Barion Pixel

Tudástár

A Közélet Iskolája új képzéssel állt elő, egy három napos képzést szerveztek „állampolgári újságírás és blogírás” címen. Mikor először olvastam a címet, rögtön tudtam, hogy nekem erre szükségem van!

Úgy gondolom, hogy az újságírás és a ma egyre népszerűbb blogolás, vagyis a média felület használata, nagyon fontos képesség a civilek, állampolgárok, mozgalmak és alapítványok számára.  Bárkinek, aki szeretne tenni és hatni, annak nem árt, ha ért ahhoz, hogyan használja a nyilvánosság felületeit.

Érdeklődve vártam a képzést, ahova színes társaság érkezett. A különböző háttérrel rendelkező résztvevőkben az volt a közös, hogy az írást használni akartuk, leginkább társadalmilag hasznos céljaink eléréséhez.

A képzőink a három napban alapos körültekintéssel járták körbe a témát. Épp elegendő elmélet volt, amit sok gyakorlat követett. Számomra a legélvezetesebb, az amúgy változatos módszertanban, az interaktivitás volt. A képzés során nekünk is gyártanunk kellett tartalmat, amiről helyben kaptunk visszajelzést.

Most már magabiztosan tudom, hogy miről szeretnék írni, kinek és hogyan. Írásra fel!

Ajtay András

Fotó: Kovács Gábor Tamás

További fotók a képzésről >>>

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás