Barion Pixel

Tudástár

Mindannyian elveszve érezzük magunkat az új helyzetben. A Közélet Iskolája csapatában nagyon hasznosnak találtuk ezt a cikket, amelyben a munkahelyi, aktivista, közösségi szerepeink újragondolására kapunk eszközöket. Így lefordítottuk nektek önkéntes fordítók segítségével, akiknek köszönjük a munkát. Ha te is szeretnél önkéntesünk lenni, kattints ide! Itt érhető el az eredeti cikk, a kiemelt képünk innen származik. Forrás megjelölésével az ebben található ötleteket és eszközöket szabadon lehet terjeszteni és alakítani.

Szerepünk feltérképezése a válság idején – hogyan lehetünk változáshozók egy krízisben?

Szerző: Deepa Iyer

Általában képes vagyok a gyors alkalmazkodásra, viszont az elmúlt hetekben a koronavírus világjárvány terjedésével kapcsolatban zavarodottnak és elveszettnek éreztem magam. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően megtanultam gyorsan reagálni, és az elmúlt húsz évben gyorsan lendültem akcióba, reagáltam válsághelyzetekre. Részt vettem közösségi kampányokban, beavatkozásokat és mobilizációkat szerveztem. Most viszont zavaros és hirtelen változó állapotba kerültem, amelyben a motiváció és nyugalom, a felháborodás és kimerültség, az elszántság és a bánat állapotai kavarognak. Annak ellenére, hogy kapcsolatban állok különféle hálózatokkal, mentorokkal és szervezetekkel, képtelen voltam eldönteni, hogyan közelíthetném meg a témát.

Lassan tudatosult bennem, hogy a szélesebb környezetemre kell fókuszálnom. Próbáltam figyelni és megérteni, hogy mások mit tesznek, gondolnak és terveznek. Közben arra keresve a választ magamban, hogy én milyen értékeket tartok fontosnak, mire van szüksége a közösségemnek, és hogyan tudok ezeknek az igényeknek eleget tenni.

A megfelelő taktika megválasztása azonban komoly mérlegelést igényel. Ehhez hasznos eszközként összeállítottam egy listát arról, hogy a válságban milyen szerepeket tölthetünk be. Ehhez egy útmutató is társul, ami segíti az egyéni vagy csoportos értékelést és tervezést egyaránt. Ez a gyakorlat segít eligazodni, amikor elveszettnek és bizonytalannak érezzük magunkat ezekben a bizonytalan időkben. Azt remélem, hogy hozzájárul ahhoz, hogy mindenki megtalálja a hozzá illős szerepet, és ezt az erőforrást a számára fontos társadalmi ügyek és mozgalmak szolgálatába állítsa.

Mire szolgál ez a keret?

Ez a keretrendszer és útmutató kiindulási pontként szolgál: segít megfogalmazni, hogy milyen szerepet töltünk be a társadalmi változások rendszerében – legyen ez egy projekt, szervezet, hálózat, szomszédság, online közösség, diákcsoport vagy egy mozgalom.

Az útmutató csupán kiindulópontként funkcionál, célja, hogy öntudatosságra és tisztánlátásra ösztönözzön: kérdések által vezet rá saját szerepeink megértésére, miközben segítségünkre szolgál hiányosságok és erősségek azonosításában, ezáltal előmozdítva a jövőbeni törekvéseket, de bátran lehet ezt módosítani, csoportra szabni, kiegészíteni.

Hogyan csináljuk meg a gyakorlatot?

Az útmutató felhasználható egyéni vagy csoportos értelmezésre, tervezésre. Olvasd el a szerepek leírását alaposan, vegyél magadhoz papírt és íróeszközt vagy egy digitális jegyzettömböt, majd válaszold meg a feldolgozó kérdéseket. Ha van lehetőséged rá, akkor beszéld meg a csoportodban a tanulságokat.

Szerepek

Takács (hálózatépítő): Jól átlátom az emberek, helyek, szervezetek, ötletek és mozgalmak közötti hálózatokat és kapcsolatokat teremtek.

Kísérletező: Azonnal újításba fogok, úttörő ötleteken agyalok, még ha ezek kockázatosak is. Nem mulasztom el továbbfejleszteni, javítani az ötleteimet.

Főszervező: Úgy reagálok a válságra, hogy számba veszem a közösségi erőforrásokat és minél hamarabb szervezésbe kezdek.

Látnok (vizionárius): A legmerészebb lehetőségeket, reményeket és álmokat képzelem el és valósítom meg. Belső iránytűm segítségével elékeztetem a csapatomat a helyes irányra.

Építő: Ötleteket, gyakorlatokat, embereket és erőforrásokat fejlesztek, szervezek, dolgozok ki egy közös cél, vízió érdekében.

Gondoskodó: Szeretetteljes közösség kialakításával és fenntartásával segítem a körülöttem levő embereket. Kedvességgel örömet csempészek a napjaikba.

Kizökkentő: Akár kényelmetlen és kockázatos dolgokat is bevállalok azért, hogy felborítsam a status quo-t, felhívjam a figyelmet egy fontos ügyre, vagy a csoportomnak befolyást szerezzek.

Gyógyító: Felismerem és ellátom az elnyomó rendszerek, intézmények, politikák és gyakorlatok által létrehozott aktuális és generációs traumákat.

Mesemondó: Fontosnak tartom feltérképezni és összegyűjteni a közösségem történeteit, kultúráját, tapasztalatait, és lehetőségeit. Ezeket a művészet, a zene, a média és a mozgás eszközeinek segítségével osztom meg.

Útmutató: Érzékem van a tanításhoz, tanácsadáshoz és mentoráláshoz. Igyekszem legjobb belátások és tudásom szerint segíteni másoknak megtalálni a helyüket.

 
 
 
 
 
 

Feladatlap feltérképezéséhez

Az én szerepem

1) Először is azonosítsd be a közösséged, amivel dolgozni fogsz (csapat, szervezet, hálózat, mozgalom) és írd le a nevét a lap tetejére.

2) Írd vagy rajzold fel a fent felsorolt különböző szerepeket (a szerepeket akár ki is egészítheted a szervezetre szabva).

3) Helyezd el magadat: írd a neved azokhoz a szerepekhez, melyeket leggyakrabban betöltöd.

Írd le a válaszod az alábbi kérdésekre:

• Mely szerepek betöltése a legtermészetesebb számodra, és miért? Milyen szerep(ek) vannak rád leginkább élénkítő, lelkesítő hatással, és miért? Van-e különbség a két válaszod között?

• Milyen hatással vannak rád ezek a szerepek – testileg, az energiádat tekintve, érzelmileg és lelkileg?

• Hogyan kapcsolódik szereped a közösségen belüli helyzetedhez? Például lehetnek olyan szerepek, melyek túlságosan előtérbe kerültek és több hatalommal járnak (vagy épp ellenkezőleg). Mely szerepek biztosítanak tekintélyt és hatalmat a szervezeten belül, és mi ennek a hatása?

• Milyen történetek, tipikus helyzetek jutnak eszedbe magadról a szerepeid áttekintése közben?

• Mit szeretnél megváltoztatni a szerepeiddel vagy a közösségeddel kapcsolatban?

 

A közösségem

• Ki tartozik az közösséghez? Milyen szerepeket töltenek be? Kezdd a közvetlen környezeteddel (szervezet), majd hozzáadhatod a távolabbi szereplőket is.

• Milyen gondolatok merülnek fel a csapattal, szervezettel, hálózattal vagy éppen mozgalommal kapcsolatban a kép áttekintése során?

•Egy hatékony, egészséges és fenntartható társadalmi változásért dolgozó közösségében elengedhetetlen, hogy a tagok változatos szerepeket töltsenek be. Ha kiegyensúlyozatlannak tűnik a térkép, akkor hogyan lehetne javítani és egy jól működő, fenntartható szereposztás felé haladni?

Előfordul, hogy a ránk háruló szerepek és az azokkal járó felelősség megijeszt, különösen a közösségi válságok idején. Hogyan lehet megkönnyíteni, elősegíteni a szerepekhez való igazodást? Kihez fordulhatsz útmutatásért?

Tűzz ki fejlődési területeket!

A teljes feladatlap alapján határozz meg magadnak két célt és írd le őket! Akár megpróbálhatsz egy kisebb, konkrétabb feladatot kitűzni, és egy nagyobb léptékű fejlődési területet.

Megosztás Facebookon
Egy közösségi tér munkatársaként látogattam el a műhelyfoglalkozásra, és bár alapvetően tisztában voltam a ciklikusság koncepciójával, nagyon érdekelt, hogy szervezeti szinten ez a szemlélet hogyan tud megvalósulni.    Az alkalom...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás