Magyarország 2049

Kármán Bence: Magyarország 2049

Diktatúrára azért van szükség,hogy a nép rájöjjön:  igen is az ő kezében van a hatalom. 

Károly, amikor berúgta a rothadó társasház ajtaját, egyszerre csapta meg a doh és a kórházi steril bűz. Az, hogy van valaki a kis lakásban, nem volt kérdés. A polcokon, a padlón, az asztalon nem állt gazdag porréteg, és a konyhából áradó friss meleg leves illata nem adott kétséget arra, hogy itt bizony laknak. Mégis. A halál néma csendje suhogott keresztül minden egyes helyiségen. „Elbújt a rohadék!” Gondolta Károly. A kérdés már csak annyi volt, hogy hova. A deszkákban gazdag ablakok nem adtak arra utaló jelet, hogy a keresendő személy elmenekült volna.

Lassan és óvatosan járta a lakást Károly, még a parketta sem nyekergett. Aztán valami motoszkálás hallatszódott a nappali egyik szekrényéből. „Ha nem egér, akkor lelövöm.” Gondolta Károly, és jobb szeme vonalába helyezte revolvere célkeresztjét. Párhuzamosan megállt a szekrénnyel szemben, már a lihegés is hallatszódott. „Itt lesz a rohadék.” Majd egy gyors és határozott mozdulattal kitárta az ajtót, ami hangos puffanással a földre hullt.

„Tehát így néz ki ez a szarházi.” Egy ősz, nagy szakállú, félig kopasz férfi ült a bútorban összekuporodva. Remegett. Remegett, hiszen tudta, hogy az élet, mi neki jár, perceken belül végett ér. Károly felhúzta pisztolyát:

-          Majd a pokolban. Rohadék – s lőtt volna.

-          Várj! – nézett fel az öreg könnyektől ázott merengő tekintettel – kérlek! Csak hadd tisztázzam magam! Nem vagyok én gonosz ember.

Károly felhúzott szemöldökkel nézett vissza rá:

-          Nem-e? Nem te lennél az Alkotó?!

-          De… - Hebegte az agg – csak szeretném, ha tettem okait, rajtam kívül más is láthatná. Ha meghalok… Akkor… Akkor… Nem én vagyok az Anti Krisztus! – tört ki belőle.

A kakas visszakerült békés állapotába:

-          Akkor tisztázd magad.

A vén kifordult a bútor belsejéből, letette lábát a mocskos földre, karjaival megtámasztotta fejét, és elkezdte történetét:

-          Amikor még huszonéves voltam, csak ámulni tudtam a virtuális valóságról. Egy valóság, amiben az ember kis Isten lehet. Ki ne szeretné ezt? Voltak szemüvegek, tű éles képpel bíró televíziók, amelyek próbálták megadni a látszatvalóság látszatát. Azonban én többre vágytam. Egy világra, amit nem csak lát az ember, hanem érzi is és tapasztalja. Ahova teljes valójában elmerülhet a valóvilág szenvedéseitől. Szagolja, tapintja, érzi a távolságokat, a magasságokat. Ezt szerettem volna elérni – s sóhajt egyet. – Huszonhat évesen lediplomáztam. Mivel az egyetem alatt sokat foglalkoztam a virtuális valósággal, felkeresett egy cég, amely támogatta fejlesztéseimet. Egy akkoriban multi milliárdos cég – nyelt egyet. – Izgatott voltam. Tudtam, hogy nagyon ritka, amikor egy embernek ennyire simán alakul az élete. Így elkezdtem a fejlesztést. Nagyon sok sci-fit olvastam és néztem, hogy ihletet merítsek. – hangosan kifújta a levegőt az orrán - Eltelt tíz év, és elkészült a legelső kamra. Alig vártam, hogy a biztonsági analízis végre befejezze az átvizsgálást. Éveknek tűnő percek múlva megjelent a zöld ablak, ami jelezte, minden rendben. Az álam a földet érte, a szívverésem az égbe szállt. Gondolkodás nélkül befeküdtem a kamrába, és kipróbáltam. Csak ámulni tudtam. Egy olyan világban találtam magam, mint a mienk, csak számok kombinációja alkotta az egészet. Akkor tudtam, hogy mit érezhetett Isten a világ teremtés végén. Majd egy klasszikus film után neveztem el Mátrixnak.

Károly leült a hideg földre, s közben oda vágta a tudósnak:

-          Értem professzor! Maga csak jót akart. Maga csak azt szerette volna, ha az emberek egy digitális világot pusztítanának el, a valódi helyet. Ismerem a gondolatiságát. Nem most hallom először.

-          Nem fiam, nem érted. Nem a világunkon akartam segíteni, hanem az embereken – javította ki az öreg. – Azért hoztam létre a Mátrixot, hogy az egyszerű, hétköznapi ember a munka, a család, a közösség által keltett feszültséget a lehető leghatékonyabban tudja levezetni. Hogy a két gyerekes családanya ne lépjen félre a szomszéd Jánossal, mert éppen a férje nem elégíti ki szexuális vágyait. Tegye meg a Mátrixban, ami egy másik világ egy másik élet. Hogy a részeg apa ne a hat éves kislányát pofozza halálra, hanem a Mátrixban lövöldözzön vadonélő virtuális állatokra.

Károly rágyújtott egy cigarettára:

-          Értem. Szóval azért nem él a társadalom elitje a virtuális valóságban, mert nekik gondtalan az életük.

-          Nem – köhögött fel a füsttől a vén. – Ők azok, akik beleszóltak mindenbe. Amikor megjelentek az első kapszulák a piacon, a játékos fogyasztók voltak az elsők, akik megvásárolták és beruháztak rá. Imádták. Csak egyetlen probléma volt vele, hogy a gyilkosság kihatott a valódi világra is. Ez a mai napig így van. Azonban nem ez volt a legelső dolog, amit javítani kezdtem a rendszerben. Azt szerettem volna, hogyha keresel pénzt abban az álvilágban, akkor az, valamilyen formán hasson ki a valódi világunkra is. Öt év kellett hozzá, hogy ez sikerüljön – s ekkor az öreg vett egy mély levegőt. – S minden probléma ekkor kezdődött. A politikai elit felfigyelt a Mátrixban rejlő lehetőségekre. Kérhetek egy cigarettát?

S Károly átnyújtotta neki a márkátlan Lázadó puhadobozos cigarettát. A professzor remegő kezekkel nyúlt is egy szálért, majd Károly meggyújtotta neki. A prof egy bólintással köszönte meg, s mélyet szippantott.

-          Mindig is tudtam, hogy a legjobb dolgokat az anyagi haszonnélkülözők tudják csinálni.

-          Ezt hat dollárért vettem a Lázadó Zsipszben – cáfolta a bölcs gondolatot Károly.

A prof szívott egy nagyobb slukkot és folytatta gondolatát:

-          Az állam kezdeti motivációi teljesen homályosak voltak. Hoztak törvényeket, melyek ezt a területet érintették, de nem tűntek jelentősnek. Olyanokat, hogy: Ami a virtuális valóságban történik, az a virtuális valóságban marad, kivéve a gyilkosság. A virtuális valóság és a valódi valóság az egy.

-          Mi a különbség a kettő között? Vagyis nem. Az egyik nem üti ki a másikat? – értetlenkedett Károly.

-          Nem – okította ki a vén -, hogy ha te megvered a főnököd a másik világban nem vagy törvényileg felelősségre vonható. Viszont a főnököd itt, ebben a világban, megtorolhatja tettedet a cégen belül. Erre hivatkozva nem rúghat ki, de lehet veled szemét, miközben virtuális tetted dereng a szeme előtt.

-          Ez baromság! – fakadt ki Károly – Akkor mi értelme ennek az egésznek?

-          Ez az, amit csak a folytonos felhasználók láttak. A többiek csak annyit mondtak: „Jaj csak hisztiznek, mert felelősségre nevelik őket!”. Meg különben is, a társadalom túlnyomó többsége nem is foglalkozott vele. Nem volt nekik ilyen gépük, mert drága volt. Folyton küzdöttem, hogy az ár menjen lejjebb, de a befektetők nem voltak hajlandóak faragni az eladási árból. Akkor még nem tudtam mire készülnek. Csak az derengett előttem, hogy teremtettem egy világot – majd beleszívott a cigarettájába. – Amúgy is azt mondták, hogy az utóbbi törvényre azért van szükség, mert ha ott elérnek egy kutatási eredményt, azt át tudják hozni ide, anélkül, hogy bárki más szabadalmaztatná. Tehát megmarad az eredeti tulajdonosnál. Ebbe még semmi kivetni való sincsen. Csak visszacsapott az ólajtó. A felhők akkor sűrűsödtek még jobban, amikor egyszer csak a befektetők ingyen adtak minden háztartásnak egy Mátrix kapszulát. Csak nekem volt gyanús ez. Hisz én küzdöttem, hogy olcsóbb legyen, és ők nem engedtek, majd hirtelen ingyen osztogatják.

Károly elnyomta a földön a cigarettát:

-          S gondolom így is nyereséggel jöttek ki a dologból.

-          Természetesen – hamuzott a parkettára az öreg. – Viszont nem szólhattam semmit nyilvánosan. Mindenki csodálta őket, hogy milyen nagylelkűek, sőt még ingyen is szállítanak. Azonban akkor esett le az álam, s akkor kezdett mindenki lázongani, amikor meghozták azt a törvényt, hogy este 9 és hajnali 6 között mindenki köteles a gépre kapcsolva aludni. Természetesen a lázadó liberálisok voltak az elsők, akik azt mondták, hogy így a szabadság jogok meg úgy a szabadság jogok, de az állam csak széttárta a kezét, és azt mondta: „Mivel a két világ ugyan az, a szabadság jogok nem sérülnek.” Viszont mindenki látta, hogy ez egy mondva csinált baromság. Amikor az első házi készítésű bombák robbantak, akkor módosították ezt a törvényt 0-24-re. Aki az utcákon volt, lelőtték. Valamint vagyon gátat húztak meg, hogy X éves bevétel fölött lévőkre ez nem vonatkozik. Azt mondták, így megadják a szegényeknek a lehetőséget, hogy meggazdagodjanak. Mert ugye a világomban valós összeget lehet szerezni. Csakhogy azt is lenyúlják. Érted? – akadt ki az öreg – Fizetsz egyszer azért a gép fenntartásáért, amit nem kértél, de megkaptál, és használnod kell; és egyszer tömöd ezeknek a zsebét mindenegyes virtuális vásárláskor.

Hogy egy kicsit lenyugodjon a professzor, az utolsó slukkját mélyen beengedte a tüdejébe, elnyomta halál pálcáját, s témát váltott:

-          Mond fiam! Ott létezik Charles Dirk: Királyom, Királyom című könyve?

-          Nem is hallottam az íróról.

-          Nem véletlen. Én csak remete életemben értettem meg aranyló szavait. Ő azt mondta, hogy az államnak egy olyan intézménynek kellene lennie, mibe inkább szól bele a nép, mintsem a dagadó zsebű szivaros fazonok. Amint az állam csak azokat tekinti népének, akik nagy pénzekkel támogatják, és semmibe veszi országa lakosait, ott kezdődik a harc az uralkodó és a nép között. Az állam a lehető legtöbb eszközt beveti, hogy a népe ne foglalkozzon vele. Alacsony fizetés, hogy csak a minimumára jusson a szegénynek, hogy véletlenül se kulturálódjon. Mert ha kulturálódik, igaz nem közvetlen, de figyelmet fordít uralkodói hatalmára. Ekkor lesz célja a királynak, hogy a lehető legnagyobb réteg csak saját magával foglalkozzon, miközben ő és dagadó barátai a társadalom pénzén élősködnek. S az ember, igazat fog adni az uralkodó lépéseinek, mert nem lesz neki ideje a családon és a tizenkét óra robot után ilyenekkel foglalkozni – s sóhajt egyet az agg. – Nézd meg fiam. Elértem, hogy világomban ez a semmittevés valódi semmittevésé vált. Hisz aki alszik, a halottal egyenértékűen foglalkozik a világgal. S itt a gazdagoknak még az emberekre sem kell figyelniük. Nem kellenek fényes utak, mert nem használják az alvók. Nem kellenek az iskolák, mert nem használják az alvók. Én értem el a tökéletes vegetálást. S ezt sajnálom. Ők meg boldogan isznak semmit mondó pénzükön, mert az már csak jelkép, teljesen hasztalan – sóhajt az öreg. – Mielőtt megölsz, csak egy kérdésem volna: A világomban mindenki boldog?

2017.10.11.

Pest