Barion Pixel

Tudástár

A kritikai pedagógia képzés az egyik legjobb dolog ami történt velem az elmúlt pár évben. Huszonnyolc éves vagyok és a húszas éveim elején kerültem be egy baloldali gondolkodású közegbe, ami a jelenlegi világképemet a leginkább meghatározza, viszont az eszköztelenség érzése azóta egy folyamatosan jelenlévő nyomasztássá vált az életemben. Abban már biztos vagyok, hogy ha akarnék sem tudnék más értékrend szerint gondolkodni, és az elnyomás elleni küzdelmen keresztül egy igazságosabban működő világ vágyképe az ami motiválni tud. Ez a képzés abban segít, hogy eszközöket ad a kezembe ahhoz, hogy hogyan dolgozzak együtt hátrányos helyzetű csoportokkal úgy hogy a hierarchikus viszonyokat lebontva egy közös tanulási folyamatban, az elnyomott pozíció felismerésétől eljussunk a cselekvésig.

A második hétvége első napján elsőként a fórumszínház majd a részvételi akciókutatás módszertanával ismerkedtünk meg. Némi ráhangolódás után kisebb csoportokban olyan szituációkat jelenítettünk meg melyben az elnyomó-elnyomott viszony került a fókuszba és megnézhettük/megélhettük, hogy hogyan változik meg a végkifejlet ha egy-egy szereplő reakcióit ugyanabban a jelenetben megváltoztatjuk. Ezzel a módszerrel a szerepbe való belehelyezkedés miatt egy sokkal mélyebb megértést érhetünk el illetve a közös megoldáskeresés a helyzet feloldására, mások nézőpontját is saját megéléssé tudja alakítani.

A részvételi akciókutatást egy olyan megvalósult példán keresztül ismertük meg ahol egy hátrányos helyzetű csoport, szövetséges kívülállóval összefogva a saját problémáit megfogalmazta, kikutatta majd érdekérvényesítő akciókat szervezett helyzetük jobbá tételének előmozdítására.

A második nap délelőttjén a mindenki által megvalósítandó próbatanítási gyakorlatokról beszélgettünk és az egyiket közülük egymás között meg is valósítottuk, ez segített abban, hogy olyan kérdésfeltevések történjenek amikre esetleg előzetesen nem gondoltunk a tervezés során.

A délután folyamán, valamilyen szálon a kritikai pedagógia módszeréhez kapcsolódó szerveződések képviselőivel találkoztunk és kaptunk mélyebb betekintést az ő tevékenységükbe. Rám legnagyobb hatással a börtönben végzett munka volt, aminek során facilitátorok segítségével fogvatartottak közösen dolgoznak fel olyan szövegeket amik a saját társadalmi helyzetük megértését segíti elő, az individuumot kontextusba helyezve a társadalmi nagy egészben.

A hétvége utáni pár napom az újonnan szerzett információk és tapasztalatok feldolgozásával telt és azóta próbálom beépíteni a mindennapi munkámba a tanultakat.

Hajdu Csilla

Fotó: Várady István

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás