Tettek ideje

A Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?! című részvételi akciókutatás a magyar társadalomtörténet egy eddig szinte láthatatlan részét, a lakhatási mozgalmak történetét tárta fel. A projektben kilenc lakásszegénységben élő ember és két társadalomtudós vett részt. A kutatás eredményeit egy utazó kiállítás, számos műhelybeszélgetés és egy a Kassák Múzeumban megrendezett időszaki kiállítás keretében tártuk a nyilvánosság elé. Az utazó kiállítás jelenleg az Auróra közösségi ház utcára néző falán tekinthető meg 0-24 órában.

A Tettek ideje közvetlen célja, hogy a lakásszegénységben élő emberek számára láthatóvá tegye azokat az alulról szerveződő mozgalmakat, amelyek az emberhez méltó lakhatásért szerveződtek a 20. században, és felhívja a figyelmüket a jelenleg is folyó küzdelmek jelentőségére. A kezdeményezés hosszú távú célja a szegénységben élő emberek állampolgári tudatosságának és jogérvényesítésének erősítése, a lakásszegénységből adódó problémák megértése és a rendszerszintű megoldási utak támogatása az önszerveződésen keresztül.

A kutatás Facebook-oldala

Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században (Kassák Múzeum)

A kutatási eredmények összefoglalója a Feketemosó különszámában

Tettek ideje kutatók: Csécsei Ilona, Csengei Andrea, Dósa Mariann, Kleiner Imre, Palotai Magdolna, Szakmáry Ibolya Tünde, Sziráki Zoltán, Szombathy Károly, Tompa István, Udvarhelyi Tessza, Wittmann Nándor

Szakmai tanácsadó: Ledniczky Lívia

Design: Mikes Vivien

image

Fotó: Müllner János: Tüntető körmenet a lakásuzsora ellen, 1911

MIKOR VAN A TETTEKNEK IDEJE, HA NEM ILYENKOR?!

Kiállításunk címét Kassák Lajos Angyalföld című könyvének egyik szereplője ihlette, aki az 1910-es években küzdött a lakbéruzsora ellen. A Tettek ideje egy részvételi akciókutatás, amelyben a kutatók többsége lakásszegénységben él. Azért foglalkozunk a XX. század lakhatási mozgalmaival, mert szeretnénk megérteni a mai magyar társadalom működését és kapaszkodókat keresni ahhoz, hogy egyszer mindannyian emberhez méltó körülmények között lakhassunk. Ezért tenni akarunk. Azt reméljük, ha megértjük a múltban történteket, rávilágítunk az akkori erényekre és hibákra, akkor mindezt kijavítva és átdolgozva alkalmazhatjuk a jelenben is.

KIK VAGYUNK?
~ 50 éves nő vagyok, öt gyermeket nevelek albérletben. Lakhatásomat, saját tulajdonomat elvesztettem. Nehéz volt ebben a helyzetben gyermekeimet magamnál tartani.
~ Változatos lakáskörülmények között élek, végzettségem közgazdász.
~ Egyedülálló nő vagyok. Saját tulajdonú, leromlott állapotú ingatlanban élek. 6 éve nincs fűtés és villanyszolgáltatás.
~ 60 éves vagyok. Öt éve vagyok hajléktalan. Három éve munkanélküli. Önkéntesként tevékenykedem különböző civil szervezeteknél.
~ Végzettségem szociális munkás. Két kisgyermek édesanyja vagyok. Eddigi életutamon „végigkísért” a lakhatásom mai napig megoldatlan problémája
~ A Közélet Iskolája oktatási programjának felelőse vagyok, emellett a doktorimat írom társadalompolitika szakon a magyar segélyezési rendszerről.
~ Mozgássérült vagyok. Három helyen dolgozom, hogy a felszínen tartsam a „hajót”. Ez az egyik.
~ Kulturális antropológus vagyok, jó körülmények között nőttem fel. A saját tulajdonú lakásomban élek.

image

A MAGUNK IGAZA: LAKBÉRSZTRÁJKOK A SZÁZADFORDULÓN

LAKÁSÍNSÉG BUDAPESTEN
Az 1900-as évek elejére a kiegyezést követő gazdasági fellendülés és az iparosodás folyományaként Budapest túlnépesedett. Az így kialakult óriási lakáskeresletre nem volt felkészülve az állam és fővárosi lakáspolitika sem létezett. Az uralkodó politikai elképzelés szerint a lakhatás magánügy volt, amit mindenkinek magának kell megoldania.

LAKBÉRUZSORA
A gyári munkásság zöme szoba-konyhás, udvari, dohos bérlakásban lakott sokadmagával, és ebben a korszakban alakult ki az ágybérlő rendszer is. A gazdasági folyamatok és a lakástulajdonosok kiszámíthatatlan áremelései miatt a lakbérek megfizethetetlenül magasak lettek. Sok lakásnak alig néhány év alatt megduplázódott a lakbére. Ezekre a díjakra gyakran egy teljes havi fizetés sem volt elég, így gyakori képpé vált az egész életét csomagokban magával cipelő, kilakoltatott munkás és családja. Az emelkedő élelmiszerárak tovább rontották az egyik legnehezebb helyzetben
levő társadalmi csoport helyzetét.

HÁZBOJKOTTOK ÉS LAKBÉRSZTRÁJKOK
A nyomorgó tömegek nem bírták tovább és a háziurak ellen fordultak. Több tucat ház ellen bojkottot hirdettek, melynek során megtagadták a lakbérfizetést. Ha ez nem volt elég, kezdetét vette a lakbérsztrájk, melyben gyakran egy bérház szinte összes lakója részt vett. A fővárosban több tízezer ember részvételével szerveztek tüntetéseket a lakbéruzsora ellen. A szerveződéssel a legtöbb helyen sikerült kicsikarni a tulajdonosokból egy ún. kollektív szerződést, mely rögzítette a bérleti díj emelésének és a kilakoltatásnak a feltételeit, elismerte a bizalmiférfi-rendszert és kötelezte a tulajdonost a karbantartásra. A szerződések megkötését szociáldemokrata jogászok segítették.

MIT TANULHATUNK?
~ A lakásbérlők mozgalma nagy szerepet játszott abban, hogy az 1910-es években a fővárosban szociális lakásprogram indult.
~ Közvetlenül a sztrájkok eredményei voltak a lakók jogait és a tulajdonos kötelezettségeit biztosító kollektív szerződések.
~ Szolidaritásból a sztrájkolók jelesre vizsgáztak, hiszen a sztrájkoló családok egymást és a kilakoltatott családokat is támogatták.

A MAI HELYZET
Budapesten ma ugyanúgy lakásínség van, mint 1906-ban. A főváros nem rendelkezik szakmailag megalapozott és szociálisan érzékeny lakáspolitikai koncepcióval. Az albérletek ára az égbe szökött, és egyre több az uzsoralakás, ahol elfogadhatatlan körülmények között élnek emberek, miközben vagyonokat fizetnek ki. Eljött volna a „tettek ideje”?

image

BARLANGLAKÁSOK BUDAPESTEN

Gellért-hegyen, Kőbányán, és Budafokon (más néven Promontor) léteztek részben természetes, részben mesterséges kialakítású barlangok. A XIX. század végéig Promontor területén kiterjedt szőlőültetvények voltak és nagyarányú borkereskedelem zajlott, azonban egy kártevő szinte az összes szőlőt kipusztította a gazdák, és munkásaik teljesen elszegényedtek, ekkor kényszerültek sokan barlanglakásba. Kőbányán nem alakultak ki állandó jelleggel lakott barlanglakások. Az eredetileg ipari célra létrehozott pincerendszert azonban alkalmi lakók mindig is használták menedék céljára. A XIX. század végén indult híd- és rakpart-építkezések miatt a gellérthegyi részt a főváros kisajátította, a barlangok lakóit elköltöztette.

BUDAFOKI BARLANGLAKÓK
Budafokon a felszíni kőfejtésnek köszönhetően hatalmas gödrök keletkeztek, az elszegényedett lakosság ezt használta lakhelyének kialakítására. A falakba szoba-konyhás üreget vájtak, később ezeket tovább bővítették, így egész kis földalatti város keletkezett. A korabeli sajtó először romantikus leírásokat közölt a lakókról, de hamar kiderült, cseppet sem irigylésre méltó az életük. Szellőzés hiányában a falak állandóan nedvesek és dohosak voltak. A víz elvezetés sem volt megoldva, ha esett az eső a bútorok úszkáltak a vízben. Az ivóvíz és csatorna hiánya, a zsúfoltság, az alultápláltság, mind fokozta a járványveszélyt, a megbetegedést és halandóságot.

A HATÓSÁG TEHETETLEN
Noha 1897-ben a hatóság megtiltotta az új barlanglakások létesítését, ennek nem volt semmi következménye. 1910-ben Budafokon összesen 636 barlanglakás volt 2698 lakossal, ami a település akkori lakosságának 24%-át tette ki. A hatóságok kezdettől fogva igyekeztek felszámolni ezeket az otthonokat, rendszerint sikertelenül. Az olcsó költségek miatt a lakók visszaköltöztek, vagy újak foglalták el azokat. 1950-ben még 138 családot tartanak nyilván. Az utolsó barlanglakó 1971-ben halt meg. Özv. Tóth Győzőné halála után az ő lakásában, a Veréb utca 4. szám alatt nyílt meg a Barlanglakás Emlékmúzeum, ami eredeti állapotában máig látogatható.

MIT TANULHATUNK?
~ A barlanglakók sokszor a legszegényebb emberek közül kerültek ki, és lakhatásuk megoldására kényszerből költöztek a barlangokba
~ A hatóságok erőfeszítéseire sok barlanglakó ellenállással válaszolt: vagy nem volt hajlandó kiköltözni a barlangból vagy kiköltöztetés után újra elfoglalták azokat
~ A barlangok elfoglalása már önmagában egyfajta lakhatási mozgalomnak tekinthető, hiszen a szegény emberek az uralkodó normákat megszegve foglalták el a barlangokat és alakítottak ki maguknak otthonokat.

A MAI HELYZET
Bár ma Budapesten kevésbé jellemző a barlangok elfoglalása, Magyarország északkeleti részén még mindig sok ember él, akik arra kényszerülnek, hogy barlangokban teremtsenek maguknak otthont. Budapesten is van több ezer ember, akik nem lakás céljára szolgáló helyiségekben kénytelenek élni, például lakókocsiban, elhagyott gyárépületekben, pincékben.

image

KUNYHÓLAKÓK AZ 1920-AS ÉS 30-AS ÉVEKBEN

LAKÁSÍNSÉG BUDAPESTEN
A 20. század elejének Budapestjén akkora volt a lakásínség, hogy ezrek éjszakáztak tömegszállásokon, százezrek éltek ágy- vagy albérlőként és bódévárosok nőttek ki a földből. Noha az állam is létesített barakk- és szükséglakótelepeket, a szegénységben élő emberek földeket foglaltak és sok ezren éltek maguk építette viskókban.

NYOMORTELEPEK
A saját kezű építkezések első jelentős hulláma az 1920-as évek elején indult el, amikor a háború alatti kilakoltatási- és lakbér-moratórium megszüntetésével családok ezreit fenyegette a lakásvesztés. A második hullám az 1930-as évek gazdasági válsága alatt tetőzött: a munka és lakás nélkül maradt emberek a korábban épült telepek körül építették fel viskóikat. Az önszerveződő telepek közül a leghíresebb a ferencvárosi Kiserdő, a budai Jeruzsálem-telep és a mai Puskás Ferenc stadion környékén kialakult ún. Lepra-telep voltak.

ELLENÁLLÁS
A pesterzsébeti Hangyatelepet a helyi hatóságok többször próbálták meg kiüríttetni, de a lakóknak beadványok és tiltakozások segítségével évekig sikerült megakadályozni otthonaik lebontását. Végül öt évvel az eredetileg tervezett időpont után a város lebontotta a viskókat. Néhány lakó szociális támogatásban részesült és ideiglenes elhelyezést kapott, mások viszont elköltöztek és újabb bódékat húztak fel. A bódévárosok lakóinak vándorlása nemcsak a túlélésért folytatott küzdelem megnyilvánulása, hanem az ellenállás burkolt formája is volt. A ferencvárosi Kiserdő elbontása is nagyon sokáig húzódott, többek között a lakók ellenállása miatt. A Kiserdő lakói az 1930-as években többször vonultak a Városházára, hogy tiltakozzanak kilakoltatásuk ellen. A telepet végül 1941-ben számolták fel, a lakókat szükséglakótelepeken helyezték el.

MIT TANULHATUNK?
~ A kunyhólakókból nem alakult önálló mozgalom, de puszta létük is szálka volt az uralkodó hatalom szemében.
~ Bátorsággal és összefogással a legszegényebb emberek is képesek megakadályozni otthonaik elpusztítását.
~ A saját építésű telepek és az ott élők fogékonysága a radikális eszmék iránt arra kényszerítette a városvezetést, hogy érdemben foglalkozzon a helyzetükkel és szükséglakótelepeket létesítsen a rászorulók számára.

A MAI HELYZET
Ma Budapesten kb. 1000 ember él saját építésű kunyhókban, főleg a város külső területein. A kunyhóban élő emberek nagy része önfenntartó és önálló háztartást vezet. 2014-ban A Város Mindenkié és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) segítségével hat zuglói kunyhólakó pert nyert a kerületi önkormányzat ellen, amely hatósági eljárás nélkül bontotta el otthonaikat. Az önkormányzat fejenként 600 ezer forint kártérítést fizetett nekik.

image

A SZÁZADOS ÚTI MŰVÉSZTELEP

A MŰVÉSZEK LAKÁSHELYZETE
A századelő Budapestjén – sok százezer emberhez hasonlóan – a fiatal művészeknek sem volt megfizethető, emberhez méltó lakhatásuk, ami számukra sokszor a munkát és a megélhetést is ellehetetlenítette. Főként a szobrászoknak kellett szembenézniük nemcsak a lakások, de a műtermek hiányával is. „Keserves állapot, hogy műterem híján pincébe, bolthelyiségbe, ötödik emeletre szorulva kínlódjanak ... emellett minduntalan ki vannak téve a lakbért ötletszerűen emelő háziurak trükkjeinek” – írja Nyikos László: A Százados úti művésztelep című könyvében. 

ÖSSZEFOGÁS
1909-ben négy szobrász – Horváth Géza, Kallós Ede, Margó Ede és Szeszák Ferenc – összefogott és érdekeiket beadványokkal, petíciókkal próbálták érvényesíteni. Beadványukban „a művészet szent nevében” kérést intéztek a fővároshoz műtermes lakások építésére. A beadvány aláírásához még negyven művész csatlakozott. Végül a művészek műteremlakás-igényét elfogadták és a Százados úti művésztelep építése 1911 májusában el is kezdődött.

ÖRÖKSÉG
A Százados úti művészek több munkája ma is a budapesti köztereket díszíti. Annak ellenére, hogy a művésztelep ideiglenes jelleggel – tíz évre – épült, ma is áll és az elmúlt több, mint száz évben számos művészcsaládnak nyújtott otthont, műtermet és ezzel megélhetést.

MIT TANULHATUNK?
~ Ha egy maroknyi ember összeáll közös céllal és bátran fellép saját érdekében, eredményt érhet el.
~ A művészek felismerték, hogy munkájukra, tehetségükre szükség van, amit arra is felhasználtak, hogy érdekeiket érvényesítsék.

MAI HELYZET
Ma is nagyon sok művész él nehéz lakáskörülmények között. A hajléktalan emberek által alapított Fedél Nélkül című utcalap körül kialakult művész közösség tagjaink nagy része hajléktalan vagy nagyon nehéz lakáskörülmények között él. A lap archívuma több ezer grafikát, rajzot és novellát tartalmaz.

image

MÉG KÉR A NÉP: LAKÁSFOGLALÁSOK 1956-BAN

A II. világháború során Budapesten 32 ezer lakás semmisült meg vagy vált lakhatatlanná. A Vörös Hadsereg által „felszabadított-megszállt” ország utolsó erőtartalékaival nekilátott az építkezésnek. A főváros maga előtt görgette „örökségét”: a XIX. század nem létező lakáspolitikája nyomán a fővárosban folyamatosan kísértett a lakásínség, melyet az 1950-es években a társbérleti rendszer sem tudott enyhíteni.

TÖMEGES LAKÁSFOGLALÁSOK
Az 1956-os forradalom elsősorban a szabadságról szólt, de az egyik követelése éppen a megfelelő lakhatás volt: „A katasztrófális lakáshiány enyhítése érdekében követeljük a fölösleges tömegszervezetek és hivatalok épületeinek kislakások céljára való átadását” (Ideiglenes Nemzeti Bizottság, 1956. október 29.) 1956-ban a forradalom alatt és után a fővárosban több mint 10 ezer lakást foglaltak el. A lakásfoglalók zöme gyári dolgozó volt. Elsősorban vidékről Budapestre költözők, de sokan voltak, akik albérletből, szülőktől indultak lakást szerezni. Értesüléseiket a gyárban a kollégáktól szerezték. Helyenként nem csak egy lakást foglaltak el, hanem az egész házban foglalók laktak. A munkások által elfoglalt lakások jellemzően majdnem kész lakótelepi lakások voltak. A lakásokat kollektív munkában fejezték be. A Fiastyúk utcai lakótelepen ezres nagyságrendben éltek házfoglalók. Itt egy befejezés előtt álló műteremház is állt, ahova több lakásfoglaló, közöttük négy művész is beköltözött.

EREDMÉNYEK
Noha a lakásfoglalók egy részét később kilakoltatták, többségük befizette a kirótt büntetést és ezzel jogszerűvé vált a lakáshasználat. A lakásfoglalók nem tettek nyílt politikai állásfoglalást, de a tömeges lakásfoglalás mindenképpen kollektív érdekvédelemnek tekinthető.

MIT TANULHATUNK?
~ A szabadság kivívásán kívül 1956 fontos üzenete, hogy a lakhatás alapvető emberi szükséglet, amelynek kivívásáért érdemes tömegesen fellépni.
~ Az 1950-es években épült lakótelepek sok lakásában ma is élnek olyan családok, akik 1956-ban foglalás útján jutottak a lakásukhoz.
~ A foglalt lakások legnagyobb részét azért utalták ki hivatalosan, mert a foglalások tömegesen és következetesen történtek.

A MAI HELYZET
Ma is nagyon sok szegénységben élő ember kényszerül arra, hogy „önkényesen” költözzön be elhagyott önkormányzati lakásokba. Sokukat fenyegeti a szabálysértési elzárás vagy a jogszerűtlen kilakoltatás. Mivel ezek az emberek legtöbbször egymástól elszigetelve élnek, egyelőre nem alakult ki.

image

ÉRDEKVÉDELEM AZ 1960-1989 KÖZÖTT ÉPÜLT LAKÓTELEPEKEN

A LAKÓTELEPEK LAKÓI
Az államszocializmus alatt épült lakótelepeken élők speciális élethelyzete sok szempontból akadályozta az érdekvédelmi fellépést. Az 1970-es évek közepétől ugyan tömegesen kaptak lakást ezeken a telepeken alacsonyabb státuszú munkáscsaládok, ők viszont így a magyar lakosság nagy részéhez képest nagyon jó életkörülmények közé kerültek, ezért kevesebb okuk volt szerveződni és le is voltak kötelezve a lakásukat kiutaló pártfunkcionáriusoknak. Másrészt ezeken a telepeken adottak voltak a lakók érdekképviseletének hivatalos keretei (pl. lakóbiztosságok).

HÉTKÖZNAPI ELLENÁLLÁS
Mégis, a közvélekedéssel szemben a közéleti aktivitás ezeken a telepeken sem volt kisebb, mint másutt. Megjelent a hétköznapi ellenállás számos formája: az elektromos berendezések közös használata, a vezetékek illegális át- és visszakötése, vagy a hiányzó szolgáltatások alulról jövő megszervezése (pl. lakóklubok keretében). 

ÚJPALOTA
Ennél szervezettebb érdekképviselet bontakozott ki Újpalotán. 1977-ben népművelők megalakították az Újpalotai Szabadidő Központot, ami közművelődési programokat szervezett, újságokat adott ki és létrehozott egy Információs Irodát, ami a helyi közösségi kezdeményezések központja lett. Itt kezdett el szerveződni az Újpalotaiak Baráti Köre Művelődési és Érdekvédelmi Egyesület is, amely az államszocialista korszak egyik első bejegyzett civil szervezete volt. Az egyesület közéleti beszélgetéseket és politikatörténeti szabadegyetemet szervezett, közéleti lapot adott ki, és a rendszerváltás idején fellépett a helyi lakók lakhatási ügyeivel kapcsolatban. Megszervezte az Egyesületi Támogatási Alapot, ami a tagoknak segített lakásaik megvásárlásában. Támogatta a sorra alakuló helyi lakásbérlő egyesületeket is. Vezetője, Tóth Tihamér 1990-ben a fővárosban az egyetlen civil képviselőként bejutott a kerületi önkormányzatba, ahol szintén aktívan képviselte a helyi lakosság lakhatással kapcsolatos érdekeit.

MIT TANULHATUNK?
~ A rendszerváltás utáni egyik első bejegyzett civil szervezet egy lakótelepről indult el.
~ Az Újpalotaiak Baráti Köre szép példája az osztályok közötti együttműködésben rejlő erőnek: a kezdeményezés sikeréhez éppúgy szükség volt a lakótelepre érkező „népművelő” értelmiségiekre, mint az aktív helyi lakókra.
~ Civilség és politika nem zárják ki egymást! A civil érdekképviselet maga a politika, és ha ez intézményesül, az nagy eredményeket hozhat a helyi lakók érdekeinek érvényesülése terén.

A MAI HELYZET
Inspiráló példa napjainkban a IX. kerületi József Attila lakótelep, ahol az emberek érdeklődnek egymás iránt és aktív közösségi életet élnek. A köztereken a lakók sakkoznak, kártyáznak, beszélgetnek, a közösségi házban sportolási lehetőség, kártya- és nyugdíjas klub működik. A helyben alakult egyesületeknek befogadó teret biztosítottak a helyi politikai szervezetek és az önkormányzat, akik segítették a helyi kezdeményezések megvalósulását.

image

ÉRDEKVÉDELEM AZ ÁLLAMSZOCIALISTA MUNKÁSSZÁLLÓN

1961-ben 225 000 ember élt munkásszállón Magyarországon, ami a rendszerváltás idejére 120 000 főre csökkent. Mind az ingázók, mind a tartósan a munkásszálláson élők többsége kényszermegoldásnak tartotta ezt a lakhatási formát. A munkásszállói lét sokféleképpen akadályozta a kollektív érdekvédelem kibontakozását: ilyen volt a szállón belüli elszigeteltség és gyökértelenség, amire a szállók vezetősége gyakran tudatosan ráerősített. A munkásszállókra az ott élők többsége csupán átmeneti megoldásként tekintett, akkor is, ha a valóságban gyakran nem ez volt a helyzet. Ezek az intézmények egyfajta puffer zónaként is funkcionáltak: elrejtették a lakáshiány problémáját és lekenyerezték a lakókat, ezzel szabva gátat kollektív fellépésüknek.

HIVATALOS ÉRDEKVÉDELEM
Kutatásunk során a munkásszállókon is számos példát találtunk az érdekvédelmi fellépésre. Egyes szállókon hatékonyan működtek az érdekképviselet olyan hivatalos fórumai, mint a lakógyűlés, a lakóbizottság, valamint az emelet- és szobafelelősök rendszere és valóban javították az életkörülményeket.

EGYÉNI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS
Az egyéni érdekérvényesítésre és a hivatalos rendszerek megkerülésére is találtunk elszórt példákat. Ilyenek voltak az engedély nélküli helyiségfoglalások, amelyek esetenként sikerrel jártak: a foglalók számára lakást biztosítottak, vagy legalább az elfoglalt helyiségben maradhattak. Az újpesti textilgyár munkásnő-otthonában pedig egy már volt dolgozó több lakónak is kiharcolt megürült szükséglakásokat. 

DOBOZI UTCA
A közösségi fellépés szép példája, amikor a rossz hírű Dobozi utcai szálló 11 lakója beadvánnyal fordult a Fővárosi Tanács Szociális Csoportjához, hogy kilakoltatás helyett hagyják meg a férőhelyüket vagy biztosítsanak számukra megfelelő elhelyezést. Ez azonban csak a beadványozók egy része számára hozott eredményt, ami azt bizonyítja, hogy átfogó társadalmi mozgalom hiányában a kollektív fellépés sem feltétlenül hoz kézzelfogható eredményeket.

MIT TANULHATUNK?
~ A munkásszállókon lakók megbélyegzése gátolta az érdekvédelmi fellépést: elfojtotta a szolidaritást és gyengítette a lakók jogosultságtudatát.
~ A lakhatási intézmények támogathatják és gyengíthetik is a lakók érdekvédelmét.
~ Az érdekvédelem csak akkor tud eredményes lenni, ha átfogó mozgalommá szerveződik.

A MAI HELYZET
A rendszerváltással eltűnő 1,5 millió munkahely sok munkásszálló megszűnését is hozta. A fennmaradó intézmények magánkézbe kerültek és ma már csak egy szűk munkavállalói réteg számára nyújtanak valós, de drága lakhatási lehetőséget. Kollektív érdekvédelmi fellépésről ezeken a szállókon nincs tudomásunk.

image

KÖZÖSSÉGI ÉPÍTKEZÉS, HÁZÉPÍTŐ KALÁKÁK

A kaláka kölcsönös társadalmi segítség formája, melyben egy közösség ingyen munkát végez egyik tagja számára, aki később ezt munkával viszonozza a közösség tagjainak. Illik az elvégzett munkát a azonos mértékben viszonozni.

LAKÁSHOZ JUTÁS A 70-ES, 80-AS ÉVEKBEN
Az 1970-es és 80-as években a fiatal házasoknak szinte az volt az egyetlen lehetősége az önálló lakáshoz jutásra, ha önerőből oldották meg az építkezést. A tanácsi lakás kiutalásra gyakran 10-15 évet  kellet várni. A főváros lakáshelyzete a század eleje óta megoldatlan volt. A bérlakások száma, és komfortja alacsonynak bizonyult. Ez tovább rontott a helyzeten, így a kereslet jóval meghaladta a lakhatási lehetőségeket. „A fiú és a lány szerette egymást, és semmi nem állt útjukban, csak az, hogy két dolgos kezükön kívül egyebük nem volt. De voltak testvéreik, azoknak meg feleségük, férjük-, amazoknak meg sógoraik. És ahányan voltak, mind összefogtak, és fedelet húztak a fiatalok feje fölé. Dolgoztak este, munka után, és dolgoztak hétvégeken, amikor mások behúzódtak vackukba. És felépült a ház, kalákában, ahogy az a hozzájuk hasonlóknál szokás. Ahol erősebb kötőanyag az egymásért érzett felelősség, mint a pénz, vagy bármiféle jövendő örökség reménye…” – írta a Népszava 1972. októberi száma.

ÁLLAMI TÁMOGATÁS
Az államszocializmus alatt a kalákás építkezést az állam is támogatta. A pestlőrinci hatalmas KISZ (ma Szent Lőrinc)-lakótelep például nem készülhetett volna el a leendő lakók munkája nélkül. Létezett az ipari építkezésnek egy olyan formája is, ahol a lakásokat félkész állapotra szerelték. Felhúzták a falakat, a tetőt, majd a belső szerelési munkákat maguk a lakók végezték kalákában. Túl azon, hogy így lényegesen előbb jutottak a fiatalok saját otthonhoz, a költségek jelentős részét is megspórolták az élő munka révén.

MIT TANULHATUNK?
~ A kaláka a közösségi önsegítés fontos formája, aminek Magyarországon hosszú hagyománya van.
~ Jól mutatja egy társadalom vagy egy közösség erejét, hogy amennyiben igény mutatkozik valamilyen hiány pótlására, vagy egy probléma megszüntetésére, milyen módon tudja magát mozgósítani, mennyire képes az önszerveződésre.
~ Mivel az albérlet az államszocializmus alatt is drága volt, a lakáskiutalásra pedig sokat kellett várni, maradt az önszerveződés mint megoldás: egymás segítése kalákában.

A MAI HELYZET
Ma Magyarországon még mindig virágzik a kaláka, és sok család segíti egymás lakhatását hasonló csere-alapon. A Szociális Építőtábor Egyesület, az Utcáról Lakásba Egyesület és a Habitat for Humanity által szervezett lakhatási programok szerves részét képezi a közösségi önkéntes munka, amelynek során lakással rendelkező és hajléktalan emberek újítanak fel közösen önkormányzati lakásokat, amelyekbe aztán az érintett lakásnélküli emberek költöznek.

image

LAKÁSBÉRLŐK SZERVEZŐDÉSE A RENDSZERVÁLTÁS IDEJÉN

ELFUSERÁLT LAKÁSPOLITIKA
Az államszocializmus alatt az állami tulajdonú lakások fenntartását az Ingatlankezelő Vállalatok (IKV) végezték,amelyekkel kapcsolatban nagyon sok lakossági panasz érkezett. Az IKV-k képtelenek voltak megfelelően karban tartani a lakásállományt, amelynek minősége folyamatosan romlott.

BÉRLŐKÖZÖSSÉGEK BUDAPESTEN
1983 után több bérlőközösség alakult Budapesten, amelyekben a lakók társadalmi munkában végezték lakóépületeik fenntartását. A Csengery utca 48. alatt az IKV-val kötött megállapodás értelmében a lakbérekből befolyt pénz 60%-ával a lakók gazdálkodtak. Az 1980-as évek végén a Csengery Antal Lakáskezelő Közösséghez tartozó tíz épületben a lakók lényegében átvették az épületeik feletti ellenőrzést és jelentős felújításokat hajtottak végre.

LAKÁSBÉRLŐK EGYESÜLETE (LABE)
A rendszerváltással az állam a lakásgazdálkodás radikális átalakításába kezdett. A lakbérek és a közüzemi díjak drámai emelését helyezték kilátásba. A Lakásbérlők Egyesülete az 1980-as évek végén alakult és nyíltan politikai, érdekvédelmi tevékenységet folyatott. A szervezet célja az volt, hogy megjelenítse a lakók szempontjait a lakáspolitikai reformba. A szervezet lobbizott a lakbéremelés ellen, küzdött a felelős állami lakáspolitikáért és azért harcolt, hogy a lakások közösségi kezelésbe kerüljenek. Az 1994-ben életbe lépett lakástörvényt követően – amely szinte az összes állami tulajdonú lakást privatizálta – a LABE a frissen tulajdonossá váló bérlőket is támogatni kezdte. A 2000-es években a szervezet fontos szerepet játszott a Budapest belvárosban elterjedt ingatlan-spekulációk felderítésében.

MIT TANULHATUNK?
~ Az önkormányzó bérlőközösség lehetővé teszi, hogy a közvetlenül érintettek a lakások privatizációja nélkül is bele tudjanak szólni a lakhatásukat érintő döntésekbe.
~ A LABE számára alapvetés volt, hogy jelentős állami/önkormányzati bérlakás-állomány nélkül nincs megfelelő lakáspolitika.
~ A LABE országos hálózatot hozott létre és nemzetközi munkát is végzett, ezzel biztosítva, hogy a bérlők hangja markánsan megjelenhessen a lakáspolitikai vitákban.

A MAI HELYZET
Ma Magyarországon csupán a lakásállomány 2%-a van önkormányzati tulajdonban és a lakosság 90%-a saját tulajdonú ingatlanban él. Az önkormányzati lakások lakóinak jelentős része a legszegényebb társadalmi rétegből kerül ki, akiknek nagy nehézséget okoz a lakásuk fenntartása. A Város Mindenkié csoport 2009 óta küzd a megfelelő állami és önkormányzati lakásrendszer kialakításért, szervezi az önkormányzati bérlőket és küzd az elhelyezés nélküli kilakoltatások ellen.

image

"MI IS EMBEREK VAGYUNK" - A RONGYOS FORRADALOM

ELHALLGATOTT HAJLÉKTALANSÁG
Az államszocializmus évei alatt a hajléktalanság hivatalosan tabutéma volt, pedig már akkor is éltek emberek az utcán. A probléma akkor vált igazán láthatóvá, amikor – éppen a rendszerváltással egy időben – 1989 novemberétől kezdve az utcán élő emberek több jelentős tiltakozási akciót szerveztek. A tüntetések közvetlen oka a pályaudvarok éjjeli bezárása volt, de a résztvevőknek átfogóbb követeléseik is voltak: munka és emberhez méltó lakhatás.

TÜNTETÉSSOROZAT
A Blaha Lujza téren 1989. november 28-án spontán ülő-, illetve fekvősztrájk alakult ki, a Déli pályaudvaron pedig 1990. január 21-én szerveződött meg a Nemzet Szegényeinek Frontja (NSzF). A tüntetők azt követelték, hogy az MSZMP megüresedett ingatlanjait alakítsák át szükséglakásokká. 1990 telén a MÁV ismét be akarta zárni a pályaudvarokat éjszakára, amire válaszul hajléktalan emberek egy csoportja elfoglalta a Keleti pályaudvar egyes részeit.

EREDMÉNYEK
Noha kezdetben szociális bérlakásokat és munkahelyeket követeltek, a sztrájkolók végül elfogadták az állam által nyújtott átmeneti elhelyezést. A Blaha Lujza térről egy csepeli iskola tornatermébe kerültek, majd a Vajdahunyad utcai menhelyre (ebből alakult ki a Menhely Alapítvány). A Déli pályaudvarról a csillebérci ifjúsági táborba, majd Budaörsre egy volt katonai barakkba költöztették a tüntetőket, amely később a fővárosi önkormányzat által fenntartott intézményrendszer, a BMSZKI alapja lett. A Keleti pályaudvari események után a MÁV is felajánlott egy üres ingatlant, amely még ma is hajléktalanszállóként működik a Vöröskereszt fenntartásában. Ezekkel az átmeneti intézményekkel a hajléktalan tüntetők kikényszerítették a mai budapesti hajléktalanellátó-rendszer alapjainak lefektetését.

MIT TANULHATUNK?
~ Hajléktalan emberek és szövetségeseik rá tudták bírni a hatóságokat, hogy elismerjék a lakhatási válság létezését és erőforrásokat szánjanak az állampolgári szükségletek kielégítésére.
~ A hajléktalan tüntetők megnyerték a szélesebb társadalom támogatását is.

~ A tüntetők kiharcolták, hogy az állam évtizedek óta először elismerje a hajléktalanság létezését és erőforrásokat szánjon a probléma kezelésére.

MAI HELYZET
Ma Budapesten kb. 10 ezer ember él közterületen vagy hajléktalanellátó-intézményben. Érdekeiket A Város Mindenkié csoport védi, amely küzd a hajléktalan embereket érő diszkrimináció és zaklatás ellen és azért dolgozik, hogy megfelelő lakáspolitikával mindenkinek legyen biztonságos és megfizethető otthona.

image

ROMA LAKÁSFOGLALÓK

Az 1980-as és 90-es években elsősorban Borsod és Szabolcs megyéből a fővárosba vándorló, nagyrészt roma családok a jobb élet reményében hagyták el korábbi lakóhelyüket. Sokan éltek munkásszállókon vagy olcsó albérletekben, és több ezer család élt „önkényes” beköltözőként is.

HATÓSÁGI ELNYOMÁS
Az államszocializmus alatt a tanácsok legtöbbször szemet hunytak a lakásfoglalások fölött, de a rendszerváltás közeledtével egyre inkább elfogadottá vált az elhelyezés nélküli kilakoltatás. Tömeges méretű kilakoltatásra a fővárosban először a IX. kerületben került sor, 1995-ben és 1997-ben két hullámban, amely összesen 230-250, többnyire önkényes lakásfoglaló roma családot érintett. A kilakoltatások sok esetben a gyermekek állami gondozásba vételéhez és a szülők hajléktalanságához vezetett. 

EREDMÉNYEK
A lakásfoglalók számos esetében elérték, hogy az önkormányzatok hivatalos szerződést kössenek velük az elfoglalt lakásokra. A lakásfoglalók számos taktikát dolgoztak ki lakhatásuk megvédésre: voltak, akik a kilakoltatás napján lakást cseréltek, így az ellenük szóló végzést nem lehetett végrehajtani. A zuglói Szatmár utcában mind a mai napig működő Családok Átmeneti Otthonát is önkényes lakásfoglalók és az őket élőlánccal védő civilek alapították. Itt az első üresen álló lakást 1983-ban törték fel, 1989-ben pedig az önkényes lakásfoglalók száma már elérte a kétszázat. A tömeges kilakoltatást végül sikerült megakadályozni, a lakók és az őket segítő Máltai Szeretetszolgálat a ház felújításába, valamint egy befogadó szociális intézmény kialakításába kezdtek. 

MIT TANULHATUNK?
~ Állami támogatás hiányában a szegénységben élő romák saját maguk gondoskodtak lakhatásukról az üresen álló tanácsi lakások elfoglalásával és felújításával.
~ A Szatmár utcai intézmény máig működik és segíti a krízishelyzetbe jutott családokat, anyákat és gyerekeket.
~ A korábbi lakásfoglalók egy része még ma is hivatalos bérlőként él az önkormányzati lakásokban.

A MAI HELYZET
Ma Magyarországon lakhatási válság van, és ez különösen sújtja többek között a szegénységben élő roma magyarokat is. A lakásfoglalás még ma is ismert módszer a legszegényebb emberek körében a lakhatásuk biztosítására, azonban a hatóságok és az önkormányzatok ma a legtöbbször kíméletlenül eljárnak az önkényes beköltözőkkel szemben. A Város Mindenkié és a Társaság a Szabadságjogokért is küzd az ellen a ma is elterjedt gyakorlat ellen, hogy a lakhatási nehézségek miatt a gyermekeket kiemeljék a családjukból.

image

Az utazó kiállítás megvalósítását a Norvég Civil Támogatási Alap támogatta (www.norvegcivilalap.hu)

image

Az utazó kiállítást a következő helyszíneken lehetett megtekinteni 2016 során:

* Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség "Fűtött utca" - 1085 Budapest, Dankó utca 15. (február 22. - március 6.)

Kiállításmegnyitó a Fűtött utcán

* Fotók a megnyitóról >>>

Műhelybeszélgetés a Fűtött utcán

* Fotók a műhelybeszélgetésről >>>

* Beszámoló a műhelybeszélgetésről >>>

Tárlatvezetés a Fotózás és aktivizmus csoporttal (fotók)

Tárlatvezetés a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoporttal

* Tárlatvezetés a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoporttal (fotók) >>>

* Menhely Alapítvány nappali melegedő - 1073 Budapest, Kürt u. 4.(március 16. - március 30.) - megtekinthető minden hétköznap 9 és 14 óra között

Kiállításmegnyitó a Kürt utcában

Fotók a kiállításmegnyitóról (Csécsei Ilona) >>>

Fotók a kiállításmegnyitóról (Várady István) >>>

Csoszó Gabriella megnyitóbeszéde >>>

Műhelybeszélgetés és játék a Kürt utcában

Fotók a műhelybeszélgetésről (Csécsei Ilona) >>>

Fotók a műhelybeszélgetésről (Várady István) >>>

* Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - 1144 Budapest, Füredi park 6. (április 4. - április 17.)

Kiállításmegnyitó Zuglóban

Fotók a kiállításmegnyitóról (Várady István) >>>

Fotók a kiállításmegnyitóról (Vörös Anna) >>>

Műhelybeszélgetés Zuglóban

Fotók  a műhelybeszélgetésről >>>

* Auróra közösségi központ - Budapest VIII. ker. Auróra utca 11. (április 21 - május 4.)

Kiállításmegnyitó az Aurórában

Fotók a kiállításmegnyitóról >>>

Műhelybeszélgetés az Aurórában

Fotók a műhelybeszélgetésről (Csécsei Ilona) >>>

* Bálint Zsidó Közösségi Ház - 1065 Budapest Révai utca 16. (május 18 - június 13.)

Kiállításmegnyitó a Bálint Házban

Fotók a kiállításmegnyitóról (Csécsei Ilona) >>>

Fotók a kiállításmegnyitóról (Várady István) >>>

Műhelymunka a Bálint Házban

Fotók a műhelymunkáról (Várady István) >>>

Tettek ideje - egy kiállítás háttere >>>

Ha szeretnéd, hogy minél több hátrányos helyzetű ember vehessen részt a kutatásainkban, támogasd munkánkat!