Barion Pixel

Tudástár

2017. március 18.-án a Közélet Iskolája „Közösségi konfliktusmegoldás” képzés második alkalma a grafikai facilitálás volt. Három részben tanultunk gyakorlati és elméleti tudást délelőtt tíztől fél hatig az Aurórában az Auróra utcában.

Egy bemelegítő asszociációs, bemutatkozós játék után az első részben áttekintettük a grafikai facilitáció elméleti keretét. mi egy grafikai facilitátor? Milyen feladatai vannak? Milyen eszközök állnak rendelkezésére és mi a célja? Ezen a ponton kezdett tudatosulni bennem, milyen hasznos a grafikai facilitáció, mennyire lehet hasznos különféle helyzetekben, amikben van valamiféle megbeszélés, közös munka. A grafikai facilitáció segíti a résztvevőket az értelmezésben és az előfordult tartalom megjegyzésében, mivel az emberek nagy része vizuális típus, ahogy azt megtanultuk.

Majd áttértünk a második részben a grafikai facilitátor gyakorlati készségeinek fejlesztése. Nagyon hasznos tippeket és trükköket tanultunk az egyszerű vizualizálásra még azoknak is, akik amúgy se vizuális típusok, illetve azt érezték, nem tudtak és nem tudnak rajzolni. Tanultunk „egyszerű, de nagyszerű” arcokat, kifejezéseket, jellegzetességeket, tematikus elválasztóvonalakat, kereteket, embereket rajzolni és látványosan használni az eszközöket. Ezt sokan nagyon élvezték és kiengedhettük kreativitásunkat.

A harmadik, ebéd utáni részben tovább kibontakoztathattuk kreativitásunkat: Először egy saját sablont kellett alkotni egy tetszőleges téma vizualizálására, amit felhasználhatunk majd facilitátorként. Majd csoportokban készítettünk plakátokat egy programra vagy megbeszélésre, előadtuk ezeket és közösen értékeltük, erősségeket, javítási javaslatokat kerestünk a vizualizálásokban.

Összegezve nagyon hasznos volt a grafikai facilitációról szóló képzés, mert egyrészt sok olyan elemet tartalmazott és ötletet adott amit használhatunk majd saját facilitációnkon, másrészt rávilágított a vizualizáció hasznosságára és harmadrészt hasznos gyakorlati készségeket sajátítottunk el a grafikai facilitációhoz.

Teidelt Magdalena

Fotó: Várady István

Megosztás Facebookon
Ünnepelj velünk! Tízéves a Közélet Iskolája, tíz éve dolgozunk közösségi oktatási központként és segítjük az önszerveződést és mozgalomépítést. Az elmúlt évtized rengeteg tudásból, tapasztalatból és közös küzdelemből állt össze – nagyon...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás