Forradalmat írunk – Szépírói pályázat a Szabad Október Fesztivál alkalmából

 

A 20. századi magyar történelem két, talán leginkább inspiráló eseménysorozatáról emlékszik meg a Szabad Október Fesztivál, immár második alkalommal a Gólya Szövetkezeti Presszó, a Kettős Mérce blog és a Közélet Iskolája közös szervezésében. Az 1956-os és az Őszirózsás forradalom baloldali gyökereit szeretnénk feleleveníteni, újra élővé tenni. Különösen, hogy a két forradalom baloldali eszmeisége már szinte teljesen kikopott az emlékezetünkből, illetve az uralkodó jobboldali kurzus kisajátította ezek értelmezését. Ennek pedig súlyos következményei vannak: az eltorzított, meghamisított emlékezet könnyen igazol a forradalmak szellemiségével ellentétes, elnyomó rendszereket és intézkedéseket.

A fesztivál szervezőiként idén is az egyik fő céljuk, hogy újjáélesszük ezt az emlékezetet és kifejezetten baloldali szemszögből értelmezzük a 20. századi magyar történelemnek ezt a két nagyon szép epizódját. Meggyőződésünk, hogy sokat tanulhatunk ezekből a történelmi eseményekből, és ez a tudás inspirációként és tanulságokkal szolgálhat a magyarországi demokratikus baloldali kultúra számára. Épp ezért azt szerettük volna, ha a fesztivál arra is alkalmat teremt, hogy összejöjjünk és közösen gondolkodjunk arról a társadalmi rendszerről, amiben ma Magyarországon élünk és még inkább arról, hogy hogyan tudjuk ezt megváltoztatni – ha már forradalmakról beszélünk: felforgatni.

A magyar baloldali forradalmi hagyományokról nem csak történeti szempontból kell beszélnünk, a nyilvános tér más megszólalási lehetőségeit is szeretnénk megnyitni. Az irodalom a személyesről és a politikairól való gondolkodás, a felforgatás és a forradalmiság kreatív terepe. A Szabad Október Fesztivál irodalmi pályázatán a forradalom, az elnyomás elleni harc, a szabadság gondolatával foglalkozó írásokat várunk. Olyan írásokat várunk, amelyek kapcsolódnak, akármilyen távolról is, a fesztivált megihlető forradalmak eszméihez. Az irodalmi megszólalás lehetőségét is szélesebb körben szeretnénk megteremteni, ezért egyaránt várjuk azon szerzők írásait, akik eddig nem írtak szépirodalmat vagy nem jelentették meg írásaikat, és már publikáló írók munkáit.

Várjuk a pályázatokat, a következő kategóriákban:
- 25 év alatti kötettel rendelkező vagy irodalmi folyóiratban rendszeresen publikáló szerzők
- 25 év alatti eddig rendszeresen még nem publikáló szerzők
- 25 év feletti kötettel rendelkező vagy irodalmi folyóiratban rendszeresen publikáló szerzők
- 25 év feletti eddig rendszeresen még nem publikáló szerzők

A pályázók közül a szervezők zsűrije* (Dósa Mariann, Fehér Renátó, Lóránd Zsófia) válogatja ki azokat, akik a fesztivál irodalmi estjén felolvassák majd a pályaművüket.

A felolvasott szövegekre a fesztivál közönsége szavaz majd, a közönségdíjas szerzők szövegei megjelennek a fesztivál internetes felületein és a zsűritagok szívesen segítenek az egyéb publikálási lehetőségek feltérképezésében.

A pályázathoz a következőket kérjük megküldeni a kozeletiskolaja@gmail.com e-mail címre, 2017. október 15-ig:

  • Max. 5 oldal próza vagy vers
  • Bemutatkozás vagy rövid életrajz 
  • Ha van, publikációs lista (A pályázásnak nem feltétele!)


A zsűri döntéséről mindenkit értesítünk 2017. október 20-ig.

A felolvasás helye és időpontja: 2017. október 27. péntek, 18.00, Gólya

* A zsűri tagjai:
- Lóránd Zsófia eszmetörténész, több mint tíz évig dolgozott szerkesztőként és irodalomszervezőként. Ezen idő alatt a JAK (József Attila Kör Irodalmi Egyesület) elnökségi tagja, a BÓRA Könyvek és a JAK Világirodalmi Sorozat sorozatszerkesztője és a JAK-Solitude Csereprogram programvezetője volt.
- Fehér Renátó költő, a Hévíz folyóirat és a Litera.hu szerkesztője, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület tagja, irodalmi tehetséggondozással foglalkozik a Független Mentorhálózat keretében.
- Dósa Mariann, a Közélet Iskolája oktatási programjának vezetője

Támogasd a Közélet Iskoláját, hogy a képzéseinken minél több ember vehessen részt ingyenesen!