Barion Pixel

Tudástár

Már nem lepődöm meg semmin: lassan úgy járok Budapestre, mintha haza járnék (jó lenne még gyakrabban). Pedig, ha tudnátok, hogy mennyire előítéletes voltam Budapesttel kapcsolatosan. Mára pedig úgy érzem, jobb helyen lennék ott, mint itt Miskolcon.

Ez akár igaz is lehetne, hiszen körülbelül 1 éve ismerkedtem meg Budapest „mozgalmi” életével és A Város Mindenkié csoporttal (AVM) is e körül kerültem kapcsolatba. Ekkor Miskolcon még csak csírája látszódott annak, hogy történni is fog valami (talán). Azóta a lehetőségeimhez mérten tartom a kapcsolatot az AVM-mel, az Utcajogászokkal és a Közélet Iskolájával. Tavaly augusztusban változott meg minden: 2 napos ingyenes civil jog- és érdekvédelmi képzést tartott az AVM Miskolcon a Miskolcnak Hangja Van! civil Facebook csoport meghívására, melynek karitatív vezetője vagyok. Ekkor tudatosult bennem, hogy Miskolcon van rám igazán szükség.

A Közélet Iskolája Erőszakmentes kommunikáció képzésére nagyon készültem és egyben tartottam is attól, hogy nem sikerül bekerülnöm. Minden simán ment és újra olyan élményekkel gazdagodtam, ami jó időre elegendő muníciót ad ahhoz, hogy itt Miskolcon helyt álljak. (Ezzel minden alkalommal így vagyok: egyszerűen JÓ Veletek lenni.)

Óriási ötlet volt a képzéssel kapcsolatos gondolataink, előzetes elvárásaink felsorakoztatása és csoportosítása. Örömmel vettem azt is, hogy saját nevünket egy öntapadós matricára felírva és azt magunkra ragasztva a továbbiakban mindenkit a nevén tudtunk szólítani a képzés alatt. Az oktatás elkezdődött: olyan lendülettel és természetességgel, hogy az minden résztvevőt azonnal magával ragadott. 24-en voltunk, mind különböző – elsősorban valamilyen kiszolgáltatott – csoport képviseletében. Nyuszikként kezdtük a napot és oroszlánokként fejeztük be. Az oktatás ezen formáját intézményesíteni kellene: közösségépítő és –erősítő is a tudás megszerzésén túl.

A „feszültségoldó” csoportos közös feladatmegoldások alatt – egymás tiszteletben tartása mellett – olyan közel kerültünk egymáshoz a folyamatos közös ötletelések alkalmával, mintha ezer éve ismertük volna egymást. A fiatal és lelkes oktatóink olyan elképesztő hatással voltak ránk, hogy megbokrosodtunk a kezeik alatt. Olyan közérthetően magyarázták el, szemléltették és végül játszatták el velünk a megtanulandót, hogy az szinte azonnal eszünkbe is vésődött és mindez maradandó élményt hagyott bennünk. A végén mindazt, amit a képzés alatt megtanultunk írásos formában is megkaptuk.

Minden alkalommal felejthetetlen élményt és TUDÁST kapok Tőletek. Köszönöm Nektek és azoknak is, akik a képzéseiteken részt vesznek, illetve ezen a képzésen részt vettek és megismerhettem őket. Köszönöm azt az élményt, hogy egyre inkább azt érzem: nem vagyok egyedül. Sokan vagyunk, egyre többen és sokan vágyunk a tudás megszerzésére. Ezt Tőletek megkapjuk.

Ajánlom mindenki figyelmébe a Közélet Iskolája által szervezett 1-2-3 napos képzéseket: FELEDHETETLENEK és FELÜLMÚLHATATLANOK.

Tudás Erőt Ad! – TEA

Ui: Nagy köszönet az utólag emailben megküldött anyagokét, fényképekért és jegyzetért!

Csikós Mariann

Miskolc, 2016. február 15.

További fotók a képzésről

Fotó: Várady István

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás