A vasárnapi asztalnál megkérdezték, mi az a felszabadítás pedagógiája képzés, amit elkezdtem. Buta kérdés? Nyilván nem. Lehet rá röviden válaszolni? Nyilván nem. Az első képzési napra reflektálva próbálok mégis egy választ adni erre a kérdésre.

Beszéltünk róla, hogy dolga van a belsővé tett elnyomással (tudod, a „zsaruk” a fejedben), azzal, hogy politikai cselekvőképességhez juttassunk csoportokat, akiket így kimozdítani igyekszünk a tehetetlenségük állapotából. Oké. Mit jelent ez? Hogy köze van egy vágyhoz (indíttatáshoz?), hogy jobban megértsük a társadalom működését, és, hogy kritikus gondolkodáshoz segítsen bennünket. Milyen gondolkodáshoz? Itt most megállok a közösen összeszedett definícióval, ha már gondolkodás. Mert a fokozatosan elsajátított gondolkodás igyekszik rárímelni magára a képzés módszereire: oxfordi vita, random szókratészi párbeszéd a kiscsoportokban, nagycsoportos megvitatás, tréninggyakorlattal elsajátított állampolgári részvétel létrájára (szia-szia, Arnstein!)

És akkor folytatom: jó volt a képzésben még, hogyha azt mondjuk, felszabadítási, kritikai pedagógiát művelünk, akkor beszéljünk arról, milyen viszonyban van ez olyanokkal, mint szabadság (milyen értelemben? vö. freedom to/from), önszerveződés (de akkor miben más a közösségszervezéstől?), vagy elnyomás (itt ez mégis mit jelent?). Ráadásul mielőtt valaki kiejtette volna a száján, hogy szövegértelmezés, már azon gondolkodtunk, mint jelent egy-egy könnyed cetlinek álcázott kemény Freire-idézet. Mit jelent? Kinek „mit jelent”? Hát nekem, neked, nekünk. Mikor? Itt és most.

És akkor egy fontos dolog: nekem nagyon nyitottság (lásd: felszabadítás pedagógia étékei) érzésem volt végig. Igen, itt van egy csoportnyi ember, akikben valamilyen társadalmi érzékenység közös, de sokszor (nagyon) mást gondolunk a világról. Nemhogy az elnyomásról. És viszonyrendszeréről! És akkor eresszük rá ezt a halom embert ezekre a szövegekre. Működik. Plusz a magyar hagyományaira (voltál már Bögötén; máshogy kérdezem: tudsz egyáltalán róla? Gyere el te is a kérdésre, és megérted, miért kérdeztem).

„Szerves értelmiségi” agyalós munka ez, de bárkinek, bárkinek, aki ki akarja tenni magát ilyen témáknak, és beleáll a gondolkodás huzatába, ha valaki rákérdez, hogy mi is a te viszonyod, drága egyetlenem, a társadalomhoz. Tehát ilyen értelemben nem ideologikus, ami szintén pozitív, hogy nem gondolati átnevelőtábort kap az ember. Nem a megszokott „oktatási bank”, ahol passzív befogadói vagyunk, ahogy valamilyen mester belénk csengeti a tudást. Olyan értelemben viszont minden további nélkül ideologikus, hogy értékek mentén kezdesz el gondolkodni, hogy pedagógiai eszközökkel milyen változást szeretnél megcselekedni a világban.

Kicsoda? Te. Csak gyere el.

Fehér Tibor

———

Miért is jelentkeztem a 3 hétvégén át tartó felszabadítási pedagógiával kapcsolatos képzésre?

Talán azért, mert úgy gondoltam, hogy egyszer majd én is szeretnék tanítani másokat, nem formális keretek között. 2013-ban mikor egyetemre jelentkeztem, akkor komoly dilemma előtt álltam, hogy magyar-történelem szakos tanár legyek-e vagy szociológus. Történelemből nagyon jó voltam, mert érdekelt is, de tudtam, hogy nem könnyű manapság pedagógusnak vagy tanárnak lenni, valahogy a formális oktatásnak a magyarországi rendszerét túlságosan merevnek éreztem, mindezt úgy, hogy szerettem és tiszteltem és felnéztem a tanáraimra, és úgy mondom ezt, hogy hogy pedagógus szülők és nagyszülők gyermeke és unokája vagyok.

Nos, a első két napon sok minden elméleti és gyakorlati dolgot tanultam meg, megtanultam például, hogy a kritikai pedagógia bár egy középosztályból származó Brazil Freiréről származik, de ő mégiscsak a szegényebb hátrányos helyzetű embereket akart felszabadítani abból a környezetből, amiben addig éltek, emellett tanulhattam arról is, hogy kik voltak azok a személyek, akik Magyarországon szintén a hátrányos helyzetű (munkások, parasztok,) csoportokat segítették különböző módszerekkel (színjátszó kőr, korabeli alternatív iskola, és Kassák Lajos munkaköre).

Úgy gondolom, hogy ezen elméleti és gyakorlati módszertant szélesebb körben el kellene terjeszteni Magyarországon is, és Közép-Európában is, talán akkor kevésbé vezetnék tévútra a hatalmi pozícióban lévők, a hátrányos helyzetű embereket.

Talán a képzés hatására gondolkodtam el azon, hogy majd egyszer én is szeretnék tanítani különböző csoportokat, ugyan is úgy gondolom, hogy egy aktivistának nem elegendő az, hogy aktivizálja maga körül az embereket, hanem meg is kell osztania másokkal azt a tudást, azt a megszerzett tapasztalatot, amiért ő maga is aktivistává vált.

Jurewicz Ádám

Fotók a képzésről >>>

Fotó: Várady István