Megjelent! Anya kiáll és beszél

 

Anya kiáll és beszél - Anyák önmagukról, közéletről, aktivizmusról (Napvilág Kiadó - Közélet Iskolája)

Az itt szereplő aktivisták életének és munkájának egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit az alapjai. Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy ezt hogyan szeretnék elérni. A legtöbben másokkal együtt, közösségben dolgoznak, mert anyaként nagyon jól ismerik az odafigyelés, az együttműködés és a türelem szükségességét és erejét.

Azt reméljük, hogy a kötet inspiráció lehet azoknak a nőknek és partnereiknek, akik egyszerre nevelnek gyerekeket és végeznek közéleti munkát, illetve hasznos fogódzó lehet azok számára, akiket foglalkoztat a gyerekvállalás gondolata, de tartanak az anyaság elszigetelő hatásától.

A könyv reményeink szerint azok számára is példákat mutat, akik maguk kiváltságos helyzetben vannak és szeretnék jobban megérteni a közéleti szerepvállalásban akadályozott társaikat, hogy ezáltal empatikusabban, szolidaritással, partneri alapon tudjanak viszonyulni hozzájuk és velük együtt küzdhessenek egy igazságos társadalomért.

A könyv megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban, a Napvilág Kiadó honlapján és a Közélet Iskolájában. Ha nálunk vásárolsz, azzal közvetlenül a munkánkat támogatod! Ha tőlünk vennéd meg a könyvet, írj emailt ide: kozeletiskolaja@gmail.com vagy gyere be az Auróra közösségi házba (Budapest VIII. ker. Auróra utca 11.) keddenként 15 és 18, szerdánként 14 és 17 vagy péntekenként 17 és 19 óra között és keresd munkatársainkat!

Élettörténetek:

Badzsó Istvánné Angéla
Baranyi Krisztina
Bende Anna és Kovács Vera
Bolba Márta
Csordás Anett
Dánielné Tóth Beáta
Dömösi Emese
Fazakas Pálma
Hoffmann Kriszta
Horváth-Kertész Noémi
Keszler Viki
Laborczi Dóra
Peksa Kama
Seres Barbara
Szilvásy Zsuzsanna
Várnai Anna

Szerkesztők: Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza
Fotók: Csoszó Gabriella
Borítókép: Krasznahorkai Emma
Az interjúkat készítette: Gimes Dóra, Csengei Andrea, Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza