Barion Pixel

Tudástár

A KÖZÉLET ISKOLÁJA ALAPÍTVÁNY 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGE – ÖSSZEFOGLALÓ

Az Alapítványt a Fővárosi Törvényszék 2014. november 22-én jegyezte be, a szükséges javítást követően az adószámot 2015 januárjában kaptuk meg, ezért a működést 2015. februárban kezdtük meg. Az év folyamán közel 500 ember vett részt a programokon.

Az Alapítvány Alapító Okiratban rögzített céljait a következő tevékenységekkel valósítottuk meg 2015-ben:

Oktatás, képzés:

2015 folyamán összesen 14 képzést tartottunk. A résztvevők toborzásának módja: terjesztés a Közélet Iskolája Facebook-oldalán és honlapján, a képzések felhívásainak célzott eljuttatása a Közélet Iskolája szimpatizánsaihoz és budapesti szociális és közösségi intézményekhez, személyes meghívások.

A képzések, melyek helyszíne az Auróra közösségi központ, a rászorulók számára ingyenesek, utazási támogatást, a vidékieknek szállást, a résztvevőknek ebédet, kávét, teát, rágcsálnivalót adunk, a felhívásban közöljük, hogy aki teheti, a részvételhez járuljon hozzá anyagi támogatással. 2015-ben 453 ezer forint képzési hozzájárulást fizettek azok, akik ezt tehették.

Minden képzést úgy tervezünk, hogy a Közélet Iskolája egy munkatársa és egy külső szakértő tartja.

A csoportok maximális létszáma maximum 25 fő, túljelentkezés esetében a nem hátrányos helyzetű jelentkezőket elutasítjuk.

Elméleti képzéseink:

Kritikai pedagógia képzést tartottunk az Artemisszió Alapítvánnyal közösen 2015. tavaszán, 6 alkalmas kurzus keretében, melyen 10 fő vett részt. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/felszabadito-kepzes)

Társadalmi mozgalmak filmeken címmel a Zöld Pók Alapítvánnyal kötött megbízási szerződés megvalósításaként tartottunk 8 hetes programot. A heti egy alkalommal tartott filmvetítés után a látottakat meghívott előadókkal dolgoztuk fel, 15 fő részvételével. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/tarsadalmi-mozgalmak-filmekben-egy-resztvevo-beszamoloja)

Társadalmi egyenlőtlenségek címmel tartottunk képzést 12 hétig heti egy alkalommal a Kozma utcai börtönben, 25-65 év közötti fogvatartottaknak, melyen 12-15 fő vett részt. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/tarsadalmi-egyenlotlensegek-kepzes-egy-magyar-bortonben)

Nemi szerepek és nemek közötti egyenlőtlenségek címmel 3 napos képzést tartottunk 2015 telén, melyen 20 fő vett részt. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/beszamolo-a-nemi-szerepek-es-nemek-kozotti-egyenlotlensegek-kepzesrol)

2015 során kétszer tartottunk Közéleti klubot, amely mindkét alkalommal 12 héten keresztül tartott: tavasszal a BK41 nevű közösségi térben, ősszel pedig a REVIP nevű hajléktalanszállón. Mindkét klubon egyenként 5-5 fő vett részt. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/beszamolo-elso-kozelet-klubunkrol)

2015 októberében két műhelybeszélgetést tartottunk a Friedrich Ebert Stiftung városi mozgalmakról szóló képzésén a városhoz való jogról és a nemi egyenlőtlenségekről.

Gyakorlati képzéseink:

Hogyan szervezzünk csoportot? címmel kétnapos képzést szerveztünk áprilisban, melyen 20 fő vett részt. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/hogyan-szervezzunk-csoportot-beszamolo-a-kepzesrol)

Az Érdekérvényesítés és toborzás című kétnapos képzésen 2015 tavaszán 15 fő, ősszel 20 fő  vett részt. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/erdekervenyesites-es-toborzas-kepzes-egy-resztvevo-beszamoloja)

Média az érdekképviseletben címmel 2015 ősszel tartottunk 3 napos képzést 20 ember részvételével. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/media-az-erdekkepviseletben-egy-resztvevo-beszamoloja)

Moderátorképzést 2015 őszén tartottunk 2 napon keresztül 20 fő részvételével. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/moderatorkepzes-a-kozelet-iskolajaban-egy-resztvevo-beszamoloja)

Egyéb pedagógiai programjaink:

Nyári egyetem a társadalmi mozgalmakról, amit A Város Mindenkié csoporttal közösen szerveztünk augusztusban. A kétnapos előadássorozaton 30 szervezet mutatkozott be és összesen közel 200 fővett részt. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/nyari-egyetem-a-tarsadalmi-mozgalmakrol-beszamolo)

Az állampolgári részvétel létrája címmel interaktív politikai műhelyt tartottunk az Auróra közösségi terében, 20 fő részvételével. (http://www.kozeletiskolaja.hu/post/az-allampolgari-reszvetel-letraja-interaktiv-politikai-muhely)

Kutatás:

2015 január és december között kilenc lakásszegénységben élő kutató részvételével valósítottuk meg a Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?! című részvételi akciókutatást. A kutatás célja az volt, hogy felkutassuk és bemutassuk azokat az alulról szerveződő mozgalmakat, amelyek az emberhez méltó lakhatásért szerveződtek a 20. század során. A kutatás célja a résztvevő kutatók megerősítése, és a szegénységben élő emberek állampolgári tudatosságának és jogérvényesítésének fejlesztése, valamint a lakásszegénységből adódó problémák megértése és megoldási utak keresése az önszerveződés segítségével. (http://www.kozeletiskolaja.hu/page/lakhatasi-mozgalmak)

Stratégiai tervezés

2015 során a Közélet Iskolája öt szervezeteknek nyújtott stratégiai tervezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat. Büszkék vagyunk rá, hogy együtt dolgozunk fogyatékosságügyi, LMBTQ, menekültügyi és jogi szervezetekkel is a stratégiájuk építésén.

Kiadványok kiadása, terjesztése

Ø  Feketemosó

A Feketemosó egy havonta megjelenő, ingyenesen terjesztett, független közéleti magazin, ami közérthető módon tájékoztat hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat fontos politikai kérdésekről, a társadalmi igazságosság szellemében. A Feketemosó lehetőséget biztosít az alacsonyan iskolázott, elszigetelt helyzetű emberek számára arra, hogy tájékozottak legyenek, átlássák a körülöttük zajló társadalmi folyamatokat és aktívan felléphessenek a változás érdekében. A lap ingyenesen hozzáférhető. 2015-ben a lap két száma jelent meg (november és december), egyenként 350 példányban. Az újságot szociális és közösségi intézményeken keresztül juttatjuk el személyesen a hátrányos helyzetű emberekhez. (http://www.kozeletiskolaja.hu/page/feketemoso)

Ø  Velünk beszélj, ne rólunk!

A Napvilág Kiadóval közösen adunk ki 2016-ban egy interjúkötetet, amelyben a szélesebb nyilvánosság számára is bemutatunk olyan embereket, akik életük során megtapasztalták az elnyomást és kirekesztést és közéleti, aktivista vagy érdekvédő munkát végeznek. A kiadással kapcsolatos munka – az interjúk elkészítése – 2015 őszén indult el és december végén fejeződött be.

Kommunikáció:

Ø  Nyilvános események

2015 szeptemberében tartottunk a Közélet Iskolája évnyitóját, amelyen kerekasztalt-beszélgetést tartottunk a részvételi akciókutatásról, valamint egy filmet vetítettünk társadalmi mozgalmakról.

Ø  Honlap

www.kozeletiskolaja.hu

Egy hónap alatt átlagosan 600 látogató 2000 alkalommal látogatja meg az oldalt. A látogatók visszatérési aránya kb. 60%

Ø  Facebook

https://www.facebook.com/KozeletIskolaja/

1562 lájkoló, akiknek a száma hetente kb. 10 fővel emelkedik.

Ø  Hírlevél

A Közélet iskolája hírlevelét 2015 márciusa óta juttatjuk el e-mailes formában a szervezet szimpatizánsaihoz (képzések és egyéb programok résztvevői). A szimpatizánsok száma 2016 márciusában 300 fő.

Ø  Megjelenés a sajtóban

A Közélet Iskolája a sajtóban közel 20 alkalommal jelent meg 2015 során.

Ø  Részvétel konferenciákon

Dósa Mariann megbízással részt vett a Friedrich Ebert Stiftung által szervezett nyári egyetemen, amely a baloldali, illetve szociáldemokrata politizálás magyarországi lehetőségeit vitatta meg gyakorló politikusok és szakszervezeti tagok részvételével.

A Kuratórium:

A Kuratórium az Alapítvány bejegyzését követően tartotta meg első ülését, megtárgyalta a 2015. évi munkatervet, a költségvetést, elfogadta Udvarhelyi Éva Tessza ügyvezető igazgatói kinevezését. A Kuratórium tagjai májusban „rendkívüli ülés” keretében részletesen megvitatták az Alapítvány stratégiáját és annak megvalósítását.

Személyi ügyek:

2015-ben az Alapítvány két állandó fizetett munkatársat foglalkoztatott. Udvarhelyi Éva Tessza az ügyvezető igazgató, Dósa Mariann az oktatási programvezető. Kezdetben mindkettőjük szerződése napi 2 órára, júliustól napi 8 órára szólt.

Az Alapítvány munkáját önkéntesek segítik. A pénzügyeket Dániel Anna kezeli, és önkéntesek segítik a kiadói munkát, illetve a kutatást. Többen technikai és fordítási segítséget nyújtanak a működéshez. A folyamatos munkát végzőkkel önkéntes szerződést kötöttünk.

2015-ben elkezdtük a szegénységben élő, hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását. Az év folyamán három főt foglalkoztattunk fotósként és trénerként megbízási, ill. egyszerűsített munkaszerződéssel (az év folyamán összesen nettó 142 ezer forint díjazásban részesültek).

 A működés technikai feltételei

A Közélet Iskolája az Auróra közösségi központban működik. A Zöld Pók Alapítvánnyal megosztva bérlünk egy irodahelyiséget, illetve a közös, oktatási célra alkalmas termet heti 6 órában.

A honlap technikai üzemeltetését a Smartagon.com biztosítja térítésmentesen, a karbantartást munkatársaink és önkénteseik végzik.

Megosztás Facebookon
Egy közösségi tér munkatársaként látogattam el a műhelyfoglalkozásra, és bár alapvetően tisztában voltam a ciklikusság koncepciójával, nagyon érdekelt, hogy szervezeti szinten ez a szemlélet hogyan tud megvalósulni.    Az alkalom...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás