„Mit tehet igazságtalanság esetén az, aki a ranglétra alján áll?” - beszámoló A munka korlátai filmklubról és beszélgetésről

munka korlátai filmklub miskolc
from közéletiskolája on Flickr

Miskolcon február 26-án került sor a, a „Munka korlátai” című film vetítésére a Friedrich Ebert Stiftung és a Közélet Iskolája közös Munka és Egyenlőtlenségek filmklub sorozata keretében. Az eseménysorozatban a munkaerőpiaci kiszolgáltatottságot vizsgáljuk, különös tekintettel a férfiakat és a nőket eltérően érintő kérdésekre és egyenlőtlen viszonyokra. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a társadalmi mozgalmak és szerveződések hogyan képesek igazságosabb feltételeket teremteni.

Sasa Uhlová, cseh újságíró hat hónapot töltött azzal, hogy feltárja a legrosszabbul fizetett állásokban uralkodó törvénytelen és igazságtalan munkakörülményeket. Több hetet töltött egy kórházi mosodában, egy csirkefeldolgozó és egy szemétfeldolgozó üzemben, olyan emberek között, akik szinte minden idejüket munkával töltik: túlóráznak, nincs szabadságuk, betegen is dolgoznak, és az ebédszünet vagy tömegközlekedés olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak. Az erről az útról forgatott dokumentumfilm 2017-ben elnyerte a Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfesztivál díját és a közönségdíjat is.

A vetítés után meghívott vendégünkkel, Kiss Krisztinával beszélgettünk, aki az Autonóm Területi Szakszervezettől érkezett. A résztvevőkkel közös gondolkodás során többen beszámoltak tapasztalataikról azzal kapcsolatban, hogy nagyon nehéznek és eszköztelennek látják a helyi munkavállalók helyzetét. Erre a problémára válaszokat keresve a következő témákat jártuk körbe a közös beszélgetésben:

- Mit tehet igazságtalanság esetén az, aki a ranglétra alján áll? Mi szükséges ahhoz, hogy képes legyen szembeszállni a munkáltatóval és kiállni az érdekeiért?

- Nem érintettek pontosan mit tehetnek, ha azt látják, hogy jogtalanság történik?

- Hogyan segíthet a szakszervezet?

Kiss Krisztina azzal kezdte a mondandóját, hogy Csukás István egyik gondolatát idézte fel:  

„Nem tehetek arról, hogy megszülettem és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik öröklétem.

Szakszervezeti vezetőként igyekszik mindent megtenni a dolgozók védelmében, de elmondta, hogy jelenleg a magyar szakszervezetei szféra például ilyen problémákkal küzd:

- Magyarországon nagyon megnyirbálták a munkavállalók érdekeit csakúgy, mint, a szakszervezet nyomásgyakorlásra használható eszközeit.

- A Munka Törvénykönyve alapján a törvényes sztrájk szinte lehetetlen, főleg a közszférában.

- A cafetéria juttatás megadóztatása a munkáltatók kezéből elvette a béren kívüli juttatással való motiváció lehetőségét.

Abban mindenki egyetértett, hogy fontos a munkások tudatossága és a csoportos fellépés. Ideális esetben minden állampolgárnak ismernie kellene jogait, lehetőségeit és azokat a jogvédő szervezeteket, akiket felkereshetnek állampolgári vagy munkajogaik megsértése esetén. Erre a felvetésre igyekszik részben választ adni a Közélet Iskolája „A jogaid nem védik meg magukat” állampolgári jogi képzése, ám akár hasznos lenne ennek során a munkajogokkal koncentráltabban is foglalkozni. Ezen kívül a csoportos összefogás az, ami megerősíti a munkások fellépését, amihez elengedhetetlenek az erős szakszervezetek és az önszerveződéshez, demokratikus csoport alkotásához szükséges képességek. Ha ezekről a témákról több tudása lenne a dolgozóknak, akkor talán kevésbé félnének, és több problémára születne megoldás.

De miért félünk?

Egyrészt, a korábban említett alacsony érdekérvényesítő képesség az oka, ami sajnos a magyar oktatási rendszer sajátosságaiból fakadóan gyakran jár együtt az alacsony iskolázottsággal. Másrészt, a település helyzete is nagy szerepet játszik abban, hogy a munkavállalók fel merik-e vállalni a konfliktusokat, hiszen akik kis településen élnek, ahol korlátozott számú munkalehetőség van, ott – érthető módon - kevésbé merik felemelni  a hangjukat, hiszen félnek a munkanélküliség fenyegetésétől.  

A hatékony összefogás lenne félelemcsökkentő tényező, ám ahol ennek csíráját felfedezi a kormányzat vagy a vezetőség, máris elkezdik felszalámizni, megosztani az ágazatot. A szakszervezeteknek feladata és felelőssége a tájékoztatás, a közösségépítés, szerveződés, amely egyre fontosabb munka. Kiss Krisztina szerint Miskolc a szerencsésebb városok közé tartozik, mert az itteni városvezetés nyitott az érdekegyeztetésre és a közös gondolkodásra a tudatos állampolgárság kérdéseit felkaroló szervezettekkel. Ám a jelenlévők hozzászólásai sokkal inkább elégedetlenséget és kilátástalanságot tükröztek, mintsem az együttműködésről szerzett pozitív tapasztalatokat. A térséget érintő egyik legnagyobb problémaként az elvándorlást említették, mivel a nehézségek megoldása helyett az elmenekülés jellemző.

A filmklub kiemelt témája volt a nemek közötti egyenlőtlenség a munka világában. Ennek a leképződése minden fajta munkában megjelenik, ám a film által bemutatott ágazatok többségében főként nők dolgoznak, méghozzá szörnyű munkakörülmények között alulfizetett, bizonytalan állásokban. Majd ugyanezek a nők elhagyva a gyárat belekezdenek a „második műszakba” otthon, ahol házimunkát és gondoskodói munkát végeznek. Ilyen kötelezettségek mellett természetes, hogy a férfiaknál is jelentősen kevesebb idejük van csoportba szerveződve kiállni az ügyük mellett. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy egyre több a gyerekét egyedül nevelő szülő (a többség nő), akik számára a munkahely esetleges elvesztése az egész család sorsát felborítaná, így nem mernek kockáztatni sztrájkkal vagy akár csak kollektív egyezkedésekkel sem. Gondoskodói szakmákban pedig nagy a nyomás az ágazatban dolgozó nőkön, hogy ne sztrájkoljanak, ne bolygassák a status quo-t, mert akkor az a csoport is esetlegesen megsínyli, akivel dolgoznak (pl. idősek, gyerekek, diákok, betegek stb.). Nem is beszélve arról, hogy nagyüzemi körülmények között gyakran a nők fiziológiai igényeit és testi sajátosságait nem veszik figyelembe, ami számunkra rosszabb munkakörülményeket biztosít, ezzel növelve a betegségek kialakulását. Ebből a koránt sem teljes problémaképből láthatjuk, hogy ugyan a férfiaknak is nehéz hatékonyan kiállni az érdekeikért, de a nőkre számos tekintetben még súlyosabb terheket ró a rendszer.

A közönség is egyetértett, hogy alulról építkező társadalmi mozgalmak és országos megmozdulások nélkül nem lehetséges, hogy akár helyben, akár országosan a munkaerőpaici kiszolgáltatottságban, a munkakörülményekben, bérekben, a férfiakat és nőket érintő viszonyokba jelentős változások álljanak be. 

Képes Norbert beszámolója

Fotók: Szúnyogh Szilvi