Hogyan születik egyetlen témából nagyobb vízió a városról? / Közös városunk konferencia

DSC00415
from közéletiskolája on Flickr

Vendég: Dobrica Veselinovic (Ne Da(vi)mo Beograd)

Moderátor: Udvarhelyi Tessza

(a beszélgetés szerkesztett változata)

 

Udvarhelyi Tessza: Workshopunk témája, hogy miként születik egyetlen apró témából kiindulva egy nagyobb vízió az egész városról. Ez azért fontos, mert ha megnézzük Budapest mozgalmi térképét, akkor nagyon sok csoportot látunk, akik különböző ügyekért küzdenek, de nincsenek nagyobb városi mozgalmak. Ez a beszélgetés nagyon fontos nekünk, mert jelenleg ott tartunk, hogy vannak állampolgárok, akiket érdekelnek bizonyos ügyek a városban, de egymástól elszigetelten működnek és nagyon félnek attól, hogy politikával foglalkozzanak, vagy attól, hogy az aktivizmusuk nagyobb léptéket öltsön. Meghívtuk Dobrica Veselinovic-ot Belgrádból, aki megosztja velünk saját tapasztalatait. Ő is saját mozgalmat szervezett, ami egy konkrét témával kezdődött, azután átfogóbb politikai kérdésekkel kezdett foglalkozni. Dobrica el fogja mondani, hogy milyen kontextusban alakultak meg és, hogy mi az ő mozgalmuk, én pedig közbe fogom szúrni a kérdéseimet és titeket is biztatlak, hogy tegyétek fel a kérdéseiteket.

Dobrica Veselnovic: Belgrádban nagyon érdekes a helyzet, hiszen Szerbia és Magyarország között nagyon sok a hasonlóság. Látni fogjuk a hasonlóságokat, amelyek kormányaink részéről mutatkoznak meg. Fogok beszélni arról, hogy miként kezdődött a mozgalmunk és miként fejlődött tovább és hogyan indultunk a tavalyi önkormányzati választáson. Bemutatok néhány rövidfilmet és videót, valamint szó lesz arról, hogy miért a kacsa a mozgalom jelképe.

2014-ben váltás volt a kormány struktúrájában, ami kihatással volt Belgrádra is. Ez kinyitotta a kapukat a nagyvárosi fejlesztések számára, különösen annak, amit Belgrádi Vízpartnak (Belgrade Waterfront) nevezünk. 2014-ben ez nagyon felkapott téma volt az önkormányzati választások alatt. Az ígéret, ami az újságokban is megjelent a következő képpen hangzott: ezen a területen fogjuk a Balkán legnagyobb bevásárlóközpontját megépíteni, számos felhőkarcoló és luxuslakás is lesz itt. Később azt láttuk, hogy ezekben az ígéretekben igen nagy változások történtek a pénzügyi keretek és az időterv tekintetében is. Akkoriban nem voltak még valós információink arról, hogy valójában ki van a projekt mögött. Olyasmiket hallottunk, hogy „az arab emírségekbeli barátaink” fognak ide befektetni. Zavaros volt, hogy honnan is jön a támogatás. Ez a balkáni politika sajátossága. Mindenesetre nagyon erős PR gépezet kísérte és egy politikai gépezet is volt a projekt mögött. A megnyitón ott volt a város polgármestere, a mostani miniszterelnök és a politikai pártok képviselői is.

Ez a projekt annyira fontos a kormányzat struktúrájában, hogy még ma is folytatódik. Ez gyakorlatilag a kormány zászlóshajója. Akkor ismerkedtünk meg az új miniszterelnök barátjával is, aki egy arab emírségekbeli vállalat elnöke és akivel közösen létrehoztak egy vadonatúj céget a projekt homlokzataként, és ők írták alá a szerződéseket is.

Az ígéret úgy szólt, hogy a befektetés 3,5 millió euró lesz, de a szerződésben csak 1,5 millió eurót írnak és 1,5 millió értékben még kapunk hitelt. Nem fogok nagyon belemenni a pénzügyi részletekbe, mert erről órákat lehetne beszélni, de ez az egyik fő példája annak, hogy hogyan működik az üzleti és a közszféra közötti együttműködés. Ennek a lényege, hogy minden kockázatot a közintézmények vállalnak, és minden profit a magéncégekhez megy anélkül, hogy a társadalom bármilyen ellenőrzést tudna gyakorolni a projekt felett. Ebben az esetben Szerbia mint ország egy magánbefektetővel üzletelt, ahol feladták a köztulajdonú földet, megszüntették a vasútállomást és kb. 200 embert kilakoltattak. Az állam az újonnan alakított cég részvényeinek 38%-át kapta meg, míg a maradékot az emirátusokbeli befektető kapta azzal, hogy 150 milliót befektetett. Mondanom sem kell, hogy ez egy teljesen őrült ötlet volt.

Ezen a ponton különböző kisebb kezdeményezésekkel dolgoztunk a különböző negyedekben. Azt láttuk, hogy 2014-ben Belgrádban valami nagy dolog fog történni, és úgy gondoltuk, hogy ez az eset felkavarhatja az állóvizet és arra sarkallhatja az állampolgárokat beleszóljanak a város jövőjébe. Meg akartuk mutatni, hogy a város jövőjének alakítása a kezünkben van. A kérdés, hogy hogyan fektetünk a jövőbe. A Vízpart projekt gyakorlatilag eladja a jövőnket, mert 30 évet adunk el a városunkból ismeretlen indokokkal.

Nagyon sok beszélgetést és akciót szerveztünk. A média nagyon megosztott és a nagy része a kormány irányítása alatt van. A projekt egyik oszlopa az erős politikai jelenlét, a másik az erős média ellenőrzés (lényegében sehol nem lehetett nyilvános vitát folytatni erről a főáramú médiában), a harmadik oszlopa pedig az erős rendőri és biztonsági jelenlét. Minden tüntetésünknél hatalmas rendőri készültség volt.

Csak egy példa. Azon a napon mentünk tüntetni, amikor aláírták a szerződést. Az előtt az épület előtt tüntettünk, ahol a politikusok aláírták a szerződést. Ezen az úton villamosok is áthaladnak. Mielőtt a politikusok kiléptek volna az épületből, a rendőrök leállítottak egy villamost és beállították a tüntetők és az épületből kilépő, szerződést aláíró politikusok közé, hogy ne lássuk őket.

A mi jelképünk a kacsa, amivel azt akartuk jelképezni, hogy a projekt egy nagy átverés. Szerb nyelven a kacsa átverést jelent, amivel azt szerettük volna kifejezni, hogy a Waterfront egy kacsa. A művész barátaink csináltak nekünk is egy nagy hungarocel kacsát. Elég nagyra sikerült és kicsit ügyetlen is volt, de ezt a kacsát felhelyeztük egy hajóra. Gyakorlatilag egy karneváli hajót csináltunk belőle, ugyanis van egy hajós karnevál a Dunán és mi itt tettük fel a hatalmas nagy gumikacsát, amivel provokálni szerettünk volna. Ezért egyébként le lettünk tartóztatva.

Két évvel később, 2016-ban a választások estéjén 30 maszkos ember kiment a Waterfront területére és éjjel kettőkor elkezdték lebontani az egyik még megmaradt épületet. Ezen a helyen voltak éttermek is, ahonnan a tulajdonosok nem voltak hajlandóak elmenni. A huligánokat lefizették, hogy ezt a helyzetet oldják meg. Az érintettek hívták a rendőröket, de a rendőrök nem reagáltak. És miért fontos ez? Mert minden összefügg mindennel. Az emberek felhívják a rendőröket, a rendőrök pedig nem reagálnak, mert ez egész a kormányzat zászlóshajója.

Nagyon sok tüntetést tartottunk a követkető hetekben. Összesen kb. 10-12 demonstráció volt, amit hetente-két hetente tartottunk meg és ezek nagyon-nagyon színesek voltak. A fő elvárások, a főbb pontok, amiket szerettünk volna elérni az az elszámoltathatóság azok részéről, akik felelősek és akik nem reagálnak a helyzetre: a polgármester és a főkapitánya. Egy ponton azonban azt láttuk, hogy ezeknek a demonstrációknak – amik 2016-ban és 2017-ben is folytatódtak – van egy korlátjuk abban, hogy mit lehet velük elérni. Nincs valódi válasz a demonstrációkra a kormány, a rezsim részéről. Próbálunk erőszakmentesek lenni és békések. Ezért lettek egy kicsit színesebbek ezek az események, mint amit a helyzet megkövetelt volna.

Az elképzelésünk az volt, hogy azokat az értékeket, amikben hittünk, belevisszük a demonstrációkba azért, hogy létrehozzunk egy civil mozgalmat. Az egyik az antifasiszta küzdelem. Manapság a mi régiónkban nagy kérdés, hogy vajon a második világháborúban a jó oldalon voltunk-e vagy sem. Egy nagy koncertet szerveztünk Belgrád felszabadításának az évfordulóján, amit senki nem tett meg az elmúlt 20 évben. Ezen kívül a tüntetéseken kifejezetten baloldali üzeneteket fogalmaztunk meg. Az LMBT jogokat, a munkások jogait, és az ehhez hasonló ügyeket szerettük volna a fő irányvonalba is beépíteni. Mi azt gondoljuk, hogy ha 10-20 ezer ember van az utcán, akkor felelősséged, hogy a saját értékeidet világossá tedd, és aztán ezt tedd a fő irányvonallá.

Mi volt a kormány válasza minderre? Természetesen hasonló, mint itt Magyarországon: mindnyájan külföldi ügynökként voltunk megbélyegezve. Nekem körülbelül 30 különböző bírósági ügyem van, ki tudja már, miért. Ez volt az egyik oszlop, hogy a jogi rendszer nyomást gyakoroljon rám. A másik a médiamocskolódás, ahol előveszik a személyes és magánéletünket. Soros György is került stb. Szóval nagyon hasonló, mint Magyarországon. Mindez természetesen, ahhoz vezet, hogy a magánéletben és az utcán is fenyegetnek, ami mindmáig tart.

Ezen a ponton azt gondoltuk, hogy jó, rendben, de mi az, ami most következik? Képesek vagyunk arra, hogy embereket mozgósítsunk, ebben van potenciál. Tudjuk, hogyan kell demonstrációt szervezni, tudjuk, hogyan kell foglalást csinálni. Eben az időszakban lettünk aktív tagjai a belgrádi kilakoltatás-ellenes mozgalomnak is. De mindennek vannak korlátai. Az egyik ilyen korlát a politika volt.

Abban az időszakban próbáltuk a munkánkat kiterjeszteni. Nagyon sokan hívtak minket, hogy dolgozzunk a különböző helyi problémákon, hogy menjünk az egyes szomszédságok gyűléseire, szervezzünk ott is demonstrációkat, védjük meg a zöld területet, vagy akadályozzuk meg egy épület lerombolását, hogy ne építsenek oda benzinkutat. 2017-ben a civil ellenállás virágzott és a civil csoportok és szervezetek mind virágoztak a városban. A szeméttelep témáját is megnyitottuk. Egy hatalmas szemétégetőt akartak építeni. 2016 nyarán hatalmas tűz volt a szeméttelepen, ami legalább egy hónapig tartott és nagyon őrült helyzetet teremtett.

2017-ben elkezdtünk gondolkodni azon, hogy 2018 márciusában lesznek a következő helyi választások és hogy szeretnénk-e indulni mint állampolgári kezdeményezés. Úgy döntöttünk, hogy igen. Viszont nem voltak valós válaszaink arra, hogy mit is szerettünk volna csinálni a várossal. Azt akartuk, hogy ez vízió alulról szülessen meg. Ez egy hosszú folyamat volt, hogy kialakítsuk Belgrád vízióját és hogy az emberek határozzák meg, hogy mit szeretnének a várossal csinálni. Hasonló ez ahhoz, amit az emberek Zágrábban vagy Barcelonában csináltak. Megnyitottunk egy internetes platformot és a közösségi terekben beszélgettünk. Beszélgettünk az emberekkel arról, hogy mit szeretnének a saját környékükön elérni, mik a problémák. Nagyon innovatív ötlet volt és jól is működött, az emberek nagyon jól reagáltak rá.

A probléma viszont az volt, hogy az emberek megszokták, hogy vannak megoldások. Ez még a választási kampány előtt történt 6 hónappal, hogy elkezdtünk beszélgetni az emberekkel. Az emberek viszont sokszor egyértelmű megoldásokat szerettek volna hallanik. Ültünk az emberekkel ezeken a gyűléseken, hogy mik a problémák a környékükön, ők pedig megkérdezték, hogy jó rendben, de mit szeretnétek tenni ti, mi a megoldásotok a problémánkra? Mi azt válaszoltuk, hogy nem tudjuk, mert mi ezt együtt szeretnénk kitalálni veletek. Ez volt az egyik „hiba”, amit elkövettünk, mert az emberek egyértelmű válaszokra számítottak. És 2017 végén mindez egy kicsit túl innovatív volt Belgrádnak. Amit ez a folyamat adott nekünk, az a problémák felsorolása volt. Az emberek mindig csak a problémákról beszéltek és kifejezték, hogy ki mindenki okoz rosszat nekik a környezetükben. Mi pedig azt mondtuk, hogy ez ellen vagyunk és ez ellen fel is szeretnénk lépni.

Ami még probléma volt, hogy amikor az utcán voltunk, akkor sokszor szembekerültünk a jobboldali, sokszor fizetett aktivistákkal, akik arról beszéltek, hogy Soros emberei vagyunk stb. A sajtó is ezzel volt tele. Ugyanaz a diskurzus, mint itt nálatok Orbánnal. Ezen a ponton a közösségi médiában is támadtak minket és hamis híreket gyártottak, hamis profilokat, blogokat hoztak létre. Gyakorlatilag a szerb kontextusban tesztelték azt, amit végül Amerikában valósítottak meg Trump kampányában. Az interneten teljesen meg lehet változtatni egy adott indulóról a közvéleményt a hamis profilok segítségével és egyéb trükkökkel. Főleg azért, mert a Facebooknak és a twitternek is olyan algoritmusai vannak, hogy azt hirdetik a leginkább, aki a legtöbb pénzt szánja hirdetésekre.

Ennek a hosszú folyamatnak a vége az lett, hogy mindig mindennel el voltunk késve és nem tudtunk időben elindulni. Hallottuk a spanyol példát is, hogy az emberek mindent adományba adnak, ingyen dolgoznak, önkéntes munkában. A listán, amin indultunk, nagyon fontos volt nekünk, hogy a nők és a férfiak egyenlően szerepeljenek. Egy hibát itt is ejtettünk. Belgrádban a városi közgyűlésre lehet szavazni és onnan kerül majd ki a polgármester. Gyakorlatilag a tanácsosokra szavazunk. Mi pedig nem akartunk indítani polgármester jelöltet, mert nálunk nem így működik a rendszer. Mindenki másnak megvoltak a jelöltjei és mi azt mondtuk, hogy nem akarunk egy polgármesterjelöltet kiállítani, hanem csoportként akartunk indulni. Ez egy hiba volt, mert az emberek ennél egyszerűbben működnek a politikában.

Végül a kampányban ugyanazokat a problémákat helyeztük középpontba, amikkel korábban foglalkozunk és inkább a negatívra koncentráltunk, hogy mi az, ami rossz. Körülbelül 50 oldalban állítottuk össze a programot. Egyik politikai pártnak sem volt ilyen hosszú választási programja. Ha az összes programot összeraktuk, akkor a miénk még mindig hosszabb volt és végül senki sem olvasta el. Tehát okosak vagyunk, rendben, de le kell egyszerűsíteni az üzenetet!

Megpróbáltunk, annyi embert bevonni, ahányat csak tudtunk. Többszáz ember dolgozott a kampányban, mindenki önkéntesen. Az egész kampányt közösségi finanszírozásból oldottuk meg. Nagyon jó volt az energia, az emberek önkéntesek csináltak mindent a grafikától a videóig. Nagyon érdekes volt.

2018. márciusban voltak a választások és havas volt még az idő, nagyon hideg volt. Sajnos mi azzal nem számoltunk, hogy ilyen időben nem lehet olyan sok eseményt szervezni a szabadban. Végül pedig különböző progresszív európai erők is támogattak minket és hasonló civil mozgalmak mindenfelé Szerbiából.

A kampányban az akciók mindig azokkal a témákkal voltak kapcsolatosak, amikkel foglalkoztunk. Az egyik ilyen sikeres akció a tömegközlekedés volt. Egy másik akció az volt, hogy felhívtuk a figyelmet a folyóparton illegálisan épített házakra éppen ott, ahonnan Belgrád a vizét kapja. Elzártuk a szeméttelep bejáratát is, ami káoszt okozott.

A kampányt közadakozásból finanszíroztuk, körülbelül 10 ezer eurót kaptunk összesen. Az emberek felé mindennel elszámoltunk – természetesen név nélkül – ami a szerb politikában rendkívül innovatív cselekedetnek számított.

Végül összesen 3,5 százalékot kaptunk. A szavazatok nagyon megoszlottak. A kormányzó párt 45 százalékot kapott és az összes többi szavazat a többi párt között oszlott el. Nekünk 30 ezer szavazatunk volt, ami 3,5 százalékot jelent. Ez igen nagy sikernek számít, ha megnézzük, hogy mások hogyan működtek. Főleg úgy, hogy számunkra ez volt az első alkalom és tulajdonképpen azt sem tudtuk, mit csinálunk. Magunk mögött hagytunk sok parlamenti pártot és régi politikai pártokat is, de a bejutási küszöb 5%, így végül nem jutottunk be.

Ezután folytattuk azt, amit éveken keresztül mindig is csináltunk, hogy aktívak vagyunk a különböző negyedek küzdelmeiben és a kilakoltatás-ellenes küzdelmekben. Azt látjuk, hogy nagyon erős, fáradhatatlan civil potenciál van jelen és léteznek mozgalmak különböző városokban. Jelenleg legalább 20 várossal működünk együtt Szerbiában, ahol hasonló kezdeményezések jelentek meg. Jelenleg a kérdés számunkra az, hogy miként folytassuk. A mi elképzelésünk az volt, hogy megpróbáljuk a belgrádi választásokat úgy tekinteni, hogy milyen értékeket rejt, és hogy a mi szervezetünk miként működik és azt, hogy a politikai szektor miként reagál, mik az akadályok, fenyegetések stb.

Elfelejtettem említeni a pénzkérdést. Az rendben van, hogy közösségi finanszírozás van, és mindenki önkéntes, de hogy mi volt erre a nagyközönség reakciója? Hát, az hogy akkor minket nem is lehet komolyan venni. És amikor megkérdeztük, hogy ezt miből gondolják, akkor azt mondták, hogy: „Azt tudjuk, hogy a megszokott politikai figurák és pártok ellopják a pénzeket, de legalább azt is tudják, hogy hogyan kell bánni a pénzzel. Ha ti belementek egy olyan helyzetbe, ahol a pénzzel kell bánni, de nem tudod, hogy hogyan kell lopnod, akkor gyenge vagy, akkor nem is lehet komolyan venni.” Azért ez egy durva torzulás az emberek agyában. De ez a helyzet jelenleg. A következő legfontosabb esemény az önkormányzati választás. Belgrádnak 17 önkormányzata van és 2020-ban lesz a választás. A parlamenti választások is ebben az időszakban közelednek.

Udvarhelyi Tessza: Mindig úgy beszélsz, hogy „mi” csinálunk valamit. Ez pontosan kiket takar?

Dobrica Veselnovic: Ez egy igazán remek kérdés! A struktúra úgy épül fel, hogy körülbelül 20-30 ember van egy koordináló testületben, és ez a szám mindig változik, mert emberek jönnek és mennek a maguk egyéb kötelezettségei szerint. Ez egy horizontális rendszer és közülünk kerülnek ki a munkacsoportok, amik a különböző témákban találkoznak és döntenek a történésekről.

Udvarhelyi Tessza: Jól értem, hogy a „Belgrád nem fog elsüllyedni” maga a koordinációs csoport? És vannak ezek az informális spontán megmozdulások és tüntetések – ezek hogyan kapcsolódnak a már szervezett csoportokhoz? Azért kérdezem, mert Magyarországon jelenleg sok strukturált és szervezett civil szervezet működik és ezzel párhuzamosan ott vannak a nagy tüntetések is, de a kettő között nincs átjárás. Az emberek dühösek és kimennek az utcákra és ezrek tüntetnek és ezen kívül vannak a civil szervezetek, amik szépen működnek ezzel párhuzamosan. A megmozdulások pedig egyszerűen elhalnak, és nincsen olyan koordinációs csoport, ami kialakulna ezekből a megmozdulásokból és tüntetésekből. Szóval azt szeretném megérteni, hogy a tüntetések és a jobban szervezett csoportok hogyan kapcsolódnak egymáshoz és mi a helyzet most, hogy nem vesztek részt a választásokon.

Dobrica Veselnovic: A szerb helyzet egy kissé különböző abban a tekintetben, hogy az emberek belefáradtak és elegük van a sima politikából. Az összes felmérés azt mutatja, hogy a politikai pártokba és a politikai rendszerbe vetett hit egyre csökken. Tehát, ha azt mondjuk, hogy egy politikai platform vagy szereplő vagy bármilyen politikai kezdeményezés vagy, akkor egyből rád húznak egy minősítést, ami szerint ugyanolyan vagy mint a többi.

A mi megközelítésünk az volt, hogy segítünk különböző csoportoknak és bizonyos negyedeknek anélkül, hogy egyértelműen kimondanánk, hogy ezek mi voltunk. Tehát nem címkézünk fel minden csoportot, ami hozzánk közel kerül, de segítünk nekik kapcsolatokkal, eszközökkel, tudással és némi pénzzel, ha van nekünk. De nem verjük nagydobra, hogy ebben is van részünk. Ez amúgy probléma, mert nem tiszta, hogy mi is történik valójában.

Ebben az értelemben ambivalens a véleményem erről a témáról. Tehát egyrészt különböző csoportokat segítünk, de aztán ahogy telik az idő, érdemes egyfajta egységesítés vagy koalíció felé lépni, amikor a választások közelednek. Amikor nincs kampány, akkor minden jól működik, különböző dolgokért harcolunk. De amikor elkezdődik a kampány, akkor a leegyszerűsítés teljesen elképesztő és akkor nem lehet így működni. Én személy szerint ezzel nem vagyok elégedett, de ezt mutatja az a választás is, amiben részt vettünk. Azt nem lehet ilyenkor csinálni, hogy „de hát tudod, annak a környéknek a problémáit is mi karoltuk fel és ez ugyanúgy mi vagyunk”. Ezt el lehet felejteni. Az emberek egyértelműen tudni akarják a számokat, ismerni az arcokat és azt, hogy mi ezt és ezt képviseljük és ezt meg ezt, nem.

Udvarhelyi Tessza: És mi volt a választás szerepe? Bukásnak éltétek meg, hogy nem jutottatok be a városházára, vagy úgy fogtátok fel, hogy ez csupán a demokrácia egyik formája és tovább léptetek?

Dobrica Veselnovic: Azt mondanám, hogy ez csak egy dolog volt a sok közül. Ugyanakkor igen nagy hatást gyakorolt a keménymagban dolgozó emberekre. Nagy erőfeszítéseket tettek, hogy elérjék a célt és bejussunk a városházára. Miután nem sikerült, az emberek eléggé le voltak törve kb. egy hónapig. De ha a kemény magot és az embereket nézem, akkor a legnagyobb eredmény az, hogy meg tudtunk maradni ugyanabban a helyzetben. Vagyis továbbra is ugyanazokat a dolgokat csináljuk, talán több és több erőfeszítéssel és reménnyel. Ebben az értelemben a választás valóban csak egy dolog volt. Azt mutatja, hogy tovább kell fejleszteni a gondoskodó és önsegítő mechanizmusokat, mert Szerbiában a fenyegetések komolyságát be kell kalkulálni, ha indulsz egy választáson. Fel kell készülni, hogy fenyegetéseket kapsz az utcán és a magánéleted főcímlapra kerül és az elnök is hazaárulónak és Soros-ügynöknek fog hívni. Az egyik próbálkozásunk az volt, hogy a kacsát mint szimbólumot használjuk, ami egy vicces és humoros dolog. Én egyébként azt akartam, hogy a kacsa legyen a jelöltünk.

Udvarhelyi Tessza: Egy olyan szervezet, ami házakat foglal, graffitiket készít falakra és letartóztatják a tagjait, miért akar bekerülni a városházára? Mi értelme van ennek? Nem az a lényeg, hogy kívül maradjatok? Miért szeretnétek öltönyt viselni, ha a kampányfilmetek éppen az ellentéte annak, ami a városházán történik?

Dobrica Veselnovic: Mi abban hiszünk, hogy a különböző megközelítések és politikai irányvonalak megférnek egymás mellett. Az intézmények olyanok, amilyenek mi magunk vagyunk. Ebben az értelemben, ha meg akarjuk változtatni a társadalom működését, akkor azt az intézmények által közelíthetjük meg. Mi nem azt mondjuk, hogy csak párhuzamos rendszereket kell építeni és kommunákban kell élni. Mindkét iránynak lehet létjogosultsága. Meg kell változtatni az intézményeket, de nem változtathatsz a hivatalos intézményeken, ha neked nincs meg a saját intézményrendszered, amin te dolgoztál. Például nem tudod megváltoztatni a kulturális központot, ha te nem hoztál létre a semmiből kulturális központot. Ebben az értelemben talán lehet valamiféle innovációt vinni a városodba.

Udvarhelyi Tessza: Van még egy ellentmondás, ami feltűnt, miközben hallgattalak. Úgy látom, hogy nagyon erős baloldali értékeket képviseltek, ugyanakkor a program kialakítás során a részvételre alapuló folyamatot alkalmaztok. Ez egy dilemma. Ha megvan a saját elképzelésed arról, hogy egy társadalomnak vagy városnak miként kellene kinéznie, akkor azt az irányt kellene erőltetni. Viszont, ha egy részvételi folyamatot alkalmazol, akkor azt mondod, hogy nincs elképzelésem és a többiek mondják meg, hogy mit csináljunk és akkor az nem a te saját elképzelésed lesz, hanem millió más ember víziója, amit utána megpróbálsz összeolvasztani. Miként tudod összehangolni a saját víziódat és erős értékeidet, miközben a részvételi folyamat által olyan emberek tesznek hozzá, akik esetleg teljesen különböző véleményen vannak?

Dobrica Veselnovic: Miután éveken keresztül együtt dolgoztunk és nagyon következetesen képviseltük az értékeinket, ami azt jelenti, hogy azok az emberek lemorzsolódnak, akik hozzánk képest egy másik oldalon álltak. Ha azt mondjuk, hogy mi a szolidáris városért, a lakhatásért, és az LMBT emberek jogaiért dolgozunk, akkor a részvételi folyamat nem is annyira nyitott. Csökkenti az emberek számát. Ezek a mi értékeink Ilyen értelemben a részvételi folyamat csak még mélyebbre visz a megoldások megtalálásában és láttatja a helyi problémákat. Tehát amikor a negyedekben beszélgetünk az emberekkel, akkor az éjjel 2-kor történő utcaseprés kerül elő, vagy az, hogy az egyik jelzőlámpának máshol kéne lennie. Nem a munkavállalói rendszerről vagy a minimálbérről van szó. Ebben az értelemben viszont nem is olyan mélyek ezek a folyamatok. A helyi lakók nem igazán a nagy dolgokról akarnak beszélni, mint inkább a saját környezetüket szeretnék jobbá tenni. Az életminőségen akarnak javítani. 

Közönségkérdés: A kacsa, mint új ötlet érdekelne. Miként építettétek fel ezt az új szimbólumot? Ez egy korrupcióellenes szimbólum vagy az emberek szuperhőse, vagy mindkettő? És általánosságban mi a jelentősége a szimbólumokban az új narratívában?

Dobrica Veselnovic: Mi ezt kifejezetten a csalás és a korrupció szimbólumaként kezdtük el használni. Az elképzelés az volt, hogy szuperhőssé váljon és induljon a választáson. Ez nem sikerült, de a kacsa, mint fogalom tovább élt. Így aztán a későbbiekben is megjelent az akciókon és a tüntetéseken, majd egy időre letettük a kacsát. Szerintem ezt nem jól tettük. Ki kellett volna tolni a legvégsőkig és átalakítani egy szép szimbólumból egy szuperhős modellé, mint a kacsa, aki küzd a politikusokkal. A közvélemény számára valami komolytalan dolog volt, ami nem a valóságos politikában működik, mintha mi mindenből viccet csinálnánk.

Kérdés: Van Szerbiában valamilyen mondás a kacsa témakörében? Elmondanék egy esetet, ami Brazíliában történt meg. A jobboldal vitte ki az utcára a kacsát és létezik ott egy mondás, hogy „Ki fizeti a kacsát? Ki fizeti a számlát?”, amit az olimpia kapcsán hangoztattak. Ez olyasmit jelentett, hogy „rendben, megkaptuk az Olimpiát, de ki fizeti a költségeket?” Elég érdekes volt, mert a nemzeti szimbólum egy bohóctól származott, aki Madridban él. Amikor a Felháborodottak mozgalma elindult Spanyolországban és elfoglalták a teret, akkor ez a bohóc, Leo Basi odament és leterített egy fantasztikus 30 méteres fehér kacsát Madrid főterén. Emlékszem, hogy néhány ember úgy emlékezett erre, mint valami komoly felkelés, de Leo azt mondta hogy ez egy vicces felkelés. Érdekes, hogy, amikor egy jobboldali behoz egy sárga kacsát, azt Brazíliában komolyan veszik, de amikor egy aktivista csinálja ugyanezt, akkor az komolytalan. Szóval miként tudsz elképzelni egy olyan harcot, ami az emberek számára vicces, de a politika irányában célba ér?

Dobrica Veselnovic: Számunkra is problémát jelentett a „mi” kacsánk. Teljesen őrült dolog, mert az emberek elkezdték kérdezgetni, hogy kinek az ötlete volt és kinek áll jogában a kacsa használata. Mi 2015-ben kezdtünk dolgozni és 2016-ban robbant a dolog, ami kapcsolódott Brazíliához is. Elindult egy óriási támadási hullám a sajtóban, hogy ez valami összeesküvés. Az emberek teljesen össze vannak zavarodva és ez csak még inkább erősödött azáltal, hogy Brazíliában, Szerbiában és később még Oroszországban is megjelent a kacsa. Erre jöttek a megjegyzések, hogy biztos valaki megmondta, hogy mit csináljatok. Ezek nehéz idők voltak. És ehhez jönnek hozzá a belső dilemmáink amiatt, hogy a politika mégis mennyire komoly és mit kéne tenni, amikor kilépsz a közvélemény elé és ez arra is ösztökél, hogy átgondold, hogy talán mégis mi mentünk túl messzire ezzel a kacsával. Ez mégis csak egy választás és komoly dolog. Hogyan indíthatnánk el egy kacsát?

Udvarhelyi Tessza: Nektek kik a szavazóitok? Úgy tűnik, mintha csak a fiatalokra céloznátok.

Dobrica Veselnovic: Mi a választásokat úgy próbáltuk megközelíteni, mint egy befektetést. Természetesen szerettük volna elérni az 5%-ot, de a mi szerepünk a szerb társadalomban az, hogy értékeket és témákat emeljünk be a fősodorba, illetve behozzuk azokat a fiatalokat, akik a következő évek vagy évtizedek során az új politikai elitet fogják alkotni. Amit kipróbáltunk a választásokon az az, hogy hogyan lehet másfajta módon működni. Ez volt a fő gondolat. A fő cél a 2020-as önkormányzati választásokon való részvétel, ez pedig egy tréning volt ahhoz, hogy megszólítsuk a fiatalokat.

És miért a fiatalok? Azért, mert a fiatalok nem szavaznak és szerettük volna őket bevonni a politikába, hogy legyen ez érték a jövő számára. Hogy ne csak akkor aggódjunk ezen, amikor már szavazni kell, hanem az elkövetkezendő évekre is gondoltunk. És ez az egyik befektetésünk, ami azt is megmutatta, hogy a csoportnak a magja nem volt annyira felkészülve mindenre. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mi is történhetett. Ez egy folyamat és fejlődés. A fejlődésünk folyamata. A négy belvárosi önkormányzatban közel 8%-ot kaptunk, három külvárosban pedig 4,5-4,7 százalékot, ami jó lesz a következő választásokon. Az agglomerációban nagyon rosszul teljesítettünk.

Udvarhelyi Tessza: Még nem beszéltünk rólad, mint emberről. Te miért vagy ebben? Te politikus szeretnél lenni? Miért veszel részt ebben a küzdelemben? És mindez önkéntes munka vagy fizetett állás? Segíts kérlek, hogy megértsük a helyzetedet.

Dobrica Veselnovic: A személyes történet egy hosszú történet. Engem Belgrád külvárosában neveltek fel egy munkásosztálybeli negyedben. A nagyapám autószerelő volt. Szerintem azért szeretem ezt csinálni, mert szeretek dolgokat megszerelni. Nem műszakilag, de szeretek dolgok megoldásán gondolkodni. Minden, amit az elmúlt 15 évben csináltam arról szólt, hogy javítsam a kulturális életet és a várost. Tehát szeretek dolgokat megoldani. Ez vonz ebben az egész mozgalomban. Ezért kezdtem el. Lehet, hogy mindennek köze van a kényszerességemhez is.

Amit most próbálunk megoldani, hogy kialakítsunk egyfajta szervezeti ökoszisztémát a szervezeteknek, hogy legyen biztos pénzügyi hátterünk, hogy az emberek részt tudjanak venni ebben az ellenséges politikai közegben. A következő években pedig azt szeretném, ha lennének bizonyos termékeink, vagyis olyan helyek, ahol az értékeinket a gyakorlatba ültettük. Tehát vannak helyeink, ahol a kultúra tud virágozni és vannak épületeink is. Vannak országok, ahol házakat építenek, amihez mindenki egyenlőtlen hozzáfér, aki részt vesz a projektben. Enélkül az ökosztisztéma nélkül gyengék leszünk, és nem tudunk ellen állni az intézményes politikának. Ha belegondolunk, az intézményes politika megváltoztatja azt, ahogyan az emberek gondolkodnak és viselkednek, és természetesen a pénz mennyisége és a nyomás mennyisége is benne van: szükségünk van valamilyen támogató hálóra. És szerintem lehetséges egy ilyet kifejleszteni, amit én termékeknek hívok. Marxista megfogalmazásban: van a munkaerő és ahhoz, hogy viszonylag szabad legyél, termelőeszközökre is szükséged van.

Udvarhelyi Tessza: Amikor a politikában és a választásokon való részvételről beszéltél, akkor mondtad, hogy voltak kétségek, de ezt egyfajta természetes fejlődésként mutattad be. Azt éreztem, hogy kevés kritika és konfliktus volt ekörül. Ugyanakkor, ha jól értem, a mozgalmatok különböző szervezetekből áll. Voltak olyan szervezetek a belgrádi aktivista közösségben, akik kritikával illettek benneteket azért, mert a politikával kezdtetek el foglalkozni? Ezt azért kérdezem, mert itt Magyarországon bármely civil közösségnek vagy civil szervezetnek nagyon veszélyes politikával foglalkoznia, nemcsak azért mert a politika mérgező, de vannak szervezetek, akik azt gondolják, hogy ezzel meghazudtoljuk a civil mozgalmat.

Dobrica Veselnovic: Nekünk egy kicsit egyszerűbb volt a helyzet, mert már évek óta folyt ez a küzdelem valamiért, ami nem sikerült. A Waterfront projektet le tudtuk lassítani, de nem tudtuk megállítani. Már elkezdték építeni. És minderre az volt a válaszunk, hogy próbáljuk meg belülről megváltoztatni a rendszert. Az emberek ezt támogatták. Nem hoztunk létre egy koalíciót, mert a mi politikai rendszerünkben nagyon nehéz megszervezni egy politikai pártot: 10 ezer aláírást kell összegyűjteni, amit egy közjegyzőnek kell lepecsételnie. Tehát 10 ezer aláírás kell ahhoz, hogy létre tudjunk hozni egy pártot és 15 ezer eurót is be kell fizetni. Mi ezért inkább mint állampolgári listaként jelentünk meg a választáson, ahol mindenki neve egyenként szerepel. Ezen a listán a különböző szervezetek képviselői voltak és ebbe sok energiát fektettünk Akkor kaptunk is kritikát, hogy miért nem mondjuk azt, hogy ez a baloldali lista. De nekünk fontosabb az emberekkel a terepen dolgozni, mint valahogyan megjelölni magunkat. Sokkal fontosabb, hogy mit csinálunk, mint az, hogyan hívjuk magunkat.

Udvarhelyi Tessza: Az utolsó kérdésem ennek a beszélgetésnek a címe is: Hogyan születik egyetlen témából nagyobb vízió a városról. És ezt sikerült-e elérnetek? Sikerült egy tágabb víziót létrehozni Belgrádról a vízparti fejlesztésből kiindulva?

Dobrica Veselnovic: Nem teljesen értünk el sikert. Elkezdtük ezt a víziót és nem tudom, hogy ez a vízió hogyan alakul és hogyan fog befejeződni. Nem biztos, hogy bármikor is vége lesz ennek és elérjük-e a víziónkat. Amit elértünk az az, hogy ezeket az alapvető önkormányzati ügyeket be tudtuk vinni a fősodorba. Ennek az üzenete az, hogy gondoskodunk egymásról, a szomszédainkról, a környezetünkről és mindenki számára szeretnénk egy jó várost alkotni. Figyelembe veszünk különbözőségeket, az emberek különbözőségét, különböző véleményeket, hogy szolidárisabbak, egyenlőbbek és fentarthatóbbak legyünk. Hogy többet fektessünk abba, hogy a város, a negyedünk, szomszédságunk és a környezetünk a jövőben egy jobb hely legyen. Az üzenetünk az, hogy minket érdekel a városunk, a környezetünk és a szomszédaink. Nem biztos, hogy a mi szerepünk az, hogy sikeresek legyünk, hanem hogy előre lendítsük a dolgokat. Nem feltétlenül az a szerepünk, hogy megnyerjük a választást, mert ezzel a programmal lehet, hogy ez nem lehetséges, de az igen, hogy megfogalmazzunk egy tágabb víziót a városról.

A teljes beszélgetés angolul: