Aktuális

Moderátorképzés a Heves Megyei Szülőszövetségben

A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége mentorhálózat kialakításába kezdett, amelynek célja a megyében élő sérült embereket nevelő szülők sorstársi segítése. A Szövetség felkérte a Közélet Iskoláját, hogy képzésekkel segítse ezt a felkészülési folyamatot. 2014. október 11-én a szervezet kb. 20 tagjának tartottunk képzést a mentorálásról előadások és interaktív játékok segítségével.

2014. december 11-én pedig a különböző beszélgetések, találkozók moderálásáról tartottunk képzést a szülőknek, szintén Sebály Bernadettel közösen, aki a TASZ megbízott közösségszervezőjeként hosszú ideje támogatta a Szülőszövetség munkáját.

Mivel 2015 januárjától már külső segítség nélkül szerveződik a csoport, fontos volt, hogy a tagok felkészüljenek arra, hogy hatékonyan – tehát minden résztvevő számára valódi véleménynyilvánítási lehetőséget biztosítva és a közös döntések megszületését támogatva – tudják vezetni a csoport találkozóit, megbeszéléseit. Először helyzetgyakorlatokon keresztül szereztünk tapasztalatot arról, hogy milyen hatása van annak, amikor nincs moderátora egy olyan beszélgetésnek, amelyen 10-15 ember is részt vesz és nekik valahogyan döntésre kell jutniuk számukra fontos kérdésekben. A gyakorlatok során megtapasztaltak alapján közösen sorra vettük, hogy mi is a szerepe a moderátornak egy találkozó során, milyen feladatokat kell ellátnia, mire kell odafigyelnie a beszélgetés közben.

Ezek után számba vettük, hogy egy jó moderátornak milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen készségeket kell fejlesztenie magában, ha jól szeretné vezetni a rá bízott beszélgetést – hiszen senki nem születik jó moderátornak, ezeket a készségeket sok gyakorlással és odafigyeléssel kell kifejlesztenünk magunkban. Végül a szövetség tagjai újabb helyzetgyakorlatokon keresztül próbáltak ki különböző moderálási technikákat és ezek alapján közösen megbeszéltük, hogy milyen nehézségekkel kell szembe néznie a moderátornak és hogyan tudja kezelni ezeket a helyzeteket.

Nagy öröm volt számunkra, hogy részei lehettünk a mentorhálózat kialakításának, hiszen a Közélet Iskolája épp az ilyen alulról jövő állampolgári közösségek és kezdeményezések megerősödésében látja a magyarországi társadalmi változás kulcsát. Ha a képzésünkkel ehhez csak egy picit is hozzá tudtunk járulni, akkor már biztosan megérte. (És nagyon jól is éreztük magunkat közben.)

Nagyon szurkolunk a szülőknek!

Az egyik résztvevő beszámolója a képzésről itt.

Felkészülés a Tettek Idejére

Fotó: Csoszó Gabriella (www.fotokontakt.hu)
from Közélet Iskolája on Picasa

2015. január 9-én pénteken háromnapos tréning kezdődött a Közélet Iskolájában a múlt század lakhatási mozgalmainak részvételi akciókutatásában dolgozók számára. Mi, kutatók, a két civil alapító, valamint segítőink ismerkedtünk egymással és a következő 12 hónap munkájára hangolódtunk rá. 

Aznap délelőtt rövid bemutatkozások után játékos formában tudtunk meg egyre többet a másikról és arról, ki mit vár, remél az eljövő közös egy évtől. Ebédidőben – mindhárom napon – az Auróra-házban levő Kioszk látott minket vendégül, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Délután a lakhatási szegénységgel kapcsolatos valós történeteket elevenítettünk meg, majd elemeztük őket. A napot egy Kassák-mű alapján készült film, az Angyalok földje megtekintésével zártuk.

Szombaton a fenti művész nevét viselő óbudai múzeum meglátogatásával kezdtünk, a színvonalas tárlatvezetés végigvitt minket Kassák Lajos életművén, ezután pedig Udvarhelyi Tessza tartott előadást a 20. század budapesti szegénytelepeiről. Gyönyörű időben utaztunk vissza az Auróra utcába, ahol délután 2 tavalyi kutató adta át tapasztalatait, majd a profi könyvtárhasználat rejtelmeibe nyertünk betekintést Ledniczky Lívia előadása révén.

A hét utolsó napján K. Horváth Zsolt rombolt le több mítoszt fővárosunk múltjával kapcsolatban, sok érdekes és szomorú részletet ismerhettünk meg többek között a Csikágóval és az akkori VI. kerület északi, ma a XIII. kerülethez tartozó területeiről. Ezután Tessza ismertetett meg bennünket az interjúzás műhelytitkaival, amiket szituációs gyakorlatokkal ki is próbálgattunk.

Dósa Mariann vezetésével a csoporton belüli kommunikáció és az alapvető csoportelvek tisztázására került sor. Megegyeztünk a döntési mechanizmusaink dinamikájának folyamatairól. A pénzügyi helyzetünk, illetve gyakorlati kérdések egyeztetésével zártuk a 3 kimerítő, de eredményes felkészülési napot.

Sziráki Zoltán

További információ a kutatásról

Képek a felkészítő képzésről

Fotó: Csoszó Gabriella

Felhívás! Kritikai pedagógia képzés a Közélet Iskolájában

Fotó: Vörös Anna
from A Város Mindenkié on Picasa

A kritikai pedagógia olyan, elsősorban Latin-Amerikából származó, de Magyarországon kevésbé ismert oktatási irányzat, amely a kritikai gondolkodást és a mozgalmi, civil szerveződést ötvözi. A Közélet Iskolája kurzusának célja, hogy megerősítse a pedagógia szerepét a magyarországi társadalmi mozgalmak, civil szervezetek és informális csoportok munkájában. A kurzus során a résztvevők megismerkednek a kritikai pedagógiai elméleti alapjaival és módszertani képzésben is részesülnek többek között a nemformális módszerek, a kritikai elemzés, a fórum színház és a részvételi akciókutatás területén. A képzés a résztvevők aktív együttműködésére és részvételére épül, a kurzus végén pedig mindenkinek próbatanítást kell bemutatnia a csoport többi tagjának.

Részletes információk és jelentkezési lap itt

Csizi Zsolt és Udvarhelyi Tessza beszéde a MostMi! tüntetésén

ZSOLT: Csizi Zsolt vagyok, 44 éves fizikai munkás, 4 gyermek apja, félig roma, félig fehér. Miskolcon születtem, és serdülőkoromtól 2008-ig a Diósgyőri Acélműben dolgoztam. Amikor a gyárat bezárták, én munkanélküli lettem, és eljöttem Budapestre munkát keresni. Itt hamar rá kellett jönnöm, hogy az albérletek nem megfizethetőek, ezért kénytelen voltam egy kunyhót építeni magamnak.

TESSZA: Udvarhelyi Tessza vagyok, 34 éves kulturális antropológus. A 2. kerületben nőttem fel, jómódúnak számító családban. A doktori fokozatomat tanulmányi ösztöndíjjal New Yorkban szereztem, és 19 éves korom óta a civil szférában dolgozom.

ZSOLT: A kunyhóm mellett lévő telek tulajdonosa tavaly el akart üldözni arról a helyről, ahol már 5 éve éltem. Mindenhol feljelentett mondván, hogy rontom a telke értékét. Ekkor kezdtem el harcolni azért, hogy lakást kaphassak, és egy év küzdelem után ma már önkormányzati bérlakásban élek. Hatalmas dolog, hogy végre nem az erdőben kell élnem, de a lakás szinte életveszélyes: a falak olyan nedvesek, hogy még a bútor is rohad a salétromtól, ahogy azt ti is láthattátok az Index rólam készült karácsonyi videójában.

TESSZA: Gyerekkorom óta anyagi biztonságban élek, 10 éve pedig sikerült egy saját lakást is vennem a családom és az állam által támogatott hitel segítségével. Az alacsony kamatozású hitelt még az előző Fidesz-kormány vezette be, amely már akkor is minden lehetséges eszközzel a jómódúakat támogatta a szegénységben élő emberekkel szemben. Noha politikailag nem vagyok az államhatalom kegyeltje, osztályhelyzetem megvéd attól, hogy saját bőrömön érezzem azt az elnyomást, amit Zsolt nap mint nap megtapasztal.

ZSOLT: A kettőnk között tátongó hatalmas szakadékot nem a Fidesz teremtette, hanem a kapitalista gazdasági rendszer. Ugyanakkor ez a kormány mindent megtesz azért, hogy ezt a szakadékot ne csökkentse, hanem még inkább elmélyítse. Orbán Viktor kormánya mindent megtesz azért, hogy a szegény ember még szegényebb és jogfosztottabb, a gazdag pedig még gazdagabb és erősebb legyen. A Fidesz által elképzelt társadalomban mi ketten soha nem dolgozhatnánk együtt, és soha nem állhatnánk közösen ezen a színpadon. Mi mégis itt vagyunk!

TESSZA: Azzal, hogy ma mindketten itt állunk előttetek, azt üzenjük minden Magyarországon élő embernek: a különböző hátterű, helyzetű és gondolkodású emberek közötti áthidalhatatlan egyenlőtlenség egyáltalán nem szükségszerű! A Város Mindenkié csoportban – ahol mindketten aktivisták vagyunk – a hajléktalan emberek és szövetségeseik már öt éve dolgoznak együtt a lakhatáshoz való jogért.

ZSOLT: Ebben a csoportban az olyan emberek, mint én, nem kiszolgálásra váró ügyfelek, és nem is alamizsnára váró koldusok, hanem teljes értékű állampolgárok, akik kiállnak saját magukért és társaikért. Azért szeretek ebben a csoportban lenni, mert itt mindannyian egyenlőek vagyunk – és nem csak a szavak szintjén. Itt nem néznek le azért, mert hajléktalan voltam. Itt olyan értéknek tartják a tapasztalataimat, amelyből mindenki erőt meríthet a küzdelemhez.

TESSZA: Ebben a csoportban az olyan emberek felelőssége, mint amilyen én vagyok az, hogy erőforrásaikat és kapcsolataikat ne elsősorban saját céljaikra, hanem a csoport és az általa képviselt, lakásszegénységben élő emberek javára hasznosítsák. Azzal, hogy elismerjük előjogainkat és megosztjuk lehetőségeinket, esélyt teremthetünk mások számára is ahhoz, hogy teljes jogú állampolgárként éljenek. Ebben a csoportban senki sem hozhat más helyett döntést azért, mert iskolázottabb, gazdagabb vagy éppen fehérebb. Mindig mindent közösen döntünk el, közösen tervezünk meg, közösen hajtunk végre és közösen értékelünk. Ez a működés minta lehet mások számára is ahhoz, hogy valódi szolidaritásra épülő mozgalmakat építsünk!

ZSOLT: Magyarországon nincs demokrácia. A kormány kitalál valamit és azt várja, hogy az emberek kussoljanak, és azt csinálják, amit ők mondanak. Az, hogy mi mit gondolunk, már egyáltalán nem számít! A kormány milliárdokat költ felesleges dolgokra, miközben a szegényeket folyamatosan sanyargatja! Pedig az állam feladata éppen az, hogy az embereknek segítsen, és nem az, hogy beléjük rúgjon. A korábbi kormányok is kizsákmányolók voltak, de ez a mostani sokkal rosszabb. Nagyon szívesen bevinnék egy pár kormányzati politikust az üresen álló fabódémba, hogy ott töltsön el egy kis időt mínusz 10 fokban. Járjon onnan munkába!

TESSZA: Sokszor mondtuk már, és még sokszor el fogjuk mondani: ennek a kormánynak mennie kell! Mégsem elég az Orbán-kormányt szidni és elküldeni őket a fenébe. Azon is dolgoznunk kell, hogy mi lesz, amikor már nem lesznek? Hiteles, felelős és valóban baloldali értékeket valló politikusok nélkül soha nem lesz Magyarországon valódi politikai változás. Azt pedig, hogy a minket képviselő döntéshozók hitelesek, felelősek és valóban baloldaliak legyenek, nekünk magunknak kell kikényszeríteni.

ZSOLT: Az, hogy mi ketten együtt dolgozunk, egyáltalán nem természetes vagy könnyű. Rengeteg munkánkba került, hogy eljussunk ide, hogy megbízzunk egymásban és, hogy elhiggyük egymásról: nem kihasználni akarjuk a másikat, hanem valóban egymásért és egy közös célért dolgozunk. Csak úgy lehet erős mozgalmat építeni, ha ezt a rengeteg munkát mindannyian elvégezzük: ki kell lépnünk megszokott köreinkből és együtt kell dolgozzunk a tőlünk nagyon különböző emberekkel is.

TESSZA: Az olyan helyzetben lévő embereknek, mint amilyen én vagyok, felelőssége, hogy az élet minden területén helyet csináljanak azok számára, akik ma elnyomásban, kirekesztésben élnek. Az adományozás és a személyes kedvesség értékes gesztusok, de az érdemi munka csak ezután kezdődik: az elnyomott emberekkel együtt és nem helyettük kell küzdenünk azért, hogy ebben az országban mindenki egyenrangú állampolgárként élhessen. Ahhoz, hogy mások hangja tisztán hallható legyen, néha nekünk saját magunknak kell elcsendesednünk!

ZSOLT: Ebben a munkában az olyan embereknek is részt kell venniük, mint amilyen én vagyok. Meg kell tanulnunk bízni saját magunkban és másokban is. El kell hinnünk, hogy ugyanolyan jogaink vannak, mint mindenki másnak, és meg kell tanulnunk élni a jogainkkal. Ne féljetek tüntetni! Ne féljetek panaszt tenni, ha egy politikus vagy döntéshozó visszaél a hatalmával! Ne féljetek felszólalni bántalmazott rokonotok védelmében, és akkor sem, ha azt látjátok, hogy a fehér és cigány magyarok egymást hibáztatják helyzetükért! És ne féljetek a nálatok gazdagabb emberektől. Ők sem érnek többet, mint mi, csak sokkal több lehetőséget kaptak az élettől. A szegénység nem önhiba, hanem rendszerhiba. A gazdasági egyenlőtlenségek ellen lehet, és kell is küzdeni. Ha ezt elég sokan elhisszük és cselekszünk is, akkor nem lehet minket figyelmen kívül hagyni!

TESSZA: A rendszerváltás jólétet ígért nekünk, azóta viszont egyre több a szegény ember. Hogyan lehetnének magyarok milliói öntudatos állampolgárok, ha a mindennapi túlélésért küzdenek? A szociális jogok és a politikai szabadságjogok egymás nélkül nem sokat érnek. A kenyér, a lakás és az egészségügyi ellátás ugyanannyira szükségesek ahhoz, hogy egyenlő állampolgárként élhessünk, mint a választójog, a gyülekezési jog vagy a sajtószabadság. Ahhoz, hogy mindezt kiharcoljuk, saját magunknak is napi szinten kell gyakorolnunk az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet és a szolidaritás eszméit. Csak így érhetjük el azt, hogy az ország vezetői magukra nézve is kötelezőnek tartsák ezeket az értékeket.

ZSOLT: Alamizsna helyett igazságos elosztásra, sajnálat és bizalmatlanság helyett pedig közös politika cselekvésre van szükség. Együtt semmi sem lehetetlen!

Lakhatást, demokráciát, szolidaritást!

Fotó: Börcsök Zsófia

Tünti után Operabál az Aurórában | Hogyan aktivizáld a közösséged?

 

Beszélgetés és buli a MostMi: Új országot építünk! tüntetés után

Mikor? 2015. január 2. (péntek) 20:30h
Hol? Auróra (Auróra utca 11., Budapest 1084)

Vonulj át a Zöld Szabadegyetem Egyesület által szervezett eseményre, ahol tapasztalt aktivisták mondják el, hogyan érdemes hozzáfogni magad és környezeted megszervezéséhez, kicsiben és nagyban!

Vendégek: Papp Réka Kinga aktivista, Tracey Wheatley (Védegylet, Átalakuló Wekerle / Transition Wekerle), Gulyás Márton (Krétakör) moderátor: Udvarhelyi Tessza (Közélet Iskolája), további meghívottak egyeztetés alatt.

A beszélgetés után aktivizáljunk magunkat: az estét fergeteges buli zárja. A zenét DJ Szuterén keveri.

Az esemény ingyenes, a szervezők adományt elfogadnak.

Facebook-esemény

PROAKTÍV - Hanuka és hajléktalanság

A Bálint Ház, a Gozsdu Udvar és a kolor idei hanuka-programja a PROAKTÍV; a programsorozat a társadalmi aktivizmus és a vallás kérdéseit járja körül egy-egy zsidó ünnep apropóján. A Hanuka (idén december 16-23) a fények ünnepe, 16-án kedden gyújtjuk az első gyertyát.
Az első PROAKTÍV fókusza: a hajléktalanság.

---------------------

PROGRAM: Krétakör Szabadiskola - Hajléktalanság akció; 20 forintos hanukai utcaszínház - a szegények színháza; Gyertyagyújtás és fánk osztás; Udvarhelyi Tessza és Misetics Bálint; Fourtissimo koncert.

KÜLSŐ HELYSZÍN: GOZSDU UDVAR ÉS KOLOR BÁR (Király utca 13.)

RÉSZLETES PROGRAM:

16:45 -17:00 (Gozsdu - C-udvar) bemutatkozik a Krétakör Szabadiskola - Hajléktalanság akció

A Krétakör Szabadiskola és a Goethe-Institut Budapest lakhatási szegénységgel és hajléktalansággal foglalkozó programjában résztvevő középiskolás diákok prezentálnak.

17:00-17:30 (Gozsdu - C-udvar) Pneuma Szöv. – 20 forintos hanuka-tűzijáték (a szegények utcaszínháza)

A Pneuma Szöv. nevű nyitott hálózat, vagy ahogy többen ismerik őket: a Mókusok (Mókus Maxi), a társadalmi struktúrák repedéseiben húzzák meg magukat. Most a Hanuka nyitányaként a Gozsdu udvar első tűzijátékát celebrálják. A közös tűzijátékot felajánlják a jövőnek, és elküldik a kiszolgáltatottság ellen tüntetőknek.

17:30-18:30 (Kolor bár) Kerekasztal beszélgetés hajléktalanokkal és lakásszegénységben élő emberekkel.

Résztvevők: Gede Márton, a Fedél Nélkül 2099-es terjesztője és Hajas Gábor, A Város Mindenkié hajléktalan aktivistája.

Moderál: Udvarhelyi Tessza, Közélet Iskolája

18:30-19:00 (Gozsdu - C udvar) Gyertyagyújtás – fánk osztás | Zenél: Bíró Nóra és Olti Dávid

19:00-20:00 (Kolor bár) Vallás és társadalmi aktivizmus - kerekasztal beszélgetés a szegénységről papokkal és rabbival.

Résztevők: Bolba Márta evangélikus lelkész, Domokor Tibor evangélikus lelkész, Kelemen Katalin rabbi, Urbán József piarista szerzetes.

Moderál: Misetics Bálint szociálpolitikus

20:00-21:00 (Gozsdu - C udvar) Fourtissimo Jazz Orchestra | koncert

--------------

A PROAKTÍV szeretné ráirányítani a figyelmet a Szociális Csomagküldő Mozgalomra (SZOCSOMA):

A többségi társadalom felelősségvállalása a legszegényebb települések főleg roma lakosságáért. Kapsz egy címet és te magad küldheted el, ami már nem kell otthon. Átláthatóság és kényelem. Segíts hatékonyan egy gombnyomással!

Facebook-esemény

Növekedés vagy fenntarthatóság? - Harald Welzer Budapesten

Pódiumbeszélgetés a Budapesti Corvinus Egyetemen
német és magyar nyelven, szinkrontolmácsolással

Közös nevezőre hozhatók-e az ökológiai, ökonómiai és szociológiai visszásságok? Érintkezik-e a környezetvédelem és a szociális szerepvállalás? Lehetséges-e harmónia épített és természetes környezet között? Milyen piaci modelleket vázol a környezetbarát energiagazdálkodás? – Harald Welzer, az egyik legeredetibb német fenntarthatósági kezdeményezés, a Futurzwei társalapítója magyar szakemberekkel beszélget a jövőtudatos fejlődési modellek létjogosultságáról és perspektíváiról.

A pódiumbeszélgetés résztvevői:
Dósa Mariann (Közélet Iskolája)
Reith András (Mérték Építészeti Stúdió)
Tóth Gergely (KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért)
Moderátor: Nagy András környezetvédelmi újságíró

A belépés díjtalan

Harald Welzer a flensburgi Európa Egyetem, az amerikai Emory University és a svájci St. Gallen Egyetem vendégoktatója, számos tudományos tanács és akadémia tagja, a Center for Interdisciplinary Memory Research volt igazgatója, az esseni Művelődéstudományi Intézet és a Witteni Egyetem korábbi munkatársa. Kutatásainak fókuszában a klímaváltozás szociológiai aspektusai, ill. a környezettudatos és társadalmilag felelős gazdálkodási modellek állnak.

Klímaháborúk (Klimakriege) című könyvében Welzer az emberi együttélés mindmáig alábecsült veszélyforrásaként írja le a klímaváltozást, melyre ma pusztán természeti katasztrófaként tekintünk, holott az éghajlati változásokat csak a szociális hatások teszik igazán katasztrofálissá.

Önálló gondolkodás (Selbst denken) című könyvében a reduktív életstílus mellett tesz hitet, ami éppen ellentéte a növekedés-centrikus szemléletnek: az egyéni és társadalmi cél nem a növekedés, hanem a fenntarthatóság.

A FUTURZWEI. Stiftung Zukunftsfähigkeit közhasznú alapítvány társalapítója, amely az alternatív életstílusok és gazdasági formák bemutatását és támogatását tette feladatává.

Facebook-esemény

​Dósa Mariann: Észak-amerikai társadalmi mozgalmak

2014 első felében 4 hónapot töltöttem az Egyesült Államokban. Tanulni mentem, doktori hallgatóként vendégdiák voltam a New York-i Városi Egyetemen (City University of New York), de eközben a mozgalmi munkámhoz is rengeteg tapasztalatot és inspirációt nyertem. Kintlétem közben kezdtek kialakulni a Közélet Iskolája szervezeti keretei, így az is, hogy én leszek az Iskola oktatási programfelelőse. Kihasználva az alkalmat, hogy Észak-Amerikában vagyok, ahol nagy hagyománya van az elnyomott csoportok politikai oktatásának, tavasszal meglátogattam néhány olyan szervezetet, amelyek ezzel foglalkoznak. Ezeket az inspiráló élményeket szeretném most megosztani.

New York-i Városi Egyetem (CUNY)

Egy 10 hónapos szeminárium második felébe csatlakoztam be januárban, amelynek mottója így szólt: „Világok átformálói: felkelések, forradalmak, utópiák.” A heti rendszerességű órákon hozzám hasonló életszakaszban járó fiatal kutatókkal és elismert professzorokkal dolgozhattam együtt. Rám különösen nagy hatást tett David Harvey, Ruth Gilmore és Don Mitchell, nagyon sokat tanultam tőlük a szemináriumi viták során. A CUNY-ban az volt számomra különösen inspiráló, hogy a magyarországi egyetemekkel szöges ellentétben egyáltalán nem elefántcsonttoronyként létezik, vagyis nem szigetelődik el a társadalmi folyamatoktól. Az itt dolgozó tanárok és diákok mozgalmi erőforrásként tekintenek az egyetemi közegre – a CUNY közösségének nagy része belátja, hogy milyen kiváltságos helyzetet teremt számukra az egyetem: nagyon rugalmasan és a társadalom jelentős részénél sokkal nagyobb egzisztenciális biztonságban végezhetik a munkájukat.

És ezt a kiváltságot az egyetemen nagyon sokan igyekeznek a társadalmi változás érdekében felhasználni. Kihasználva a pozíciójukban rejlő lehetőségeket – azt például, hogy gyakran vannak nyilvános szerepléseik és sokan odafigyelnek arra, amit mondanak – sok tanár aktívan politizál, illetve magára a tanításra is szolgálatként tekint, amivel visszaadhat a társadalomnak abból, amit annak tagjaitól kapott (hiszen a társadalom tagjainak befektetése nélkül senki nem tudna eljutni az egyetemre). És ezt a felelős szemléletet igyekeznek átadni a diákoknak is – a tananyagok szellemisége és tartalma is haladó, vagyis követi a társadalmi változásokat, reflektál rájuk és igazodik a társadalmi szükségletekhez.

A CUNY szoros kapcsolatban áll a baloldali társadalmi mozgalmakkal is. Én is többször vettem részt olyan eseményen, ahol elismert professzoroknak, egyetemistáknak és munkásosztálybeli embereknek nyílt lehetősége beszélgetni, vitatkozni egymással. Egy hajléktalan aktivista barátom mesélte, hogy ma már természetes számára, hogy szabad bejárása van erre az egyetemre. Sok olyan eseményt szervez az egyetem, amely mindenki számára nyitott, így próbálva lehetőséget teremteni az osztályok és társadalmi csoportok közötti párbeszédre. Emellett azonban – mivel a puszta nyitottság nyilvánvalóan nem elegendő ahhoz, hogy az egyetemhez nem kötődő, akár alacsonyan iskolázott, szegénységben élő emberek is valóban részt tudjanak venni ezeken az eseményeken –kifejezetten a mozgalmakhoz kötődő rendezvényeket is szerveznek. Ilyen volt például a Kapitalizmus Kreatív Alternatívái Konferencia, ahol a professzorok mellett sok alulról építkezőtársadalmi mozgalom képviselője is felszólalt; vagy a Rácsok Mögött című konferencia, ahol szerepet kapott több olyan civil kezdeményezés is, amelyek az amerikai büntetés-végrehajtás durva igazságtalanságai ellen küzdenek.

Nekem is lehetőségem volt személyesen találkozni több olyan professzorral, akiket rég óta példaképnek tekintek abban, ahogyan összekapcsolják az akadémiai munkájukat a politikai aktivizmussal. Hihetetlen élmény volt a dolgozatomról beszélgetni Frances Fox Pivennel, aki egyetemi munkája mellett, sőt, annak részeként már a 70-es években a segélyből élő nők mozgalmának egyik motorja volt, a legutóbbi években pedig – 80-as éveiben járva – az Occupy tüntetések lelkes résztvevője. És az is, amikor egy héten keresztül minden nap elmehettem egy rendezvényre (beszélgetésre, filmvetítésre, előadásra), amelynek Angela Davis, a fekete polgárjogi mozgalom legendás alakja volt a főszereplője.

Vermonti Munkások Központja (VWC)

Ezt a szervezetet alacsony jövedelmű munkások hozták létre, azért, hogy közösen lépjenek fel az olyan érdeksérelmek ellen, mint az alacsony bérek, az egészségügyi ellátás hiánya vagy a kizsákmányoló túlórák. Mára a szervezet tagsága több ezerre nőtt, több városban is van bázisuk Vermont államban és sokféle érdekvédelmi tevékenységet végeznek. Például segélyvonalat működtetnek az érdeksérelmet szenvedett vermonti munkások számára. 2008 óta hosszú távú kampányt folytatnak a munkások egészségügyi ellátásáért, ami – kiterjedt állami egészségbiztosítás híján – munkások milliói számára jelent nagyon komoly problémát az Egyesült Államokban. 2011-re a elérték, hogy Vermontban állami szintű jogszabály mondja ki: az egészségügyi ellátás közösségi és nem magán erőforrás. Ez kötelezi Vermont államot arra, hogy néhány éven belül megoldást találjon a dolgozók általános egészségbiztosítására.

A szervezet másik átfogó kampányának célja, hogy az embereknek legyen beleszólásuk abba, hogy az állam mire költi a közösségi erőforrásokat. A Vermonti Emberi Jogi Nyilatkozat megfogalmazása azon a felismerésen alapul, hogy az ENSZ Emberi Jogi Egyezségokmányával kapcsolatban komoly hitelességi problémát jelent, hogy csak egy szűk nemzetközi elit vehetett részt a megfogalmazásában. Ezért a VWC hosszú bevonó folyamat során fektette le emberi jogi alapelveit: több, mint 30 konzultációt szerveztek és 2012-ben nagy létszámú nyilvános fórumot tartottak, amelyek során lefektették a Nyilatkozat három alapelvét (univerzalitás [vagyis a megfogalmazott jogok mindenkit megilletnek]; egyenlőség; részvételiség-átláthatóság-számonkérhetőség). Végül erre a három alapelvre fűzték fel az általuk alapvetőnek tekintett emberi jogi elképzeléseiket.

Látogatásomat elsősorban a szervezet politikai oktatási tevékenysége indokolta, hiszen a VWC-nek számos olyan tevékenysége van, amely a munkások politikai-állampolgári tudatosságának növelését célozza (filmklubok, beszélgetések stb.). Ezek közül a legjelentősebb a Szolidaritás Iskolája nevű kétnapos képzés, amit minden évben megszerveznek a szervezet tagsága számára. A képzés a résztvevők saját tapasztalataiból, a megélt elnyomásból indul ki, majd ezeket emelik a képzés során általános, társadalmi-politikai szintre és közösen keresik rájuk a rendszerszintű magyarázatokat és megoldásokat. Az utolsó fél napot minden évben arra szánják, hogy végiggondolják, maga a szervezet mit tehet a változás érdekében. A teljes képzés a résztvevők közti szolidaritáson alapul: a részvétel mindenki számára ingyenes és senki nem kap pénzt a befektetett munkájáért. A távolabbról érkező résztvevőket a helyi aktivisták szállásolják el és a képzés során közös főzéssel biztosítják a résztvevők ellátását, aminek költségeihez mindenki lehetősége szerint járul hozzá. Ez azért különösen fontos, mert így a képzés nem függ semmilyen támogatótól.

„Próbakő” Beszélgető Projekt

Ezzel a programmal először egy angliai előadás során találkoztam és már akkor nagyon megfogott, így egyértelmű volt, hogy az Egyesült Államokban mindenképp fel kell keresnem a szervezőket és ki kell őket faggatom a program részleteiről. Korábban fogalmam sem volt arról, mi is az a próbakő, de amikor utánanéztem, akkor kiderült, hogy ez egy olyan kő, aminek segítségével az ezüst és az arany finomságát, vagyis értékességét ellenőrzik. Ez sokat elárul a program céljáról, amelynek keretében politikai filozófiát oktatnak nagyon sokféle környezetben – általános és középiskolákban, közösségi főiskolákon, illetve börtönökben. A programnak az az alapvetése, hogy minden embernek joga van ahhoz és képes is arra, hogy politikai–filozófiai–erkölcsi kérdésekről véleményt alkosson, és ezt megossza, illetve megvitassa másokkal úgy, hogy ebből mindenki gazdagodjon.

Engem elsősorban a börtön projekt érdekelt, mert – részben a „Próbakő” hatására a Közélet Iskolája egyik első kurzusát is egy magyarországi börtönben tervezzük megtartani. Eredetileg ezeken a foglalkozásokon csak fogvatartottak vettek részt, később azonban szabad állampolgárok, főként főiskolai-egyetemi diákok is csatlakoztak hozzájuk, akik a fogvatartottakkal egyenlő pozícióban vesznek részt a beszélgetésekben.

A foglalkozások alapvető erkölcsi kérdéseket boncolgató filozófiai szövegekre épülnek. A kurzus moderátora minden foglalkozás elején felolvas egy szöveget (egy klasszikus vagy kortárs filozófiai munka rövid, közérthető összefoglalóját), az idő hátralevő részében pedig a résztvevők körben ülve beszélgetnek az elhangzottakról. A részvétel nem igényel semmilyen előképzettséget és mindenki, társadalmi helyzetétől, etnikai származásától, iskolázottságától stb. függetlenül egyenlő szerepben vesz részt a beszélgetésben. A moderátor szerepe is csak annyi, hogy felolvassa az alapszöveget és utána biztosítja, hogy mindenki egyformán hozzászólhasson a beszélgetéshez.

A résztvevők beszámolói alapján a foglalkozások hatására megerősödik a fogvatartott résztvevők önbecsülése, fejlődnek a kommunikációs készségeik, sikerül a sivár környezetben is megőrizniük az intellektuális készségeiket, illetve fejleszteni is tudják azokat, sokat tanulnak önmagukról (a mások által eléjük tartott tükrön keresztül), felismerik saját értékeiket és nem utolsó sorban kizökkennek a napi börtönrutinból. A külsős résztvevők szintén gazdagodnak a foglalkozások során és emellett megtanultak felnézni a fogvatartottakra.

Álomcsapat

Az Álomcsapat annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy egészen Kanadáig mentem azért, hogy találkozhassak velük. Nagyon megérte! A torontói szervezet mentális problémákkal és függőségekkel küzdő emberek alulról szerveződő csoportja, biztonságos, megfizethető, támogatott lakhatásért dolgozik – ez az az álom, amiért küzdenek és ami a csoport nevét adja.

Kétféle tevékenységet folytatnak. Egyrészt küzdenek a mentális problémákkal küzdő emberek megbélyegzése ellen – ennek érdekében különböző intézményekben (főként iskolákban) és fórumokon mesélnek a saját történetükről és ezen keresztül érzékenyítik a kanadai társadalmat. Ők úgy látják, hogy már most, néhány év után is érzékelhető eredményei vannak a munkájuknak, és már mostanra sokat javult a hozzájuk hasonló emberek társadalmi megítélése Torontóban.

Másik tevékenységük a jogi és politikai érdekérvényesítés. Ennek keretében stratégiai pereket visznek, illetve beadványokat írnak a döntéshozóknak arról, hogy miért fontos a mentális problémákkal küzdő emberek és a szélesebb társadalom számára is a támogatott lakhatás. Mára elérték, hogy ez az egyik leginkább támogatott közigazgatási terület.

Amíg náluk vendégeskedtem, szinte minden taggal személyesen is megismerkedtem, részt vettem egy stratégiai perük bírósági tárgyalásán és több érzékenyítő foglalkozáson. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy az érintett aktivisták mennyire élvezik a közösségi munkát, mennyire profik benne és milyen sokat kapnak belőle vissza személyes szinten – láthatóan erősíti az önbecsülésüket, tágítja a látókörüket és fontos közösségi élményeket szereznek általa.

A Közélet Iskolája szempontjából nagyon inspiráló volt megismerni az Álomcsapat kutatási és önképző tevékenységét. Nem sokkal ottjártam előtt zárult le a csoport részvételi kutatása, amelyet a Torontói Egyetemmel együttműködésben végeztek. Azt vizsgálták, hogy milyen hatással van egy szomszédságra, ha támogatott lakhatási projekt indul a környéken. A csoport tagjainak aktív részvételével zajló kutatás egyértelműen kimutatta, hogy – szemben az általános sztereotípiákkal – a projekt hatására nem csökken a környékbeli ingatlanok értéke és nem nő a bűnözés sem.

A Város Mindenkiéhez hasonlóan az Álomcsapat is folyamatosan képzi magát az érintettek állampolgári jogaival kapcsolatban. Látogatásom épp a tartományi választások időszakára esett, ezért a csoport belső képzést tartott erről, amin én is részt vehettem. A képzés során a csoport tagjai játékos, interaktív feladatokon keresztül ismerték meg a választási rendszert, az induló pártokat és a szavazás gyakorlati szabályozását. A résztvevők alapvető ismereteket szereztek a kanadai demokratikus intézményrendszer működéséről és jelenőségéről és közben mindenki láthatóan nagyon jól érezte magát.

Az AVM aktivistájaként nagyon fontos tapasztalat volt nekem ellátogatni az Edmund-házba, ahol mentális problémákkal küzdő emberek élnek önállóan, de komoly pszicho-szociális támogatással. A támogatást mindenki az egyéni igényei és szükségletei szerint veheti igénybe: pontosan azt és annyit, amire neki szüksége van. Van, akinek csak alkalmanként kell segítség, amikor épp rosszabb egészségi állapotban van, mások folyamatos segítséget kapnak, akár az étkezésben, tisztálkodásban is. A házban munkaidőben folyamatosan elérhető egy szociális munkás, munkaidőn kívül pedig telefonon lehet tőle segítséget kérni. Az ő feladata azonban nem az ellenőrzés és a rendfenntartás, hanem annak biztosítása, hogy minden lakó emberhez méltó módon tudja élni a mindennapjait.

Számomra, magyarországi perspektívából nézve megdöbbentő volt a lakások és a velük együtt járó ellátás színvonala – a világon mindenkinek legalább ilyen körülmények között kellene élnie. És mindez teljesen átlátható – minden lakó részletes, írásos tájékoztatót kap arról, hogy mi mindenre jogosult a támogatott lakhatási program keretében, milyen időközönként fog kapni alapvető élelmiszereket, tisztálkodószereket stb., és mi az, amit maguknak kell biztosítsanak.

Amit nekem már végképp nagyon nehéz volt elhinni a magyar intézményrendszer ismeretében az az, hogy a jövendőbeli lakókat az első pillanattól kezdve bevonták a program megtervezésébe és lebonyolításába. Volt lehetőségük például arra, hogy elmondják, milyen lakrészekben szeretnének élni, milyen közösségi helyiségeket, milyen bútorokat szeretnének stb. Ezek után pedig komoly szerepet játszottak a környékbeli lakók érzékenyítésében, amivel hatásosan elejét vették az ellenséges vélemények és indulatok kialakulásának.

Noha az amerikai társadalomban sok minden mellbevágott– a szélsőséges szegénység, a kirekesztett csoportok tömeges bebörtönzése, a rasszizmus, az elképesztő nyomás a fogyasztásra stb., ezek a látogatások nagyon fontos inspirációt jelentenek számomra. Ez a fajta inspiráció elengedhetetlenül szükséges a társadalmi változásért folytatott küzdelemhez, és ahhoz, hogy tudjuk, mi is az, amit látni szeretnénk a változás után.

Newest Newer
Older Oldest