Az egyetemi “közösségi oktatás” lehetőségei – tanulmányúton jártunk Skóciában

 

2017 májusában egy Erasmus+ program keretében 5 napot töltöttem Skóciában, ahol közel 30 résztvevővel közösen látogattunk sorra különböző közösségi célú kezdeményezéseket, illetve olyan egyetemi tanszékeket, akik valamilyen módon kapcsolódnak annak a helynek a tágabb közösségéhez, ahol működnek. Engem elsősorban utóbbi vonzott ebben a lehetőségben, mert már jó ideje foglalkoztat, hogy hogyan lehetne Magyarországon az egyetemeken felhalmozódó közös erőforrásainkat (kutatásokra rendelkezésre álló pénztőkét, tudást, infrastruktúrát, technológiát stb.) igazságosabban felhasználni – tehát úgy, hogy minél szélesebb rétegek javát szolgálják az egyetemek és ezáltal sokkal inkább igaz lehessen rájuk, hogy valós társadalmi funkciókat töltenek be. Számos inspiráló példáját ismerjük annak, hogy az egyetem hogyan tud felelősen élni a rá bízott közösségi erőforrásokkal, a Közélet Iskolájának több programja is ezekből a példákból inspirálódott, ezért nagyon örültem a lehetőségnek, hogy bepillantást nyerhetünk további ilyen programokba.

Ebből a szempontból kicsit csalódás volt ez az út, de így is sokat tanultam belőle és ezeket a tapasztalatokat is biztosan tudjuk majd hasznosítani a munkánkban. Az út során közel 30 fős csoportunkkal több helyi civil szervezetet látogattunk meg, amelyek mindegyike valamilyen fontos társadalmi cél megvalósításán dolgozik – pl. tanodákat működtetnek, menekültként Skóciába érkező nők beilleszkedését támogatják, társadalmi vállalkozásként működtetnek kávézót, menzát, közösségi központot. Ezek a szervezetek több szálon kötődnek a helyi egyetemekhez - az egyetemi diákok önkéntesként dolgoznak náluk vagy ott töltik az egyetemi gyakorlatukat, esetenként az egyetemi kutatások eredményeit is fel tudják használni a munkájukban. De számomra érdekesebb és hasznosabb volt, az az egyetemek ún. közösségi oktatási programjainak megismerése. Az elmúlt néhány évben a skót (és általában a brit) egyetemeken sorra jöttek létre a Közösségi Oktatás és Fejlesztés fókuszú egyetemi képzési programok, amelyeknek az a céljuk, hogy professzionalizálják a fiatalokkal és a közösségekben végzett munkát.    

Összesen három ilyen egyetemi program munkatársaival beszélgettünk és ezek alapján sok közös vonást fedeztem fel ezekben a képzésekben:

    BA és mester szinten is tanítják a diákokat;

    a diákokra jellemző, hogy idősebben kerülnek be a képzésre, mint a többi szak hallgatói – ennek az az oka, hogy ők a gyakorlat oldaláról érkeznek, tehát már dolgoztak valamilyen közösségi programban vagy civil szervezetnél, illetve szereztek valamilyen aktivista tapasztalatot, mielőtt belekezdtek az egyetemi tanulmányaikba. Vagy olyan társadalmi háttérrel rendelkeznek, ami alapján korábban (18-19 éves korukban) nem volt számukra nyitva az egyetemi tanulás lehetősége – ezen keresztül ezek a programok hozzájárulhatnak annak a szerves értelmiségnek a létrejöttéhez, ami a Közélet Iskolája munkájának is fontos célja;

    emiatt sok diák ezeken a szakokon nem is “főállású diák”, hanem munka mellett végzi a tanulmányait, sok esetben a munkájához szorosan kapcsolódik az, amit a szakon tanul.

Nekem nagyon tetszett ezekben a programokban, hogy jó arányban kínálnak a diákoknak elméleti tudást a közösségekkel végzett munkáról és gyakorlati részvételi lehetőséget ilyen programokban, illetve lehetőséget arra, hogy ezekről a tapasztalatokra diáktársaikkal közösen, a tanáraik segítségével gondolkodjanak. Több helyen egész részletesen bemutatták nekünk a képzési program tanmenetét és ezek alapján nagyon jó volt látni, hogy milyen fontos részét képezi a programok elméleti szakaszának a társadalmi igazságtalanságokkal kapcsolatos társadalmi, politikai és szakpolitikai tudás átadása. Az Edinburgh-i Egyetemen például az az egyik ilyen mesterszak címe, hogy “Közösségi Cselekvés és Társadalmi Igazságosság”.

Ezek a programok a tudásátadás mellett jellemzően kétféle módon teremtenek kapcsolatot az egyetem és a helyi közösségek között: Egyrészt gyakorlati, tapasztalati tanulási lehetőséget biztosítanak a diákok számára közösségi, illetve civil szervezetekben. A szervezők hangsúlyozták, hogy ez ebben az esetben nem egy hagyományos gyakornoki pozíciót jelent, amikor a diákok ingyenmunkát végeznek különböző szervezeteknek, jellemzően valamilyen a szakmájukhoz kevésbé kapcsolódó területen (pl. fénymásolás, mosogatás, kávéfőzés), hanem érdemi tanulási lehetőséget kapnak a szervezetnél. Ezt úgy biztosítják, hogy maga az egyetem keresi a kapcsolatot (folyamatosan) a szóba jöhető szervezetekkel, így a diákoknak rendelkezésére áll egy lista, ahonnan gyakorlati helyet választhatnak maguknak – szemben az itthoni gyakorlattal, ami szerint a diákok felé elvárás bizonyos szakokon szakmai gyakorlat szerzése, viszont semmilyen érdemi segítséget nem kapnak a megfelelő gyakorlati hely megtalálásában. Ennek gyakran az a következménye, hogy a diákok nagyon kedvezőtlen feltételek között kénytelenek végezni szakmai gyakorlatukat, ami erősen korlátozza, hogy abból mennyi érdemi, használható tapasztalatot tudnak gyűjteni. Ezen túlmenően, az Edinburgh-i Egyetem például azt is elvárja a gyakorlati helyet biztosító szervezetektől, hogy szakmai mentort és tényleges oktatást biztosítsanak a gyakornoknak, amíg náluk töltik gyakorlati idejüket. Sőt, ehhez az egyetemen mentorképzést biztosítanak a szervezet munkatársainak.

A gyakornoki programok mellett több, általunk meglátogatott egyetemi intézményben folytatnak részvételi kutatási programokat – ez a kutatói hozzáállás nekünk is nagyon fontos a Közélet Iskolájában. (Erről bővebben itt olvashatsz.) A diákokat bátorítják, hogy a diplomakutatásukat alapozzák a közösségi tapasztalataikra, illetve általánosságban arra, hogy olyan kutatásokat végezzenek, amelyeknek gyakorlati haszna lehet. Emellett az egyetemen tanulók és kutatók részt vesznek olyan kutatásokban is, amelyek valamely partner civil szervezet szükségleteire reagálnak - tehát ha egy szervezetnek adatokra, információra, valamilyen tudásra van szüksége a munkájához, akkor ezek összegyűjtésében együtt tud működni az egyetemmel.  

A képzési programok sok pozitívuma ellenére bennem maradtak kérdések és kétségek a látottakkal kapcsolatban. Szerintem megvan annak a veszélye, hogy az egyetemek ilyen képzési programok bevezetésével letudják a társadalmi felelősség vállalását a helyi közösségek felé és így ez a felelősségvállalás nem válik az egész intézmény eszmeiségének és munkájának szerves részévé. Az például bennem erős kétséget ébresztett, amikor megkérdeztem az egyetemek oktatóit, hogy a célzottan a közösségi oktatásra fókuszáló képzési programok mellett milyen módokon vesz részt az egyetem a helyi közösségek életében és azt a választ kaptam, hogy kapcsolatban vannak helyi civil szervezetekkel és helyi üzleti vállalkozásokkal, amelyekkel össze tudják kötni a diákjaikat, így ők oda tudnak menni dolgozni az egyetemi éveik alatt/után. Az egyetem társadalmi szerepe messze túl kell, hogy mutasson egy érzékeny munkaerő-közvetítőn.  Én azt az irányt tartanám követendőnek, hogy az egyetemek minden tevékenységükkel kapcsolatban mérjék fel, hogy az hogyan tudja szolgálni a helyi közösségeket, aktívan keressék a kapcsolatot ezekkel a közösségekkel és próbáljanak velük élő, a kölcsönösségen alapuló viszonyt kialakítani, és az egyetem erőforrásait minél nagyobb arányban olyan tevékenységekre fordítsák, amelyek a helyi közösségek céljait és érdekeit szolgálják. Tehát szerintem a követendő irány egyértelműen az egyetemek elit intézményből közösségi intézménnyé alakítása.   

Dósa Mariann