Aktuális / Választás 2019

Miközben másoktól tanultunk, a saját erőinket fedeztük fel - beszámoló az önkormányzati képzésről

 

Még fél éve sincs, hogy Szegeden elkezdtem önkénteskedni egy szexuális kisebbségekkel foglalkozó informális csoportnál, így mindig keresem azokat az alkalmakat, amikor többet megtudhatok a közösségszervezés és érdekvédelem alapvetéseiről. Ezért is nagy várakozással indultam neki a Közélet Iskolája legújabb képzésének, és nem kellett csalódnom.

Ahogy korábban, úgy most is egy sokszínű társaságba csöppentem, akik között találtam civileket, önképzőket, de olyanokat is, akik egy adott pártcsaládot képviseltek a kétnapos képzés során. Az pedig külön öröm volt számomra, hogy az önkormányzatiság témáját feldolgozó képzésre nem egyedül, hanem másik két csoporttaggal együtt érkezhettem. Velük a közösségünket is érintő önkormányzati vállalásokat és azok remélt hatásait én is komplexebb módon fel tudtam mérni, mindezt a jövő évi önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében, amikor különösen nagy szükség lesz az érdekérvényesítő szerepünkre, hogy számunkra is elfogadható döntések szülessenek helyi politikai szinten. Miközben másoktól, tőletek tanultunk, valójában a saját erőinket fedeztük fel.

Köszönöm a Közélet Iskolájának azt a platformot, ahol a vélemények szabadon és bátran megütközhettek!"

Hegedűs Gábos, önkéntes aktivista, Szegedi LMBT Közösségért Csoport

Fotók a képzésről >>>

Fotó: Várady István

Az önkormányzat mi vagyunk! Műhely civil közösségeknek az önkormányzati választásokról

 

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztett csoportok aktív társadalmi részvételét támogatja.

Erre a műhelyünkre olyan civil szervezetek és önszerveződő közösségek képviselőit várjuk, akik aktívak helyi ügyekben és szeretnének tervet készíteni arról, hogyan tudnak szerepet vállalni a 2019-es önkormányzati választásokon és ezek segítségével biztosítani a számunkra fontos ügyek képviseletét.

A műhely tervezett témái:

•    a választási rendszer működése és lehetséges változásai
•    lehetséges civil stratégiák a választásokkal kapcsolatban
•    szervezeti stratégiák kialakítása a 2019-es választásokra

A műhelyen előnyt jelent, ha egy közösséget min. két fő képvisel, mert így könnyebb lesz közösen dolgozni az egyes szervezetek céljain, stratégiáján.

Mikor? 2018. szeptember 7-8-9. (péntek-szombat-vasárnap) 10-18h
Hol? Auróra Közösségi központ (Budapest, VIII. kerület, Auróra utca 11.)

A képzést Sebály Bernadett, Varga Márta és Udvarhelyi Tessza tartják.

Pénteken a képzés után, 18 és 20 óra között filmvetítésre is sor kerül, amelyen a részvétek nem kötelező.

A műhelyen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 30.000 Ft/fő részvételi díjat, akkor hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek!

A műhely idejére kávét, teát, rágcsálnivalót és ebédet biztosítunk. Minden résztvevő utazási költségét megtérítjük (Budapestre és a Budapesten belüli tömegközlekedésre is), aki ezt az igényét előre jelzi. Csak a legolcsóbb utazási formát tudjuk támogatni. Igény szerint, szállást is tudunk szervezni annak, aki ezt előre jelzi.

Jelentkezés a Közélet Iskolája honlapján elérhető jelentkezési lap kitöltésével. Ha nem tudod kitölteni az űrlapot, hívj minket telefonon vagy írj emailt és segítünk!
Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 23. (csütörtök) éjfél - MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 29. SZERDA ÉJFÉL

További információ: Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), kozeletiskolaja@gmail.com

Fotó: Várady István