Társadalomelmélet Kollégium

2016. március 19-20-án a Társadalomelméleti Kollégium (TEK) aktív tagjainak nagy részével együtt levonultunk Dömsödre. A hétvégét szervezetfejlesztéssel és stratégiai tervezéssel töltöttük a Közélet Iskolájának munkatársai, Udvarhelyi Tessza és Végh Panni szárnyai alatt.

A kétnapos elvonulás célja az volt, hogy a harmincöt éves szakkollégium múltját és jövőbeli céljait is szem előtt tartva egy olyan kézzel fogható tervet készítsünk, ami megkönnyíti majd a tekesek mindennapjait. Az bázisdemokrácia nehézségei, az integráció, a feladatok eloszlása és a tekes aktivista identitás válsága mind fontos témák voltak.

Remek volt olyan szakemberekkel dolgozni, akik jól ismerték a TEK hatását a magyarországi civil szférára, és volt róla elképzelésük, milyen szervezeti munka kell egy ilyen szakkollégium fenntartásához.

Mivel a TEK identitásának nagy része az ideológiai és életmódbeli kísérletezésre adott tér, így nem volt könnyű általánosan elfogadott konkrét missziót megfogalmazni. A közösen lefolytatott munka, hosszú vita és irányító segítség nélkül viszont nem tudtuk volna átlátni, mit jelent nekünk a szervezet, és milyen folyamatokat tudunk tudatosabban kezelni. A munkafolyamat végére pedig sok olyan konkrét, megvalósítható tervet szavaztunk meg, amiket azóta elkezdtünk feldolgozni, és beépíteni a szervezeti működésünkbe.

A hétvége leglátványosabb mozzanata a véleményvonal volt, ahol megbizonyosodtunk róla, hogy a céljuk közös: együtt, aktívan hatni a társadalmi problémákra, és nem csak elméletben, de gyakorlatban is képviselni a látásmódunkat. Ez a legfontosabb szem előtt tartandó szempontunk a következő félévek szervezeti tervezésében.

A TEK még nincs “kész”, nem is tud talán kész lenni, de Tessza és Panni segítségével bátrabban tudjuk megfogalmazni a céljainkat, és így hatékonyabban meghozni a döntéseinket.

Köszönjük az együttműködést!

Ha szeretnéd, hogy minél több hátrányos helyzetű ember vehessen részt a képzéseinken és kutatásainkban, valamint, hogy minél több emberhez eljuthassanak kiadványaink, támogasd munkánkat!