Barion Pixel

Tudástár

Miért ajánlanám mindenkinek a képzést? 

Mert olyan tényezőkre hívja fel a figyelmünket, amivel mindenkinek tisztában kellene lennie. Igen is vannak eszközök a kezünkben amivel élhetünk, sőt élnünk kell, hogy nyomatékosítani  tudjuk a kérésünket. Ezek nem bagatell kérések, hanem igenis a fejlődést és a változást szolgáló kérések. Továbbá a mentális nehézségekre is felkészít amivel szemben találhatjuk magunkat. Így éles helyzetben már könnyebben tudunk egymás bajtársai lenni.

 

A képzésre 2021. Jún.26-án és 27-én került sor.

A szombati napon átbeszéltük absztrakt szinten mit is jelent az, hogy Polgári engedetlenség. Hiszen, elsőre is nehezen tudjuk elhatárolni mi is fér bele ebbe a fogalomba. Továbbá mindenki erkölcsi határvonala máshol húzódik. Lehet, valami mellett aktívan szeretnénk kiállni és fontosnak tartjuk, hogy mások is így tegyenek. Pedig korántsem biztos, hogy azonos érzelmeket vált ki másokban is.

 

Valaki igenis odaláncolná magát egy fához, míg mások inkább csak táblákkal kívánják nyomatékosítani kérésüket. Az egymás közötti párbeszédet is megtanultuk, hogyan kell egy csapaton belül vigyázni és megérteni a másikat.  Ehhez elengedhetetlen volt, hogy a résztvevők megismerjék egymást egy kicsit jobban. Határozottan kijelenthetem, hogy egy nagyon változatos, sokszínű és jó fej csapat jött össze a Közélet Iskolája képzésén.

 

A vasárnapi napon, pedig a korábban tanultakat alkalmaztuk a gyakorlatban. Hogyan is épül fel egy akció, ezen belül is hány forgatókönyvvel kell készülnünk. Délután a saját határainkat is tudtuk feszegetni. Egy gyakorlati engedetlenségi élőlánc során megismerhettünk különböző szerepeket, amikkel vagy tudtunk azonosulni, vagy nem. Ezért volt nagyon fontos az előzetes elméleti oktatás, majd a gyakorlati szerepvállalás. Ezen keresztül egy sokkal tágabb perspektívában tudtunk már gondolkodni, amivel a saját szervezetünket tudjuk a későbbiekben előrébb mozdítani, vinni. Ugyanis a saját tagjainkra, így tudunk a legjobban vigyázni és közben elérni azt a célt, amit kitűztünk magunk elé.

IMG_9616

 

Összegezve, a képzésen való részvételt nem csak szervezeti szinten tartom fontosnak, hanem egyénileg is. A hétvége keretein belül sikerült mindenkinek elsajátítania azt a képességet, amivel közelebb kerülhetünk a kérésünk/célunk eléréséhez.

 

Csongrádi Zsófia, ZöldFront Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja

IMG_9483

Fuuu… iszonyatosan nagy attitűdformáló élmény volt az a hétvége. Megrázó volt érzelmileg, inspiráló szellemileg. A képzők tudták, honnan hová akarnak vezetni minket, strukturált volt az egész. Épp ez eredményezte, hogy nem csak feneketlen beszélgetés volt – amire sajnálnám az időmet, hanem valódi tanulási folyamat, olykor a komfortzónámon kívül.

Azóta eltelt egy hónap. Minden képzés hatékonyságát az mutatja szerintem, hogy az idő múlása koptat-e a tanulás élményén, és máshogyan látom-e a hasznosságát akkor, amikor már kikerülök az érzelmi hatás alól.

Így, egy hónap távlatából is azt látom, hogy megérte a ráfordított időt, a befektetett érzelmi és szellemi energiát, még úgy is, hogy a 4 éves kisfiamnak nélkülöznie kellett egy hétvégére, mert olyat kaptam cserébe, amiből Őt is és önmagamat is építeni tudom. Köszönöm még egyszer!

Herperger Babett beszámolója

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás