélsőségesen egyenlőtlen. Emberek tömegei élnek úgy, hogy esélyük sincs a politikai döntéshozatal befolyásolására, szükségleteik kifejezésére, érdekeik érvényesítésére. Így azonban társadalmunk nem tekinthető valódi demokráciának. Nem elég, hogy négyévente szavazhatunk, ha közben semmi befolyásunk nincs arra, hogy mit tesznek azok, akiket megválasztottunk. Nem elég, hogy szabad a véleménynyilvánítás, ha a véleményünkre senki nem kíváncsi. A többpárti parlament a mai formájában – mélyen beágyazva a globális kapitalista piacgazdaságba – láthatóan nem képes biztosítani az összes állampolgár egyenlő politikai részvételét. Az elnyomott társadalmi csoportok tagjai – az alacsonyan képzettek, a munkanélküliek, a segélyből élők, a cigány lakosság, a bántalmazott nők, a menekültek, a fogyatékkal élők, valamint a szexuális kisebbségek – különösen kiszolgáltatottak érdekeik érvényesítésekor. Ameddig az elnyomottak nem ismerik a jogaikat, addig biztosan nem is tudják érvényre juttatni őket. Amíg meg vannak fosztva attól a rendszerkritikus látásmódtól, ami lehetővé tenné számukra elnyomott helyzetük okainak azonosítását, addig nem lehetnek képesek arra, hogy érdemben fellépjenek az elnyomással szemben.

A mai Magyarországon csak a magasan képzett értelmiség számára unott közhely, hogy a tudás hatalom. A kritikai pedagógia célja mindenekelőtt épp az, hogy ez a felismerés mindenkihez eljuthasson, és hogy mindenki részesedhessen ebből a hatalomból. A ’pedagógia’ szó használata a magyar társadalmi környezetben könnyen fölényesnek és hierarchikusnak tűnhet, mert amit ma Magyarországon általában ez alatt értenek, az egy eredendően egyenlőtlen, a tanító és a tanított közötti áthidalhatatlan hatalmi ellentéten alapuló viszony. Ebben az értelemben pedig épp maga a ’pedagógia’ válik az elnyomás eszközévé. Egyrészt azáltal, hogy folyamatosan újratermeli az alá-fölé rendeltséget és ezt a világ természetes részeként tünteti fel. Másrészt azzal, hogy elsősorban az uralkodó társadalmi normák terjesztését, illetve a (mások számára) profitot termelő bérmunkához szükséges képességek megszerzését szolgálja. A kritikai pedagógia célja azonban épp mindennek az ellenkezője.

Az oktatás a szabadság gyakorlata – ezPaulo Freire egyik könyvének a címe, ami nagyon pontosan megfogalmazza a kritikai pedagógia hitvallását: az elnyomott csoportok felszabadítása és a hierarchikus társadalmi viszonyok felszámolása a tanulás segítségével. A brazil tanító munkássága marxi alapokra épül: annak, ahogyan a társadalmat látja, a középpontjában az anyagi lét, a munka és a termelés egymással összefonódó rendszerei állnak. Ez a társadalmi-gazdasági-politikai rendszer pedig a társadalom széles rétegeit ítéli némaságra, vagyis megfosztja őket a szabad emberi cselekvés lehetőségétől és eszközeitől, és ezáltal a rendszert kiszolgáló eszközökké alacsonyítja (tárgyiasítja) őket. Mindezt gyakorlatilag visszafordíthatatlanná teszi az, hogy a szűk korlátokat és a szigorú ellenőrzést az elnyomottak belsővé teszik és így a folytonos szégyenérzeten és az erős önkontrollon, önfegyelmezésen keresztül tulajdonképpen magukban hordozzák elnyomóikat.

Ezért az elnyomás elleni fellépés első lépése az (ön)tudatra ébredés, vagyis a rendszerkritikus tudás megszerzése kell, hogy legyen. Ennek során az elnyomottak képessé válnak arra, hogy ne az elnyomóik tekintetén keresztül lássák saját magukat és az őket körülvevő világot, hanem szabadon meghatározhassák saját identitásukat és a társadalmi valóságról kritikus tudást szerezhessenek. A saját életük felett így megszerzett hatalom birtokában, erős öntudattal és a közösség erejét megtapasztalva a korábban elnyomott emberek is képessé válnak arra, hogy kollektíven fellépjenek a társadalmi igazságosságért – akár saját sorsuk, akár más emberek sorsa tekintetében.

A kritikai pedagógia nemcsak céljaiban, hanem eszközeiben, vagyis a célok eléréséhez vezető folyamat tekintetében is forradalmi: alapelve a résztvevők közti egyenlőség és kölcsönösség. A kritikai iskola hierarchiamentes, ezáltal elmossa a tanító és tanított közötti egyértelmű határvonalat – úgy épül fel, hogy minden résztvevő tanulni tudjon belőle, miközben megosztja a többiekkel saját tudását és képességeit. Mindez egy szép és bizakodó emberképet feltételez: olyan egyéneket és olyan közösségeket, amelyek alapértéke a szolidaritás és az ehhez szükséges alázat. A kritikai pedagógia épp ezért csak akkor tud működni, ha a résztvevők ismerik és bíznak saját képességeikben, és egymásban is megbíznak annyira, hogy nyugodtan rábízzák magukat a közösség erejére és erőforrásaira.

Az így megszerzett tudás és a közös tanulás révén megszülető közösség elengedhetetlen ahhoz, hogy az elnyomott csoportok és az őket képviselő szervezetek érdekérvényesítő képessége megerősödjön, és ezáltal stratégiai válaszokat tudjanak adni a saját bőrükön megtapasztalt, rendszerszintű problémákra.

A magyar pedagógia oktatásban legfeljebb nyomokban van jelen a kritikai pedagógia elmélete és módszertana, és a közoktatási rendszerben is ritkán találkozhatunk olyan pedagógusokkal, akik ezeket az emancipatorikus elképzeléseket alkalmazzák a tanítási gyakorlatukban. Néhány civil kezdeményezés azonban nagyon szép példát mutat a kritikai pedagógia felszabadító hatására. A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoportban már évek óta nagy sikerrel működik az ’AVM Akadémia’, aminek keretében hajléktalan emberek és szövetségeik együtt tanulnak a legkülönbözőbb társadalmi, politikai és mozgalmi témákról – például a polgári engedetlenségről, a feminizmusról, vagy a különböző érdekvédelmi és toborzási technikákról. Ezeken a képzéseken a csoport többek között szigorú részvételi és moderálási szabályok segítségével ülteti át a gyakorlatba az egyenlőség és a kölcsönösség freire-i alapelveit.

Bizonyos értelemben A Város Mindenkié egész működése felfogható egyfajta kritikai pedagógiai gyakorlatként. A nagyon különböző származású és társadalmi helyzetű tagok hosszú távú közös munkája – a csoportban zajló elvi viták (nem ritkán a legsúlyosabb erkölcsi-politikai kérdésekről), a közös szabadidős és kulturális programok, a hajléktalanszállókon megrendezett filmvetítések és beszélgetések – mind azt segítik elő, hogy a résztvevők megértsék az őket körülvevő társadalmi-politikai rendszereket és kritikusan viszonyulhassanak hozzájuk. Én úgy érzem, hogy épp ebben rejlik az AVM óriási ereje: ez a kritikai tudatosság és a tagok ezen keresztül megerősödő önbecsülése teszi lehetővé azt, hogy ilyen erővel és magabiztossággal lépjenek fel a bennünket körülvevő világ igazságtalanságaival szemben.

A kritikai pedagógia felszabadító hatását példázza a kézikönyvet kiadó Fotokontakt csoport látványos sikere is. A csoport ’Fotózás és aktivizmus’ kurzusa a különböző társadalmi hátterű résztvevők egyenrangú, kölcsönös együttműködésén alapul. A résztvevők többek között megismerkednek a tudatos képalkotás azon technikáival, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy hatékonyan jelenítsék meg az őket körülvevő társadalmat helyzetét és annak problémáit. Ezen a tudáson, illetve a közös tanulás élményén keresztül a hallgatók jobban megértik azokat a társadalmi-politikai folyamatokat, amelyek előidézik ezeket a problémákat, valamint a helyzet kritikus megjelenítésnek esztétikai és politikai jelentőségét. Paulo Freire sem kívánhatna szebb igazolást a kritikai pedagógia felforgató erejére, mint ahogyan az egyik hajléktalan résztvevő összegzi a fotós kurzus során szerzett tapasztalatait: „Pusztán fotózási ismeretek átadása helyett emberi minőségeket közvetített a képzés. ... Remélem, a közeljövőben még sokan megtapasztalhatják ezt, az ’először érezd jól magad, mellesleg bármit elsajátítasz, amivel kiteljesíted önmagadat’ tanulást.”

Eredetileg megjelent: Előre látható - Fotózás és aktivizmus kézikönyv

Felhívás! Kritikai pedagógia képzés a Közélet Iskolájában

Fotó: Vörös Anna
from A Város Mindenkié on Picasa

A kritikai pedagógia olyan, elsősorban Latin-Amerikából származó, de Magyarországon kevésbé ismert oktatási irányzat, amely a kritikai gondolkodást és a mozgalmi, civil szerveződést ötvözi. A Közélet Iskolája kurzusának célja, hogy megerősítse a pedagógia szerepét a magyarországi társadalmi mozgalmak, civil szervezetek és informális csoportok munkájában. A kurzus során a résztvevők megismerkednek a kritikai pedagógiai elméleti alapjaival és módszertani képzésben is részesülnek többek között a nemformális módszerek, a kritikai elemzés, a fórum színház és a részvételi akciókutatás területén. A képzés a résztvevők aktív együttműködésére és részvételére épül, a kurzus végén pedig mindenkinek próbatanítást kell bemutatnia a csoport többi tagjának.

Részletes információk és jelentkezési lap itt

Dósa Mariann: A közélet iskolája – oktatással, kutatással, fejlesztéssel a változásért

A Közélet Iskolája a magyarországi társadalmi mozgalmak támogató háttérintézménye szeretne lenni, ami oktatással és kutatással küzd az elnyomás ellen és a valódi demokráciáért. Előadásomban az iskola létrehozásának ideológiai hátterét: a kritikai pedagógia elméleti alapvetéseit szeretném bemutatni és azt, hogy mi az iskolában hogyan fogjuk ezeket az alapvetéseket a gyakorlatba átültetni.

Az Közélet Iskolája létrehozását részben az a felismerés vezette, hogy a magyar társadalom nemcsak anyagi, gazdasági szempontból, hanem politikai értelemben is szélsőségesen egyenlőtlen. Emberek tömegei élnek az országban úgy, hogy esélyük sincs a politikai döntéshozatal befolyásolására, szükségleteik kifejezésére, érdekeik érvényesítésére. Ezért társadalmunk nem tekinthető valódi demokráciának. Nem elég, hogy négyévente szavazhatunk, ha közben semmi befolyásunk nincs arra, hogy mit tesznek azok, akiket megválasztottunk. Nem elég, hogy szabad a véleménynyilvánítás, ha a véleményünkre senki nem kíváncsi. A többpárti parlament mai formájában, a globális kapitalista piacgazdaságba ágyazottan láthatóan nem képes biztosítani a különböző társadalmi csoportok egyenlő állampolgári részvételét. Az elnyomott társadalmi csoportok – az alacsonyan képzettek, munkanélküliek, segélyből élők, a cigány lakosság, a szegénységben élő nők, a menekültek, fogyatékkal élők és mások – pedig különösen kiszolgáltatottak érdekeik érvényesítésekor. Ameddig az elnyomottak nem ismerik a jogaikat, addig biztosan nem is tudják érvényre juttatni őket. Amíg meg vannak fosztva attól a rendszerkritikus látásmódtól, ami lehetővé tenné számukra elnyomott helyzetük valódi okainak azonosítását, addig nem lehetnek képesek arra, hogy érdemben fellépjenek elnyomóikkal szemben.

Sajnos valószínűleg ma csak a magasan képzett értelmiség számára unott közhely, hogy a tudás hatalom. A kritikai pedagógia célja mindenekelőtt épp az, hogy ez a gondolat mindenkihez eljuthasson és hogy mindenki részesedhessen ebből a hatalomból. Mindig szabadkozni szeretnék a ’pedagógia’ szó miatt, fölényesnek és hierarchikusnak érzem, mert tudom, hogy amit ma Magyarországon általában ez alatt értenek, az egy eredendően egyenlőtlen, a tanító és a tanított közötti áthidalhatatlan hatalmi ellentéten alapuló viszony. Ebben az értelemben a ’pedagógia’ maga válik az elnyomás eszközévé az által, hogy újra- és újratermeli ezt az alá-fölé rendeltségi viszonyt és sok esetben elsősorban az uralkodó, elnyomó társadalmi normák terjesztését, illetve a (mások számára) profitot termelő bérmunkához szükséges képességek megszerzését szolgálja. A kritikai pedagógia célja azonban épp mindennek az ellenkezője.

Oktatás mint a szabadság gyakorlata – ez a brazil Paolo Freire első könyvének címe, ami nagyon pontosan megfogalmazza a kritikai pedagógia hitvallását: az elnyomott csoportok felszabadítása és a hierarchikus társadalmi viszonyok felszámolása a tanulás segítségével. Freire marxi alapokból indult ki, amikor megalkotta a kritikai pedagógiai iskolát – vagyis az elgondolását megalapozó valóságkép középpontjában az anyagi lét, a munka, a termelés összefonódó rendszerei állnak. Ez a társadalmi-gazdasági-politikai rendszer a társadalom széles rétegeit ítéli némaságra – megfosztja őket az önálló emberi cselekvés lehetőségétől és eszközeitől, a rendszert kiszolgáló eszközökké alacsonyítja (tárgyiasítja) őket. És ami mindezt szinte visszafordíthatatlanná teszi: a szűk korlátokat és a szigorú ellenőrzést az elnyomottak belsővé teszik és így a folytonos szégyenérzeten és az erős önkontrollon, önfegyelmezésen keresztül tulajdonképpen magukban hordozzák elnyomóikat. Ezért az elnyomás elleni fellépés első lépése a tudatra ébredés, vagyis a rendszerkritikus tudás megszerzése kell, hogy legyen. Ennek során az elnyomottak képessé válnak arra, hogy ne az elnyomóik tekintetén keresztül lássák az őket körülvevő világot és saját magukat, meghatározhassák saját identitásukat. A saját életük felett megszerzett kontroll birtokában, erős öntudattal és a közösség erejét megtapasztalva a korábban elnyomott emberek is képessé válnak arra, hogy kollektíven fellépjenek a társadalmi igazságosságért – akár saját sorsuk, akár más emberek sorsa tekintetében.

A kritikai pedagógia azonban nemcsak céljaiban, hanem eszközeiben, vagyis a célok eléréséhez vezető folyamat tekintetében is forradalmi: alapelve a résztvevők közti egyenlőség és kölcsönösség. A kritikai iskola hierarchiamentes, ezáltal elmossa a tanító és tanított közötti egyértelmű határvonalat – úgy épül fel, hogy minden résztvevő tanulni tud belőle, miközben megosztja a többiekkel azokat a képességeket, amelyekkel ő rendelkezik. Mindez egy szép és bizakodó emberképet feltételez: olyan egyéneket és a belőlük formálódó olyan közösségeket, amelyek alapértéke a szolidaritás és az ehhez szükséges önzetlenség és alázat. A kritikai pedagógia csak akkor tud működni, ha a résztvevők ismerik saját képességeiket és bíznak ezekben és egymásban is megbíznak annyira, hogy nyugodtan rábízzák magukat a közösség erejére és erőforrásaira.

A Közélet Iskoláját azért hoztuk létre, hogy fellépjünk a magyar társadalom súlyos politikai igazságtalansága ellen. Szeretnénk segítséget nyújtani a kiszolgáltatott csoportoknak abban, hogy valódi tartalmat kapjanak az állampolgári jogaik és ennek nyomán visszanyerjék a demokratikus intézményekbe vetett hitüket. És szeretnénk, ha mindezeken keresztül megerősödne Magyarországon az állampolgári részvétel kultúrája. Az iskola fő célja az, hogy az állampolgári oktatáson, részvételi kutatásokon és a civil szervezetek fejlesztésén keresztül hozzájuttassa az elnyomottakat azokhoz a képességekhez és erőforrásokhoz, amelyek révén megismerhetik állampolgári jogaikat és cselekvési lehetőségeiket. Hiszünk abban, hogy ez elegendő, de legalábbis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az elnyomott csoportok és az őket képviselő szervezetek érdekérvényesítő képessége megerősödjön és ezáltal stratégiai válaszokat tudjanak adni a saját bőrükön megtapasztalt, rendszerszintű problémákra.

Elhangzott: 2014. augusztus 30-án a RESTART Gödi Fészek c. nyári egyetemen

Az előadás itt meghallgatható

Newest Newer