Barion Pixel

Tudástár

A Közélet Iskolája már harmadik alkalommal szervezett társadalomismereti képzést büntetés-végrehajtási intézetben, ezúttal Balassagyarmaton. Az alábbiakban egy résztvevő beszámolóját olvashatjátok: 

„Mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy örültünk ennek a programnak, és a csoport nevében szeretném megköszönni, hogy itt lehettünk és hogy ti itt voltatok és egy kis színt, érdekességet hoztatok a szürke mindennapjainkba. A beszélgetések és a témák jók és érdekesek voltak, köszönhetően Mariann előadói stílusának és felkészültségének. Érdekes volt, ahogy a beszélgetések a különböző témákban szabadon folytak, látszólag ránk bízva, mégis Mariann mondatainak, kérdéseinek hatására az előre eltervezett forgatókönyv szerint zajlottak, mindenkiben elindítva egy gondolatsort, talán még akkor is, ha addig szilárd meggyőződése volt már a témát illetően.

Olyan témákat vettünk végig, amik a mai társadalomban igen nagyok, és nap mint nap szembesül velük az emberek többsége akár mint kirekesztett, akár mint kirekesztő, mégsem nagyon beszél róluk szinte senki. Mindenki úgy van vele, hogy tenni úgysem bír ellene, akkor minek beszélni róla. Személyes véleményem szerint igenis fontosak az ilyen csoportok, kezdeményezések. Mert a szavak ereje nagyobb, mint a többség gondolná. A beszélgetések, az elhangzottak elindítanak egy gondolatsort, ami később tettekhez vezet. Ha csak minden ilyen csoportból egy ember fog ezentúl máshogy viszonyulni akár csak egyetlen témához, mondjuk ezek után nem a fejét fordítja el ha lát egy hajléktalant, hanem ad neki aprót, vagy egy szendvicset akár, akkor ez már eredménynek számít, mert ezeknek a beszélgetéseknek köszönhető a változás. És ezek által az apró változások által válik jobbá, élhetőbbé a világ. Köszönjük, hogy ezzel a beszélgetéssorozattal ablakot nyitottatok nekünk sok kimondatlan problémára, mert egymást meghallgatva számtalan nézőpontot ismerhettünk meg, ezáltal jobban megismertük egymást is és önmagunkat is.

A csoport nevében szeretnék nektek további eredményes munkát kívánni, és sok sikert ahhoz, hogy minél több embert megismertessetek ezekkel a problémákkal. Köszönjük ezt  10 hetet!

Gergő

A képről: Az utolsó órán Activity-t játszottunk a képzés során feldolgozott fogalmakkal. A fogalmak egy részét a fogvatartottak adták fel egymásnak, egy részét pedig a Közélet Iskolája képzői.

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás