Barion Pixel

Tudástár

Ez volt az első olyan Közélet Iskolája képzés, amin részt vettem, de teljesen biztos, hogy nem az utolsó. Nagyon sokat tanultam, mind a képzést tartó oktatóktól, mind a képzés többi résztvevőjétől.

Ez a 10 óra nem csak abban segített, hogy átgondoljam, hogy hol tartunk azzal a csoporttal, amivel egy meghatározott kiszolgáltatott réteg érdekeit kívánjuk erősíteni, illetve, hogy mik a legfontosabbak egy ügy kiválasztása, és elérése érdekében. De bepillantást nyertem más csoportok működésébe, dilemmáiba is. Látni azt, hogy milyen sokfélék vagyunk, milyen sokféle ügyekért harcolunk, mégis ugyanazokkal a nehézségekkel állunk szemben, eszméletlen inspiráló és motiváló, és a civilek közti összetartozás érzését is megerősítette. Tudni azt, hogy nem vagyunk egyedül a harcunkkal (és a hatalommal való minden napos szembenállással), egy nagyon jó érzés, és előrébb viszi nem csak a kitűzött célért vívott munkát, hanem az egyént is.

Azért adott olyan sokat nekem ez a képzés, mert erőt és iránymutatást meríthettem belőle. A korábban meg- vagy meg sem fogalmazott kételyeimre, kérdéseimre választ kaptam azzal kapcsolatban, hogyan kell egy erős mozgalmat létrehozni, fenntartani/működtetni, és újabb kérdéseket is kaptam. A valós munka ezek megválaszolása lesz.

Hálás vagyok a sok adalékért, amit a képzés résztevői hoztak magukkal.

Kovács Petra beszámolója

Megosztás Facebookon
Egy közösségi tér munkatársaként látogattam el a műhelyfoglalkozásra, és bár alapvetően tisztában voltam a ciklikusság koncepciójával, nagyon érdekelt, hogy szervezeti szinten ez a szemlélet hogyan tud megvalósulni.    Az alkalom...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás