A Közélet Iskolája egyik, az „Állj ki magadért és másokért!” elnevezésű ingyenes képzését én is elvégeztem.  Ennek apropóján, szeretném bemutatni  az Auróra Közösségi Ház (VIII. ker.,  Auróra u. 11.  ) tágas helyiségében megtartott kétnapos kurzus – belső élményanyagán alapuló – tapasztalatát, tudását, ismeretszerzését, hiányérzését is magába foglaló szöveges anyagomat, amelyre felkérést kaptam. Ezen kérésnek örömmel tettem eleget, hiszen – mindazonáltal, hogy ritkán írok élménybeszámolót, visszaemlékezés formájában – érdekes kihívásnak éreztem elvállalni ezt a feladatot.

Azt gondolom, néhány gondolat szükséges ahhoz, hogy ismertetni tudjam: hogyan jutottam el erre a budapesti képzésre? A magyar társadalom több olyan hátrányos rétegéhez (volt állami gondoskodásban nevelkedő, fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű személy, meleg identitású ember… stb.) tartozom, aki – személyes érintettsége okán is – a maga fizikai valóságában tudta/tudja megtapasztalni a hátrányokkal induló egyén életútját, amit egy személyiségfejlődés során eleinte nem tudtam értelmezni. Az életkor előre- haladtával, már egyre jobban képes vagyok megérteni (megsejteni) olyan összefüggéseket, tényszerűségeket, az egyén sajátos életkori szakaszainak tapasztalatait, következtetéseit.

Korábban olvastam a „Velünk beszélj, ne rólunk! – Hátrányokkal induló aktivisták beszélnek életükről és munkájukról” című könyvet, amelyben 15 életinterjú található. A kiadvány elolvasása is hozzájárult, ahhoz, hogy a civil szervezet honlapján jelentkeztem az „Állj ki magadért és másokért! címet viselő képzésre, amitől egy kicsit tartottam. Mindig is érdekeltek a társadalmi folyamatok összefüggései, lehetséges megoldássai, és hónapok óta álláskereső vagyok (megváltozott munkaképességű személyként), és most rengeteg szabadidőm van erre az ingyenes képzésre; ezért is vágtam bele.

Az előzetes kapcsolatfelvétel után némileg meglepődtem azon, hogy bekerültem a képzés résztvevőinek sorába… Nincs ugyanis még civil szervezet, ahol jelenleg tevékenykedhetnék, noha önkéntes munkát már végeztem korábban.

A Közélet Iskolája józsefvárosi képzésén újabb benyomások értek a magyar társadalom azon hátrányos helyzetű, deprivált, kiszolgáltatott, sérülékeny réteghez/csoporthoz tartozó civil szervezetek aktivistái, alapító tagjai, önkéntesei beszámolói alapján. Néhol szomorúan konstatáltam a jelen lévő emberek személyes hangú, hiteles, „életszagú”, megdöbbentő élményeit, amit megosztottak velem (is) a mai magyar közállapotok vonatkozásaiban. Jó volt abban egyetérteni, közös gondolkodásra egymást felhívni – még úgy is, hogy időnként külső szemlélődőként láttam magam előtt azon egyének civil kurázsiját, a változtatásra való igényükkel… -, hogy  a helyiségben „eljátszott” helyzetgyakorlatok megélése kapcsán mindenki maga érzésvilága, egyénisége,  milyen kölcsönhatásba lépett az egyénekhez tartozó szervezetek társadalmi munkájához.

Mindezt kölcsönös tiszteleten alapuló tapasztalatcsere figyelembevétele mellett tettük azon a hétvégén. Lehet, hogy idealista vagyok én is, de amíg egy regnáló hatalom – teljesen mindegy, hogy Orbán-kormánynak hívják, vagy másként…  – letér arról  a kívánatos, helyes  útról, amire a magyar választópolgárok többsége (szavazatával) felhatalmazást adott a politikai hatalom döntéshozóinak a demokratikus, jogállami kereteken alapuló kormányzásra, ha a politikacsinálók a kizárólagos hatalom letéteményeseinek nevezik ki magukat; a baloldali ellenzék erőit pedig  ellenségként (és nem ellenfélként!) tekintik, akkor az a demokrácia deficitjéhez fog vezetni; és a magyar társadalomban még jobban jelentkezni fognak az ellentétek, igazságtalanságok, jogfosztottság érzetei ( pl.: másodrendű magyar állampolgári érzése).

Ennek a megoldására kiválóan alkalmas az alulról szerveződő, szinte mindenkit lefedő részvételi hajlandóság (életkorra, nemre, iskolai végzettségre, vallási meggyőződésre, anyagi helyzetre, lakóhelyre stb. való tekintettel), amit ott  megélhettem a maga fizikai valóságában. Ösztönzőleg hatott rám a jelenlétem, mivel tágult a világképem, azáltal, hogy a résztvevő hallgatók ugyanúgy beszéltek a sikereikről, mint arról, hogy kudarcélményeik is övezik civil munkájukat, ami – szerintem – emberivé teszi ezt a valóságot. Lényeges volt szintén átélni, hogy a Magyar Köztársaság (sic!) két féle valóságot mutat: a politikai hatalom képviselői által láttatott, és a mindennapi élethelyzetekből vett személyes hangú, közösségi életet  szervező egyének valósága, ami egymással kibékíthetetlen ellentéttel feszül egymásnak.

Ennek felszámolására tett civil kezdeményezésekhez jó stratégiai eszköztárat biztosítanak a Közélet Iskolája által életre hívott képzések, ahol jártasságot, hozzáértést kapnak a jogtudatos, civil kurázsival megáldott, érdekérvényesítő képességet megszerző civil aktivisták, akik ezen kompetenciák segítségével képesek lesznek bizonyos társadalmi változásokat elérni. Jómagam is szükségét látom ennek, ezért úgy jöttem el a Józsefvárosból, hogy – lehetőségeim szerint – részt veszek benne; akár a mindennapok panelházi valóságában. Nincs ugyan még olyan civil szervezetem még, ahol hasznosíthatnám a tanultakat, de ez már kiinduló alap lehet. Köszönöm a képzési lehetőséget mindenkinek, aki ehhez tevőlegesen hozzájárult. Igyekszem élni vele.

Gyuris József beszámolója