Zöld ügyek – a közös minimum? / Közös Városunk konferencia

DSC00138
from közéletiskolája on Flickr

Vendégek: Iva Ivsic és Hana Jusic (Zágráb a MIÉNK! – Zagreb Je NAS!), Željko Milovanović (Kerékpárosok és gyalogosok listája, Maribor )

Moderátor: Balogh Samu

(a beszélgetés szerkesztett változata)

Balogh Samu: A mostani témánk a zöld ügyek mint egy lehetséges közös nevező. Az eredeti ötletünk az volt, hogy szakpolitikai témákról beszéljünk, de mivel ezeket mindenki ismeri, aki a teremben van, fontos volna, hogy más szempontokat is megismerjünk, főleg, hogy Magyarországon választási évben vagyunk. Kérlek, mutassátok be magatokat és a munkátokat!

Željko Milovanović: Be fogom mutatni a biciklis és gyalogos pártunk (vagy listánk) tevékenységét. Maribor, a szülővárosom, Szlovénia keleti felében található és az ország második legnagyobb városa. Jugoszláviában a legfontosabb nehézipari központ volt, de a függetlenség és a kapitalizmus bevezetése után összeomlott az ipar. Ennek a hatásait még ma is lehet érezni, hiszen itt az egyik legmagasabb munkanélküliség az országban.

Maribort összesen 11 kerület és 6 helyi közösség alkotja. A kerületek városiasak, a helyi közösségek meg inkább kicsit vidékiesek.

Maribor nagyon európai város, tavaly a szociális gazdaság és a sport európai fővárosa volt, 2013-ban ifjúsági főváros. A legfontosabb az volt, hogy 2012-ben Európa kulturális fővárosa voltunk. Ez sokat ígérő projekt volt: az ipari hanyatlást követően új identitást és nagy változást vártunk ettől a programtól. Miután az ipar összeomlott, a városunk új lelket keresett magának és ezért ezt nagyon fontosnak éreztük. Ma már tudjuk, hogy akkor naivok voltunk, mert ez egy politikai projekt volt és nem a városfejlesztésről szólt. A politikusok abban az időben sem őszinték, sem ambiciózusok nem voltak. A közösség felismerte, hogy ez a fajta fentről lefelé irányírott politika nem működik. A kulturális év nagy tiltakozásokkal fejeződött be. Ekkor győztük le a korrupt polgármester és több alkalommal tízezer ember volt az utcákon. És végül nyertünk!

A feltételek jók voltak, hogy Josip Rotar, a híres maribori biciklis aktivista képes legyen egy független listát szervezni a következő helyhatósági választásra. Nem volt nehéz meggyőzni másokat és így civil szervezetek, valamint zöld, ifjúsági és kulturális szervezetek is csatlakoztak. 2014-ben 450 aláírásra volt szükség az induláshoz, amit össze is gyűjtöttünk. A kampány lényegében pénz nélkül zajlott és végül az történt, hogy a gyalogosok és biciklisek listája bejutott a városi közgyűlésbe. Josipot beválasztották a 45 tagú közgyűlésbe. A négy év sikeres és nehéz is volt egyszerre. Nagyon nehéz a közgyűlésben dolgozni, ha valaki egyedül van. De Josipnak sikerült a témáinkat bevinni a közgyűlésbe és a média is elkezdett foglalkozni velük. Az egyik sikerünk az volt, hogy megakadályoztuk, hogy csökkentsék a civil szervezetekre fordított támogatást, amikor azt a polgármester meg akarta szüntetni.

2014 után a folytatás mellett határoztunk, de aztán megváltoztatták a választási törvényt és az indulásához kétszer annyi aláírásra volt szükség. 2018-ban el kellett döntenünk, hogy mit csináljunk: töltsünk egy hónapot az önkormányzat előtt, hogy összeszedjük a független listához szükséges aláírásokat vagy alakítsunk pártot. Mert ha párt vagy, akkor csak 200 aláírásra van szükség. Így egy hét alatt összeszedtük az aláírásokat és utána elég időnk volt ahhoz, hogy jó politikai programot dolgozzunk ki a helyi közösségekkel együtt. Azt elfelejtettem mondani, hogy a 2014-es program nem program volt, hanem az a követelés, hogy a város az embereké és ne az autóké legyen. 2018-ban viszont sokkal összetettebb programmal tudtunk kijönni a kultúrával, várospolitikával és környezetvédelemmel kapcsolatban.

A választás sikeres volt számunkra, mert három képviselőnk jutott be a városi közgyűlésbe. Most éppen tárgyalásokat folytatunk az új polgármesterrel. Jövő héten valószínűleg aláírjuk a szerződést a 12 pártból álló koalícióval. Azt is elfelejtettem említeni, hogy a legutóbbi választásokon Josip indult a polgármesteri címért, mert teljesen nyilvánvaló lett, hogy ha nem állítunj polgármesterjelöltet, akkor semmilyen nyilvánossághoz nem jutunk. Nagy volt a verseny: 16 polgármesterjelölt és 26 párt és lista indult.

Most hárman vagyunk a városi tanácsban. Meglepetésre van egy tagunk a ljubljanai városi tanácsban is. Ez mindenkinek meglepetés volt – nekünk és a megválasztott képviselőnek is. Egy hónappal a választás előtt hívott fel minket, mert tetszett neki a programunk és szeretett volna elindulni Ljubljanában. Csak online kampánya volt és a barátaival szervezte. Nehéz megérteni, hogyan sikerült neki. Most nagyon jól együttműködik a ljubljanai polgármesterrel, akinek bölcs és vízióval rendelkező alpolgármesterei vannak. Ők elmondták a mi képviselőnknek, hogy szükségük van a tudásunkra a város biciklis politika kidolgozásához.

Mi éppen most kezdtük el a munkát a közgyűlésben. Két hete volt az első ülésünk. Igyekszünk aktívan jelen lenni a közösségi médiában és saját videóriportokat készítünk, hogy kommunikáljunk a választóinkkal. Nemcsak a városi közgyűlésben veszünk részt, hanem gyakorlatilag a város minden negyedének a tanácsában részt veszünk. Ezek a kerületi tanácsok eléggé gyengék, de úgy döntöttünk, hogy lobbizunk a ljubljanai parlamentben a helyi tanácsok nagyobb hatásköréért. Azt gondoljuk, hogy az alacsonyabb szintek még a városi közgyűlésnél is fontosabbak.

Most hadd mutassak néhány képet! Ez az elnökünk, a szervezet vezetője. Éppen a javaslatainkat magyarázza a közgyűlésnek. Itt a közlekedési biztonságról beszélnek. Azt javasoltuk, hogy a város írjon alá egy megállapodást egy civil szervezettel, ami a VisionZero-val foglalkozik, aminek a célja, hogy nullára csökkenjen az autóbalesetek száma. Ez egy nemzetközi bizonyítvány. A második képviselő azt javasolta, hogy alakítsanak ki egy kutyafuttatót, mert ilyen még nincs Mariborban. Nekem az volt a javaslatom, hogy oldjuk meg azt a 85 biciklizéssel kapcsolatos problémát, amit a városlakókkal szedtünk össze a választási kampány alatt. Ma kaptam egy emailt arról, hogy ez meg fog történni. Ez a kép pedig szerdán készült: a közepén egy nő áll. Ő lett 2018-ben Szlovéniában az Év nője és ő a legnagyobb környezetvédelmi szervezet vezetője. Indul az európai választásokon egy több civil szervezet által állított listán, amit az európai zöldek is támogatnak.

Hana Jusic: A mi pártunk neve Zagreb je Nas! 2017-ben szerveződtünk meg és 3 hónap állt rendelkezésre a választási kampányra. Különböző aktivistákból és civil kezdeményezésekből álltunk össze és szereztünk helyet a városi közgyűlésben és a szomszédsági tanácsokban is.

Iva Ivsic: Most szeretnénk bemutatni, hogy hogyan tartjuk a kapcsolatot a különböző városi civil szervezetekkel a kampány előtt, alatt és után. Azt is szeretnénk bemutatni, hogy hogyan kapcsoljuk össze a politikai munkát a közösségszervezéssel, vagyis hogy a helyi szinten megfogalmazódó problémákat hogyan tudtuk elvontabb szintre emelni.

Hana Jusic: A mi stratégiánk arra épül, hogy konkrét ügyeket emelünk politikai szintre, mert úgy tűnik, hogy a lakóközösségeket könnyebb valamely kiemelt probléma köré szervezni. Most három különböző akciót vagy eseményt fogunk bemutatni.

Az első téma a választások előtt történt egy volt szocialista lakótelepen. Biztos Budapesten is vannak ilyen megtervezett negyedek az 1960-as és 70-es évekből. Ezeknek a negyedeknek nagyon élénk zöld területei vannak, amit sok ember használ. A probléma az volt, hogy a polgármester erre a zöld területre templomot akart építeni. A lakóközösség még a helyi választások előtt megszervezte magát és tiltakozott – és ebben segítettek nekik a mi aktivistáink. Amikor elindultunk a helyi választásokon, akkor olyan civil kezdeményezéseket tudtunk bevonni, amelyek egyébként nem csatlakoztak volna politikai célokhoz. Így volt kapcsolatunk olyan állampolgárokkal, akik nem egyetemre járnak vagy aktivisták, csak éppen meg akartak valamit változtatni ott, ahol éltek. Ez a park a későbbi politikai kampányhoz nagy lökést adott.

A második két téma akkor történt, amikor már megválasztottak minket a helyi önkormányzatba. Ekkor már nemcsak aktivisták voltunk, hanem képviselők is. Itt a helyi képviselőinket és tanácsokat használtuk arra, hogy megszervezzük a negyedekben élő embereket.

A második példa egy munkásnegyedben történt, ahol eleve kevés a zöld terület. Itt az utolsó megmaradt zöld területet akarta a polgármester eladni befektetőknek, akik egy háromsávos utat, felhőkarcolókat és irodákat akartak építeni. Itt a lakosság és a megválasztott képviselők erejét használtuk, hogy ezt megakadályozzuk.

A harmadik a városközpontot illető probléma volt. Itt egy nagyon fontos téren volt egy szobor, amit a híres Mestrovic nevű szobrász tervezett. Ezt az épületet zöld terület vett körbe és egy „kultikus” lakossági találkozóhely volt, sok kutyasétáltatóval, gyerekkel, idős emberrel. A polgármester úgy döntött, hogy az egészet megöli és kivágták az összes fát, gyepszőnyeget telepítettek. Ma tilos kutyát sétáltatni, nincsenek padok, nem lehet leülni és a pihenni akaró embereket a rendőrök vegzálják. Ez a terület most lényegében halott.

Iva Ivsic: Elmondom, hogyan kapcsolódtunk a különböző résztvevőkhöz. A szervezetünket nagyrészt aktivisták alapították és olyanok, akik kapcsolatban voltak civil szervezetekkel a korábbi munkájuk miatt. Az első példában (amikor egy templomot akartak építeni), mi már korábban is kapcsolatban voltunk ezekkel az emberekkel. A másik kettőben azután találkoztunk velük, miután már megválasztottak minket.

A felsorolt témák konkrét közösségi problémák, amikről nemcsak aktivistaként, de politikai szinten is beszélni kell. Rájöttünk, hogy a konkréttól kell eljutnunk az általánosításig és meg kell találnunk a közös nevezőt az önszerveződő állampolgárokkal. A három eset tanulsága az volt, hogy mindig van nagyhatalmú ellenfél: ezekben a példákban ez az egyház, a magánbefektetők, az önkormányzat és a korrupt polgármester voltak. Amikor az emberekkel beszéltünk, akkor arra próbáltunk rávilágítani, hogy mindannyunknak ugyanaz a problémája és hogy ezek mind közügyek. Vagyis nemcsak a saját lakóközösségeinket kell mobilizálni, hanem mindenkivel szolidárisnak kell lenni, akivel ilyesmi történik más negyedekben. Ez a közös nevező. Egy olyan teret kell létrehozni, ahol szolidaritásra és közös aktivitásra találunk.

Hana Jusic: A cél tehát az volt, hogy összehozzuk a közösséget és megtaláljuk ezt a közös nevezőt. Hogy megtaláljuk a „harci szellemet” a közösségben, amikor egymásért is kiállunk. Fontos volt, hogy az olyan helyi infrastruktúrát is használjuk, ami korábban teljesen el volt zárva az emberektől. Korábban az ilyen intézmények és helyek zárva voltak és teljesen hiányzott a részvételi megközelítés azokban a kérdésekben, ami a lakókat közvetlenül érinti. Lehetővé tettük, hogy a szakértők és a lakóközösség találkozzanak és tanuljanak egymástól. Persze használtunk online eszközöket is, de a legfontosabb az volt, hogy fizikailag együtt legyünk, információkat osszunk meg egymással és az emberek érezzék, hogy van hatalmuk, befolyásuk. Zágrábban az embereknek nincs tapasztalatuk azzal kapcsolatban, hogy lenne bármilyen hatásuk a saját lakókörnyezetükre és a döntéshozásra.

Iva Ivsic: Együtt dolgoztunk az állampolgári kezdeményezésekkel aktivistaként. Az első példában már volt tapasztalatunk aktivistaként, például tüntetésszervezésben és kampányolásban. A második esetben már mint képviselők tettük ugyanezt. Először kinyitottuk a tereket és ott építettük a közös párbeszédet. Utána bevontunk média munkásokat is és közösen kialakítottunk egy koherens médiaüzenetet, hogy a nyilvánosság elé kerülhessen a probléma. Közösen jutottunk arra a következtetésre, hogy például egy park megvédése tulajdonképpen a közérdek megvédése a városban.

Hana Jusic: Legnagyobb sikernek az állampolgári gyűlések szervezését tekintetjük.

Iva Ivsic: Nemcsak azt az infrastruktúrát kezdtük el használni, amit azzal nyertünk, hogy képviselők lettünk, és amire a lakosok akkor csodálkoztak rá, hogy léteznek, de arra is rájöttünk, hogy az emberek nincsenek tisztában a helyi önkormányzati struktúrával, hogy mik azok a dolgok, amik bele vannak írva a rendeletekbe és szabályokba. Rájöttünk, hogy létezik egy ún. állampolgári gyűlés, amit korábban sohasem használtak, és mi két ilyet szerveztünk a két fenti eset keretében. Amiket ezeken a gyűléseken megtárgyaltunk, a képviselőknek el kellett fogadnia, hiszen 80-100 fő vett részt ezeken. Vagyis ezeket a döntéseket a többi párt sem hagyhatta figyelmen kívül. Az első példában, a park esetében még nem voltunk megválasztva, így ellenzékben voltunk a polgármester pártjával szemben. Amikor beléptünk ebbe a folyamatba, akkor arra is rájöttünk, hogy van egy másik fontos demokratikus eszköz, ami az, hogy az emberek részt tudnak venni a közgyűlésen. Nem szólalhatnak ugyan meg, de meghallgathatják, ami ott történik – és mi mint képviselők beszélhetünk a nevükben. Amikor bekerültem a közgyűlésbe, akkor odahívtuk az embereket az első ülésre, és olyan sokan voltak, hogy nem tudtak velünk mit kezdeni. Ezen az első ülésen végül az a döntés született, hogy ne épüljön ott templom, és hogy a lakók vegyenek részt abban a folyamatban, hogy mi lesz ennek a térnek a sorsa.

Balogh Samu: Mindkét példa köthető a fenntarthatósághoz és a zöld területekhez. A zágrábi példából azt hallottam, hogy a hatékonysághoz nemcsak a közös nevező kellett, hanem egy közös „ellenség” is. Az a kérdésem, hogy lehetséges-e tágabb szinten is összehozni az embereket a zöld témára építve úgy, hogy az már túlmegy a zöld kérdéseken?

Željko Milovanović: Nálunk minden a fenntartható fejlődéssel van összefüggésben. Ezek a szempontok teljesen összefüggnek. Én úgy látom, hogy a kezdeményezésünk országos szintűvé fog válni, mert a legutóbbi választások óta nagyon sokan keresnek meg minket más városokból is, hogy szeretnének csatlakozni a gyalogosok és biciklisek listájához. A nevünk tulajdonképpen egy hack, mert ha átgondolod, akkor rájössz, hogy mindannyian gyalogosok és biciklisták vagyunk. Naponta átlagosan 30 percet töltünk az autóban. Amikor kiszállunk az autóból, akkor emberek vagyunk, sétáló vagy bicikliző emberek.

Itt Szlovéniában a mi történetünk el fog terjedni helyi szinten, mert hiányoznak a tipikus zöld pártok és ezt az űrt mi betöltjük. Általánosságban a pártok gyengék a helyi szinten, mert őket inkább az országos politika érdekli. A politikusok gyakran helyi szinten kezdik, de aztán az első adandó alkalommal Ljubljanába mennek, hogy a parlamentben dolgozzanak.

Balogh Samu: De miközben ez a nevetek, az elfogadott, hogy más témákkal is foglalkoztok?

Željko Milovanović: Az ember, aki alapította a pártunkat egy biciklis civil szervezetből jött. Akár hívhatnánk magunkat néppártnak is, de szándékosan így neveztük el magunkat, hogy az emberek elgondolkodjanak rajta. Egyészségügyi, környezetvédelmi és kulturális kérdésekkel is foglalkozunk. Mariborban például a kultúrafogyasztó vagy kultúraszervező emberek biciklivel közlekednek.

Balogh Samu: Zágrábban tudatos taktika volt a zöld kérdés tematizálása annak érdekében, hogy a környezetre érzékeny közönséget vonhassátok be? Vagy ez véletlen volt, mert akkor éppen ezek voltak a fontos problémák?

Hana Jusic: Mindkettő benne volt. Nem az volt, hogy jöttünk és kitaláltuk ravaszul, hogy a zöld kérdéssel fogjuk az embereket megfogni. De mi egy helyi párt vagyunk és a helyi problémákkal foglalkozunk. A problémákat alulról közelítettük meg, a részvételre építettünk és nem a hierarchiára. Ki akartuk próbálni, hogy mit eredményez az, ha egyenrangúan kezeljük a lakosságot. Ez politikai szempontból bölcs döntés volt, de nem egy politikai trükk. Az valóban tény, hogy ha megtaláljuk a közös nevezőt, akkor nem kell a nagyon balos ideológiáról beszélni és mégis tudunk együtt dolgozni. Ez persze sokkal jobban működik helyi szinten, mint országosan, ahol ezek a kérdések automatikusan megjelennek.

Iva Ivsic: Nem az történt, hogy mi ezeket az emberek vagy témákat kiválasztottuk. Az emberek eleve szerveződtek a közösségekben. Sokan közülünk eleve ezekben a közösségekben élnek, vagy egyszerűen csak megosztottuk velük a tudásunkat és tapasztalatainkat és közösen felépítettünk egy kampányt. És csak ezután kötöttük össze őket más kezdeményezésekkel.

Zágrábban voltam egy helyi közösség megbeszélésén, ahol több helyet szerettek volna az általános iskolákban és az óvodákban. Elhívtak minket, mert tudták, hogy hasonló dolgokkal foglalkozunk más negyedekben. Elhívtak és azt mondták: szükségünk van a segítségetekre, csináljátok meg ezt nekünk! Mi pedig ragaszkodtunk hozzá, hogy a helyi aktivisták helyett nem tudunk dolgozni, de minden szinten segíteni tudunk.

A teljes beszélgetés angolul: