Barion Pixel

Tudástár

Nem könnyű minden évben kreatív ajándékötletekkel előrukkolni, ezért adtunk egy kis segítséget. Olvasd el, hogy a Közélet Iskolája csapata milyen jól bevált tippeket ad az ünnepekre. És ne felejts el velünk tartani a karácsonyi könyvvásárunkra sem!

Tessza ajándékozásban főként a jól bevált hagyományokra támaszkodik. Bár néha extra ajándékok is megjelennek a fa alatt karácsonykor, de ami állandó elem, hogy szüleinek gyerekkora óta minden évben egy saját falinaptárt készít a következő évre. A naptár oldalait maga rajzolja, és minden évben egy egységes tematika szerint rajzol rá vagy válogat képeket a saját maga által év közben készített fotókból. A téma rendszerint kapcsolódik valamihez, ami az adott évben fontos volt számára (pl. egy fontosabb külföldi út, Sárakutya érkezése, aktivizmus vagy éppen a természetjárás) – és persze a szülőket azzal lehet igazán boldoggá tenni, ha ezeken a képeken lányuk is sokszor feltűnik 🙂 Mivel Tesszának híresen rossz a kézügyessége (saját állítása szerint – a szerk.), és mégis nagy örömet tud ezzel az ajándékkal okozni, ezt a megoldást mindenkinek javasoljuk, aki nem szeret vásárolni, és nem is a kézműveskedés mestere!

Juli imád játszani és az egyik kedvenc szabadidős időtöltése a társasjátékozás. Viszont ezek igencsak drágák tudnak lenni, ezért Juli néha maga készíti el az olyan játékokat, amelyekhez nem kell túl sok kellék és kiegészítő. A kártyákat meg lehet rajzolni, vagy kinyomtatni és laminálni, a játékpénzeket például helyettesíthetjük kavicsokkal vagy süthető gyurma figurákkal. Sőt akár olyan kreatív megoldások is születhetnek, mint a képen látható WC-papír hengerből készült korona. Nem is sejtenénk, hogy a fiókjaink mennyi hasznos játékkiegészítőt rejtenek, ha ilyen szemmel nézzük a benne található mütyüröket…

Például a következő játékokat könnyű otthon elkészíteni és nagyon szórakoztatóak is: Blue Lion, Nincs kegyelem, Avalon, Szerelmes levél, Blueprint, Deep Sea Adventure.

Karácsonyra, szülinapra, vagy csak ha valakit meg szeretne lepni, Ági mindig közös programot szokott ajándékozni. Általában elég sűrű az év közbeni időszak, így szerinte a legszuperebb dolog, amivel meglephetsz másokat, az az egymásra figyelős, közös idő. Ági így adott már a barátainak, szeretteinek közös állatkertezést, mozizást, lóverseny nézést, kirándulást, városi sétát, minivakációt, közös főzést. Ráadásul ha előre készülsz az ajándékozásra, akkor beszélgetésekben elejtett „nyomok” alapján olyan programmal tudod meglepni a másikat, ami közel áll a szívéhez, de egyedül nem szánta volna rá magát. Ági specialitása a meglepetés teljes közös napok kitalálása: például biztos elég sokáig fog még emlékezni arra az ajándékozott, hogy már lassan tíz éve megsokszorozta az Orlando Bloom nevű lóra tett 200 forintját 🙂

+1 TIPP: Közélet Iskolája könyv

Nincs is jobb érzés, mint egy hideg decemberi napon bekuckózni egy forró teával és egy jó könyvvel. Idén négy kiadványunk közül is válogathatsz. Derítsd ki, hogy melyik könyv illik leginkább hozzád ennek a tesztnek a kitöltésével!

Hol vásárolhatod meg? December 3-án 17-20 óráig a könyvvásárunkon az Aurórában!

NOT FOUND [icon]

 Boldog karácsonyt és kreatív ajándékozást kívánunk! 🙂

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás